A következő három évben évente 300-300 milliárd forint, összesen 900 milliárd összegű uniós forrásra pályázhatnak a vállalkozások, sikerre az a vállalkozás számíthat, amely adózó munkahelyet teremt...
Bejelentésre készül az űrkutatási ügynökség csütörtökön, budapesti idő szerint 20 órakor. A pontos téma egyelőre a NASA által meghirdetett hírzárlat miatt nem nyilvános, de annyi bizonyos, hogy a közelmúlt asztrobiológiai felfedezéseit fogják közzétenni.
Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy egy új autó megvásárlása örömteli és igen ritka pillanat az életünkben. Amikor átvesszük a kulcsokat leperegnek szemünk előtt azok a fáradtságos munkanapok, melyek során megdolgoztunk pillanatnyi boldogságunkért. Mélyet szippantunk az utastér levegőjéből, hogy érezzük a kezdeti benyomásunk szerint minden tekintetben kifogástalan kivitelezést és az…
Bőven volt kereslet a spanyol államkötvényekre a mai aukción. A három éves lejáratú kötvényekből 2,5 milliárd euró összegben értékesített a kibocsátó, viszont jóval magasabb hozamok mellett. A...
Nagyjából 350 ezren használnak egy-egy hétvégén drogot az országban, de a fogyasztók üldözése helyett inkább a prevencióra kellene helyezni a hangsúlyt. Arra azonban évről-évre kevesebb jut a költségvetésből. A drogterjesztők elleni háborút a rendőrség már régen elvesztette, a harc ellenük esélytelen.
Egy vidámpark áramfogyasztásának megfelelő villanyszámlát kapott kézhez Balogh Béla. Az áramszolgáltató fél évre két és fél millió forintra becsülte a tassi család fogyasztását.
Elkészült és hivatalosan is közzétették az új alkotmány koncepciójának egységes szövegét. Az új koncepcióban az alapvető rendelkezések között szerepel, hogy Magyarországon minden hatalom forrása a politikai nemzet, azaz a nép, az ország alkotmányos állami folytonosságát pedig a Szent Korona fejezi ki. Újdonság, hogy az állami lobogó fehér sávjában megjelenne a címer. Az új koncepció, a mostani…
A tegnapi amerikai adatok kedvezöen alakultak, és kisebb nyereségeket könyvelt el a dollár, és elérte 84,40-es célját. Ez az ellenállás azonban egyre inkább kemény diónak bizonyul, és mindig meggyülik vele a dollár baja. Kissé úgy tünik, mintha oldalirányú sáv alakulna ki 83,40/60 és 84,40 között. Csak az értékek átlépése esetén lenne egyértelmü a mozgás iránya. A bikák célja a 85,00-ös, míg a…
Új szabályok léptek életbe az Európai Unió tagországaiban csütörtökön a gázellátás biztonságos garantálására - emlékeztetett brüsszeli közleményében az Európai Bizottság
Magyarország minden hordó olaj után egy dollárt tett Vlagyimir Putyin zsebébe – derül ki a WikiLeaks által megszellőztetett iratokból, amelyekben az amerikai diplomaták Oroszországot maffiaállamnak nevezik.
Több mint kétmillió forint a feketepiaci értéke annak a kábítószernek - kokain, marihuána és speed por -, amelyet a borsodi rendőrök foglaltak le egy nyomozás során
Az elmúlt napok nagy mozgásai után megnyugodtak a kedélyek az EUR/CHF-nél és 1,3170 körül mozog. A svájci adatok gyengén alakultak. A kiskereskedelmi forgalmak emelkedése októberben 4,1%-ról 3,5%-ra lassult. A GDP a 3. negyedévben 0,7%-kal emelkedett (elörejelzés. +0,5%, elözö: +0,9%). 13.45-kor várható az EKB kamatdöntése, ahol kamattartást várnak az elemzök. Csak a kötvényvásárlásokkal…
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. szerint megalapozatlanok a Stabilitás Pénztárszövetség azon célzásai, hogy a társaság nem hivatalos forrásból származó, esetleg tudatosan eltorzított adatokat használt volna számításai során.
Gyakori eset: a diák kibámul az osztályterem ablakán, miközben szórakozottan rágcsálja a ceruzavégen található radírt. Annak persze nincs tudatában, hogy "kikapcsolódása" eredményeként Európában mérgezőnek minősített vegyi anyagok oldódnak fel a nyálában.
Tényszerű információkkal, közérthető módon segít a takarékoskodási formák közötti eligazodásban az az ingyenes tájékoztató kiadvány, amelynek megjelenését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közösen támogatta, és csütörtöktől érhető el országszerte - közölték a kiadványt támogató szervezetek az MTI-vel.
Szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy 67 éves nő a Nógrád megyei Litkén szerdán. A lakásból egy 75 éves férfit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Már olvasható az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapján az új alaptörvény koncepciója. A tervezet szerint szerepelne a szentkorona a preambulumban és az állami lobogón is, kétkamarás lehet a parlament, az emberi életet pedig a fogantatástól védenék.
Egy cég életében kevés az az időpont, amikor az adóellenőr éppen jókor jön, de jobb előre készülni az ilyen típusú találkozóra, hiszen jövőre változik az ellenőrzés gyakorlata. A Mazars megosztotta adóellenőrzési tapasztalatait és a a lehetséges kockázatokra hívta fel a figyelmet.
Felakasztották azt az iráni nőt, aki nyolc éve megölte szerelmi vetélytársnőjét. Idén ez volt a száznegyvenhatodik nyilvános kivégzés a perzsa országban.
Szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy 67 éves nő a Nógrád megyei Litkén szerdán, a lakásból egy 75 éves férfit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba - közölte a megyei rendőr-főkapitányság az MTI-vel
A megfigyelök abból indulnak ki, hogy az EKB ma a kamattartás mellett dönt. Nagy meglepetést okozna, ha másképp történne. 14.30-kor kezdödik a sajtókonferencia, ami igazán izgalmasnak ígérkezik, ha az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet szót ejt a bank jövöbeni terveiröl. Mivel fennáll más országok megfertözödésének veszélye, nehéz kivonnia magát a banknak a nyomás alól, hogy avatkozzon be az európai…
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 39 tagját vették őrizetbe egy rajtaütés során a nyugat-iraki el-Anbár tartományban - jelentette be csütörtökön Dzsavád Puláni belügyminiszter, aki halálbüntetés kiszabását kérte rájuk, mert korábban Bagdadban pokolgépes merényletek elkövetését tervezték.
Reese Witherspoon Oscar-díjas színésznő csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán. A 34 esztendős filmcsillag olyan produkciókkal lett népszerű, mint a Pleasantville, a Kegyetlen játékok és a Doktor Szöszi.
Többnyire erősen felhős, párás, helyenként tartósabban ködös idő lesz, csak pénteken délutántól elsősorban délen, délkeleten szakadozik fel a felhőzet. Csütörtökön dél, délkelet felől egyre többfelé v...
A svéd legfelsőbb bíróság elutasította csütörtökön Julian Assange WikiLeaks-alapító azon kérését, hogy fellebbezhessen az ellene nemi erőszak gyanújával kiadott elfogató parancs ellen - jelentették be hivatalosan
Nem vásárol új vezetői autókat a Posta – írja közleményében a vállalat. A dokumentum szerint ugyanis felfüggesztették a 61 személyi használatra szánt autó beszerzését, így a Posta üzemi feladatai ellátására csak 127 kisbuszt vesz.
Péntek reggel kinyithat a dobogókői sícentrum, miután a 30-35 centiméteres hóval fedett pályákat addigra feltöltik, és alkalmassá teszik a sportolásra - közölte a centrumot működtető Dobogókőért Közhasznú Alapítvány vezetője
Kabát Péter, Laczkó Zsolt és Szakály Péter vett részt abban az incidensben, amely a DVSC labdarúgócsapatának szerdai, harkivi vendégjátéka után történt - közölte honlapján csütörtökön délután a hajdúsági klub.
Nem vásárol új autókat a cég vezetőinek a Magyar Posta. A társaság kizárólag a működéshez szükséges kisbuszokat szerezi be újonnan - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Hüse Marianna, a Posta szóvivője.
Unja néha a magyar tőzsdét? Igazi pezsgésre, volatilis árfolyamokra vágyik? A Portfolio.hu országos előadássorozatán megismerheti a külföldi piacokban rejlő lehetőségeket, valamint bemutatjuk a...
Az idei 7 kereskedési szünnaphoz képest, jövőre a szombati munkanapokat is beleszámolva 9 alkalommal pihenhetnek meg a befektetők. A hazai parketten a szombati munkanapokon ezúttal sem lesz...
Egy szerdán benyújtott törvénymódosító javaslat szerint az új Költségvetési Tanács már csak az elfogadott költségvetési törvényről mondhatna véleményt, és az államfő ez alapján küldhetné vissza a jogszabályt a parlamentnek. Kopits György, a testület elnöke szerint, ha a törvényhozás elfogadná a módosítást, komoly szellemi érték szűnne meg.
A kormányzati adócsomag a képzettebb munkaerő aktivitását növeli, ugyanakkor a foglalkoztatást érdemben nem emeli, a beruházásokra pedig összességében inkább kedvezőtlenül hat - állapítják meg a...
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 39 tagját vették őrizetbe egy rajtaütés során a nyugat-iraki el-Anbár tartományban - jelentette be csütörtökön Dzsavád Puláni belügyminiszter
A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem változtatott irányadó rátáján az Európai Központi Bank (EKB). A döntés hátterét és az elemzői stáb friss gazdasági prognózisait menetrend szerint a fél...
Az EUR/JPY megpróbálta bevenni a 110,70-es ellenállást. A stop-vételek 111,17-re vitték fel az árfolyamot, mivel ezután azonban nem került sor vételekre, a kiindulópontra esett vissza a devizapár. Ez azonban jó hír lehet az euró-bikák számára. Úgy tünik, vége asz elmúlt napok nagy veszteségeinek. 110,70 fölött potenciál nyílhat 111,70-ig majd 112,00-ig. Ha az euró-medvék 110,00 alá szorítják az…