Budapest — Hibát hibára halmoz a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH): a helyesírási hibákért bocsánatot kérő levél is hemzseg az elírásoktól. A KEH-nek azért kellett szabadkoznia, mert Schmitt Pál államfő újévi köszöntőjébe 17 helyesírási hiba csúszott. Többek között rosszul idézték a Himnuszt is.
A magyar kormány javítsa az unió emberi jogi jogvédő munkáját a nagyvilágban és az EU-n belül is a soros magyar elnökség idején – ezt kéri az Amnesty International (AI). A jogvédő szervezet képviselői jegyzéket adtak át kedden délelőtt az igazságügyért felelős államtitkárnak. Elmondásuk szerint főleg a romák diszkriminációja elleni küzdelemre akarnak koncentrálni a magyar elnökség idején. Az...
A bécsi iráni állandó ENSZ-képviselő levélben fordult több képviselethez, köztük az EU ottani delegációjához és a magyarhoz is, amelyben iráni nukleáris létesítményekben teendő januári látogatásra hívja meg a címzetteket – közölte kedden a külügyi tárca. Az uniónak nincs közös kül- és biztonságpolitikája, így Magyarország az unió soros elnökeként nem kommentálja a meghívást – mondta ke...
A rendelkezésre álló legutóbbi adatok alapján az INA még közkézen lévő mintegy 8 százaléknyi részvényeiből már több mint 3,4 százalékot birtokolt négy horvátországi nyugdíjalap - közölte kedden a horvát Business üzleti napilap internetes kiadása.
A hétfőihez képest csökkenő mértékben, de emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe; a BUX 200,04 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel, 21.945,90 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző napi záráshoz képest.
A koncessziós szerződésben foglaltak szerint a King´s City kaszinó-komplexum beruházója, a KC Bidding Kft. 2010. december 20-án megnevezte a beruházás helyszíneként a sukorói földterületet, mint végle...
Saját testőre ölte meg kedden a pakisztáni Pandzsáb tartomány kormányzóját, Szalman Taszírt. Az egyik legbefolyásosabb pakisztáni politikus halála zavargásokat robbanthat ki az ázsiai országban.
A svájci Roger Federer két játszmában legyőzte kedden a holland Thomas Schoorelt, és bejutott a legjobb 16 közé a dohai, egymillió dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
A Philadelphia Flyers általános igazgatója Paul Holmgren elmondta, hogy 24 órán belül elküldhetik, az egy évvel ezelőtti Stanley-kupa menetelés hősét, Michael Leightont.
Nagyon kemény edzésen van túl a Los Angeles Lakers. Phil Jackson a csapat vezetőedzője a hétfői gyakorlaton valósággal megkínozta játékosait, de összeakaszkodott Kobe Bryanttel is.
Balesetet okozott, de elmulasztott segítséget nyújtani, hamis rendszámú gépkocsival közlekedett és drogot fogyasztott - ez áll annak a férfinak a bűnlajstromán, akire a napokban bukkantak győri rendőrök.
Az Internet Exploreren hosszú győzelmi menet után első alkalommal kerekedett felül egy fontos földrajzi régióban egy másik böngésző program, nevezetesen a nyílt forráskódú Firefox
Cáfolta a ma napvilágot látott sajtóhíreket a török Esas Holdings, miszerint érdeklődne a Malév iránt - írja a Reuters a társaság e-mailben küldött közleményére hivatkozva. Mai hírek szerint az év...
A magyarok joggal büszkék arra, ahogy országuk szembeszállt a szovjet tankokkal 1956-ban, és ahogy segített áttörni a vasfüggönyt a kivándorlás szabadabbá tételével 1989-ben. Nem lehetnek azonban büszkék az új médiatörvényre, amely e héten lépett életbe, épp amikor Magyarország átvette az Európai Unió soros elnökségét - írja keddi szerkesztőségi cikkében a The New York Times. A lengyel…
A koncessziós szerződésben foglaltak szerint a King's City kaszinó-komplexum beruházója, a KC Bidding Kft. 2010. december 20-án megnevezte a beruházás helyszíneként a sukorói földterületet, mint végleges helyszínt, és benyújtotta a szükséges okiratokat a minisztérium részére.
Duplájára növeli a székesfehérvári állatkórház kapacitását, és korszerűsíti a Phylaxiától tavaly megvásárolt bábolnai állatgyógyszergyárat az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. - mondta el az MTI-nek a cégcsoport tulajdonosa.
Az egész amerikai sajtó Barack Obama év végi nyaralásának költségén csámcsog. Az Egyesült Államok elnöke és családjának pihenése ugyanis 1,5 millió dollárba került az adófizetőknek.
BUDAPEST – Példátlan eseményre került sor a ValóVilág történetében. Gina (29) kedden délelőtt bejelentette: feladja a játékot, képtelen férje nélkül tovább ott maradni; este pedig el is hagyta a villát. Játékostársai közül ketten is, Anikó (21) és Zsófi (19) zokogott távozásakor.
Éles alkotmányjogi vitát robbantott ki Kentucky amerikai szövetségi államban egy Noé bárkájának mása köré felépítendő szórakoztatópark, amelyet állami támogatással kíván létrehozni egy olyan egyházközösség, amely tagadja az evolúciót. A bibliai ihletésű skanzenben tervek szerint ott lesz még Bábel tornyának 30 méteres makettje, egy első századi közel-keleti falu, és a látogatók különleges…
60 milliárd forint jut idén egészségügyi fejlesztésekre uniós forrásokból, az ellátás ésszerűsítése miatt pedig 2012-ig átszervezi a betegutakat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Ezt az egészségügyért felelős helyettes államtitkár jelentette be a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház átalakítását elindító alapkő-letételnél. A pályázatokat várhatóan az év első felében írják ki.
Legkorábban a hétvégén lehet újra meleg Székesfehérváron, a Vásárhelyi úti lakótelepen, ahol a szolgáltató hétfőn kikapcsolta a fűtést. Arra hivatkozik, hogy kétszáz lakás fűtési díjával tartoznak neki, csaknem 10 millió forinttal. Ezt viszont a 330 lakás 1300 lakója vitatja.
A kereskedést minimális emelkedésekkel kezdték az irányadó amerikai indexek, mostanra azonban mínuszba fordultak, bár az esés mértéke egyelőre kismértékű, fél százalék körüli. A mai lejtmenet...
Az egyiptomi Alexandriát ért támadásokat követően most a németországi keresztények tartanak a terroristáktól. A BKA (Szövetségi Bűnügyi Hivatal) szerint már konkrét tervek is léteznek.
Ahogy azt már a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo és csapatfőnöke, Stefano Domenicali karácsony előtt elhintette, drasztikus változásokat nem terveznek, de kisebb átszervezések lesznek, hogy még hatékonyabb legyen a munka mind a pályán, mind a gyárban.
Biztató levelet küldött közel öt millió NFL rajongónak, a liga biztosa Roger Goodell, aki leírta, hogy mind a két fél akarja az új kollektív szerződést, és biztosan egyezségre jutnak.
A jövő csütörtökön kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 29-22-re legyőzte kedden az algériai csapatot Veszprémben, zárt kapus mérkőzésen.
A magyar női asztalitenisz-válogatott sima, 3-0-s vereséget szenvedett kedden a románok otthonában az Európai Nemzetek Ligája ötödik fordulójában, így a zárókör előtt lépéshátrányba került az elődöntőbe jutást illetően.
Katasztrófabiztosítási díj a jövőbeli ipari katasztrófák által okozott károk megtérítésére, európai katasztrófaalap, egységes uniós klímaálláspont? Milyen döntések születtek 2010-ben és mire számíthatunk az új évben? Minderről Áder János európai parlamenti képviselőt kérdezzük.
Jövő héten tárgyalja az Alkotmánybíróság (Ab) a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt, más fontos jogszabályok, például a médiatörvény azonban csak később kerülnek a testület elé - tudta meg lapunk Sereg Andrástól. Az Ab szóvivője elmondta: a kormánytisztviselői törvényt egyebek közt az indoklás nélküli felmentés miatt támadták meg többen is.
Tőkebefektetési csalás miatt ítélte el Balázs Lászlót, a Baumag Szövetkezet alapítóját tavaly januárban a Fővárosi Bíróság, ezt az ítéletet helyezte most hatályon kívül a Fővárosi Ítélőtábla
A kerengő dervisek tánca nemcsak a nézők számára rendezett látványosság, hanem egyben az iszlám misztikus, filozofikus áramlatát követők titkos rituáléja is.