Az MDF lemondott a frakcióalakításról, mert ahhoz a feltételek nem adottak, miután három korábbi képviselő, Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András nem akart az országgyűlési képviselőcsoporthoz csatlakozni - mondta a három volt párttag törlése kapcsán újságírói kérdésre válaszolva szerdán Budapesten Herényi Károly.
A Shell 15 évre tartós bérletbe veheti a Tesco benzinkútjait - döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az összefonódás résztvevőinek ugyanis együttesen sem lesz akkora piaci részesedése, amely...
Korábban az úgynevezett chip and pin kártyákról hangoztatták a kártyakibocsátók, hogy teljes biztonságot nyújtanak a csalások ellen, hiszen a mágnescsík könnyű kijátszhatóságát a beépített chip kiküszöböli. Az állítás persze megdőlt, hiszen az úgynevezett "card not present" tranzakcióknál, mint amilyen az internetes vásárlás is, ezek a kártyák sem voltak biztonságosak. Most azonban egy új fejezet…
A mára meghirdetett három sorozatú kötvény visszavásárlási aukcióra összesen bő 69 milliárd forintért ajánlottak fel értékpapírokat a befektetők, amelyekből összesen bő 25 milliárd forintért fogadott...
Rekordméretű büntetést, 1,06 milliárd eurót sózott az Európai Bizottság az Intel nyakába, a chipkészítő ugyanis versenyellenes praktikákkal manipulálta a piacot....
Kézilabdás ünneplésre készül Győr szombaton este. Az Audi ETO KC női kézilabda-csapatának tagjai szombaton délután játsszák a Bajnokok Ligája döntőjének visszavágóját Veszprémben. Az önkormányzat a mérkőzést követően - az eredménytől függetlenül - ünnepséget szervez a zöld-fehér lányok tiszteletére.
Bajnai Gordon elnézést kért az ingatlanadó kapcsán tett hétfői kijelentéséért, amelyben azt mondta: el lehet adni azt az ingatlant, amelyiket nem bírják fenntartani. "Pontatlanul fogalmaztam, olyanokat is megbántottam, akiknek nem szántam ezt a nyilatkozatot, és akiket nem akartam megbántani, sajnálom" - mondta.
Márciusban a várt -5,5% helyett -5,3%-os értéket hoztak a dél-afrikai kiskereskedelmi forgalmak (előző: -4,4%). A technikai indikátorok (Parabolic Time / Price és a MACD) eladásokat jeleznek. Az USD/ZAR-t 8,3574-en jegyzik. Támogatás 8,3075-nél található. in-www.globalfx.hu
Minden alapot nélkülöz az a hír, miszerint Overdose május 31-én elindul egy franciaországi versenyen - mondta az Inforadio.hu érdeklődésére Mikóczy Zoltán. Overdose tulajdonosa egy német szaklap információját cáfolta. Egy angol fogadóiroda azt közölte: Magyarországról 5000 dollárral fogadtak Overdose kettős győzelmére a Royal Ascot-on.
Több mint 100 lakást kell kiüríteni Balmazújvárosban egy lakótelepen, ahol szerdán délelőtt földmunkák közben egy feltehetően második világháborús gránátot találtak.
Bajnai Gordon elnézést kért az ingatlanadó kapcsán tett hétfői kijelentéséért, amelyben azt mondta: el lehet adni azt az ingatlant, amelyiket nem bírják fenntartani.
Nem ért egyet Kétegyháza polgármestere azzal, hogy a Magyar Gárda tagjai kiköltöztették a faluból egyik tagjukat azért, mert konfliktusba került a helyi cigánysággal.
A gazdasági és pénzügyi válság ellenére Németországban tovább csökkent a csődök száma februárban, azonban az átlagot a magánszemélyek helyzete javította. A statisztikai hivatal szerdai közlése szerint az előző hónaphoz képest 5,1 százalékkal kevesebb, összességében 12 120 cég illetve magánszemély vált fizetésképtelenné. (ProfitLine.hu)
Magyarázni próbálja a gyurcsányi időkre emlékeztető hétfői nyilatkozatát a miniszterelnök. Bajnai Gordon azt mondja: pontatlanul fogalmazott, amikor lakáscserét ajánlott azoknak, akik nem tudják kigazdálkodni az ingatlanadót. A Fidesz elnöksége azonnali lemondásra szólította fel a miniszterelnököt.
Az Erste Befektetési Zrt. az Állami Nyomda-ban 2009. május 8-án 5.19%-os közvetlen részesedést szerzett (szavazati jog mértéke az ismert saját részvény állomány alapján: 5.34%), azonban napokkal rá...
Budapest — Nyugodt és boldog szívvel zárja hamarosan az idei színházi évadot Hegedűs D. Géza (56), akinek munkásságát március 15-én Kossuth-díjjal is elismerték. A MASZK Színészegyesület elnökeként is sokat tett a színészekért és a színházakért, de rendezőként és színészként is sok munkája volt. Az évad végéig még két főszerep várja, azután viszont barátaival és feleségével indul…
Az MDF lemondott a frakcióalakításról, mert ahhoz a feltételek nem adottak, miután három korábbi képviselő, Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András nem akart az országgyűlési képviselőcsoporthoz csatlakozni - mondta a három volt párttag törlése kapcsán Herényi Károly.
Pályafutásuk legfényesebb sikere elé néznek a Győri Audi KC női kézilabdázói. A múlt hétvégi Viborg elleni 26-24-es diadal után bizonyos, hogy szombaton a Veszprém Arénában telt ház, vagyis 5000 néző előtt kerül sor a Bajnokok Ligája-döntő visszavágójára. A készülődés óriási Győrben: a vezetők 48 óráig eltiltották a sajtót és a szurkolókat a lányok elől. Hírzárlat van Győrben.
Steven Gerrardot, a Liverpool kapitányát választotta meg az év játékosának az Angol Sportújságírók Szövetsége (FWA). Gerrard a végső szavazáson Ryan Giggs-t és Wayne Rooney-t előzte meg, ezzel 19 év után először nyert liverpooli futballista a szavazáson.
Drogszállítókat fogtak el 403-as főút, Nagyszállás-Nyírtura közötti szakaszán. A rendőrök a Közbiztonsági Háló elnevezésű, a közterületi jelenlétet fokozó program keretében tartottak éjszakai ellenőrzést a főúton és a leállított személygépkocsiban 80 gramm növényi származékot, az elsődleges szakvélemény szerint marihuánát találtak - mondta Fülöp Gergely.
Bajnai Gordon elnézést kért az ingatlanadó kapcsán tett hétfői kijelentéséért, amelyben azt mondta: el lehet adni azt az ingatlant, amelyiket nem bírják fenntartani.
Az Állami Nyomda Nyrt. tájékoztatása szerint az Erste Befektetési Zrt. a Társaságban 2009. május 8-án 5,19%-os közvetlen részesedést szerzett (szavazati jog mértéke az ismert saját részvény állomány alapján: 5,34%). E részesedés 2009. május 12. napján lecsökkent 0%-ra, amely megegyezik az Erste Befektetési Zrt. összes részesedésével ezen a napon - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Pettkó András szerint Hock Zoltánnal és Katona Kálmánnal készek voltak a frakció újjáalakításáról szóló tárgyalásra. A volt MDF-es, most független képviselő továbbra is az MDF tagjának és országgyűlési képviselőjének gondolja magát.
Egy negyedévnyi kihagyás után ismét pozitív adózás előtti eredményt ért az olasz UniCredit bankcsoport 2009 első negyedévében, bár profitja kevesebb mint fele az egy évvel korábbinak. A bank működési...
Hock Zoltán teljesen szürreális és abszurd felvetésnek tartja azt, hogy Katona Kálmánnal és Pettkó Andrással együtt törölte volna magát az MDF-ből azzal, hogy nem mentek el a frakcióalakításra.
Iker Casillas, a Real Madrid válogatott futballkapusa szerint klubcsapatát ismét spanyolosítani kell, vagyis idegenlégiósok helyett ő inkább kiváló honfitársakkal erősítené meg a királyi gárdát.
Világháborús gránátot találtak Balmazújváros Kossuth téri lakótelepén szerdán, ezért lakásokat kell kiüríteni. A robbanószerkezet miatt ki kell üríteni a közeli lakótelepet, mintegy 180 lakást és 15 üzlethelyiséget - a tűzszerészek már a helyszínen tartózkodnak.
Hock Zoltán teljesen szürreális és abszurd felvetésnek tartja azt, hogy Katona Kálmánnal és Pettkó Andrással együtt törölte volna magát az MDF-ből azzal, hogy nem mentek el a frakcióalakításra.
A fedezeti ügyletek nem realizált vesztesége 10,238 milliárd forint volt a tőzsdén jegyzett Rába Nyrt.-nél az év első negyedévében - közölte Pintér István. Ezt a társaság a kedden tőzsdezárás után köz...
Azonnal fizessék vissza a kiutalt összeget - utasította David Cameron, a brit ellenzéki konzervatívok vezetője pártja parlamenti képviselői közül azokat, akik túlzó költségtérítéseket vettek fel. A példát igen gyorsan követték a kormánypárt érintett politikusai is.
Csökkenő hozamszint mellett, az előző hetinél valamivel nagyobb tételben, 25,32 milliárd forintért vásárolt vissza állampapírokat szerdán az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 5 éves és 3 éves lejáratú...
Miután közzétették a BoE inflációs jelentését, a font veszteségeket könyvelt el. A BoE-elnök, Mervyin King a brit gazdasági helyzet alakulásával kapcsolatos megehetősen bizonytalan meglátásai egy szempillantás alatt szertefoszlatták a font dollárral és euróval szembeni nyereségeit. A jelentés a 2. negyedévre nézve 4,5%-os GDP-csökkenést vár. A 2,0%-os inflációs célt sem sikerül elérni. A GBP/USD…