2010. január 29. péntek

jan. 29
8:17
Kevés a rendőr Pest megyében (HR Portál)
Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójának tájékoztatása szerint a megyében feleannyi rendőr teljesít szolgálatot, mint amennyire szükség lenne.
jan. 29
8:19
Jobb nem bírálni munkahelyünket a közösségi oldalakon (HR Portál)
Portugáliában is téma, hogy egyes vállalatok figyelni kezdték a legnépszerűbb közösségi oldalakat és elbocsátják azt a beazonosított munkavállalót, aki leszólja cégét.
jan. 29
8:21
Lendvai Ildikó: Csökkenteni kell az emberek kiszolgáltatottságát (Infostart)
A nyugdíj, a munka, a félelemmentes élet, valamint a fogyasztók és szolgáltatók viszonya a szocialista párt kampányának négy fő témája - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
jan. 29
8:27
Budapest szeretne lenni Európa zöld fővárosa (Privátbankár)
A Fővárosi Közgyűlés csütörtök esti ülésén úgy döntött, hogy Budapest pályázik az Európa zöld fővárosa címre. A javaslatot a képviselők egyhangúlag elfogadták. Az előterjesztésben az olvasható: az ...
jan. 29
8:27
Kettétört Palcsó Tamás karrierje (Blikk)
Budapest — Elfelejtették rajongói a Megasztár 2. egykori énekesét, Palcsó Tamást (23)?
jan. 29
8:27
Tű maradt a nő lábujjában a műtét után (Infostart)
Hónapokig szenvedett kínzó fájdalomtól az a brit nő, akinek lábujjából az orvosok elfelejtettek kivenni egy tűt.
jan. 29
8:27
Új-zélandi külkereskedelmi mérleg: +2,0 millió, előrejelzés: -100 millió (HírTV)
Decemberi új-zélandi külkereskedelmi mérleg: +2,0 millió, előrejelzés: -100 millió, előző: -269,0 millió. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 29
8:27
Sikeres próbát hajtott végre az ötödik generációs orosz vadászgép (Gondola)
Sikeres volt az ötödik generációs orosz vadászrepülőgép első repülési kísérlete a távol-keleti Amur menti Komszomolszk repülőgépgyárában - jelentette az Interfax hírügynökség pénteken, moszkvai...
jan. 29
8:27
Betétkörkép: lehet ennél még rosszabb?! (Pénzcentrum)
Rekord alacsony szintre, 6 százalékosra csökkentette hétfőn a monetáris tanács a jegybanki alapkamatot, de egyáltalán nem kizárt, hogy idén még tovább süllyedjen a ráta. Ennek megfelelően a bankok is szorgalmasan visszavettek a betétek után fizetendő kamataikból, így aztán most már nagyítóval sem találunk igazán kecsegető ajánlatokat....
jan. 29
8:27
Megszorongathatja a Facebookot az új EU-szabályozás (Portfolio)
Kellemetlen meglepetés várhat Európában a Facebook-alapító Mark Zuckerbergre, aki néhány hete azzal hökkentett meg többeket, hogy kijelentette: a személyiségi jogokkal ma már senki sem törődik. A...
jan. 29
8:29
A görögök és Haiti volt terítéken Davosban (Privátbankár)
Görögország helyzete, a globális pénzügyi rendszer reformja és haiti segélyezés volt terítéken a davosi Világgazdasági Fórum második napján
jan. 29
8:29
Celeb lett Ali Agca (Blikk)
ISZTAMBUL – A török Szombat esti lázba kapott felkérést Mehmet Ali Agca (52), aki 1981-ben merényletet kísérelt meg II. János Pál pápa ellen.
jan. 29
8:29
Rengeteget vedelnek a tizenévesek (Infostart)
Heti két üveg bort isznak meg a 11 évesek, többet, mint amennyi egy felnőtt nőnek ajánlott - derül ki a brit egészségügyi hivatal adataiból.
jan. 29
8:29
Japán beszerzési menedzserindex: +52,5 pont, előző: +53,8 pont (HírTV)
Januári japán beszerzési menedzserindex: +52,5 pont, előző: +53,8 pont. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 29
8:29
Heves harcok törtek ki a szomáliai fővárosban (Gondola)
Heves harcok törtek ki pénteken a szomáliai fővárosban a kormányerők és lázadók között. Legalább kilencen meghaltak a tűzpárbajban, közülük hét polgári lakos - közölték szemtanúk. A Sebab milícia...
jan. 29
8:29
Számviteli változások az Egisnél (Portfolio)
Az Egis tegnap arról tájékoztatta részvényeseit, hogy a társaság az új üzleti év kezdetétől két módosítást vezetett be a számviteli rendszerében. A bevezetett módosítások: 1. 2009. október...
jan. 29
8:30
Ma születhet döntés a Malév jövőjéről (ProfitLine)
Ma kezdődik a Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság V. ülése a Parlamentben, amelyen döntés születhet a Malév jövőjéről és szóba kerülhet az EMFESZ is.
jan. 29
8:31
Japán fogyasztói árak: 2,0%- előrejelzés : -1,8% (HírTV)
Decemberi japán fogyasztói árak: -2,0%- előrejelzés : -1,8%- előző: -1,9%. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 29
8:31
Újabb "páciense" lesz az IMF-nek (Portfolio)
Több kelet-európai országhoz hasonlóan Montenegró is a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank segítségét kéri; a kis Adria-parti ország összesen legalább 100 millió euró hitelt venne föl a két...
jan. 29
8:32
Megint tengernyi makroadat látott napvilágot Japánban (ProfitLine)
Újra pontosabb képet kaphatunk a japán gazdaság állapotáról, miután az ipar, a foglalkoztatottság és az infláció alakulásáról érkeztek friss adatok. Ebből kiderül, hogy a jen korábbi erősödése, és a továbbra is fennálló defláció igencsak hátráltatja a gazdaság helyreállását.
jan. 29
8:33
Tokiói fogyasztói árak: -2,1%- előrejelzés : -2,1% (HírTV)
Januári japán fogyasztói árak (Tokió): -2,1%- előrejelzés: -2,1%- előző: -2,3%. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 29
8:33
2 százalékos esés Ázsiában (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék 1% feletti eséssel zárták a tegnapi kereskedést és a kedvezőtlen befektetői hangulat átterjedt az ázsiai részvénypiacokra is. A japán, a hongkongi és a dél-koreai index is 2%...
jan. 29
8:35
Japán munkanélküliségi ráta: 5,1%- előrejelzés: 5,3% (HírTV)
Decemberi japán munkanélküliségi ráta: 5,1%- előrejelzés: 5,3%- előző: 5,2%. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 29
8:35
Történelmi csúcs - Újra nyeregben a pénzpiaci alapok (Portfolio)
A hazai pénzpiaci alapok nem indultak túl jó előjelekkel neki a 2009-es esztendőnek, hiszen 2008 végén két és fél hónap alatt a befektetők 200 milliárd forintot vontak ki a szektorból, azonban a...
jan. 29
8:37
Japán ipari termelés: +5,3% (HírTV)
Decemberi japán ipari termelés: +5,3%- előző: -4,2%. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 29
8:39
Nem rendelik el a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten (Infostart)
Nem lép életbe pénteken Budapesten a szmogriadó riasztási fokozata, mert javult a levegő minősége, de a tájékoztatási fokozatot elrendelik - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
jan. 29
8:39
Brit GfK-fogyasztói hangulat: -17 pont, előrejelzés: -18 pont (HírTV)
Januári brit GfK-fogyasztói hangulat: -17 pont, előrejelzés: -18 pont, előző: -19 pont. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 29
8:41
Ma eldől Antal Attila sorsa (HírTV)
Az ügyészség pénteken dönt a kedden őrizetbe vett Antal Attila előzetes letartóztatásáról. A BKV korábbi vezérigazgatóját hűtlen kezeléssel gyanúsítják a botrányos kifizetésekkel kapcsolatban.
jan. 29
8:43
Ausztrál fogyasztói kölcsönök: +1,5%- előrejelzés: +1,1% (HírTV)
Decemberi ausztrál fogyasztói kölcsönök: +1,5%- előrejelzés: +1,1%- előző: +0,8%. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 29
8:45
Japán megkezdett építkezések: -15,7%- előrejelzés: -18,8% (HírTV)
Decemberi japán megkezdett építkezések: -15,7%- előrejelzés: -18,8%- előző: -19,1%. %. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 29
8:45
Hírességek aktfotói is láthatók egy hamburgi kiállításon (Infostart)
Többek között Marilyn Monroe és Uschi Obermaier aktfotói is láthatók a Meztelen víziók - A fényképezés 150 évének testképei című hamburgi kiállításon.
jan. 29
8:45
Nonstop műtenek a magyar orvosok (Blikk)
Port-au-Prince — Csoda! Öt nappal azután, hogy a haiti kormány hivatalosan is leállította a túlélők utáni keresést, élve húztak ki a romok alól egy 16 éves lányt.
jan. 29
8:45
Grúzia segítené az afganisztáni erők utánpótlásának bonyolítását (Gondola)
Miheil Szaakasvili azt javasolta az Egyesült Államoknak, hogy Grúzia legyen az Afganisztánban állomásozó külföldi erők egyik fő utánpótlási útvonala. A grúz elnök az AP amerikai hírügynökségnek...
jan. 29
8:45
DAX- Stabilizáció (HírTV)
A tegnapi nagy veszteségek után ma előreláthatólag stabilizálódhat a német részvénypiac. Erre utalnak a tőzsde előtti indikátorok. Az X-DAX 5.569 ponton áll, ami 29 ponttal meghaladja a legutóbbi záró értéket. A DAX tegnap 1,82%-ot vesztett 5.540,33 pontig. Ennek hátterében az amerikai konjunktúraadatok és a Wall Street-i veszteségek álltak. A Dow Jones Industrial Average ugyan 1,135-kal…
jan. 29
8:45
Megint belerúgtak Amerikába (Portfolio)
A nap első felében 1.7%-os esést szenvedett el a Dow, azonban zárásra némileg mérséklődött a lejtmenet, így a bűvös 10,100 pontos szint felett állapodott meg a benchmark. A rossz hangulat elsősorban...
jan. 29
8:45
Vége! Eladták a neves magyar bolthálózatot (Pénzcentrum)
A cégbírósági bejegyzés szerint novemberben tulajdonost cserélt a Rothschild üzletlánc és ezzel egy időben nevet is változtatott. Az új cég Belvárosi-Szupermarket Élelmiszerkereskedelmi Kft. lett, tulajdonosa pedig Zoltay József....
jan. 29
8:47
Zuschlag: Nem volt bűnszervezet (Blikk)
Budapest ‒ Rajtam kívül senki sem ismerte az alapítványi pénzek útját, nem volt semmilyen bűnszervezet – olvasta fel előre megírt vallomását a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon tegnap Zuschlag János, akit állami támogatások elsikkasztásával, csalással vádolnak.
jan. 29
8:47
Újabb két holttestet találtak (HírTV)
Tizenegyre nőtt a liege-i házomlás áldozatainak száma, miután a mentőalakulatok két újabb holttestet húztak ki a romok alól péntek hajnalban. A tűzoltóság szerint ráadásul legkevesebb két holttest még mindig van az épület romjai alatt. A hatépületes lakóház szerdán dőlt össze, az eddigi információk szerint egy gázrobbanás miatt.
jan. 29
8:47
Mi folyik itt? - Nagyon húzzák a zöldhasút (Portfolio)
Hat hónapja nem látott mélységekbe zuhant az euró a dollár ellenében. A közös európai valuta erejét ezúttal is a görög fejlemények és annak következményei nyomasztják. A befektetőket ugyanis még...
jan. 29
8:48
A legtöbb álláshoz elengedhetetlen lesz az IT-tudás (HR Portál)
Hazánkban öt éven belül gazdasági ágazattól és szakmától függetlenül az állások 90 százalékának betöltéséhez szükség lesz az alapvető infokommunikációs készségekre is - állapítja meg az IDC egyik legújabb tanulmánya, amelyet a Világgazdaság közöl.
jan. 29
8:49
Kokó a vezérigazgatóval öklözött (Blikk)
Kecskemét – Megtehette volna, mégsem verte laposra Kovács Kokó István Mártha Imrét, a Magyar Villamosművek (MVM) vezérigazgatóját a ringben.
jan. 29
8:51
„Ezek a hülye utasok”: bedurvult a BKV-sofőr, belső vizsgálat indul (ATV)
Néhány szóban megemlíti a BKV-t is, szerinte a közlekedési társaságnak is az a baja, mint magának az országnak, hogy mindene beteg.
jan. 29
8:57
Antal Attila házi őrizetbe helyezését indítványozta az ügyészség (Infostart)
Antal Attilának, a BKV volt vezérigazgatójának házi őrizetbe helyezését indítványozta a Fővárosi Főügyészség pénteken, "figyelemmel" a gyanúsított eljárás során tanúsított magatartására.
jan. 29
9:03
Rátaláltak a magyarok az akciókra (Privátbankár)
Egyre tudatosabbak a fogyasztók vásárlásaik során. Ma már kiemelt fontossággal bírnak az akciók és a promóciók
jan. 29
9:03
Nem sikerült az udvarias rablás (Blikk)
Szombathely — Bement az eladótérbe, és csendesen a bevételt kérte egy maszkos férfi még szerdán a szombathelyi Calendula gyógyszertárban.
jan. 29
9:03
A földrengések voltak az évtized leggyilkosabb katasztrófái (Infostart)
A földrengések követelték a legtöbb ember halálát az utóbbi évtized természeti katasztrófái közül, és továbbra is a legnagyobb veszélyt jelentik a világ legnépesebb városaiban élő emberek millió számára - állítja egy ENSZ által ismertetett jelentés.
jan. 29
9:03
Nem rendelik el a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten (Gondola)
Nem lép életbe pénteken Budapesten a szmogriadó riasztási fokozata, mert javult a levegő minősége, de a tájékoztatási fokozatot elrendelik - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A város kilenc...
jan. 29
9:03
Egymásra talált az MSZP és a Tisztelet Társasága (Alternatív Energia)
Hivatalos programalapú szövetséget kötnek a szocialisták a Schmuck Andor vezette Tisztelet Társaságával (TT) – tudta meg a Népszabadság.
jan. 29
9:03
EUR/USD Új 6 hónapos minimum (HírTV)
Az EUR/USD ázsiai kereskedésben új 6 hónapos mélypontot ért el 1,3913-nál, majd némiképp összeszedte magát, azonban legközelebb célba veheti az 1,3747-es szintet. Az EUR/USD-ot 1,3949-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 29
9:03
Nem hagyták sokáig élni az ázsiai piacokat (ProfitLine)
A tegnapi lelkesedés már a múlté, az ázsiai piacok újból vörösben úsznak, a tegnapi nyereségek után ismét az eladók kerültek túlsúlyba a piacokon a csalódást keltő vállalati előrejelzések és az európai országok növekvő adósságproblémájának köszönhetően.

Keresés