(MTI) - Az M43-as autópálya második ütemét kivitelező Tisza M-43 konzorcium megvásárolja az egyik konzorciumi tag, a csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt. alvállalkozóinak ki nem fizetett követeléseit, az erről szóló nyilatkozatot szerdán juttatták el a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez.
Athén teljes egészében visszafizette a szerdán lejárt 10 éves államkötvényt az EU-IMF által rendelkezésre bocsátott nemzetközi hitelcsomag első részletéből - tudta meg a Reuters banki forrásokból. ...
(MTI) - Bajnai Gordon szerint a válságkezelő kormány tiszta lelkiismerettel, a magyar polgárok megértése és áldozatvállalása előtt fejet hajtva mondhatja: amire vállalkoztak, az elvégezték, sőt még többet is tettek. Az ügyvezető miniszterelnök arról is beszélt: példás nemzeti egység jött létre az árvízi védekezésben.
A Valencia spanyol válogatott csatára, David Villa már hivatalosan is a futballbajnoki címét megvédő Barcelona játékosa: az Európa-bajnok csatár 40 millió euróért cserélt klubot szerdán.
Újabb 35 kilométeres töltésszakaszon emeli harmadfokúra az árvízvédelmi készültséget a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövízig) - jelentette be a szervezet illetékes osztályvezetője szerdai sajtótájékoztatóján Szolnokon.
Az Európai Unió katasztrófavédelmi gépezetének beindítását kérte Lengyelország szerdán az országot sújtó árvíz miatt, és több EU-tagállam máris a segítségére sietett - jelentette be az Európai Bizottság egyik szóvivőjen szerdán.
Répássy Róbert fideszes képviselő szerint a központi államigazgatási szervekről és a kormány tagjainak jogállásáról szóló törvényjavaslat elvi alapon, szándékosan különbözteti meg a vagyonyilatkozat-tétel szempontjából a politikai és a szakmai állami vezetőket, tesz különbséget politikus és köztisztviselő között.
A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) az utóbbi időben több panasz érkezett, amelyek szerint hitelközvetítők, ügyfeleiknek a fogyasztói csoportban való részvételt, mint hitellehetőséget ajánlották, a versenyhivatal azonban óvatosságra int ezzel kapcsolatban. (MTI)
A hat marosvásárhelyi fiatalt azért verték meg, mert magyarul beszéltek, az újságírók szerint foglalkozni kell az esettel, mert az egyik támadó egy katonatiszt fia, és elakarják tusolni az ügyet
(MTI) - Répássy Róbert fideszes képviselő szerint a központi államigazgatási szervekről és a kormány tagjainak jogállásáról szóló törvényjavaslat elvi alapon, szándékosan különbözteti meg a vagyonyilatkozat-tétel szempontjából a politikai és a szakmai állami vezetőket, tesz különbséget politikus és köztisztviselő között.
Görögország teljes egészében, rendben visszafizette szerdán lejárt tízéves, 8,5 milliárd euró értékű eurókötvényét, az illetékesek nyilatkozata szerint a visszafizetést közép-európai idő szerint kora délután zárják.
Az F1 négyszeres világbajnoka, Alain Prost megerősítette, hogy részt vesz a már hagyományosan minden év végén megrendezésre kerülő Bajnokok Tornáján, aminek idén a németországi Düsseldorf ad helyet novemberben.
A kezdeti gyengülés után a kereskedés második órájában tovább csökkentek a nyugat-európai tőzsdeindexek, a mutatókat a shortolás szerdától érvényes németországi tilalma gyengítette. (MTI)
Szemléletváltásra van szükség, a politika teremtse meg a gazdaság számára a megfelelő körülményeket a versenyképes adórendszerrel, a vállalkozások likviditásának biztosításával - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke szerdán a Fidesz elnöke által kezdeményezett gazdasági konzultáción, Budapesten. (MTI)
A magyar mobilszolgáltatók május 19-én, szerdán déli 12 órától közös segélyvonalat indítottak az 1749-es számon az ítéletidő károsultjainak megsegítésére és az árvíz elleni védekezés támogatására. Az adományokból befolyt összeget a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy június 14-én alapszabály-módosító közgyűlést, július 6-án rendkívüli közgyűlést tart. Bár utóbbi napirendjét később adja meg, ekkor lehet az elnökválasztás is.
Előbb fejbe vágta a feleségét, majd a holttestet egy mélyhűtőben tárolta három éven keresztül. Végül is tavaly a szomszédok figyeltek fel arra a különös vitára, amelynek következtében a gyilkos férj lebukott, és hamarosan bíróság előtt felelnie a tettéért.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete első ízben teszi közzé az elmúlt év végén módosult felügyeleti törvényben foglalt kötelezettségen alapuló negyedéves Kockázati jelentését, amely a felügyelt szektorok működése és kockázatai (Risk Outlook) című jelentés helyébe lép....
Egyenlők egyesülésével létrejött a Hogan Lovells, mely a világ egyik legnagyobb jogi M&A tanácsadója lett. A szervezetnek magyar társirodája is van, a Partos & Noblet . A washingtoni székhelyű...
Hogyan lehetne jövedelmezőbbé tenni a médiapiacot? Mi köze ehhez a kérdéshez a kooperációnak és az átláthatóságnak? És jó-e, hogy a nagy országos csatornák viszik el a tévés hirdetési bevételek oroszlánrészét? – kérdések és viták az idei Media Hungary első napjáról.
Felkelés rémképét vetítette előre Thakszin Sinavatra volt thaiföldi kormányfő a brit hírügynökségnek nyilatkozva szerdán, miután a biztonsági erők hozzáláttak a tüntetők által megszállt bangkoki negyed fegyveres erővel való visszafoglalásához.
A pécsi iskolák működése kerülhet veszélybe a város vezetése által elrendelt létszámstop miatt - írja a pecsistop.hu. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint ugyanis az intézmények vezetői úgy értelmezik az utasítást, hogy nem vehetnek fel új munkaerőt az év közben GYES, vagy GYED ellátás céljából fizetés nélküli szabadságra távozók helyére sem. A PDSZ szerint az utasítással…
Néhány hasznos tanács, ami könnyebbé teszi a hétköznapokat a Parkinson-kóros betegek számára. A lista nem teljes, de reméljük, segítségére lesz, és abban is a hasznára válik, hogy új „trükköket” fedezzen fel állapota megkönnyítése céljából. Ne feledje, hogy a biztonságánál nincs fontosabb!
A francia minisztertanács szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely betiltaná a muzulmán nők testét és arcát eltakaró öltözet viselését nyilvános helyeken.
(MTI) - Az év első negyedében 14,4 százalékkal nőtt a legalább hat hónapos időtartamú hitelkártya tartozások összege Kínában 2009 negyedik negyedévéhez képest - tájékoztatott a kínai központi bank (PBOC) szerdai közleményében.
Oroszországban négy éve legnagyobb ütemben nőtt az ipari termelés áprilisban éves szinten, ami elsősorban a feldolgozó ágazat alacsony bázisának tudható be - közölte az orosz statisztikai szolgálat szerdán. (MTI)
A nemzetközi hangulatnak megfelelően lefelé indulhatnak ma az amerikai tőzsdék , legalábbis erre engednek következtetni a határidős indexek. Ezek közül a Dow Jones 65 pontot, az S&P 500 8 pontot...
Körülbelül 30 ezer romániai tanár és egyéb közszférában alkalmazott vonult Bukarestben utcára ma délelőtt, hogy a tervezett megszorítások ellen tiltakozzon. Jövő hétre sztrájkot hirdethetnek, ha a...
Az új kormány első hivatali munkanapján megtörténhet a kormányzati átadás-átvétel - nyilatkozta szerdán Répássy Róbert, aki beszélt arról is: az "átadó" volt miniszter jogi felelősséggel tartozik majd vonatkozó törvényjavaslatuk értelmében az átadás-átvételkor tett nyilatkozatáért.
A székelyföldi Kézdivásárhelyen ismeretlen személyek hat marosvásárhelyi fiatalt - köztük három újságírót - bántalmaztak, akik azt állítják, hogy a támadók azért kezdtek ki velük, mert magyarul beszéltek.
A tegnapi részvénypiaci csökkenés folytatódása várható a szerdai kereskedési napon is, miután a határidős indexek mínuszban tartózkodnak. A piac továbbra is a Németország által ma hivatalosan is shortolási tilalom hatása alatt áll, melynek célja részben az euró védelme lenne. Ennek ellenére az euró jegyzése nem igazán tud elszakadni az 1,22 dolláros szinttől, igaz legalább elemelkedett az 1,2140…
További erősödés előtt áll a svájci frank és a (jelenleg a svájci jegybank intervenciója által tartott 1.40-es) kritikus szint is elbukhat az euró ellenében - vetítik előre legfrissebb...
A politikai fordulat lehetőséget ad arra, hogy beindítsuk a gazdaságpolitika fordulatát. A nemzeti konzultáció célja, hogy minél több szakember mondja el a véleményét arról, mit kellene tennie az új kormánynak – mondta Matolcsy György kijelölt nemzetgazdasági miniszter szerdán a nemzeti konzultáció második rendezvényén Budapesten.