Jogtalannak nevezte és elutasította Irán az Egyesült Államok által előző nap az ENSZ Biztonsági Tanácsában beterjesztett határozattervezetet, amely új, a korábbiaknál keményebb szankciókat helyez kilátásba Teherán ellen
(MTI) - Orbán Viktor tervei szerint 2012 közepén vagy végén lesz új alkotmány, addig a kormány, a parlament a rend és a gazdaság megerősítésén dolgozik. Bejelentette: az új kabinet megyei kormányhivatalokat hoz létre.
Az euró befektetésekkel szemben megrendült bizalom meredek árfolyamveszteséget okozott a térségbeli devizák körében: az eurót szerdán délután négy órakor 279,70 forinton jegyezték a kedd délutáni 276,...
Kőzetmintákat akar a Földre hozni a Marsról az amerikai űrkutatási hivatal. A NASA közölte: az ember nélküli expedícióban az élet formái után kutatna. A CBS News hírcsatorna beszámolója szerint a szakértők idegen baktériumok megkövesedett maradványait vagy az élet valamilyen formájára utaló kémiai, biológiai jeleket keresnének
Némethy Marcsi, a Boszorkánykonyha műsorvezetője eddig csak pasicsábításra vetette be a szexi fűzőt, most viszont az Aktív kamerája előtt lejtett benne.
Az euró befektetésekkel szemben megrendült bizalom jelentős árfolyamhullámzást generál a térségbeli devizák körében, az eurót szerdán délután öt órakor 281,84 forinton jegyezték a kedd délutáni 276,77 forint után.
A szlovákiai választási kampány után lehet szó arról, hogy az Európai Néppárt (EPP) kezdeményezze a nézeteltérések tisztázását az EPP-hez tartozó magyar, illetve szlovák párt között - közölte Wilfried Martens, az EPP elnöke
Valóban az élet alakítja a népszerű krimisorozat, a Tűzvonalban dramaturgiáját. Stohl András balesete után a Tűzvonalban Produkció bejelentette, hogy a színész – aki a sajtótájékoztatón tolmácsolt üzenetében még egyszer külön bocsánatot kért mindenkitől a történtekért – és a produkció útjai a 4. évadra a továbbiakban közös megegyezéssel elváltak egymástól.
Vegyes vagy enyhén pozitív fogadtatásra talált az elemzők körében az OTP szerdán hajnalban közzétett első negyedéves gyorsjelentése. A magyar alaptevékenység teljesítménye a szűkülő kamatmarzstól...
Magyarország és Ukrajna felújítja a magas szintű kétoldalú tárgyalások háttérbe szorult gyakorlatát, amelynek keretében a két ország miniszterelnöke a közeli jövőben találkozik egymással - jelentette ki Kijevben Martonyi János leendő külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott Konsztantyin Hriscsenkóval, az ukrán diplomácia vezetőjével
A töltéskorona megemelésére elhelyezett gerendát akarta ellopni egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolynál szerdán délelőtt. A rendőrök a tolvajt lefülelték, ellene közveszély színhelyén elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
Nem sokat javult az árvízi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén továbbra is több ezren védekeznek, kéttucatnyinál is több út járhatatlan, illetve nehezen járható; a védekezésben több ezren vesznek részt.
Már csak egy nap maradt az szja és a vagyonadó bevallások elkészítésére, mindkettőt május 20-án éjfélig lehet bevallani, és az adó megfizetésének határideje is ez
2009-ben nominálisan 6,3 százalékkal, reálértéken 10,3 százalékkal csökkentek a lakásárak 2009-ben az FHB lakásárindex szerint, és idén további 9,3 százalékos csökkenés várható - mondta a pénzintézet vezérigazgató-helyettese. Harmati László elmondta: a lakás adásvételi tranzakciók felére estek vissza tavaly.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy 5-10 centimétert apadt a Bódva Edelénynél, miután a veszélyeztetett város közelében a déli órákban átvágták a gátat. A település polgármestere az InfoRádióban elmondta: a töltéseket továbbra is homokzsákokkal erősítik, a védekezés még napokig eltarthat, de várhatóan további rendkívüli intézkedésre már nem lesz szükség.
Néhány nappal Várkonyi László tragikus balesete után majdnem meghalt a Mount Everesten egy másik magyar hegymászó is. Ugyan Anita légcsöve "megfagyott" a világ legmagasabb hegyén, ezért eredeti céljától eltérve oxigénpalack használatával jutott fel a csúcsra - immár másodjára.
Határozottan cáfolta a görög kormányszóvivő szerdán azokat a pénzpiaci híreszteléseket, hogy kilépését fontolgatja Görögország az Európai Unióból, vagy az euróövezetből. (MTI)
Már a legnépszerűbb közösségi oldalon is terjed a Slotáék által gerjesztett magyarellenesség. Anti-Hungary néven hoztak létre oldalt ismeretlenek a Facebookon, mellyel több mint háromezren szimpatizálnak.
Togetherville néven új közösségi portál kezdte meg működését a világhálón; a Facebookhoz tartozó honlap hat és 10 év közötti gyereket vár a virtuális térbe
A medréből kilépett Sztaravoda-patak mintegy 45 milliós kárt okozott a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, a szél fákat döntött ki, tetőket sodort el, negyvennél több épület sérült meg, a víz elvitte egy szakaszon a Skanzenvasút töltését. Cseri Miklós főigazgató azt nyilatkozta lapunknak a hétvégi Pünkösdi Fesztivált már megtartják. A Skanzen a kulturális tárcától kér segítséget, de elkezdték önerőből…
Pár órával az M1-es autópálya lezárása miatt elrendelt terelés szerda déli kezdete után már csak lépésben lehetett közlekedni Győr és Komárom között - közölte a rendőrség
Határozottan cáfolta a görög kormányszóvivő szerdán azokat a pénzpiaci híreszteléseket, hogy kilépését fontolgatja Görögország az Európai Unióból, vagy az euróövezetből
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 715,40 pontos, 3,07 százalékos csökkenéssel, 22.595,31 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 37,6 milliárd forint volt szerdán, a vezető rész...
Barlangra bukkantak szerdán Budapest I. kerületében, a Mátyás- templomnál. Egyelőre annyit tudni, hogy két teremből áll, és a várbarlang része. Feltárása folyamatban van Adamkó Péter, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat riasztásvezetője.
Összesen 33,1 milliárd forintra tehető az kár, amelyet a bliccelők a BKV-nak az elmúlt tíz évben okoztak - hangzott el a közlekedési vállalat sajtóbeszélgetésén
Tárgysorozatba vette és általános vitára alkalmasnak találta keddi ülésén a parlament alkotmányügyi bizottsága a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását és a "három csapás" néven ismertté vált büntető törvénykönyv (Btk
Fordulópontként értékelte a bangkoki ellenzéki tüntetés szerdai erőszakos felszámolását Balogh András, Magyarország thaiföldi nagykövete az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.
Már csak egy nap maradt az szja és a vagyonadó bevallások elkészítésére, mindkettőt május 20-án éjfélig lehet bevallani, és az adó megfizetésének határideje is ez. Az APEH az idén a munkáltatói adómegállapításokkal együtt 3,6-3,7 millió szja bevallást vár
Megkezdődött az apadás az esőzések miatt megáradt folyókon, így a legfontosabb feladat most az átázott töltések megtartása - mondta Váradi József, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatója az InfoRádiónak. Továbbra is nagy erőkkel dolgoznak a töltéseken a szakemberek - közölte Kóthay László vízügyi szakállamtitkár. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legkritikusabb a helyzet, itt…
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 715,40 pontos, 3,07 százalékos csökkenéssel, 22.595,31 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 37,6 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Kirgizisztánban rendkívüli állapotot és éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el az ország déli részén fekvő Dzsalálábádban ó kiújult etnikai összecsapások miatt. A városban ketten meghaltak és hatvanan megsérültek a kirgizek és üzbégek összecsapásaiban.
Bangkokban és Thaiföld 23 tartományában estétől kijárási tilalmat rendeltek el, miután zavargások és gyújtogatások kezdődtek a fővárosban és az ország északi részén. A harcok azután újultak ki, hogy a biztonsági erők halálos áldozatokat is követelő összecsapásokban visszafoglalták Bangkok egyik központi negyedét az ellenzéki tüntetőktől. A tiltakozók négy vezetője megadta magát.
Orbán Viktor a Nemzeti Konzultáció gazdaságról szóló budapesti rendezvényén elmondta: azt kérte Varga Mihály leendő államtitkártól, hogy az általa vezetett bizottság június első hetének végén tegye le a kormány elé az első köztes jelentést az ország tényleges gazdasági állapotáról.