Megkezdődött a Bölcsek Tanácsa munkája során készült könyv bemutatója pénteken a Sándor-palotában az államfő jelenlétében. A Szárny és teher című könyv célja, hogy Magyarország társadalmi...
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) csaknem 5 ezer kórházi ágy újraosztását vagy felszámolását javasolta a regionális egészségügyi tanácsoknak, de a végső döntésről még nem sokat lehet...
Spanyolországban éves szinten 1,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárban, a statisztikai hivatal pénteken ismertetett nem végleges adata szerint.
Friss letörést produkált a 330-as és tegnap már a 320-as szintről is. Ezzel friss momentumot kapott a sikertelen 350-es kitörés utáni oldalazásból, csak éppen negatív előjellel. (Solar Capital)
A memória áramkörök és LCD képernyők iránti globális kereslet erősödését várja az idei évre a Samsung Electronics, a világ legnagyobb memória áramkör és LCD képernyő gyártója.
Az MTV-t felügyelő kuratórium elnökségnek pénteken nem sikerült elnököt jelölni a cég élére - értesült az MTI kuratóriumi forrásokból. Az MTI információi szerint kilencen szavaztak Rományi Bélára, ...
Az euró/dollár árfolyam alakulását, a bizakodó európai befektetői hangulatot követve erősödött a forint péntek kora délelőtt: az eurót délelőtt tíz órakor 270,72 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 271,69 forint után.
Angliában az ingatlanárak januárban 1,2 százalékkal 163.481 fontra emelkedtek havi szinten a decemberi 0,5 százalékos drágulás után, míg az éves növekedési ráta a decemberi 5,9 százalékról 8,6 százalékra ugrott, a 2007-es csúcshoz képest pedig a visszaesés mértéke 12 százalék - közölte a Nationwide.
Leszorította az útról a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) ellenőreit, majd egyiküket életveszélyesen megfenyegette egy bátaszéki férfi, akinek tehergépkocsija szabálytalanul közlekedett.
Mi lehet a szerdán elhunyt J.D. Salinger fiókjában? - találgat a világ arról, hogy a Zabhegyező évtizedek óta nem publikáló írója milyen műveket hagyott hátra fiókjában, pontosabban széfjében....
Címlapon kellett bocsánatot kérnie csütörtökön Caroline monacói hercegnőtől és férjétől a Paris Match francia társasági magazinnak, miután a hercegnő korábban pert nyert a válását híresztelő lappal szemben.
A tegnapi jelentősebb esés után az amerikai határidők kisebb pluszt mutatnak, ez a kedvező vállalati hírek mellett támaszt jelent Európának. Az irányadó indexek 1% körüli pluszban nyitottak és...
Decemberben a várt 0,5% helyett 0,2%-kal csökkent az EU-s M3-as pénzmennyiség (előző. -0,2%). Az EUR/GBP összeszedte magát, és 0,8651-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A korábban bemutatott Kolthay Péter helyett Pap Ervin szülész-nőgyógyász főorvost indítja a Jobbik az országgyűlési választásokon a keszthelyi választókörzetben - tájékoztatta a párt Zala megyei...
Átmenetileg nincs távfűtés péntek reggeltől mintegy 200 belvárosi lakásban és néhány üzletben Nyíregyházán. Meghibásodott egy vezeték, azt javítják. Legkésőbb estére újra lesz fűtés - ígérik a szakemberek.
Egy új típusú esemény utáni fogamzásgátló tabletta hatékonyabban előzi meg a nem kívánt terhességet a védekezés nélküli szex után, és hosszabb időn - öt napon - belül alkalmazható, mint a korábbi...
Decemberben 3,9%-kal emelkedtek a norvég kiskereskedelmi forgalmak, miközben az elemzők 3,3%-os pluszt vártak a legutóbbi +2,1% után. Az EUR/NOK ismét veszteségeket könyvelt el. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Drunk History (Részeg történelem), Jeremy Konner és Derek Waters alkotása nyerte a legendás Sundance Filmfesztivál rövidfilmes zsűrijének díját. A nemzetközi mezőnyben egy új-zélandi film...
Egy hét alatt három idegenlégióst is szerződtetett a Győr labdarúgócsapata, ezzel kívánva megerősíteni játékoskeretét. A Videoton lecsapott a külföldi csapatok által is figyelt Lencse Lászlóra, míg az MTK fél évre kölcsönvette Kulcsár Tamást Lengyelországból. Rudolf Gergelynek jó esélye van a holland Ajaxhoz szerződnie, míg a góllövőlistát vezető Rudnevsért továbbra is nagy az érdeklődés. Az…
A munkanélküliség 2009 utolsó negyedévében nem változott, a ráta 10,5 százalék volt, ami megegyezik a szeptember-novemberivel, tavaly egész évben a munkanélküliség 10,0 százalék volt, 2,2 százalékponttal több, mint egy éve - jelenti a KSH.
Budai Gyula bemutatta annak a kölcsönszerződésnek az eredeti példányát, amely szerint Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere 20 millió forintos magánkölcsönt vett fel az IKR Zrt. vezérigazgatójától.
Budai Gyula bemutatta annak a kölcsönszerződésnek az eredeti példányát, amely szerint Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere 20 millió forintos magánkölcsönt vett fel az IKR Zrt....
Pillangókést, baseballütőt és feszítővasat találtak a rendőrök egy igazoltatott férfinál, aki azzal védekezett, hogy karbantartóként dolgozik – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
Januárban 1.0 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az eurozónában, mint egy évvel korábban - derül ki az Eurostat jelentéséből. Tekintettel arra, hogy decemberben 0.9 százalékos volt a...
Hatalmas növekedésről számolt be a Microsoft: 2009. negyedik negyedévében -az előző évhez viszonyítva- a társaság bevételei több mint 14%-kal növekedtek. Ezzel az elemzői várakozásokat is felül tudta teljesíteni a cég, és soha nem látott szintre emelkedtek bevételei....
A kormány kifizeti a bírságot a szlovákiai magyarok helyett, akiket az államnyelvtörvény alapján magyar anyanyelvük használata miatt büntetnek meg a hatóságok.
Az MTV-t felügyelő kuratórium elnökségnek pénteken nem sikerült elnököt jelölni a cég élére - értesült az MTI kuratóriumi forrásokból. Az MTI információi szerint kilencen szavaztak Rományi Bélára,...
Leszorította az útról a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) ellenőreit, majd egyiküket életveszélyesen megfenyegette egy bátaszéki férfi, akinek tehergépkocsija szabálytalanul közlekedett - közölte...
Emelkedéssel indultak az európai részvénypiacok pénteken, leginkább a banki részvényeknek köszönhetően, miután a befektetők a héten tapasztalt eladások után vételekbe kezdtek a délután megjelenő negyedik negyedéves amerikai GDP adatok előtt.
Középtávon is jelentős mozgást láthattunk tegnap, mivel először fordult elő, hogy a november-decemberi oldalazás alsó trendvonala alatt zárt az árfolyam. Ezzel technikailag komoly veszélybe került a középtávú emelkedő trend. (Solar Capital)
Miközben állandóan változnak a rizikótérségek, a fertőzéses esetek száma pedig hullámzik, a kullancs encephalitis (TBE) továbbra is nagy veszélyt jelent.
Jelentős részben a korábbiaknál kedvezőbb kamatozású, új konstrukciók térnyerése miatt decemberben tovább csökkent a háztartások által felvett, új forintalapú lakáshitelek és szabad felhasználású hitelek átlagos hitelköltség mutatója. Az euro és svájci frank alapú jelzáloghitelek kamatai nem változtak érdemben - közölte pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az asztma a légutak gyulladásos betegsége. Nem asztmás dohányosokban is gyakran alakulnak ki légúti gyulladásos folyamatok, így érthető, hogy az asztmás betegek esetében a füstölgés káros hatásai hatványozottan érvényesülnek.
Hivatalosan nem tárgyalt az EMFESZ gázkereskedő cég a fogyasztóinak átadásáról - közölte Góczi István az EMFESZ Kft. ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére pénteken. Az ügyvezető információi...
Az EU-elnökség tagjainak a váratlan eseményekre is fel kell készülniük, mert teljesítőképességüket azzal is bizonyíthatják, hogy az ilyen helyzetekre miként reagálnak - mondta Balázs Péter...
Két azeri katona lelőtte egységének négy másik tagját, majd magával is végzett - jelentették pénteken azerbajdzsáni tájékoztatási eszközök. A két katona csütörtök este nyitott tüzet automata...