2010. április 13. kedd

ápr. 13
14:00
Csaplár Vilmosé a 2010-es AEGON Művészeti Díj (Spa Trend Online)
A Hitler lánya című regényért Csaplár Vilmos veheti át kedden este a három millió forint értékű 2010-es AEGON Művészeti Díjat és Major Janka kisplasztikáját - jelentették be a mai sajtótájékoztatón.
ápr. 13
14:02
A szerelem és a tavasz hírnöke: az ibolya (Gondola)
Az antik mítosz szerint az ibolya, azaz annak latin elnevezése, a viola az Io névből ered.
ápr. 13
14:02
Jó hír: megtalálták a megoldást (HírTV)
Amerikai tudósok szerint megfelelő táplálkozással jelentősen csökkenthető az elbutulással járó Alzheimer-kór kialakulása. Az AFP keddi tudósítása szerint akik halat, gyümölcsöt, csonthéjasokat, szárnyasokat esznek, nagyobb eséllyel kerülhetik el a betegséget. Az orvosok szerint fontos, hogy minél kevesebb zsíros tejterméket, vörös húst és belsőséget fogyasszanak az emberek, mert így is…
ápr. 13
14:02
Navracsics: nagy támogatottságú kormány kell! (Alternatív Energia)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a parlamenti választás második fordulójának tétje az, hogy egy olyan hatékony, egységes és nagy legitimációval bíró kormány jöhessen létre, amely a lehető legrövidebb időn belül kivezeti az országot a válságból.
ápr. 13
14:03
Befutó szakmák - mit érdemes választani? (Privátbankár)
Az informatikai, pénzügyi és szakmunkás munkavállalóké a jövő! Milyen szakmát, képzést érdemes választani?
ápr. 13
14:03
Európában rekordot döntött az antiszemita bűncselekmények száma (ATV)
A 2009-es gázai háború óta jelentősen nőtt a világban a zsidók ellen elkövetett antiszemita bűncselekmények száma - ismerteti az izraeli liberális napilap a Tel Aviv-i Egyetem felmérését. Különösen az európai országokban emelkedett az antiszemita incidensek aránya.
ápr. 13
14:05
Paul Lendvai: a Fidesz-párti sajtó is felelős a Jobbik felfutásában (ATV)
A neves publicista szerint brutális mondatokat és heccelő cikkeket nem lehet büntetlenül közzétenni.
ápr. 13
14:15
Az OPEC már lépéseket tenne 90-95 dolláros olajár esetén (ProfitLine)
Az OPEC esetleg termelésének a növeléséről döntene, ha a nyersolaj hordónkénti ára 90-95 dollár körüli szintre emelkedne - jelentették ki OPEC források kedden.
ápr. 13
14:18
A webkettes térképezés módszerei és problémái (Kreatív Online)
Hogyan érdemes mérni cégek vagy márkák webkettes aktivitását? Milyen módszerek vannak, és mik a jellemzőik? Bitter Brunó, a Next Wave stratégiai igazgatójának írása. A szerző a Nagy Kreatív Napon hasonló témáról ad elő.
ápr. 13
14:18
Az EU szerint idén is nő a munkanélküliség Magyarországon (Gondola)
Még idén is csökken a foglalkoztatás, és nő a munkanélküliség Magyarországon - állapította meg az Európai Bizottság egy Brüsszelben kedden kiadott elemzésben
ápr. 13
14:18
A thai kormány Washington segítségét kéri (Kripto Akadémia)
A thaiföldi kormány ellen egy hónapja tüntető "vörösingesek" kedden leszögezték, el vannak szánva rá, hogy folytatják mozgalmukat mindaddig, amíg ki nem kényszerítik az előre hozott választások kiírását.
ápr. 13
14:18
Élnek és virulnak az OTP-shortosok (Portfolio)
Nem csökkent jelentősen az OTP árfolyamának esésére játszók tábora március második felében az amerikai alapkezelők körében a shortsqueeze.com legfrisebb adata szerint. A kéthetes késleltetéssel...
ápr. 13
14:18
Beindulhat Kubában a privatizáció - a borbélyokkal kezdik! (Pénzcentrum)
Kubában új szelek fújnak, egyre többen reménykednek benne, hogy Fidel öccse, Raul Castro liberalizálja az országot. Optimizmusra ad okot legfrissebb intézkedése is, melynek értelmében több száz, korábban állami alkalmazásban álló borbélyból lehet vállalkozó - ami a privatizáció első lépéseinek is tekinthető - írja a BBC....
ápr. 13
14:20
A pápa kész találkozni pedofil papok áldozataival (Gondola)
A pápa kész találkozni pedofil papok áldozataival - jelentette be Vatikánvárosban Federico Lombardi atya, a Szentszék szóvivője
ápr. 13
14:21
Ne engedjünk a behajtók fenyegetésének! (Privátbankár)
A német weboldalakon egyre nagyobb számban jelennek meg csalók, akiknek már magyar fogyasztók is áldozatul estek - hívja fel a figyelmet az Európai Fogyasztói Központ magyarországi szervezete. A ha...
ápr. 13
14:21
Merénylet! Bomba robbant a tévés kocsija alatt! Elveszítette a lábát (ATV)
Az Al-Rasheed nevű műholdas televízió negyvenéves PR-igazgatója éppen munkába indult.
ápr. 13
14:22
Német weboldalakon csalók károsítják a magyar fogyasztókat (Gondola)
A német weboldalakon egyre nagyobb számban jelennek meg csalók, akiknek már magyar fogyasztók is áldozatul estek - hívja fel a figyelmet az Európai Fogyasztói Központ magyarországi szervezete
ápr. 13
14:23
A hatóság vizsgálja az antibiotikumos mézet (Privátbankár)
A magyar élelmiszerbiztonságért felelős hatóság - a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) - is megvizsgáltatja a német laboratórium szerint antibiotikumot tartalmazó magyar mézmintákat, az ügye...
ápr. 13
14:24
Kemény Dénes két bejelentése a vízilabda-válogatottról (Gondola)
Kemény Dénes szövetségi kapitány bejelentette a Szlovákia elleni április 19-i pécsi hivatalos mérkőzés 15-ös keretét. És van még egy hír...
ápr. 13
14:26
Letartóztatják a kirgiz elnököt (Gondola)
A kirgiz átmeneti kormány elrendelte az elűzött államfő letartóztatását, és megfosztotta Kurmanbek Bakijevet mentelmi jogától.
ápr. 13
14:28
Navracsics: nemzeti közmegegyezés született (Gondola)
Olyan politikára van szükség, ami az egész nemzet érdekeit tartja szem előtt - mondta Navracsics Tibor a Fidesz elnökségi ülése.után.
ápr. 13
14:36
Kreatív és etikus reklámok versenye (Kreatív Online)
Május elsejéig lehet jelentkezni a csehországi Rainbow Marble nemzetközi reklámfesztiválra. A verseny Grand Prix díjának nyertese automatikusan részt vesz a Golden Drum-on.
ápr. 13
14:36
Orosz miniszterelnök-helyettes: nem volt robbanás a lengyel elnök gépén (Gondola)
Nem volt robbanás és tűz a szombaton lezuhant lengyel elnöki különgép utasterében, a Tu-154-es hajtóművei rendben működtek - közölte kedden Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes
ápr. 13
14:36
Navracsics: A kilábaláshoz nemzeti egység kell (HírTV)
Magyarország válságban van, gyenge, a kilábaláshoz nemzeti egység kell - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a párt keddi elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón.
ápr. 13
14:36
Lendvai: visszalépnek a szocialisták az LMP javára (Alternatív Energia)
Az MSZP egyoldalú gesztusként visszalépteti négy fővárosi képviselőjelöltjét: Avarkeszi Dezsőt, Hatvani Csabát, Szabó Zoltánt és Bárándy Gergelyt - jelentette be Lendvai Ildikó pártelnök kedden.
ápr. 13
14:36
A vártnál alig lett nagyobb az amerikai külkereskedelmi hiány (Portfolio)
Februárban 39.7 milliárd dollárt tett ki az Egyesült Államok külkereskedelmi mérleg hiánya, ami nagyjából összhangban van az elemzői várakozásokkal. Az előző hónaphoz képest 7.4%-kal nőtt az...
ápr. 13
14:38
Kampányolnak a mozgássérültek (Kreatív Online)
Közös pr-kampányba kezdett a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a KRQ kommunikációs ügynökség, hogy felhívják a figyelmet a mozgássérültek parkolóhelyei körül tapasztalható intoleráns magatartásra.
ápr. 13
14:38
Listeriával fertőzött párizsit és sonkát találtak a Reál üzleteiben (Gondola)
Ártalmas lehet az egészségre annak a Reál párizsinak és sonkának fogyasztása, amelyben Listeria fertőzöttséget találtak, a polcról levett, kifogásolt termékeket a Pick Szeged Zrt
ápr. 13
14:38
Alig 8-10 körzeten elbukhat a Fidesz kétharmada (Alternatív Energia)
Nincs még meg a Fidesznek a kétharmados parlamenti többsége, de nagyon közel került hozzá a választások első fordulójában.
ápr. 13
14:38
Mérsékelten emelkedtek az amerikai importárak (Portfolio)
Márciusban 0.7%-kal emelkedtek az amerikai importárak az előző hónaphoz képest, ami a várakozásoknál kisebb drágulási ütemet jelent, mivel a konszenzus 1%-os import árindexet jelzett előre. A...
ápr. 13
14:39
Néhány diák 70 százalékos hozamot ért el (Privátbankár)
Sikeresen lezárult a Generali Alapkezelő és a Generali-Providencia Biztosító tavaly októberben hazai középiskolások számára elindított, pénzügyi- és gazdasági alapismereteket közvetítő edukációs progr...
ápr. 13
14:39
Több körzetben is visszalép az MSZP az LMP javára (ATV)
A szocialisták több budapesti körzetben visszalépnek az országgyűlési választás második fordulójában az LMP javára - erről órák óta egyeztetnek kedden az MSZP különböző vezető testületei. Az MTI-nek szocialista források megerősítették a visszalépések hírét.
ápr. 13
14:40
Értesítenek, hol lesz második forduló (Gondola)
A választási szervek a napokban tájékoztatják a választópolgárokat, hol lesz az országgyűlési képviselőválasztásnak második fordulója.
ápr. 13
14:41
Az MSZP visszaléptet néhány jelöltet az LMP javára (Privátbankár)
A szocialisták több budapesti körzetben visszalépnek az országgyűlési választás második fordulójában az LMP javára
ápr. 13
14:43
Több olajat termelne az OPEC (Privátbankár)
Az OPEC esetleg termelésének a növeléséről döntene, ha a nyersolaj hordónkénti ára 90-95 dollár körüli szintre emelkedne - jelentették ki OPEC források kedden. Mint az OPEC egyik illetékese elmondt...
ápr. 13
14:45
Victoria Beckham és Madonna is anorexás (Blikk)
A világsajtó azóta foglalkozik az anorexia okozta problémákkal, amióta 2006-ban egy 21 éves brazil modell 40 kilós testsúllyal gyakorlatilag éhen halt. Az anorexia nervosa táplálkozási zavar, aki ebben szenved, kóros testképe miatt kövérnek látja magát
ápr. 13
14:45
Dolgozói bírálat a Lufthansának (HR Portál)
A Lufthansa német légitársaság dolgozói gyűlésükön hevesen bírálták a konszern főnökét, mert takarékossági programjával veszélyezteti a vállalat mint első osztályú légi társaság hírnevét - írja Világgazdaság.
ápr. 13
14:47
A nyugdíjfolyósító dolgozójának adták ki magukat - lebuktak (HR Portál)
A nyugdíjfolyósító munkatársának adta ki magát három férfi, így csalt ki pénzt több embertől a Zala megyei Lovásziban, nyereményt ígérve nekik - mondta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
ápr. 13
14:48
Az LMP-nél próbálkoznak a szocialisták (Infostart)
A szocialisták több budapesti körzetben visszalépnek az országgyűlési választás második fordulójában az LMP javára - erről órák óta egyeztetnek az MSZP különböző vezető testületei. Szocialista források megerősítették a visszalépések hírét.
ápr. 13
14:48
Kezdésben visszaeshet a 11.000 pontos szintről a Dow index (ProfitLine)
Visszaeséssel indulhat a mai amerikai kereskedés, miután tegnap este piaczárás után megindult az első negyedéves amerikai gyorsjelentési szezon az Alcoa eredménybeszámolójával.
ápr. 13
14:49
Elmaradhat a spanyol futballisták sztrájkja (HR Portál)
Jaime Lissavetzky spanyol sportminiszter kedd délután tárgyal az elmaradt fizetésekről az országban játszó profi futballistákat tömörítő szervezettel (AFE), hogy elkerüljék a hétvégi, 33. fordulóra tervezett sztrájkot.
ápr. 13
14:50
A magyar hatóság is bevizsgáltatja a kifogásolt mézmintákat (ProfitLine)
A magyar élelmiszerbiztonságért felelős hatóság - a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) - is megvizsgáltatja a német laboratórium szerint antibiotikumot tartalmazó magyar mézmintákat, az ügyet lakossági bejelentésként kezelik - mondta az MTI érdeklődésére Kocsner Tibor, az országos főállatorvos adminisztratív helyettese.
ápr. 13
14:52
Észak-Magyarországon csökkent a munkanélküliek száma (ProfitLine)
Két százalékot meghaladóan, csaknem háromezerrel csökkent márciusban a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió megyéiben az előző hónaphoz képest - közölte a regionális munkaügyi központ kedden.
ápr. 13
14:54
Az MSZP több körzetben visszalép az LMP javára (Gondola)
A szocialisták több budapesti körzetben visszalépnek az országgyűlési választás második fordulójában az LMP javára - erről órák óta egyeztetnek kedden az MSZP különböző vezető testületei
ápr. 13
14:54
Aktív év volt a számok alapján - egyéves a Bajnai-kormány (Alternatív Energia)
A Bajnai-kormány egy éve alatt több mint félszáz kormányülést tartott; a kormányfő egy éve meglehetősen aktív volt - ez derül ki parlamenti felszólalásai, vidéki és külföldi útjai számaiból, amelyekről a Miniszterelnöki Hivatal adott tájékoztatást.
ápr. 13
14:54
Amerikai külkermérleg: -39,7 Mrd USD- elörejelzés: -38,5 Mrd USD (HírTV)
Februári amerikai külkereskedelmi mérleg: -39,7 Mrd USD- elörejelzés: -38,5 Mrd USD- elözö havi érték: -37,3 Mrd USD. Részletek következnek
ápr. 13
14:54
USA - Vártnál jobban nőtt a februári deficit (ProfitLine)
Az amerikai statisztikai hivatal a Kereskedelmi Minisztérium által szolgáltatott adatok alapján ma közzétett adata szerint februárban az export 143,2 milliárd, míg az import 182,9 milliárd dollár volt. Ennek eredőjenként a deficit 7,4 százalékkal 39,7 milliárd dollárra emelkedett a felülvizsgált januári 37 milliárd dollárról. Az előzetes várakozások 38,5 milliárdos hiánnyal számoltak.
ápr. 13
14:54
Szeretne egy sziklakertet? Megmutatjuk a legegyszerűbbet! (Édenkert)
Akinek kertje van, az egészen biztosan szeretne egy sziklakertet is. Bármily kicsi is, de legyen, mert a virágokkal, gyógy,-és fűszernövényekkel teli kis sziget nagyon feldobja a kertünk hangulatát. Vagy az előkertünkét. Lássunk hozzá!
ápr. 13
14:54
Ne siessünk az eurózónába - üzente utolsó cikkében az elhunyt lengyel jegybank elnök (Portfolio)
Nem kell annyira sietni az eurózónába - üzente utolsó írásában Slawomir Skrzypek, a lengyel jegybank vezetője a Financial Times hasábjain. Skrzypek is a Lech Kaczynskit szállító repülőgépen utazott...
ápr. 13
14:56
Szerdán is marad az esős idő, 9-15 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint reggelig túlnyomóan borult idő várható, majd szerdán napközben főként délnyugaton, nyugaton felszakadozik a felhőzet, és ott néhány órára a nap is kisüthet

Keresés