Megvolt az aukció, lehetett nagyot sóhajtani, gördültek a kövek mellkas tájékról, bár már reggel sejthető volt, hogy nem lesz nagy baj - írja napi piaci kommentárjában Kerékgyártó Imre, a Commerzbank...
Egy helikopteres mentés akár több százezer forintba is kerülhet az Európai Unió területén, a legtöbb kórházban pedig jelentős önrészt kell fizetni, ráadásul a közhiedelemmel ellentétben ezeknek a baleseteknek a költségeit nem fedezi az Európai Egészség Kártya. A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint már néhány ezer forintért is elkerülhetjük azt a kockázatot, hogy hosszú éveken át törlesszük a…
Mint ismeretes idén érdemben módosult a hosszú távú megtakarítások törvényi szabályozása, a befektetők akár teljes adómentességet is élvezhetnek, ha az ún. tartós befektetési számlán (TBSZ) helyezik...
Áprilisra halasztotta a Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának bírája a pénteki első tárgyaláson a Szurgutnyeftegaz által a Mol ellen indított per folytatását - írja a Napi. A keresetek...
Egyre több jármű akad el, illetve szenved balesetet Pest megye havas, jeges útszakaszain - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki szerint a folyamatos figyelmeztetések ellenére sem eléggé óvatosak az autóvezetők
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint a 2010. november 29-én adott megbízás alapján 2010. december 2-án 5.000 db saját részvényt vásárolt a UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 44.644 Ft/db átlagáron.
Kora reggel óta változó intenzitással havazik Budapesten, a fővárosi utakat mintegy négyszázan takarítják folyamatosan - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt
Egyszerűbbé, igazságosabbá és átláthatóbbá válik a közfoglalkoztatás rendszere, amely eddig túlságosan sokba került és rossz hatásfokkal működött - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón pénteken Nyírbogáton.
A Richter csütörtökön újabb 5.000 darab saját részvényt vásárolt az UniCredit Bank közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén, darabonként 44.644 forintos átlagáron - tette közzé a gyógyszeripari váll...
Hetvenkilenc munkagéppel folyamatosan takarítják a hókotrók és sószóró autók a főváros útjait. A Fővárosi Közterület-fenntartó tájékoztatása szerint Budapesten reggel negyed hét óta változó intenzitással havazik.
Nem változott érdemben november elejéhez képest a hazai alapkezelők véleménye a BUX index rövidtávú elmozdulását illetően. A megkérdezettek 76%-a szerint a hazai benchmark három hónap múlva a 20 640...
Egészen új lopásfajtára hívta fel a figyelmet egy szakértő. Az elkövetők bérelnek egy kifogástalan műszaki állapotban lévő autót, majd egy azonos típusú, javításra váró járműbe átpakolják a kölcsönzöttből a szükséges alkatrészeket. Az alkatrészlopás a nagy nemzetközi kölcsönző-hálózatok mellett a kisebb magyar cégeket is érzékenyen érintik....
Egyszer minden véget ér, sajnos ezzel az alapigazsággal együtt kell élnünk. Ilyen döntés áldozatává vált nemrégiben a fantasztikus showműsor, a Top Gear arc nélküli lovagja, Stig által méltán híressé avanzsált Caterham R500, mely ezúttal nyugdíjba vonul és jól megérdemelten lepihen.
Az amerikaifutball-bajnokság tizenharmadik játékhetének nyitó mérkőzésén a Philadelphia Eagles fontos győzelmet aratott a Houston Texans ellen, a vesztes csapat valószínűleg lemondhat a rájátszásról.
Egy szóval sem cáfolta, igaz, formálisan nem is erősítette meg a kormány az Index azon értesülését, hogy szeretnék megemeltetni az inflációs célt. Burkoltan azonban arra utalnak, nem véletlenül...
A közjogi méltóságok 13. havi juttatásának eltörlését kezdeményezi a parlamentnek pénteken beterjesztett törvényjavaslatában Lázár János fideszes frakcióvezető. Lázár így három párttársának, Orbán Viktornak, Kövér Lászlónak és Schmitt Pálnak is csökkentené 1,5 millióval a jövedelmét.
Furcsa módszerekkel készítik fel magukat a szurkoláshoz a norvég Rosenborg futballcsapat drukkerei meccs előtt. Legyen bármilyen hideg, a csapat - mely a Steaua ellenfele volt a Bajnokok Ligájában - szurkolói tudják, hogyan kell felforrósítani a hangulatot - írja a Manna.ro.
Nem rénszarvassal ugyan, de megérkezett pénteken délelőtt Budapestre Joulupukki, a finn Mikulás. Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a Mikulás a Malév helsinki járatával jött, háromnegyed tízkor szállt le a gépe.
A kölcsönzött munkaerő apadásának oka lehet a területet szabályozó kormányrendelet, valamint az uniós irányelvek, melyek a jogharmonizáció miatt kényszerhelyzetet teremtenek. A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Szövetsége (MMOSZ) munkacsoportot hoz létre, hogy az ellehetetlenítést megakadályozza - írja a Világgazdaság.
Megérkezett a kormányzati támogatás a BKV számlájára pénteken. A hírt a Fővárosi Önkormányzat sajtóreferense közölte. Az összegről a főpolgármester és a kormányfő novemberben állapodott meg.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint nyomozás indult az Álomszigethez kötődő üzletrész-értékesítés ügyében - Budai szerint Gyurcsányt ezzel már meg lehet fogni
Több mint 31 ezer Facebook-használó jelezte már részvételét abban a forradalomnak nevezett akcióban, amelyet a világhírű francia futballzseni, Eric Cantona tervez végrehajtani december 7-én a világ...
Először jövő év végén az Egyesült Államokban, 2012-ben pedig már Európában is elérhető lesz az új Ford Focus elektromos változata. Az USA tagállamok kiválasztásakor, amelyekben először megkezdődik a modell értékesítése, számos szempont került mérlegelésre: ilyenek voltak többek között az adott államban fennálló hibrid-vásárlási szokások, a munkahelyi ingázók száma, a közműszolgáltatók…
Összesen 14 új típussal végeztek töréstesztet az EuroNCAP szakemberei e negyedév során, köztük az új Volkswagen Sharan és az új Volkswagen Passat is szerepelt a teszteken. A márka mindkét idei újdonsága a lehető legmagasabb minősítéssel zárta a tekintélyes, és a közelmúltban még tovább szigorított követelmények szerint végzett törésteszteket, azaz felnőtt- és gyermekutasaik biztonsága, illetve a…
Kahler Frigyes, a Veszprém Megyei Bíróság szóvivője jogi nonszensznek minősítette a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent információt, miszerint a bírósági végrehajtó megkezdte Bakonyi Zoltán zár alá vett ingatlanjainak értékesítését.
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön nyomozást indított az Álomsziget projekthez kötődő üzletrész-értékesítés ügyében – tudatta a miniszterelnök sajtóstábja. A feljelentő maga Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos volt.
Megkezdődött a gyilkossággal vádolt volt rendőr és 9 társának büntetőpere a Fővárosi Bíróságon pénteken; az arab pénzváltók elleni támadások miatt állását vesztő egykori főtörzsőrmester részben bűnösnek vallotta magát
Az ország nagy részén erősen havazik. Az intenzív hóesés elsősorban Vas megyében okoz gondokat, ahol az előrejelzések szerint pénteken akár 15 centiméternyi friss hó is hullhat. Zalában is lassan és nehezen járhatók az utak, több kamion az árokba csúszott. A hó miatt átlagosan 30-50 perces késéssel közlekednek a személyszállító vonatok a Budapest-Esztergom vonalon.
Magyar vezető politikusok, tanácsadóik, ellenzéki politikusok, valamint szélsőségesnek tartott csoportok vezetői biometrikus adatainak összegyűjtését kérte az amerikai külügyminisztérium a budapesti nagykövetségüktől – hozta nyilvánosságra a Guardian a WikiLeaks által kiszivárogtatott dokumentumot.
A közhiedelemmel ellentétben az Európai Egészség Kártya nem biztosít minden balesetet, így akár sokszázezer forintos malőr is bekövetkezhet egy külföldi úton
A Jobbik úgy tudja, hogy a Wikileaks dokumentumai szerint az amerikai kormányzat Magyarországra akkreditált amerikai diplomatáktól a Magyar Gárdára vonatkozó információkat is kért - tudatta a párt saj...
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság mai játéknapján LeBron James a Miami Heat játékosaként visszatért Clevelandbe, és ha már ott járt kiütötte egykori csapatát, a Cavalierst.
Árad a Cinca -patak, Lepsényben 20 ház körül kritikus a helyzet, közvetlen veszélyben 15 ház van. Magas a belvíz Fejér megyében másutt is, Lepsényben házak alsó szintjén 30-40 centiméteres víz tört fel. A megyében pénteken reggel víz árasztotta el a 6305-ös számú utat, Sárbogárd és Nagyhörcsök között. Az utat lezárták.
A tündérekről, elfekről és angyalkákról általában kedves mesék jutnak az eszünkbe, ahol ezek a parányi jóságos csodalények varázspálcával teljesítik a jó emberek kívánságait.
Jól értesült források alapján Oroszország két legnagyobb tőzsdéje (RTS, Micex) a Deutsche Börsével szeretne szövetségre lépni és ezzel felvenni a versenyt a londoni és hongkongi versenytársakkal,...
Megkezdődött a gyilkossággal vádolt volt rendőr, E. Gábor és 9 társának büntetőpere a Fővárosi Bíróságon pénteken; az arab pénzváltók elleni támadások miatt állását vesztő egykori főtörzsőrmester részben bűnösnek vallotta magát.