Ismét feltalálták a spanyol viaszt a pszichológusok: a nők számára az érzelmi megcsalás a válóok, míg a pasik azt nem bírják elviselni, ha párjuk más ágyakban keresi az örömöt. Ami friss: ennek okai nem az evolúcióra, hanem a szocializációra vezethetőek vissza. Ergo, néhány száz év alatt meg is változtathatjuk...
Új SZDSZ Budapest néven alakított munkacsoportot a Fővárosi Közgyűlés SZDSZ frakciója - közölte a grémium pénteken. A kedden létrehozott munkacsoport élére John Emese frakcióvezetőt választották....
A Fidesz elnöksége mai ülésén arról döntött, hogy levélben arra kéri Mesterházy Attilát, vegye le Gyurcsány Ferencet és Veres Jánost az országos listáról. Minderről Navracsics Tibor tájékoztatta az újságírókat.
Demszky Gábor (SZDSZ) többször figyelmeztette korábbi szocialista helyettesét, Hagyó Miklóst, hogy nem helyes a BKV-nál a kézi vezérlés, és hogy rosszul értelmezi városvezetői szerepét. A főpolgármester erről újságírói kérdésekre beszélt budapesti sajtótájékoztatóján.
Egy, a H1N1 vírus okozta járvány szakmai megítélését vizsgáló nemzetközi kutatás szerint az orvostársadalom tagjainak véleménye mind a betegséget, mind a helyzet kezelését illetően erősen megosztott. Sok szakember szerint az oltás nem javasolt, a kormányok fellépése nem elég hatékony, ráadásul a média túldramatizálja a krízist…
A betegszállítók cégenként csaknem 10 millió forintnyi plusz támogatást akarnak a kormánytól, szerintük a rendszer az összeomlás szélén áll. A szakminiszter szerint "sok érdekes dologra bukkantak"
Anne Hathawayt a hagyományoknak megfelelően színes utcai parádéval köszöntötte a Harvard diákszínházi társulata az Év Asszonyának járó Hasty Pudding-díj átadása alkalmából. A csütörtöki...
Demszky Gábor (SZDSZ) többször figyelmeztette korábbi szocialista helyettesét, Hagyó Miklóst, hogy nem helyes a BKV-nál a kézi vezérlés, és hogy rosszul értelmezi városvezetői szerepét. A főpolgármester erről újságírói kérdésekre beszélt egy pénteki, más témában meghirdetett budapesti sajtótájékoztatón.
Hétfőtől, azaz február elsejétől átlagosan 4 százalékkal emelkednek a BKV-tarifák: egy menetjegy a mostani 300 helyett 320 forint lesz. Mivel a parkolási alaptarifa a BKV-menetjegy mindenkori árához van kötve, ezért a parkolási díjak is növekednek....
Moszkva szívében, a városi önkormányzat főépülete előtt tüntettek azok a tulajdonosok, akiknek házát az utóbbi napokban erőszakkal bontatták le a hatóságok....
A spanyol kormány a nyugdíjkorhatár két évvel történő fölemelését fogja javasolni - jelentette be pénteken Celestino Corbacho munkaügyi miniszter, megerősítve az erről szóló lapértesüléseket.
Több mint egymilliárd forint értékű közmunkaprogram indult el januárban a Nyírség Erdészeti (Nyírerdő) Zrt.-nél, melyben átlagosan 1100 állástalan jut nyolc hónapos foglalkoztatási lehetőséghez - közölte Kaknics Lajos, a társaság vezérigazgatója az MTI-vel pénteken.
Házi őrizetbe helyezte Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken. A csalás és más bűncselekmények miatt folyó büntetőeljárásban a Fővárosi Főügyészség indít...
Házi őrizetbe helyezte Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken, akit kedden vett őrizetbe a rendőrség a közlekedési vállalat botrányaival kapcsolatosan.
Az idei évre egymilliárd forint plusz forrásért demonstráltak pénteken Budapesten a betegszállítással foglalkozó cégek; úgy vélik, működésük kerülhet veszélybe. A mintegy ötven betegszállító...
A Sólyom László által felállított Bölcsek Tanácsa elkészítette a hazai oktatás lehetséges fejlesztésére tett ajánlásait. A megjelent kötetben többek között javasolják a tanárképzés osztatlan rendszerű oktatását a gyakorlati év megtartásával, szükségszerűnek ítélik az iskolai értékrend megerősítését, a normatív finanszírozás helyett feladatalapú támogatást tartanak indokoltnak, sürgetik a bolognai…
Rendkívüli tájékoztatót tett ma közzé a BÉT honlapján az OTP az általa kibocsátott OTP 2011/II fix 5,5 % kamatozású kötvényének sikeres forgalomba hozataláról. A január 25-e és 29-e között az OTP...
Táplálkozáskutatók és szívgyógyászok 1997-ben összeültek, hogy kidolgozzanak a magas vérnyomás csökkentésére egy olyan módszert, amely gyógyszerek szedése nélkül is alkalmas a vérnyomás-emelkedés gátlására.
Demszky Gábor (SZDSZ) többször figyelmeztette korábbi szocialista helyettesét, Hagyó Miklóst, hogy nem helyes a BKV-nál a kézi vezérlés, és hogy rosszul értelmezi városvezetői szerepét. Ezzel...
Miután új 4 hónapos csúcsot ért el az USD/CHF 1,0559-nél, továbbra is szárnyal. Csak 1,0366 alatt hagyhat alább a nyomás. Az elkövetkező hetekben 1,0880-ig, majd 1,1020-ig emelkedhet az árfolyam. 1,0366 alatt veszteségekkel kell számolni 1,0130 felé. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Bill Gates, a Microsoft társalapítója és felesége bejelentették, hogy alapítványuk 10 milliárd dollárt adományoz a következő tíz évben új vakcinák kutatására és azok eljuttatására a világ...
A Fidesz elnöksége pénteken levélben szólítja fel Mesterházy Attilát, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, hogy kezdeményezze Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Veres János expénzügyminiszter törlését az MSZP országos választási listájáról - jelentette be Navracsics Tibor pénteken Budapesten.
Töretlen a kötvényvásárlási kedv, mi sem igazolja ezt jobban, mint az, hogy az OTP 2011/II. 002 sorozatú, 5,5 százalékos fix kamatozású kötvények jegyzése során a befektetők összesen 10.860.550.000 forint névértékben jegyeztek kötvényt - olvasható a BÉT honlapján.
Jéggé fagyott orr és pirospozsgás orca, didergő lábujjak és nyolc réteg ruha – így néz ki (és érez) egy rendes hajnali futó januárban. Mégis mennek – mégis megyünk. És mint kiderült, egészségesek is (vagyunk), nem pusztán megszállottak.
Az amerikai játékgyártó Mattel, a várakozást felülmúló negyedéves nyereséget ért el, a gyenge dollár és főként a ráncfelvarráson is átesett Barbie babák, valamint a Hot Wheels játékautók iránt megugró kereslet hatására.
A főpolgármester többször is szólt helyettesének, hogy szereptévesztésben van, Demszky szerint a kézileg vezérelt BKV-nál bűncselekmény-sorozat történt
Budapesten, a magyar-orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság ülésén aláírták a Déli Áramlat Magyarország Zrt. vegyesvállalat alapító dokumentumait. A projekttársaságot paritásos alapon ho...
Európa-szerte és Magyarországon egyaránt több szabadidőt töltenek otthon az emberek tévézéssel és internetezéssel, mint a válság előtt - derül ki a UPC megbízásából a The Reputation Institute által készített kutatásból. Szűcs László, a UPC Magyarország sajtókapcsolati igazgatója közölte, mára a megkérdezettek nagy része majdnem ugyan annyit tölt internetezéssel, mint televíziózással.
A Fidesz "rögtönítélő törvényszékének" semmilyen befolyása vagy hatása nincs a szocialisták országos listájára - közölte az MSZP szóvivője annak kapcsán, hogy a Fidesz elnöksége...
2009 negyedik negyedévében (évesített negyedéves alapon) 5.7 százalékkal növekedett az amerikai gazdaság - derül ki az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium friss jelentéséből. Az 5.7 százalékos érték...
A konvergenciajelentés 2010-ben 0,3 százalékos GDP-csökkenéssel, jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 3,7 százalékos, 2012-ben 3,8 százalékos növekedésével számol - közölte a Pénzügyminisztérium a...
A FedEx szállítóvállalat teherszállító repülőgépével indul a jövő héten Washingtonból Kínába egy amerikai születésű pandakölyök. Tai Shan február 4-én reggel indul a Dulles nemzetközi repülőtérről a cég különleges, az állat tiszteletére átfestett repülőgépén.
Javult az időjárás Peruban, így felgyorsult a Machu Picchun rekedt turisták kimentése. Hétfő óta 2500 embert szállítottak el helikopterekkel az inka romvárosból. Azért rekedtek ott, mert az esőzések miatt keletkezett sziklaomlások, és földcsuszamlások megrongálták a hegyi vasútvonalat.
Változatlan bruttó bér esetén kevesebb nettó fizetést vihetnek haza az ekhosok, ha a havi bruttó fizetésük - az ekhos és nem ekhos együttesen - meghaladja az évi 3 millió 188 ezer forintot - írja a FigyelőNet nyomán a Világgazdaság Online.
Immár 11. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Coaching Hetet február 7-e és 13-a között, amikor a szakma képviselői az egész világon különböző rendezvényekkel járulnak hozzá a coaching megismertetéséhez.
Az idei évre egymilliárd forint plusz forrásért demonstráltak Budapesten a betegszállítással foglalkozó cégek; úgy vélik, működésük kerülhet veszélybe. A szakminiszter közölte: nem tartja jogosnak a követelést.
A konvergenciajelentés 2010-ben 0,3 százalékos GDP-csökkenéssel, jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 3,7 százalékos, 2012-ben 3,8 százalékos növekedésével számol - közölte a Pénzügyminisztérium a honla...
Magyarországon a hirtelen szívhalál a vezető halálokok között szerepel. A szív azonnali megállása nemcsak az idősebb, hanem igaz nagyon csekély mértékben a fiatalabb korosztályt is érintheti. A kamaszok hirtelen szívhalálát gyakran genetikailag meghatározott rendellenességek okozzák. Egy szívleállásból, esetleg egy tragikus szívhalálból nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a sportolás…
A hét végén 1,6080 valamint 1,6280 között mozog a GBP/USD árfolyama, és éppen célba vette sávjának alsó oldalát. 1,6080 alatt 1,60-on keresztül 1,5830 felé eshet a jegyzés. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Fidesz "rögtönítélő törvényszékének" semmilyen befolyása vagy hatása nincs a szocialisták országos listájára - közölte az MSZP szóvivője annak kapcsán, hogy a Fidesz elnöksége Mesterházy Attilának írt levelében azt kérte, "ne tegyék lehetővé, hogy Gyurcsány Ferenc és Veres János a felelősségre vonás elől a mentelmi jog mögé bújjanak" és vegyék le őket a párt országos listájáról.