Nézőpontok - Budapest a fotóriporterek és a divatfotósok szemszögéből címmel nyílt szabadtéri kiállítás az Urbitális Majális - Nagyvárosfesztivál részeként szerdán a fővárosban; a hazai fotósok...
Kiemelték és elszállították azt a világháborús gránátot, amelyet Balmazújváros Kossuth téri lakótelepén találtak szerdán; a lakók kora délután visszatérhettek otthonukba. A térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese elmondta, a ki kellett üríteni a közeli lakótelepet, mintegy 180 lakást és 15 üzlethelyiséget.
"A hazánkban megvalósuló felsőoktatási tartalomfejlesztések a matematika, valamint a természet- és műszaki tudományok terén nem csak a technológiai változásokhoz való alkalmazkodást szolgálják, hanem vonzóbbá is teszik ezeket a szakokat" - jelentette ki Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) nemzetközi szakállamtitkára az Európai Unió Oktatási, Ifjúsági és Kulturális Tanácsának…
Több mint két hónapos csúszás után csütörtökön elfogadhatják a fővárosi önkormányzat ez évi költségvetését, mivel a Fővárosi Közgyűlés létszáma teljessé válik - közölte Demszky Gábor szerdán újságírók előtt.
Rekord nagyságú, több, mint egymilliárd eurós büntetést szabott ki szerdán az Európai Unió az Intel számítástechnikai óriáscégre, azzal érvelve, hogy a kaliforniai székhelyű lapkagyártó üzleti politikája sértette az uniós versenyszabályokat, ellehetetlenítvén versenytársát, az AMD-t.
A politikai bizonytalanság következtében csökkent szerdán az indiai részvénypiac a Reliance Industries Ltd. és az Infosys Technologies Ltd. vezetésével, miután az általános választások utolsó napján sem alakult ki tiszta kép, hogy ki nyerte a választásokat. (ProfitLine.hu)
Statútumban rendezik a kisebbségi önkormányzatok és a parlament viszonyát addig, amíg nem oldódik meg a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviselete - mondta Szili Katalin házelnök...
Egyértelmű, hogy Magyarország ez alatt a hét év alatt elvesztette korábbi pozícióit – mondta el a Fidesz kampányrendezvényén Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke. Martens kijelentette: „Orbán Viktor mindig is képes volt arra, hogy nehéz időkben bebizonyítsa, hogy a nehézségekkel küzdő gazdaságot átállítsa a helyes pályára.”
A vezető cseh áramszolgáltató, a CEZ a szerdán közzétett első negyedéves eredményében, a várakozásokat felülmúló 23 százalékkal 19.09 milliárd koronára emelkedő nyereségről számolt be, az egy évvel ezelőtti 15,52 milliárd korona után. Az előzetes elemzői várakozások 17,16 milliárdra számítottak. (ProfitLine.hu)
Különösebb piacmozgató hír nélkül fokozatosan romlani kezdett délelőtt a nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulat, a főbb nyugat-európai részvényindexek délután 2 óra körül már 2% körüli mínuszban...
Három éven át ingyen látja vendégül egy sor szálloda Mexikóban azt, aki megkapja náluk az új típusú influenzát. A nagyvonalú ajánlattal a hotelek vendégeket próbálnak magukhoz csalogatni, miután...
A font további veszteségeket könyvelt el, miután közzétették a BoE inflációs jelentését. A BoE nem túl optimista a kilátásokat illetően, és semmi sem utal rá, hogy vége lenne a rendkívüli intézkedéseknek. A GBP/USD új napi minimumot ért el 1,5126-nál. In-www.globalfx.hu
A korábban megjelent drámai lett és litván GDP adat után szerdán napvilágra került az észt növekedés, így teljessé vált a lesújtó kép a balti gazdaságokról. Észtország gazdasága ugyanis 15 éve nem...
Egy 13 éves fiú a szülők elkötött Ladájával elgázolt három fiatalembert a zebrán, akik egyike belehalt sérüléseibe. Az eset május 10-én történt Kirovban, de a helyi rendőrség csak szerdán adott ki...
Miután új 7 hónapos csúcsot ért el 1,3722-nél, az EUR/USD a részvénypiaci veszteségek hatására 1,3603-ra esett. 14.30-kor teszik közzé az áprilisi amerikai kiskereskedelmi forgalmakat (előrejelzés. 0,0%, előző: -1,2%). Az EUR/USD-ot 1,3634-en jegyzik. in-www.globalfx.hu
Miközben a legtöbb ember az idén 400 milliárd forintosra tervezett megszorítástól szenved, addig politikusok és állami vezetők a sleppjükkel együtt hasonló összeggel károsítják meg az országot évről évre. Hívják ezt sok mindennek - például pártfinanszírozásnak -, pedig egyszerű lopásról van szó, és ugyan sokan szónokolnak a felszámolásáról, de semmit nem tesznek ellene. Sőt, a lenyúlásokat egyre…
Ledöntötte az államalapító Atatürk mellszobrát egy tehén Törökország egyik falusi iskolájának udvarán: valóságos pánik tört ki, sőt hivatali eljárás indult az ügyben. A Malatya tartománybeli...
Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának ma közzétett adatai alapján a kiskereskedelmi értékesítések áprilisban a szezonálisan kiigazított adatok alapján 0,4 százalékkal 337.7 milliárd dollárra csökkent havi szinten, mely 10,1 százalékkal marad el az előző évben mérttől. (ProfitLine.hu)
A vagyontárgyak erőteljesebb adóztatásával egyetértene a LIGA, az ingatlanadó bevezetését azonban határozottan elutasítja a szakszervezeti szövetség. A LIGA az MTI-nek szerdán eljuttatott...
Az elemzők által várt stagnálással szemben 0.4 csökkent a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban. A márciusi -1.1%-os adat után a friss érték még így is javulást mutat. Az autóértékesítések...
A 2007 ősze óta zajló pénzügyi-gazdasági válság hatására bekövetkezett egyre romló egyéni, illetve családi jövedelemhelyzet miatt a magyar lakosság hitelfelvételi kedve is csökken....
Csütörtökön ül össze a csepeli önkormányzat képviselő-testülete. Az ülésen azonban ketten akaratuk ellenére sem tudnak jelen lenni. Pont azok, akik a fővárosban is képviselik a kerületi érdekeket - írja a Csepel.info.
Az ír Ryanair fapados légitársaság megerősítette, hogy május 20-ától minden új helyfoglalással csak online lehet bejelentkezni a repülőgépre, és a csomagok kezelésére sem lesz személyzet. A társaság o...
Orbán Viktor szerint ma az országban nem válságkezelő, hanem válságmélyítő program van, hiszen amíg Európában mindenhol munkahelyeket akarnak létrehozni, és a gazdasági növekedést igyekeznek elősegíteni, addig Magyarországon a kormány megszorító programmal próbálkozik, amely munkahelyeket szüntet meg.
A Hulladék Munkaszövetség 2009. május 9-én, a Nulla Hulladék Napon indította útjára nagyszabású programját, amelynek célja, hogy csökkenjen a hazai hulladéktermelés.
A teljes európai cigányságot képviselné az MCF Roma Összefogás Párt az Európai Parlamentben, ha mandátumot szereznek a június 7-i választáson - mondta Kolompár Orbán, a roma párt elnöke választási...
Szóvivőt nevezett ki a Hell energiaital, amely nemrég kötött szponzorációs megállapodást az AT&T Williams csapattal. A sajtókapcsolatokért egy autós sportújságíró felel.
Az idén 130 éves történelmi múltú Budapesti Műszaki Főiskola maradandó emléket állít a jogelőd intézmények alapításának, karai névadóinak azzal, hogy munkásságuk bemutatásával cselekvésre ösztönözzék a hallgatókat, a jövő alkotó, kreatív műszaki értelmiségét. A jubileumi programsorozat keretében a főiskola szoboravatást és emlékülést szervezett május 8-án két karának névadója: Bánki Donát…
Orbán Viktor szerint ma az országban nem válságkezelő, hanem válságmélyítő program van, hiszen amíg Európában mindenhol munkahelyeket akarnak létrehozni, és a gazdasági növekedést igyekeznek elősegíteni, addig Magyarországon a kormány megszorító programmal próbálkozik, amely munkahelyeket szüntet meg.
Áprilisban az import árindex az USA-ban 1,6 százalékkal emelkedtek havi szinten, mely június óta a legnagyobb mértékű emelkedés. Az előzetes elemzői várakozások 0,5-1 százalékos emelkedésre számítottak. A havi emelkedés ellenére éve szinten az árak 16,3 százalékkal csökkentek, mely rekord mértékű csökkenésnek. (ProfitLine.hu)
A Hubble űrteleszkóp felé tartó Atlantis amerikai űrrepülőgép olyan veszélyes térségbe érkezett, ahol a csillagászok szerint viszonylag nagy mennyiségben fordul elő űrtörmelék - közölte az amerikai...
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke bizakodással tekint a júniusi EP-választások elé – hangzott el azon a rendezvényen, amelyen a Fidesz „Igen, Magyarország többre képes!” című programját mutatták be. A szocialista politika csődje tette tönkre hazánkat, a válságkezelésre pedig képtelen a jelenlegi kabinet - tette hozzá a Fidesz elnöke.
Jelentős csökkenést mutatnak az amerikai határidős indexek, miután a vártnál rosszabb lett az áprilisi kiskereskedelmi értékesítési mutató. A legfrissebb adatok szerint áprilisban 0,4 százalékos csökkenést mértek havi szinten. (ProfitLine.hu)
Áprilisban 1.6 százalékkal emelkedtek az importárak az Egyesült Államokban, ami tavaly június óta a legnagyobb emelkedést jelenti. A friss adat meghaladja az 1%-os növekedést josló elemzői...
Szombaton és vasárnap ismét a miskolci ITC Központba várják az otthonteremtőket a Lakásvásár szervezői. Az ingyenes kiállítás és vásár az elmúlt időszakban fontos részévé vált a borsodi megyeszékhely lakáspiaci eseményeinek. A több ezer helyi és környékbéli lakást felvonultató kiállításon ott lesznek a miskolci lakásfejlesztők, beruházók, forgalmazók és a lakásfinanszírozásban élen járó bankok,…
Orbán Viktor szerint ma az országban nem válságkezelő, hanem válságmélyítő program van, hiszen amíg Európában mindenhol munkahelyeket akarnak létrehozni, és a gazdasági növekedést igyekeznek...
Elárvereznek Ausztráliában egy Superman-jelmezt, amelyet a szuperhőst négy filmben is alakító Christopher Reeve viselt a forgatásokon - közölte szerdán az árverést szervező aukciós ház. A részleges - csizma és palást nélküli - jelmezért húszezer ausztrál dollárt (hárommillió forint) várnak a május 24-i árverésen.
Az ír Ryanair fapados légitársaság megerősítette, hogy május 20-ától minden új helyfoglalással csak online lehet bejelentkezni a repülőgépre, és a csomagok kezelésére sem lesz személyzet. (Profitline.hu)
Elegendő pénz áll rendelkezésre Németország számára ahhoz, hogy megtisztítsák a bankokat toxikus eszközeiktől - nyilatkozta szerdán Peer Steinbrück pénzügyminiszter, miután a német kormány...
A pécsiek vasárnap döntöttek: valódi változást akarnak Pécsett és az önkormányzatban. Ennek megfelelően hétfőn megkezdtem a munkát, a halasztást nem tűrő ügyek előmozdítását, a szükséges...
Emeljük fel szavunkat a kirekesztés és a gyűlöletkeltés ellen! Mutassuk meg, hogy Magyarország a demokratikusan gondolkodó, az emberi jogokat tiszteletben tartó többség országa. Olyan ország, amely nem tűri a kirekesztést, a társadalom bármely csoportjával szembeni politikai hisztériakeltést, és határozottan kiáll az emberi jogok mellett - írják a szervezők.
Áprilisban 0,4 százalékkal csökkent az amerikai kiskereskedelem, a márciusi, felülvizsgált 1,3 százalékos esés után. Az elemzők csak 0,1 százalékos csökkenést vártak. Az autóeladások nélküli értékesít...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálatot indított annak kiderítésére, igaza van-e annak az ausztrál kutatónak, aki azt állítja: emberi hiba vezetett az új típusú influenza vírusának kialakulásához.
A személyi jövedelemadó alsó sávhatára jövőre a tervek szerint 5 millió forintra emelkedik az idei 1,9 millió forintról - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a kormány megvizsgálná a gépkocsin kívül más vagyontárgyak megadóztatásának lehetőségét is.
Új kereskedő céget vett fel tagjai sorába a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - derül ki a BÉT igazgatóságának május 8-i üléséről szerdán közzétett határozatból. A Westinvest Broker Zrt. 2009. május 11-i ha...
Ötödik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei tésztahídépítő bajnokságot jövő pénteken; a Reccs 2009 elnevezésű eseménynek a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) Bánki Donát Gépész- és...