Öt évre felmentette a Világbank a földrengés sújtotta Haitit adóssága törlesztésének kötelezettsége alól. Az épen maradt üzletek lassan kinyitnak, a megrongálódottakat eldózerolják
Várhatóan ma ismerteti a 2010-es országgyűlési választások időpontját a köztársasági elnök. Sólyom László már tavaly év végén jelezte, hogy 2006-hoz hasonlóan most is a lehető legkorábbi időpontra írja ki a voksolást.
A szlovákiai minisztériumok szerint szabadon használható a kisebbségi nyelv minden olyan város állami hivatalaiban, amelyben a szóban forgó nemzeti kisebbség lakosságaránya eléri a 20 százalékot - írja az Új Szó című szlovákiai magyar lap pénteken.
Nem tarthatta meg kulturális demonstrációját a Magyar Televízió (MTV) sztrájkbizottsága, mert a helyszínt biztosító közrádió vezetése az utolsó pillanatban visszavonta az engedélyt. Ismert személyiségek beszéltek volna a közmédiumok szerepéről és arról, milyen károkat okoz a pénzhiány, de a megjelentek nem mehettek be az épület Márványtermébe. A rádió azzal indokolt, hogy nem akarnak beavatkozni a…
A tegnapi amerikai összecsuklás ma reggel Ázsiában is éreztette hatását, így számunka sem volt kérdés, hogy merre megyünk tovább. A BUX 1.2%-kal került lejjebb a nyitást követően, ezzel már a soron...
A statisztikai hivatal adatai szerint a férfiak átlagosan 92 500 forintos ellátással és 39,2 éves biztosítási jogviszonnyal a hátuk mögött vonultak nyugdíjba 2008-ban, míg a nők átlagosan 85 800 forintos induló ellátást kaptak átlagosan 38,4 évi munka után....
A szegénység az Európai Unióban közel 80 millió embert, az állampolgárok mintegy 16 százalékát érinti, és az Európai Bizottság – az Európai Szegénységellenes Hálózat 2008-as kezdeményezésére – tegnap hivatalosan is a társadalmi kirekesztettség s a szegénység elleni küzdelem évének nyilvánította 2010-et.
Nem számít könnyű évre 2010-et illetően a Magyar Telekom elnök vezérigazgatója, Cristopher Mattheisen. A menedzser a Dow Jones Newswires-nek adott interjúban elmondta, hogy a társaság a piaci...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: JELENTŐS ESÉS; SZIGORÚ SZABÁLYOZÁS ELŐTT AZ AMERIKAI BANKOK -jelentős eséssel zárták a kereskedést a főbb amerikai részvényindexek, melyek közül pl. a Dow és az...
Ahhoz, hogy a munkáltató maradéktalanul eleget tudjon tenni a szabadság tárgyévben történő kiadásával kapcsolatos kötelezettségének, célszerű az év elején egy éves szabadságolási tervet készíteni, mely a munkavállalók szabadságolásának rendjét ütemezve biztosítja a szervezet zökkenőmentes működését is.
A nyolcvankét éves Paul Volckerrel, a Fed egykori elnökével az oldalán Barack Obama elnök tegnap kamerák elé állt, és példátlan lépéssorozatot helyezett kilátásba az amerikai bankszektorban, olyat,...
Napjainkban a frissdiplomások felé egyre nagyobbak a munkaadók elvárásai. Körülnéztünk, hogy milyen tendenciákkal találkozhatunk jelenleg a munkaerőpiacon, mennyire ismerték fel a fiatalok az egyre növekvő elvárások terhét és mennyire segítik a cégek speciális programokkal a fiatalok tapasztalatszerzését.
Januárban háromszor utalt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kórházaknak, összesen 85 milliárd forint értékben. A legutolsó összeget (39.5 milliárd forint) a november havi teljesítményük után...
A Facebookon jelezte több SZDSZ-es parlamenti képviselő, hogy biztosan nem fog szerepelni az MDF választási listáján. Simonyi András is visszautasította a felkérést
A vártnál jóval nagyobb eddig az érdeklődés a Budapesten és Debrecenben zajló futsal Európa-bajnokság iránt - mondta az InfoRádiónak a torna projektigazgatója. Kasza János arról is beszélt, hogy a bevételek legnagyobb része az Európai Labdarúgó Szövetséget illeti.
Az EUR/JPY tegnap új 8 hónapos mélypontot ért el 126,51-nél, majd 128,14-ig korrigált. A korrekció megállhat 128,50-nél, mielőtt ismét veszteségeket könyvelne el a devizapár 126,50-en keresztül 125,50-ig. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Szokatlan módon számolta el Orbán Viktor honoráriumát a Fidesz-elnök beszédeit 2003-ban kiadó Magyar Egyetemi Kiadó – legalábbis ez derül ki a lapunk által megkérdezett adózási szakértő szavaiból.
Gyengüléssel kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, miután komoly veszteséggel zártak az ázsiai és csütörtökön a tengerentúli börzék. Mintegy húsz perccel később a tőzsdemutatók vesztesége mérséklődött a nyitáshoz képest.
Határozott irányról tehát nem igazán beszélhetünk a forint piacán - véli Márvány Zsolt. A Commerzbank treasury sales vezetője napi piaci kommentárjában hozzáteszi: a nemzetközi hangulat nem elég...
Óriási mennyiségű hamis ruhával és zoknival próbált átjutni Magyarországon az a Törökországból érkező szlovák kamion, amit a Vám- és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálat Parancsnokságának munkatársai kapcsoltak le Rajkánál....
A rákról számtalan tévhit kering a köztudatban. Sorozatunkban igyekszünk a leggyakrabban előforduló állításokat górcső alá venni, hogy a betegség megelőzésével és gyógyításával kapcsolatban mind a betegekben, mind a hozzátartozókban és érdeklődőkben reálisabb kép alakulhasson ki.
Czink Melinda, a dél-afrikai Natalie Grandinnal az oldalán két szettben vereséget szenvedett az Alisza Klejbanova, Francesca Schiavone orosz, olasz kettőstől a női páros 2. fordulójában az ausztrál nyílt teniszbajnokágon.
Karácsony Gergely lett a Lehet Más a Politika (LMP) kampányfőnöke. Ő eddig a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet kutatási igazgatója volt, ám e pozíciójától a választások végéig megválik.
Olcsóbbá tette az abortuszt a kormány irányítása alá tartozó Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Az OEP január 1-től 28 920 forintban határozta meg a művi terhességmegszakítás térítési díját.
A rand a hét végén nyereségeket könyvelt el, miután tegnap az USD/ZAR 7,6119-ig kúszott fel. A szusszanás ellenére is nyomás alatt maradt a deviza, és 7,6415 fölött semmi sem állhat a 7,75-ös szint tesztjének útjába. Az USD/ZAR-t 7,5438-on jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Magas fokú készültséget rendeltek el a repülőtereken pénteken India-szerte, mert a titkosszolgálatok olyan értesülést kaptak, hogy az al-Kaida terrorszervezethez köthető csoportok egy repülőgépet készülnek eltéríteni.
Lezárult a NEXON év végi ajándékosztási kampányának szavazása: a humáninformatikai vállalat 2 millió forintot utal át három alapítvány számára, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Az USD/JPY emelkedése megállt 92-nél, és ismét dél felé vette az irányt. A chart-techniaki kilátások rövidtávon borúsak, ezért 89,30-on keresztül 88,25 felé eshet a jegyzés. Csak 92,40 fölött javulhat a helyzet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Újra aggasztó hírek érkeznek Britney Spearsről. Az énekesnő egy hozzá közelálló forrás szerint nem találja a helyét otthonában, helyette inkább luxusszállodákban tölti minden idejét, két fia társaságában.