2010. január 19. kedd

jan. 19
9:18
Névtelen marad a kölyök? (BorsOnline)
Áll a bál a Fővárosi Állat- és Növénykertben: a gorillakölyök ma kéthetes, ám a nemét még mindig nem tudták megállapítani. Pedig már a fotókról is megpróbálták kielemezni, mi van a kicsi lába között.
jan. 19
9:20
Ismét kevesebbet ér a keresetünk (Infostart)
A reálkeresetek - a fogyasztói árak 4,1 százalékos növekedése mellett - 2009 január-novemberben 2,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
jan. 19
9:20
Híradó, 2010. január 19. 8:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
jan. 19
9:21
Be kellene tiltani a vajat? (Infostart)
Egy vezető brit szívsebész szerint be kellene tiltani a vajat, hogy ezzel több ezer embert megvédjenek a szívbetegségtől.
jan. 19
9:21
BUX: +0,13 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,16 pontos emelkedéssel, 22.723,94 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,13 százalékkal erősödött.
jan. 19
9:21
Villanyoszlopnak ütközött és meghalt (Blikk)
jan. 19
9:21
Federer gyenge kezdés után nyert (Metropol)
A világelső Roger Federer első játszmáját elveszítette az idei ausztrál nyílt teniszbajnokságon, igaz, végül magabiztosan győzött a nyitófordulóban.
jan. 19
9:21
Tavaszra megépül Budapest új főutcája (Metropol)
Tavaly áprilisban a budapesti Belváros önkormányzata európai uniós támogatással olyan beruházásba kezdett, amely jelenleg a legnagyobb közterületi fejlesztés egész Európában.
jan. 19
9:21
Csalással vádolják egymást az elnökjelöltek (HírTV)
Csalással vádolják egymást a februári második fordulóba jutott ukrán elnökjelöltek. Julia Tyimosenko kormányfő támogatói szerint a választási bizottság adatai azt bizonyítják, hogy az ország keleti részében született eredményeket meghamisították.
jan. 19
9:21
Idén sem teljesülnek az adóbevételek? (Pénzcentrum)
A tervezettnél kevesebb adót fizettek tavaly az adósok a központi költségvetésbe, és várhatóan az idén is elmarad a tőlük befolyó összeg a tervekben előirányzottól....
jan. 19
9:21
Mélyponton a magyar bankszektor - Erdei: jövőre beindulhatunk (Portfolio)
Lassú kilábalás és magas céltartalékolás fogja jellemezni idén a magyar bankszektort, ezért profitabilitása is alacsony lehet (a tavalyihoz hasonló), de 2011 már komoly fellendülést hozhat -...
jan. 19
9:23
Az eredetiségvizsgálók is demonstrálnak (Gondola)
Demonstrációt terveznek péntekre a gépjármű eredetiségvizsgálattal foglalkozó szervezetek, mivel szerintük a kormány jogszerűtlenül bontotta fel 2011. január végéig szóló szerződésüket.
jan. 19
9:23
„Rezgett a léc” Federer alatt (HírTV)
Megbolydult a Rod Laver Aréna közönsége, amikor Roger Federer elvesztette az első játszmát az orosz Igor Andrejev ellen. A folytatásban megnyugodhattak a svájci rajongói, helyreállt a rend. Az igazi dráma, akkor kezdődött, amikor váratlanul újra fordult a kocka.
jan. 19
9:23
Keresztfélév: a természettudomány senkit sem érdekel (Pénzcentrum)
Annak ellenére óriási a létszámhiány a keresztféléves szakokon, hogy a tavalyinál kétszer több diákot vettek fel az egyetemek ilyen képzésre....
jan. 19
9:23
Drasztikusan emelkedett tavaly a bedőlt vállalatok száma (Portfolio)
A korábban jósolt 2010 második félévi gazdasági talpraállás bizonytalan, a helyzet pedig igen törékeny, állítja a Coface Hungary országigazgatója. 2009-ben drasztikusan növekedett a...
jan. 19
9:24
Ma már aktívabb lehet a BÉT (ProfitLine)
A hétfői nagyon alacsony forgalom után élénkebb üzletmenetet várnak a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők, de az árfolyamok nagyobb elmozdulásával nem számolnak.
jan. 19
9:25
Szép reményekkel rajtolhatunk (HírTV)
Ausztria öt városában kedden kezdődik a 9. férfi kézilabda Európa-bajnokság, amelynek keretében a magyar válogatott a határhoz közeli Bécsújhelyen játssza csoportmérkőzéseit.
jan. 19
9:25
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ünnepnap Martin Luther King napja miatt zárva Európa: szerény forgalom mellett emelkedés a pénteki jelentős esést követően magukra találtak a...
jan. 19
9:26
Fogyatkozóban a Harley Davidson ereje (ProfitLine)
Nagy utat járt be a papír, miután 75 dolláros csúcsáról egészen 10 dollár alá esett, de 2009 számára is jó eredménnyel zárult. (Solar Capial)
jan. 19
9:28
Leáll a kamatcsökkentéssel a cseh jegybank (ProfitLine)
Csehországban nagy valószínűséggel lezárult a kamatcsökkenési folyamat - jelentette ki Zdenek Tuma, a cseh központi bank elnöke kedden, aki szerint a cseh gazdaság növekedési pályára lépett.
jan. 19
9:30
Elindult a második magyar baptista orvoscsoport Haitire (hirado.hu)
Két orvos, egy ápoló és egy koordinátor indult ma a térségbe
jan. 19
9:30
Nyert? Nem nyert? Itt megnézheti! (ATV)
A Szerencsejáték Zrt. 2010. 2. játék-, illetve fogadási heti nyerőszámai és nyereményei.
jan. 19
9:39
Rendszeresen terrorizálta saját szüleit (HírTV)
A szüleire támadt egy 35 éves férfi Székesfehérváron. Mint kiderült, a férfi rendszeresen fenyegette otthonában szüleit, és verte is őket.
jan. 19
9:39
2,4 százalékkal csökkent 2009 január-novemberben a reálkereset (Gondola)
A reálkeresetek - a fogyasztói árak 4,1 százalékos növekedése mellett - 2009 január-novemberben 2,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...
jan. 19
9:39
Elindult a második magyar orvoscsoport Haitire (Metropol)
Kedd reggel elindult a Baptista Szeretetszolgálat második, négytagú egészségügyi csoportja Haitibe, az ottani földrengés sújtotta területre.
jan. 19
9:39
Csődbe menekült a Japan Airlines (2.) (Portfolio)
A Japan Airlines ma bejelentette, hogy csődvédelemhez folyamodik. A hír nagy meglepetést nem okozott, ugyanis már hónapok óta tudni lehetett, hogy a cég igen súlyos gondokkal küszködik és az elmúlt...
jan. 19
9:39
Francia síút 50 ezerért? Ne dőlj be az ajánlatnak! (Pénzcentrum)
A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) közérdekű bejelentésre készül a hatóságoknál www.suli.si internetes oldalon síutakat szervező társaság ellen, mivel azok illegálisan szerveznek itthon síutakat....
jan. 19
9:39
Nálunk is fellép a Kiss (Metropol)
Sokévnyi várakozás után örülhetnek a Kiss magyar rajongói: a banda Sonic Boom Over Europe: From The Beginning To The Boom címet viselő turnéjának keretében Budapesten, a Papp László Sportarénában is fellép május 28-án.
jan. 19
9:41
A rákkal küzdő Dennis Hopper válik ötödik feleségétől (Gondola)
A rákbetegsége miatt ágyhoz kötött Dennis Hopper bejelentette, hogy elválik ötödik feleségétől, Victoria Duffy színésznőtől. Az amerikai filmsztár szóvivője azzal magyarázta a szakítást, hogy a...
jan. 19
9:41
Lépett az OTP (Portfolio)
Immár az OTP Bank országos fiókhálózatában is elérhető január 18-ától a Tartós Befektetési Számla. Az új konstrukció, amely kamatadó-mentes megtakarítási lehetőséget teremt mind a bankbetéteket, mind...
jan. 19
9:41
Botrány a gyenge Jackson-show miatt (Metropol)
Jacko táncosai, vokalistái és zenészei nem léptek fel a műsorban, sem Szegeden, sem Budapesten. A csalódott nézők ezért visszakövetelik a pénzüket. A zuglói rendőrkapitányság csalás miatt nyomozást rendelt el a koncerttel kapcsolatban.
jan. 19
9:42
Nem a HR-es interjúztat Amerikában? (HR Portál)
Más a HR feladata, szerepe a tengerentúlon, mint hazánkban. Az Egyesült Államokban a jelölt kiválasztása a menedzseren múlik, a humán erőforrás csak az egyetemi toborzásért felel - árulta el Nagy Levente, az NI Hungary HR vezetője, aki mesélt cégük kiválasztási gyakorlatáról, válságkezelő intézkedéseiről.
jan. 19
9:43
Evolúciós előnnyel jár a monogámia (Gondola)
A monogám kapcsolat jelentős evolúciós előnyökkel jár mindkét fél számára - vélik kutatók. A férfiak biztosabbak lehetnek abban, hogy a közös gyerekek saját utódaik, míg a nők számíthatnak arra,...
jan. 19
9:43
Bogsch Erik ma este az Arénában - Kérdezzen Ön is! (Portfolio)
Ma este 7 órától Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés témái között bizonyára megtalálható lesz majd a magyarországi...
jan. 19
9:44
Nyugdíjrendszer: lehetne francia modell is? (HR Portál)
A svéd modell után itt egy újabb ötlet. A KDNP szerint ha francia mintára történne az adózás, a középkorúak nyugdíja sem kerülne veszélybe. A szocialisták kitartanak a jelenlegi rendszer mellett, jelenti a Népszava.
jan. 19
9:45
123 ezer egy átlagos nettó fizetés (Privátbankár)
A reálkeresetek - a fogyasztói árak 4,1 százalékos növekedése mellett - 2009 január-novemberben 2,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az alkalmazásban állók létszáma 2009 január-novemberben átlagosan 2 millió 664 ezer volt. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 197.900, a nettó kereset 123.000 forint volt
jan. 19
9:46
Az értékelés módjától is függ a teljesítmény (HR Portál)
Minden munkavállaló alapvető igénye, hogy visszajelzést kapjon munkájáról. Ennek hiánya a munkahelyi elégedetlenség egyik vezető oka. Egy jól kidolgozott értékelési rendszer szolgálja a dolgozók érdekeit, hiszen a pozitív visszajelzés növeli a motivációt, míg a negatív ösztönzőleg hathat a hibák kijavítására.
jan. 19
9:48
"Megdöglesz!" - Halálos fenyegetéseket kaptak Bochkorék! (hirado.hu)
Boros Lajosnak egész vasárnap nem volt nyugta a felkavaró üzenetektől
jan. 19
9:48
Hatalmas autóipari beruházás jön hazánkba: több száz új állás (HR Portál)
Több mint kilencmilliárd forint értékben hoz befektetést Magyarországra egy német járműipari cég, amivel kétszáz munkahely jöhet létre, k+f területen - értesült a Napi Gazdaság. A projekthez egyedi kormánydöntéssel megítélt, vissza nem térítendő támogatás is jár.
jan. 19
9:48
ATV: elindult a HD-adás! (ATV)
Hétfő este csúcsminőségben sugározta a csatorna az Egyenes Beszéd című műsort.
jan. 19
9:50
Kezdődhet az ExoMars felszerelése (hirado.hu)
A misszió elsődleges célja feltérképezni a nyomgázokat a marsi atmoszférában
jan. 19
9:57
Vízügyi pr-est keresnek 66 millióért (Kreatív Online)
Pr-ügynökséget keres a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság egy árvízszint-csökkentő tározó projektjéhez. Nettó 66 millió forintra becsülik a megbízás értékét.
jan. 19
9:57
Hamarosan jöhet az új APEH-kalkulátor (HírTV)
Az adatvédelmi biztos bírálata miatt az APEH napokon belül módosíthatja a vagyonadó-kalkulátort. A változtatások után csak akkor kell személyes adatokat is megadni, például nevet és adóazonosítót, ha az érdeklődő menteni akarja a kalkulátor által kidobott értéket.
jan. 19
9:57
Elégedetlen versenyzők a Bamako-ralin (Metropol)
Tömören összefoglalva a fejetlenség és a szervezetlenség jellemzi az idei Bamako-rali versenyágát.
jan. 19
9:57
Iránban lelőttek egy ügyészt (Metropol)
Iránban fegyveresek lelőttek egy ügyészt a háza előtt - jelentette kedden az állami média. A gyilkosság elkövetőjeként egy kurd szakadár szervezet jelentkezett. A rendőrség őrizetbe vett négy embert az ügyben.
jan. 19
9:57
Nagy felháborodást keltett a művészvilágban a sajtót megnyomorító törvénytervezet (Kripto Akadémia)
Igen súlyos gondokkal küzd a romániai lappiac. Az utóbbi hetekben több országos napilap is megszüntette nyomtatott kiadását, csak internetes formában élnek tovább. Egyelőre három jelentős napilapról van szó, de nem zárható ki, hogy további nagy lapok jelentenek csődöt, ha a román kormány nem áll el az újságíró-társadalomban és a művészvilágban nagy felháborodást keltő, sajtónyomorító…
jan. 19
9:57
Michael Jackson-emlékkoncert - Botrányos produkció! (Spa Trend Online)
Nemcsak Jacko, hanem a show is hiányzott a szombaton és vasárnap a SYMA-csarnokban tartott Michael Jackson-emlékkoncertből. Nem lett volna ebből semmi baj, ha az amerikai iskolabálok fellépőinek színvonalán álló csapat műsorára mondjuk 1-2000 forintért árulják a jegyet. Nem ez történt. 13 és 20 ezer forintért kínálták a belépőket a Jackson tánckarával, zenekarával, koreográfusával hirdetett The…
jan. 19
9:57
Csődvédelmet kért a JAL (ProfitLine)
A mai napon piaczárás után eldőlt, csődvédelmet kért a Japan Airlines, mely Ázsia legnagyobb légitársasága, közölte a japán kormányszóvivő.
jan. 19
9:57
Egyre kevesebbet ér a fizetésünk (Portfolio)
Novemberben a keresetek reálértéke 4,8 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban. A visszaesést elsősorban a költségvetési szektor bérstopja okozza, a versenyszférában a reálbérek stagnálás...
jan. 19
9:57
Eva: Nem jelentkeztek át tömegével a vállalkozások (Pénzcentrum)
Egyelőre nem látszanak az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) törvény hatálya alóli kijelentkezési hullám jelei a kérelmek feldolgozása során. Pedig az evás vállalkozásoknak idéntől magasabb kulcsot kell fizetniük, és az alkalmazottak után tipikusan magasabb járulékalappal kell számolniuk....

Keresés