A tegnap este bejelentett német lépés (betiltott fedezetlen short) komoly nemzetközi befektetői hangulatromlást okozott, amelynek nyomán még este az euró mintegy 2%-ot hanyatlott a dollárral szemben...
Jól indult a kereskedés, az európai indexek hamar megszerezték azt az előnyt, amely közelében zártak nap végén. Görögország megkapta a mentőcsomag első, 14.5 mrd EUR-s pakettjét, amely az első gyakorlati jele a sok tízmilliárd eurós segélyakciónak. (Solar Capital)
A HUMET Nyrt. tájékoztatása szerint a Magyar Szabadalmi Hivatal 226856 lajstromszámon a Társaság P0004979 ügyszámú „Humin- és fulvosvakat tartalmazó, szilárd formájú gyógyszerkészítmények és táplálék-kiegészítők” című bejelentésére szabadalmat adott - olvasható a BÉT honlapján.
Németország hivatalosan megtiltotta a short eladásokat az ország tíz legfontosabb pénzügyi intézményénél - jelentette be kedden késő este a német pénzügyi felügyelet (BaFin).
Japánban az ipari termelés márciusban 1,2 százalékkal emelkedett a ma közzétett végleges adatok alapján. A márciusi tényadat jelentős felülvizsgálaton esett át az előzetesen közzétett 0,3 százalékos emelkedéshez képest. Éves szinten az ipari termelés 31,8 százalékkal nőtt.
Novemberben még kevesen számítottak arra, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének egyik résztvevője a Bayern München lesz. A bajor együttes aztán a fontos találkozóit rendre hozta, vagy ha ki is kapott, azzal is továbbjutott. A május 22-i finálét felvezető sorozatunk harmadik részében a német együttes döntőbe vezető útját elevenítjük fel.
Összesen 177 milliárd forinttal több kötvényt bocsát ki az Államadósság Kezelő Központ(ÁKK) június és augusztus között, mint amennyi lejár - az ÁKK honlapján kedden közzétett adatok szerint. (MTI)
Közel kétmillió forintot költött el csapatépítő tréningekre a Honvédelmi Minisztérium (HM) katona-egészségügyi Kiválósági Központja a Magyar Honvédség egészségügyi központjának pénzéből....
A tegnapi német short tilalom-bejelentés komoly negatív üzenetet közvetíthet a piac felé, ennélfogva ma idehaza csökkenésre, valamint volatilis, csapkodós kereskedésre számít Farkas Róbert, a...
Már másfél évvel ezelőtt, még a Gyurcsány-kormány idejében fontolóra vették a döntéshozók a devizahitelek forintra történő konvertálását, ám végül elvetették ennek lehetőségét. Bajnai Gordon a...
Mezőörsön és Bőnyön összesen 230 embert telepítettek ki a Cuhai Bakony-ér áradása miatt vasárnap óta. Bőnyön eddig 139 embernek, míg Mezőörsön 91-nek kellett elhagynia otthonát. Többen azonban úgy döntöttek, hogy saját felelősségükre maradnak - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Akik mégis meggondolják magukat, kiszabadítják őket a víz fogságából, sok ember…
Az első negyedévben 314,7 millió mobilkészüléket adtak el a gyártók szerte a világon, 17 százalékkal többet az egy évvel korábbi 269,1 milliónál, de kissé kevesebbet a karácsonnyal erősített tavalyi utolsó negyedévi 320 milliónál
A gazdasági válsághelyzet elhárításáról lesz szó az Orbán Viktor által meghirdetett nemzeti konzultáció mai, második állomásán, Budapesten. A tanácskozáson bevezetőt mond Matolcsy György, a...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ISMÉT EGY NAGY ZAKÓ -jelentős eséssel zárták a tegnapi kereskedést a főbb amerikai részvényindexek, a kezdeti emelkedés nem bizonyult tartósnak, az európai...
További esőket prognosztizálnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területre a szakemberek, a csütörtökön a záporok, zivatarok kialakulásának környezetében akár 15 milliméternyi csapadék is lehullhat. S...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 237,96 pontos csökkenéssel, 23.072,75 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékhez képest ez 1,02 százalékos gyengülést jelent. Nagy eséssel nyitottak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék.
Legkésőbb holnap éjfélig postára kell adni a kitöltött adóbevallásokat az APEH címére. Vajon megbirkóztak-e a feladattal a képviselők? Többnyire nem – derül ki lapunk összeállításából.
A hadsereg segítségével verte le a thaiföldi kormány a hetek óta tüntető vörösingesek ellenállását, tankokkal foglalták vissza Bangkok központját. A támadásnak legalább öt halálos áldozata van, köztük egy olasz fotóriporter.
A hét első kereskedési napja nem hozott túl sok izgalmat a magyar tőzsdén, Amerikában azonban elszabadultak a medvék, de túl nagy rombolást nem vittek véghez, mert a meghatározó támaszok egyelőre...
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ez év április folyamán a KKV programok keretében 62 kérelmet fogadott be mintegy 10 milliárd Ft értékben. A befogadások száma, azok összesített értéke, valamint az egy kérelemre jutó hitelérték az előző havi kimagasló teljesítményhez képest csökkenést mutat....
További esőket prognosztizálnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területre a szakemberek, csütörtökön a záporok, zivatarok kialakulásának környezetében akár 15 milliméternyi csapadék is lehullhat
További esőket prognosztizálnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területre a szakemberek, a csütörtökön a záporok, zivatarok kialakulásának környezetében akár 15 milliméternyi csapadék is lehullhat.
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ellenzi a magyar állampolgárság megadását a határon túli magyaroknak - írta szerdai számában a Gandul című napilap.
Az EUR/USD tegnap is komoly veszteségeket könyvelhetett el. Eleinte még emelkedni látszott az árfolyam és el is jutott 1,2445-ig. Innen aztán kisebb lépésekben esett egy ideig az árfolyam. Ekkor Németországban közzétették, hogy megtiltják az állampapírok és a 10 legjelentősebb pénzügyi részvény shortját. Az árfolyam a hír hatására 1,2143-ig esett vissza. Az innen induló emelkedés azonban többsz...
Akit nemcsak a nyaralás csábít Ciprusra, a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetére, hanem a munka is, annak érdemes megismernie a helyi szokásokat. A szigeten nem kötelező a munkaszerződés, a munkaidő hossza pedig attól függ, milyen típusú a munka és melyik ágazatban végzik.
Még tegnap este sikerült Európának ismét alapjaiban megrengetni a befektetői bizalmat, mely már az amerikai és az ázsiai piacokon is eladói hullámot váltott ki. Németország shortolási tilalma csak olaj volt a tűzre, a befektetők eddig csak sejtették, hogy komoly problémák húzódnak meg a felszín alatt, de most ezen álláspontjukhoz támogatást is kaptak.
Létezik-e tökéletes állapot? Létezik-e olyan cég, ahol minden alkalmazott maximálisan elkötelezett és motivált? Ismerünk-e olyan szervezetet, ahol már nincs szükség további fejlesztésekre, mert minden "olajozottan" működik? A válasz egyszerű: nem!
Kisimítja a ráncokat, a gondolkodás képességét viszont korlátozza a botox -állapították meg amerikai tudósok. A kezelés különösen a beszédértés képességét károsítja.
Toyota Motor Corporation 11,500 Lexus LS modellt visszahívását tervezi - a probléma a gépjárművek komputerizált kormányrendszerével van. Toyota Motor Corporation 11,500 Lexus LS modellt...
A személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma változatlanul csökkenő tendenciát mutat: 2010 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12%-kal lett alacsonyabb. Kimenetelük is kedvezően alakult: a halálos balesetek száma 13%-kal, a súlyos sérüléssel járóké 16%-kal csökkent. Közúti balesetben 159 személy vesztette életét, 21 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az…
A hétfői szavazás után, amikor az Európai Parlament pénzügyi bizottsága elfogadta a hedge fundok európai működésének korlátozásáról szóló javaslatot, kedden az Uniós pénzügyminiszterek is...
Csaknem a várható államháztartási hiány kétszeresét halmozták fel hátralékként a magyar adózók. A teljes összeg mintegy 70 százalékát nem működő, vagy felszámolás alatt lévő cégek teszik ki, így az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szerint nincs remény a hátralékállomány behajtására.
További esőket prognosztizálnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területre a szakemberek, a csütörtökön a záporok, zivatarok kialakulásának környezetében akár 15 milliméternyi csapadék is lehullhat.
Az eddigi, külső adósságra épülő növekedési pálya a továbbiakban nem tartható fenn - állapítja meg ma publikált konvergenciaelemzésében a Magyar Nemzeti Bank. A tartós gazdasági növekedéshez és az...
Mindenütt rendben megkezdődtek szerda délelőtt az írásbeli érettségik. Rendkívüli eseményt, az árvízi közlekedési helyzet miatt hiányzó diákot vagy tanárt sehonnan sem jelentettek – közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM).
A tegnapi amerikai esést folytatva lejtmenettel indult a mai kereskedés Európában. A régiós börzék között a BUX mai 1.5%-os csökkenése átlagosnak számít. A hazai piac forgalma 4.5 milliárd forintos. ...