Magyarország adja a legtöbb közvetlen állami támogatást az óriáscégeknek az Európai Unió tagországai közül - írja a Magyar Nemzet az Európai Bizottság egyik friss jelentésére hivatkozva.
Bájos, tehetséges lány volt, akiért rajongtak, Brittany Murphy mégis önértékelési zavarokkal küzdött. Sorozatunk második része a plasztikai műtéteiről és férfiügyeiről szól.
Romániában 70-80 ezer állást szüntet meg a kormány a közszférában jövőre - jelentette be a munkaügyi miniszter Bukarestben. Mihai Seitan azt mondta: pontos adataik még nincsenek a leépítés mértékéről és lesznek olyan területek is, ahol növelik a foglalkoztatottak számát.
A Spektrum tévéből megismert szakács harmincnégy éves korára közel ötvenmillió fontos vagyon tulajdonosa és három gyönyörű kislány édesapja. Jamie Oliver lapunknak saját karácsonyáról mesélt.
Debreczeni Zita félrelépett – állítja egy internetező. A modell-műsorvezető csak nevet a vádakon, hiszen éppen egzotikus nyaralásra készül milliárdos kedvesével.
Csaknem ezer szurkoló és játékostárs emlékezett az autóbalesetben hétfőn reggel elhunyt Horváth Zoltánra, a Szombathely válogatott kosárlabdázójára, a klub csarnoka előtt.
Magyarország adja a legtöbb közvetlen állami támogatást az óriáscégeknek az Európai Unió tagországai közül – derül ki az Európai Bizottság legfrissebb jelentéséből. Sem a pénzügyi, sem a gazdasági tárca nem rendelkezik precíz kimutatással arról, hová ment el ez a pénz. A külföldi cégek emellett huszonötször több adókedvezményt kapnak, mint a hazaiak, és több ezer milliárd forintot visznek ki...
Az általános választások éve lesz 2010 Magyarországon: tavasszal országgyűlési képviselőket választunk, októberben pedig főpolgármestert, polgármestereket és önkormányzati képviselőket. Az...
Az észak-koreai hatóságok elfogtak egy amerikai állampolgárt, aki illegálisan lépte át az ország határát - jelentette kedden a KCNA hírügynökség. A szűkszavú jelentés mindössze annyit közölt, hogy...
Élesen elítélte Barack Obama amerikai elnök hétfőn a hét végi iráni kormányellenes tüntetések "erőszakos és igazságtalan" elfojtását. Az elnök a Hawaii-szigeteken elmondott beszédében...
Két év alatt háromszorosára emelkedett a termékdíj-befizetők köre, és 2009-ben a tervezett 21 milliárd forint helyett várhatóan 30 milliárd forint lesz a bevétel ebből az adónemből – nyilatkozta...
Létrejött az elvi megállapodás Ukrajna és Oroszország között az európai fogyasztóknak szánt orosz nyersolaj jövő évi ukrajnai tranzitjáról, az erről szóló megállapodás szövegét két napon belül aláírják - jelentette be az orosz energiaügyi minisztérium hétfőn este. A minisztérium szóvivője hozzátette: a megállapodás biztosítja az európai fogyasztók hosszú távú és stabil ellátását
Idén 57 ülést tartott a kormány, amelyeken több mint 350 kormányrendelet és majdnem 250 kormányhatározat született. Az 57 kormányülésből Gyurcsány Ferenc 15-öt, Bajnai Gordon pedig 36-ot vezetett. Volt hat olyan kormányülés is, amelyen a miniszterelnök nem vett részt.
A karácsonykor Detroitban leszálláshoz készülő amerikai utasszállító repülőgépen elkövetett merényletkísérlet értelmi szerzőinek felkutatását ígérte az amerikai elnök. A kormányzat addig nem...
Lezuhant egy repülőgép a Mexikó nyugati részén található Jalisco tagállamban. A Cessna típusú gépen négyen tartózkodtak, a szerencsétlenségben mind meghaltak. Azt egyelőre nem tudni, miért zuhant le a gép.
Malek Andrea (41) hazatért az ünnepekre, családi körben töltötte a karácsonyt, de az év vége és az év eleje máris munkával telik. Jelenleg Bécsben él Walter Lochmann zeneszerző-karmester férjével.
Két embert kórházba szállítottak szén-monoxid mérgezéssel kedden éjjel Budapesten a VIII. kerület Kisfaludy utca 28/a egyik lakásából - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság ügyeletese az...
A következő évben 2,5 milliárd forintot fizethet ki a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) négy utazásszervezőnek - írja a Magyar Nemzet a keddi számában a közbeszerzési tender eredményére...
Halálos végű gépkocsibaleset történt keddre virradóan Solt közelében - tájékoztatta a Bács-Kiskun megyei Katasztrófavédelem ügyeletese az MTI-t. A balesetben egy felnőtt meghalt, két felnőtt és...
Lejárt az uniós határidő a dél-alföldi települések ivóvizének arzénmentesítésére, mégsem történt semmi, ezért valószínű, hogy több városban zacskós vizet kell adni a terhes nőknek és a 3 évnél kisebb gyerekeknek - tudta meg az InfoRádió a Békés megyei Medgyesegyháza polgármesterétől.
Romániában 70-80 ezer állás szűnik meg a közszférában a jövő évben - jelentette be Mihai Seitan román munkaügyi miniszter. A tárcavezető szerint még nincs végleges döntés arról, hogy hány...
Tanácsadókra még a sűrűn hivatkozott válság közepette sem sajnálja a pénzt a kormány: a korábban az MSZMP agitprop osztályának helyettes vezetőjeként és a KISZ KB titkáraként tevékenykedő Barabás János havi egymillió forintért segítheti Kiss Péter társadalompolitikai miniszter munkáját – írja a Magyar Nemzet.
Miskolc—Salgótarján — A nógrádiak kiderítették, amit Borsodban nem sikerült: a hármas tragédiával végződött augusztus 15-i paneltűz oltása során szabálytalanságot követtek el a tűzoltók!
Az óévet búcsúztató legnagyobb szilveszteri bált az Operaházban rendezik meg, idén már 19. alkalommal. A hajnalig tartó program elején a Magyar Állami Operaház művészei adnak műsort. Szilveszter...
Rugalmas munkaidő, folyamatosan változó emberek és témák, magas, de egyben kiszámíthatatlan fizetés - nagyjából ezek jellemzik a tolmács szakmát. A későbbi kiemelkedő órabérért, azonban először egy borsos összegű képzést kell elvégezni. A gazdasági válság ezen az iparágon is nyomot hagyott. Szakmák mérlegen sorozatunkban velük foglalkozunk.
Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint David Beckham ott lehet a jövő évi dél-afrikai világbajnokságon, persze csak akkor, ha fizikálisan tökéletes állapotban lesz.
Sem a GDP-t, sem az államháztartási egyensúlyt tekintve nincs jelentős eltérés a PM várakozása és a parlament által elfogadott jövő évi költségvetés keretszámai között
Henri Matisse Sárga kankalinok című műve bizonyult a legdrágább festménynek az idei nemzetközi aukciókon. A francia festőművész 1911-ben készült alkotása - a 2008 nyarán elhunyt francia divattervez...
Németországban ötmillió munkavállalót érintettek a vállalati csődök az ezredforduló óta, ez a Creditreform szerint nagyjából minden ötödik dolgozót jelenti.
A vártnál jobb ünnepi kiskereskedelmi forgalom és az emelkedő nyersanyagáraknak köszönhetően emelkedéssel zárták az ünnepek utáni első kereskedési napot az amerikai piacok. Ez egyébként már egyhuzamban a hatodik emelkedéssel záródó nap, mely során új idei évi csúcsok születtek.
Csaknem négyezer fős létszámleépítést hajtottak végre hétfői hatállyal a cseh hadseregnél; több mint 1600 hivatásos katona és több mint 2200 civil alkalmazottnak szűnt meg a munkaviszonya - közölte a cseh védelmi minisztérium.
Ukrajna szerint az elmúlt években csökkent az országon át Nyugat felé történő orosz olajexport, ezért azzal a javaslattal állt elő, hogy emeljék a tranzitdíjat. Ukrajna azt is szeretné elérni, hogy Oroszország egyezzen bele a tranzitmennyiség minimális mennyiségének a meghatározásába is.
December közepén újabb kétnapos tendert rendeztek a világ harmadik legnagyobb bizonyított kőolajkészletével rendelkező Irakban, amelynek kurdok lakta északi régiójában 2007 óta az osztrák OMV-vel...
Ráomlott a föld négy munkásra hétfő délután a Somogy megyei Dávodpusztán, ketten életüket vesztették - tájékoztatta Heizler György, megyei katasztrófavédelmi igazgató az MTI-t.
Nem meglepő módon elfogadásra kerültek a Humet határozati javaslatai a közgyűlésen, és még a kisrészvényesek kedvében is járt a vállalat vezetése. Megvizsgálják ugyanis annak lehetőségeit, hogy a...
Elmeszakértők vizsgálták meg a Csontrabló néven elhíresült Cs. Istvánt – ügyvédje úgy véli, mindez titokban és jogszerűtlenül történt. A rendőrség szerint jól halad a nyomozás.