Szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak a természetes zöldben elszórtan nyíló, tarka vadvirágok. Ehhez társul a virágos rét hétről hétre változó illata. Mindez egyszerűen, néhány alapvető szabály követésével megvalósítható.
Két amerikai kutatócsoport olyan génmanipulációs eljárásokon dolgozik, amelyekkel később fény nélkül, vagy kevesebb vízzel is növekedni képes növények növeszthetők.
A kerti zsázsa a legrövidebb tenyészidejű zöldségnövény. A vetés utáni 10-12. napon már sűrű, zöld vetésünk lesz. Ez a legalkalmasabb idő arra, hogy megkezdjük a zsázsa betakarítását.
Dmitrij Medvegyev államfő lányát akarta mindenáron feleségül kérni egy dagesztáni vendégmunkás, aki a lánykérés végett szerdán megpróbált behatolni a moszkvai Kremlbe. A frigyből akkor sem lesz semmi, ha Medvegyev nagyon megszereti önjelölt vőjelöltjét, mivel az orosz elnöknek nincs is lánya.
A szklerózis multiplex (SM) újonnan kipróbált orális kezelése más terápiáknál tapasztalt mellékhatások nélkül csökkentette a pácienseknél a visszaesést és az állapotromlást - közölték brit kutatók a New England Journal of Medicine (NEJM) című szakfolyóiratban.
Harminhat fős társadalmi zsüri döntött arról, hogy 2009-ben a budapesti Costes étterem a legjobb vendéglátóhely Magyarországon. A Dining Guide szerint a Costes, a Sziget fesztivál főszervezője, Gerendai Károly érdekeltségébe tartozó Ráday utcai étterem minden porcikájában a csúcsgasztronómiát, a kulináris színházi élményt képviseli.
A BBC épületének ablakában kapták lencsevégre a Top Gear című autós műsor egyik állandó szereplőjét a Google munkatársai. A Stiget a Google Maps egyik szolgáltatásához, a Street View-hoz készülő képeken szúrták ki.
Annyira elapadtak a brit spermabankok, hogy importra szorulnak hímivarsejtből a szigetország női, vannak, akik az internetről szereznek be "csináld magad!" megtermékenyítő-készletet.
A farmer örök, megunhatatlan alapdarab ruhatárunkban, mégis, olykor úgy érezzük, hogy változatosságra vágyunk: jó lenne egy kicsit nőiesebben, elegánsabban, szexisebben öltözködni. A szoknyák sokat segíthetnek ebben a kérdésben.
Az elmúlt év során meghatározó előrelépések történtek az orvostudományban, a szív- és érrendszeri betegségek kezelése területén. Ezek az eredmények nemcsak az orvosok elismerését váltották ki világszerte, hanem újabb reményt jelentenek betegek millióinak, akik e gyakori betegségek valamelyikében szenvednek. Lássuk, mi az!
Kólával tölthető, környezetbarát mobiltelefon-akkumulátort tervezett egy londoni egyetemista, aki szerint ötlete azért nem keltette fel a gyártók érdeklődését, mert az ilyen eszközöket túl futurisztikusnak találják.
Kevesebb csapadékra, ám kemény fagyokra kell számítani az előttünk álló hétvégén - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Mivel kevesebb felhő lesz az égen, jelentősen leesik majd a hőmérséklet: szombatra virradóra mínusz 8-10 Celsius-fok körül alakul, és a délutáni órákra is csak mínusz 2-3 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Vasárnap is hasonló hideg várható -…
Eddigi legnagyobb sikere után, vagyis hogy Gábor Zsazsa hollywoodi díva nyolcadik férje lett, újabb magaslatokba vágyik a német születésű Frederic von Anhalt herceg, aki bejelentette, hogy harcba száll Kalifornia kormányzójának Arnold Schwarzenegger távozásával megüresedő székéért.
Egyszer csak ott volt: hidegen, világosan, és feltörésre várt. 1935. január 24-ét írtak, amikor hosszas kísérletezést és több sikertelen próbálkozást követően a vásárlók elé vitték a dobozba porciózott sört. Ennek már hetvenöt éve, a sörösdoboz pedig kultikus tárggyá vált, múzeumokban állítják ki és gyűjtők lelkesednek érte.
A szívelégtelenség az egyik legalattomosabb betegség. Sokáig tünetmentesen rejtőzik a szervezetben és a beteg tudta nélkül fajul egyre súlyosabbá, végső esetben akár szívrohamhoz is vezethet. Ráadásul a veszély előfordulása gyakorinak mondható, ugyan a felnőtt lakosság 2-3 százalékát érinti csak, de a 65 év felettiek esetében ez a szám a 10 százalékot is elérheti - figyelmeztet a Magyar…
Annyira elapadtak a brit spermabankok, hogy importra szorulnak hímivarsejtből a szigetország női, vannak, akik az internetről szereznek be "csináld magad!" megtermékenyítő-készletet.
Az azonos nemű párok által nevelt gyerekek ugyanolyan jól teljesítenek az életben, mint a hagyományos férfi-nő családok gyerekei - állapította meg egy friss nemzetközi tanulmány, amely a Journal of Marriage and Family amerikai szaklap pénteki számában jelent meg. Sokkal inkább a szülői tevékenység minősége számít, mint a szülők neme - összegezte a kutatások eredményét Judith Stacey, a New York-i…
Optimistán tekintenek a jövőbe, és hosszú életre számítanak az amerikaiak. Jelentős részük úgy kalkulál, legalább olyan hosszú, de inkább hosszabb életet fog élni, mint a felmenői.