Egy harmincezer éve élt gyerek fogazata új megvilágításba helyezi az emberi evolúciót - vélik a Bristoli Egyetem kutatói, akik vizsgálataikról az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Science) legújabb számában számoltak be.
Budapest - Két napja érkezett a hír, mely szerint Németh Kristóf (34) betegsége miatt a Barátok közt történetében először kerül sor egy szereplő oly módon való helyettesítésre, amelyre eddig nem volt példa.
Terrorellenes rendőri egységek vettek őrizetbe péntek éjjel a londoni Heathrow repülőtéren három - állítólag részeg - utast, akik fenyegető kijelentéseket tettek. Az incidens az Emirates...
Háromhetes az a levél, amelyet most találtunk postaládánkban. Tartalma azonban fájóan aktuális, ezért közzétesszük. Kérjük minden kedves Olvasónkat, fogadja meg a benne foglalt kérést, embereket menthet meg, minimális jóindulattal. Mert összetartozunk!
Kizárta két tagját az ajkai képviselő-testület Fidesz-frakciója; a város önkormányzatában ellenzékben lévő frakció így kilenc tagúra olvadt - tájékoztatta Stolár Mihály, a Fidesz helyi elnöke pénteken az MTI-t.
Kutató szeretne lenni, és fő céljának az egyik legnagyobb matematikai rejtély megoldását tűzte ki az a 14 éves brit fiú, aki fiatal kora ellenére bekerült a Cambridge-i Egyetemre. Az ifjú matekzsenit eddig otthon tanította az édesapja.
Nem indul az országgyűlési választásokon Hankó Faragó Miklós, Szombathely szabad demokrata országgyűlési képviselője. Hankó Faragó Miklós 1990 óta Szombathely 1-es számú választókerületének...
A végéhez közeledik a Cozma-gyilkosság felderítése, az eddig elkészült ötven szakvéleményen túl még hatra várnak a nyomozók - írta a Népszabadság. A lapnak a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság...
A Magyar Nemzet szerint könnyen elképzelhető, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) átengedi a vagyonadót. A lap információi szerint a bírák döntő többsége jelenleg úgy véli, hogy alkotmányos az új...
A Népszabadság szerint tanácsadói óva intik Orbán Viktort a miniszterelnök-jelölti televíziós vitától, a Fidesz kampánya rendkívül intenzív lesz, és megpróbálják alkalmazni az Obama-stáb...
A pedagógia területe leszállóágban van - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Porogi András, a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesületének elnökségi tagja. A Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója szerint a gond nemcsak a normatívák csökkentésével van, hanem azzal is, hogy ma a tanári pályát a kevésbé tehetséges diákok választják.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében megvalósuló beruházások forint árfolyamának változásából eredő költségnövekményt kompenzálja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a kérelmet...
Az idei őszi önkormányzati választáson még biztosan elindul az V. kerületi polgármesteri posztért Rogán Antal, aki szerint az önkormányzati képviselők számát érdemes lenne a felére csökkenteni. A...
A külföldiek közül Zala megyében román állampolgárok okozták a legtöbb közlekedési baleset az elmúlt évben - derül ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság statisztikájából; az MTI annak kapcsán...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma túlnyomóan borult lesz az ég, csak helyenként szakadozik fel a felhőzet. Dél felől ismét egyre többfelé kell esőre, záporra számítani, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1, 6, délkeleten 9, 14 fok között várható.
Amikor a togói válogatott buszai átlépték Angola határát, szeparatista lázadók megtámadták a csapat buszait. Egy embert meggyilkoltak, kilencet megsebesítettek. Ennek ellenére nem halasztják el az Afrikai Nemzetek Kupáját, ahova a csapat igyekezett.
A Fidesz frakció és a fideszes polgármester, Lázár János is csatlakoztatni akarta városát a benzintenderhez – mondta Molnár Csaba kancelláriaminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A tipikus fogadkozások mellett egy új elhatározás is egyre gyakrabban kerül be az újévi fogadalmak közé: "idén környezettudatosabban fogok élni". Egy friss amerikai felmérés szerint ugyanis az amerikaiak mintegy fele határozott a zöldebb életvitel mellett.
Túlzott szigora miatt megölette anyját egy középiskolás egy osztálytársával az Egyesült Államokban. A 17 éves fiú egy 18 évest bérelt fel a gyilkosságra. 4 ezer dollárt - 760 ezer forintot - ígért...
Az ING Real Estate Investment Management (ING REIM) egy 39 ingatlanból álló hollandiai portfóliót értékesített egy magánbefektetőkből álló konzorciumnak. A 376 millió eurós tranzakció ezzel 2009...
Tűz ütött ki egy délkelet-kínai szénbányában, az üzemi balesetben 12 ember vesztette életét. A tűzeset pénteken történt Csianghszi tartomány egyik szénbányájában. Az első vizsgálatok arra utalnak,...
Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT) a program 2007-es indulása óta tavaly év végéig 736 milliárd forint fejlesztési forrást fizettek ki a kedvezményezetteknek - mondta az TI tudósítása...
Bár Sólyom László köztársasági elnök még nem írta ki az országgyűlési választás időpontját, a szakapparátus már megkezdte a felkészülést a választás lebonyolítására. A jegyzők januárban...
A videomegosztó oldalra föltettek egy korábban is közkézen forgott hanganyagot, amelyik arra enged következtetni, hogy a viták kereszttüzében álló médiaszemélyiség eme Echo TV-s produkciója miatt távozott a csatornától. A dolog – ez is – ellentmondásos.
A forint 0,88 százalékkal erősödött az euróval szemben: röviddel 20 óra előtt a jegyzés 267,25 forinton állt a nemzetközi deviza kereskedelemben a csütörtök késő esti 269,62 forinttal szemben. A do...
Több tízmilliós visszaélés miatt nyomoz a katonai ügyészség a honvédségnél, a gyanú szerint a külföldi NATO-beosztásokban dolgozó katonák ellátásáért, beilleszkedéséért felelős nemzeti támogató csoportnál történtek bűncselekmények - írta a Magyar Nemzet szombati számában.
A Népszabadság szerint tanácsadói óva intik Orbán Viktort a miniszterelnök-jelölti televíziós vitától, a Fidesz kampánya rendkívül intenzív lesz, és megpróbálják alkalmazni az Obama-stáb kampánytechnikáit.
Megkéselték az édesanyámat, hívta a rendőrséget tavaly ősszel egy amerikai muszlim fiú. Most kiderült, ő bérelte fel 18 éves ismerősét, hogy szúrja agyon anyukáját.
Pakisztán ismét követeli az Egyesült Államoktól, hogy szüntesse be a pilóta nélküli repülőgépekről végrehajtott rakétacsapásokat az ország területén. Az amerikai drónok pakisztáni bevetése régóta...
Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentette pénteken, hogy leértékelik a nemzeti fizetőeszközt, a bolívart, és a felhasználástól függően két, a kormány által megállapított átváltási árfolyamot vezetnek be a dollárra vonatkozóan.
A szupermarketek egyre nagyobb és nagyobb területet hódítanak meg az életünkben, városi ember például nehezen tudja elképzelni, hogy ne térjen be időről időre a legközelebbi nagyáruházba. Vannak azonban, akik mindig szembemennek a trenddel......
Nincs fennakadás a fővárosi buszközlekedésben, szombaton reggel valamennyi busz elindult - közölte Mezei László, a BKV fődiszpécsere. Szombaton kevesebb autóbusz közlekedik, a hétköznap szokásos...
Magyarországon 90–95 ezer gyermek születik évente, mármint a Bokros Lajos óta eltelt tízegynéhány évben. Ezt prolongálva negyven év múlva ötmillió magyar lesz, plusz az akkor még élő idősebbek. A jól értesültek úgy tudják, hogy a 2008. évben születetteknek már a fele volt cigány.
A Hír TV tegnapi Célpont című műsorában megszólalt egy a 2006. október 23-ai brutális oszlatásban részt vett rendőr. A végre megszólaló egyenruhás némely dolgokat beismer - például hogy a gumilövedék használata börtönért kiált -, azt viszont tagadja, hogy külföldi zsoldosok is lettek volna rendőri egyenruhában.
Mintegy 2 százalékkal - az elmúlt öt év adataihoz képest a legkisebb mértékben - nőtt decemberben a nyilvántartott álláskeresők száma Zala megyében, de még így is 30 százalékkal több a munkanélküli, mint egy évvel korábban - tudatta Hegyi László, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének igazgatója.
Bár Sólyom László köztársasági elnök még nem írta ki az országgyűlési választás időpontját, a szakapparátus már megkezdte a felkészülést a választás lebonyolítására. A jegyzők januárban felülvizsgálják a szavazókörök számát és területi elosztását, vagyis elvégzik a szakszóval körzetesítésnek nevezett feladatot.
Éjt nappallá téve dolgoznak a szánkógyártók, hogy kielégítsék a rendkívüli hideg és az erős havazás miatt a szánkók iránt robbanásszerűen megnőtt keresletet Németországban. Míg hivatalos...
Azért tart most tovább a buszok átvétele, mert eddig a sofőrök szabadidejükben vették át a járműveket, vagyis korábban mentek be dolgozni, hogy el tudják végezni időre az ellenőrzéseket. Ezt most nem teszik - mondta Nemes Gábor a sztrájkbizottság szóvivője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A csalódást keltő foglalkoztatottsági adat ellenére is folytatódott az amerikai piacok idei évi emelkedése. Ugyan a nap folyamán ide-oda hullámzottak az árfolyamok, azonban zárásra sikerült pluszba lendülniük.