2010. január 17. vasárnap

jan. 17
12:39
"Magyarország a válságkezelés és a költségvetési kiigazítás világbajnoka" (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a magyar gazdaság rendbetételét illetően ma egyetlen valódi veszély van: a Fidesz populizmusa.
jan. 17
12:39
Isztambulban is megnyílt az EKF program (Metropol)
A németországi Essen és Pécs után nagyszabású megnyitóval szombaton este kezdetét vette a törökországi Isztambulban is az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat.
jan. 17
12:41
Átadták a Raoul Wallenberg-díjat (Alternatív Energia)
Először adták át a Raoul Wallenberg-díjat vasárnap Budapesten a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban; az elismerést megkapta Dúl Géza plébános, a Szent Erzsébet Segítő Alapítvány kuratóriumának elnöke, Rozner László, az újpesti zsidó hitközség elöljárója, Somos László esperes-plébános, Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára és Tóth Józsefné pedagógus.
jan. 17
12:48
Testsúlyfüggő, hogy mennyi antibiotikumra van szükségünk? (WebBeteg)
A növekvő mértékű elhízásra tekintettel nagyobb adag antibiotikum szedését kellene elrendelniük az orvosoknak a betegek számára - írják amerikai és görög kutatók a The Lancet című tudományos hetilapban megjelent tanulmányukban.
jan. 17
12:51
Visszavonulna a nyilvánosságtól az RTL Klub új sztárja! Mi történt? (ATV)
Bevallotta: az elmúlt hetek nagyon kimerítették.
jan. 17
12:53
A britek negyede szerint Blair-t bíróság elé kellene állítani (ATV)
A megkérdezettek fele úgy véli a volt miniszterelnök félrevezette a közvéleményt Irak ügyében.
jan. 17
12:57
Thaiföld kiadta a miskolci pénzszállító rablóját (Metropol)
Hazahozta az Interpol Thaiföldről azt a 38 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy pénzszállító cég miskolci értékmegőrzőjéből 525 millió forintot lopott el tavaly szeptemberben. Érdekes, hogy a két ország között ugyanis nincs kiadatási egyezmény.
jan. 17
13:15
Újabb nagymamaerőszakoló perverzet fogtak (BorsOnline)
Megerőszakolta barátnője nagymamáját egy huszonöt éves amerikai illegális bevándorló. Juan Cahuich-Santiagót a lány családja kérte meg, hogy vigyázzon az idős asszonyra, amíg vásárolni mennek.
jan. 17
13:15
Hazahozták Thaiföldről a félmilliárdos rablót (Blikk)
Hazahozta az Interpol vasárnap Thaiföldről azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy pénzszállító cég miskolci értékmegőrzőjéből 525 millió forintot lopott el tavaly szeptemberben.
jan. 17
13:15
A rendőrök is megtalálják a nyomásgyakorlás módját (HírTV)
A miniszterelnökhöz fordulnak a rendészeti szakszervezetek a szerintük megalázóan alacsony rendőrségi cafeteria-rendszer miatt. Az Igazságügyi és Rendészeti Érdekegyeztető Tanács legutóbbi ülésén az érdekképviseletek hiába kérték a szaktárca vezetőjétől a béren kívüli juttatások szinten tartását.
jan. 17
13:15
Tiltakozás! (Gondola)
A Centrum Párt országos elnöksége megdöbbenéssel fogadja, hogy a Magyar Demokrata Fórum a Centrum nevének elbitorlásával próbál új szövetségeseket és szavazó bázist szerezni. A Centrum Párt figyelmezteti Dávid Ibolyát, hogy hiába bújik a róka a nyúl bőrébe, attól még róka marad!
jan. 17
13:15
Lendvai: nyugdíjkatasztrófát okozna a Fidesz (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó szerint a Fidesz által tervezett lépések "nyugdíjkatasztrófát" okoznának. Az MSZP elnöke erről vasárnapi sajtótájékoztatóján beszélt.
jan. 17
13:15
Triplázódhat a bankok profitja (Portfolio)
Komoly profitnövekedés elé néz az amerikai bankszektor, a CNBC-nek nyilatkozó pénzintézeti elemzők szerint az egy részvényre jutó nyereségek az elkövetkező néhány negyedévben triplázódhatnak. ...
jan. 17
13:17
Ecostat: szociális és bizalmi válság előtt (Gondola)
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közölte: beismerő vallomásnak tekinthető "az MSZP-kormány által felügyelt" Ecostat jelentése, miszerint szociális és bizalmi válság lesz Magyarországon a következő években.
jan. 17
13:27
„Súlyos pszichopata” Retteg a börtönben a családirtó volt lelkész (ATV)
A börtönvilágot ismerők szerint a gyermekgyilkosok és a pedofilok a börtönben szinte mindig brutális „elbánásban” részesülnek rabtársaik részéről, így nem meglepő Pándy esete sem.
jan. 17
13:29
Londonban dicsérik a magyar csodát (ATV)
Magyarország minden idők egyik legnagyobb, példaértékű költségvetési kiigazítását hajtotta végre a tágabb értelemben vett felzárkózó térség történetében, és ennek révén államháztartási pozíciója a legerősebbek között van, áll a Bank of America-Merrill Lynch pénteki elemzésében.
jan. 17
13:33
Ízletes vacsora vasárnapra (Blikk)
Sági Szilárd ezúttal is kiváló hét végi menüt állított össze nekünk. Legújabb receptjeiben a főszerepet a káposzta játssza.
jan. 17
13:33
Csűry István a KRE új püspöke (HírTV)
Mostantól a tavaly novemberben megválasztott új püspök, Csűry István irányítja a nagyváradi székhelyű Királyhágómelléki Református Egyházkerületet.
jan. 17
13:33
A szépség alkimistája a Szépművészeti Múzeumban (Spa Trend Online)
A szépség alkímiája címmel Parmigianino rajzok és metszetek láthatók március 15-éig a Szépművészeti Múzeumban. A manierista mester egész életműve felidézhető a Budapesten őrzött 20 saját kezű rajz, és megannyi metszet segítségével.
jan. 17
13:51
Rég nem látott gyilkosságsorozat Bács-Kiskunban (HírTV)
Évtizedek óta nem volt annyi gyilkosság és fegyveres rablás Bács-Kiskun Megyében, mint tavaly. Az ország legnagyobb megyéjében 2009-ben 14 embert öltek meg és 14 fegyveres rablás volt, míg egy évvel korábban 4 gyilkosság és 5 rablás volt.
jan. 17
13:51
Lendvai: nyugdíjkatasztrófát okozna a Fidesz (Gondola)
Lendvai Ildikó szerint a Fidesz által tervezett lépések "nyugdíjkatasztrófát" okoznának. Az MSZP elnöke azt mondta: ha az úgynevezett svéd modell érvényben lenne 2010-ben, akkor nem...
jan. 17
13:51
40-50 ezerre becsüli a halottak számát Haitin (Metropol)
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a keddi természeti katasztrófa következtében 50 ezer ember meghalt, 250 ezren megsérültek és másfél millióan váltak földönfutóvá. Eddig 25 ezer holttestet gyűjtöttek össze.
jan. 17
13:53
Thaiföld kiadta Magyarországnak a miskolci pénzszállító kifosztóját (Gondola)
Hazahozta az Interpol vasárnap Thaiföldről azt a 38 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy pénzszállító cég miskolci értékmegőrzőjéből 525 millió forintot lopott el tavaly szeptemberben....
jan. 17
13:55
A WHO 40-50 ezerre becsüli a haiti földrengés halottainak számát (Gondola)
Az Egészségügyi Világszervezet 40 és 50 ezer közöttire becsüli a Haitit sújtó földrengés halálos áldozatainak számát. Az ENSZ-szervezet adatai megerősítik a haiti hatóságok legutóbb közölt...
jan. 17
14:09
Tihanyi Tóth Csaba eleinte nem szerette Novák Lacit (Blikk)
Tihanyi Tóth Csaba (41) családjával együtt minden egyes nap nézi a sorozatot. Pedig csak egy szerencsés véletlennek köszönheti, hogy – terveivel ellentétben – mégis megjelent a Barátok közt castingján.
jan. 17
14:09
Újabb büntetőfeljelentés Benedek Fülöp ellen? (HírTV)
Újabb büntetőügyben indulhat nyomozás az első fokon hivatali visszaélésért már elítélt Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgató-helyettese ellen.
jan. 17
14:21
Az autósok is szívják a szmogot rendesen + videó (ATV)
Elmaradt a hétvégére jósolt szmogriadó Budapesten, ennek ellenére a szakemberek azt mondják, hogy katasztrofális a főváros levegője.
jan. 17
14:27
Beomlott a padló a ducik lába alatt (BorsOnline)
Húsz svéd fogyókúrázó éppen ellenőrizni akarta, hatásos-e az önsanyargatás, amikor beomlott lábuk alatt a föld. De nem vették zokon.
jan. 17
14:27
Steinmetz keserű hazatérése (Blikk)
BUDAPEST – Szeretett klubja ellen pólózott Steinmetz Ádám (29). Az olimpiai bajnok vízilabdázó a montenegrói Kotor sapkájában a Vasas riválisaként Budapesten szállt vízbe Euroliga-csoportmeccsen. Az angyalföldi drukkerek közt máig közönségkedvenc center korábban nyolc évet töltött a piros-kékeknél, akikkel bajnokságot, kupát és KEK-et is nyert.
jan. 17
14:27
Nyugat-Balkán Kezdeményezést indít útnak Ausztria és Görögország (Gondola)
Egy úgynevezett Nyugat-Balkán Kezdeményezést készül meghirdetni az Európai Unión belül Ausztria és Görögország - jelentette be az osztrák külügyminiszter egy tévéműsorban. A kezdeményezés célja...
jan. 17
14:27
Szijjártó: honnan veszik az MSZP-s politikusok a bátorságot, hogy a Fideszt gyalázzák? (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint gátlástalan, kétségbeesett hazudozás zajlik MSZP-s oldalon a nyugdíjak ügyében, a szocialisták ugyanis el akarják kerülni az elszámolást a nyugdíjasok felé.
jan. 17
14:27
Részvény helyett nyersanyagba kell fektetni a guru szerint (Portfolio)
Akár magához tér a villággazdaság, akár nem, a nyersanyagpiacok minden esetben jobb befektetésnek tűnnek, mint a részvények - véli a híres befektetési guru, Jim Rogers. A szakértő CNBC-nek adott...
jan. 17
14:39
A szlovák EU-biztosjelölt meghallgatására összpontosul hétfőn a figyelem Strasbourgban (Infostart)
Maros Sefcovic szlovák EU-biztosjelölt európai parlamenti (EP) szakbizottsági meghallgatására összpontosul hétfőn Strasbourgban a fő figyelem, mivel az előző héten a jobbközép irányzatú Európai Néppárt politikusai emlékeztettek arra, hogy a szlovák politikus, korábbi diplomata, Robert Fico miniszterelnök jelöltje öt évvel ezelőtt a romákat becsmérlő kijelentéssel hívta fel magára a figyelmet.
jan. 17
14:39
Hamar kiestek a magyar vívók (Blikk)
Csalódást okozott magyar szempontból a női párbajtőr-Grand Prix-viadal egyéni küzdelme. A hazai rendezésű világversenyen ugyanis egyetlen versenyzőnk sem jutott az érmes helyek közelébe.
jan. 17
14:45
Carlos Sainz győzelme a Dakar-ralin (Blikk)
BUENOS AIRES – Hármas diadalt ünnepelhetett a Volkswagen-csapat a Dakar-ralin, a világ egyik legnehezebb tereprali-viadalán: az autósok versenyét a spanyol Carlos Sainz (47) nyerte meg két csapattársa, a katari Nasszer al-Attijah (39) és az amerikai Mark Miller (47) előtt.
jan. 17
14:45
Surján: A legkisebb cégeket segítené egy hitelrendszer (Infostart)
A legkisebb cégeket segítené az a hitelrendszer, amellyel több magyar európai parlamenti képviselő is foglalkozott már - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Surján László. A néppárti politikus úgy fogalmazott, hogy a rendszerbe foglalkoztatás- és szociálpolitikai biztosként vélhetően majd Andor Lászlónak kell lelket lehelnie.
jan. 17
14:45
A következő kormány kontójára ígérget a miniszter (HírTV)
A következő kormány kontójára ígérne plusz juttatást a rendőröknek az igazságügyi és rendészeti miniszter, Forgács Imre. A rendészeti szakszervezetek viszont a miniszterelnökhöz fordulnak a szerintük megalázóan alacsony rendőrségi cafeteria-rendszer miatt.
jan. 17
14:45
Gátlástalanul hazudozik az MSZP a nyugdíjak ügyében (Gondola)
A Fidesz szerint gátlástalan, kétségbeesett hazudozás zajlik MSZP-s oldalon a nyugdíjak ügyében, a szocialisták ugyanis el akarják kerülni az elszámolást a nyugdíjasok felé. Az ellenzéki párt...
jan. 17
14:47
Mozgalmat indít a kirekesztés ellen a Raoul Wallenberg Egyesület (Gondola)
A társadalmi béke megteremtéséért és az emberi méltóság megvédése érdekében mozgalmat indít a Raoul Wallenberg Egyesület – jelentette be a szervezet ügyvivője. A II. világháború idején...
jan. 17
14:57
Nehéz sorsú embereken segített a Hites Adakozók Hálózata + videó (ATV)
Az aktivisták szombaton Veszprémben ruhát és 1-1 tonna krumplit és hagymát osztottak szét. A karitatív szervezet kéthetente tart hasonló akciókat országszerte.
jan. 17
15:03
Íme szervezetünk 3 dimenzióban! (Blikk)
Az ESG korszerű számítógépes állapotfelmérő- és diagnosztikai rendszer, melynek szoftvere azonnal értékeli a mért eredményeket, és pillanatok múlva már a monitoron figyelhetjük szervezetünk állapotát.
jan. 17
15:03
Nyugdíjügyben sem ért egyet a Fidesz és az MSZP (Infostart)
Az MSZP szerint katasztrófát okozna a nyugdíjrendszerben a Fidesz által javasolt svéd modell bevezetése. Lendvai Ildikó pártelnök közölte: ha ez alapján számolnák az ellátást, akkor az idén nem lenne nyugdíjkorrekció, az állami befizetés megszüntetése miatt átlagosan 20 százalékkal csökkennének a nyugdíjak és 2011-től pedig még a nyugdíjprémiumra sem lehetne számítani.
jan. 17
15:03
Globális bankadót terveznek a brit konzervatívok (Gondola)
Globális szinten érvényesítendő, "biztosítási illeték" formáját öltő bankadót szorgalmaznának a brit konzervatívok, ha kormányra kerülnek a tavaszi parlamenti választások után. George...
jan. 17
15:15
Február közepén újra pályán lehet a Hertha magyarja (Infostart)
Gyógyul hosszú sérüléséből Dárdai Pál, a Hertha BSC és a magyar válogatott labdarúgója.
jan. 17
15:21
Alföldi Róbert ajánlatot tett Vásáry Andrénak (BorsOnline)
Alföldi Róbert felkarolta Vásáry Andrét. A Nemzeti Színház igazgatójának szinte könyörögnie kellett, hogy az egykori kiscsillag elvállaljon egy szerepet.
jan. 17
15:21
Nyomoznak Bábolna polgármestere ellen (Blikk)
Nyomozást rendeltek el Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere ellen, akit Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója jelentett fel. A vád egy földterület áron alul történő bérbeadása.
jan. 17
15:21
Életeket mentenek a magyarok Haitin (HírTV)
Megmentették egy kisfiú életét a magyar segélymunkások Haitin. A Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja a főváros repülőterén látja el a sérülteket. Megérkezésükkor egy kisfiút vittek hozzájuk, akinek összeomlott a keringése, és újra kellett éleszteni.
jan. 17
15:21
Talált csapatot a doppingoló bringás (Metropol)
Talált magának csapatot, és jövő héten visszatér Michael Rasmussen dán kerékpáros, akinek tavaly júliusban járt le a doppingvétség miatt kiszabott kétéves eltiltása.
jan. 17
15:21
Átadták a Raoul Wallenberg-díjat (Metropol)
Átadták a Raoul Wallenberg-díjat a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban vasárnap Budapesten; az elismerést megkapta Dúl Géza plébános, a Szent Erzsébet Segítő Alapítvány kuratóriumának elnöke, Rozner László, az újpesti zsidó hitközség elöljárója, Somos László esperes-plébános, Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára és Tóth Józsefné pedagógus.
jan. 17
15:21
Kitették a TV2 Megasztárját a luxuslakásból! Hova tovább? (Pénzcentrum)
Király Viktornak el kellett hagynia a Megasztár 4 első helyével járó álomlakást, már kinézett magának egy új ingatlant, de még nem vette meg....

Keresés