2011. január 5. szerda

jan. 5
11:05
Videó: Federer láb közötti ütésben is király (Sport365)
Roger Federer két szettes győzelmet aratott Thomas Schoorel ellen a dohai tenisztorna első fordulójában. A második helyen kiemelt svájci nem egy bravúros nyerő ütéssel kápráztatta el a közönséget, de a leglátványosabb a láb közötti volt.
jan. 5
11:06
Ipsos: "2011 jobb év lesz, mint a tavalyi" (Infostart)
A gazdasági válság és recesszió sújtotta 2010 után, derűs várakozással tekintenek a fogyasztók az újesztendő elé - derült ki a Reuters megbízásából készített nemzetközi felmérésből. Az Ipsos kutatásában résztvevő 18 ezer válaszadó több mint kétharmada szerint 2011 jobb év lesz, mint a tavalyi.
jan. 5
11:06
Az Air Liquide magával rántja a Lindét (HírTV)
Az Air Liquide részvénye nyomást alatt áll és az L&S-nél 1,51%-kal 94,21 euróra esett. Olyan híreket hallani, melyek szerint a franciák csökkenthetik a kilátásokat. A Linde részvénye emiatt 2,66%-ot esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 5
11:06
Gazdag kulturális kínálattal várja a vendégeket Gödöllő (Gondola)
Számtalan programot kínál az elkövetkező hat hónapban az EU-elnökségre érkezőknek és a turistáknak a jelentős tanácskozásoknak helyet adó Gödöllő
jan. 5
11:06
Varsó visszakéri a lezuhant elnöki repülőgép roncsait (Kripto Akadémia)
Lengyelország oroszországi nagykövete arra szólította fel szerdán Moszkvát, hogy a lehető legrövidebb időn belül szolgáltassa vissza Varsónak a tavaly áprilisban lezuhant elnöki repülőgép roncsait. "Elvárjuk, hogy a repülőgép maradványait juttassák vissza Lengyelországba, ha a nyomozásban nincs rájuk további szükség."-mondta.
jan. 5
11:06
Nőtt a pesszimizmus az eurózóna szolgáltató szektorában (Portfolio)
Decemberben nőtt a szolgáltató szektor pesszimizmusa az eurózónában - derül ki a Markit adataiból. Németországban és Franciaországban továbbra is bizakodók a szolgáltatók, Írországban és...
jan. 5
11:06
Felmondták az államilag támogatott hitelét! Soha nem volt késedelme (Pénzcentrum)
Sokak számára hihetetlennek tűnhet, de a végrehajtás még akkor is megtalálhatja az adóst, ha soha egy törlesztőrészlettel sem késett. Ezt Tóth Csabáné példája is jól mutatja, akinek egy vitatott adótartozásra kiadott inkasszó miatt a bank felbontotta a támogatott hitelszerződését....
jan. 5
11:06
2010 legjobb kütyüi (ATV)
2009 decemberében még el sem tudtuk képzelni, hogy a következő évben teljes természetességgel naponta fogjuk használni az iPad szót, amely egy angol fül számára megmosolyogtatóan bolondosan hangzik, mégis, nem vitás, hogy az iPad márkanév sikeresen formálta át a táblaszámítógépről alkotott fogalmunkat. Az iPad azonban messze nem az egyetlen készülék, amely feltűnt 2010-ben. A következőkben a CNN-…
jan. 5
11:06
A fiatalokat célozza meg a Kia az új Picantóval (Auto Pult)
A decemberi csigázó képek után már menetrendszerűen érkeztek a Kia háza tájáról a Picantóról készült hivatalos gyári fotók, amik az elődhöz képest valóban formásabb és modernebb szuperminit ábrázolnak. A küllem megformálásában természetesen nagy szerepet játszott, hogy az új Picanto jobban passzoljon a modellpalettába, ennek megfelelően a lámpákon, a hűtőmaszkon, a domborulatokon, mind a…
jan. 5
11:07
Hogyan tovább Talma? - Superbike kontra Moto2 (Sport365)
Vajon melyik széria lenne jobb a magyar versenyző számára? Mindkét versenysorozat mellett és ellen is szólnak nyomós érvek, lássunk néhányat ezek közül.
jan. 5
11:08
Mesterházy: Michael Jackson és Bikicsunáj - Civil kaszinó (videó) (HírTV)
– Talicskával tolták Tarlós ajánlószelvényeit – MDF-es bakiparádé – LMP: bedobósdi sárga labdával – A Jobbik-szóvivő és a hellének termelési eredményei – A BKV Eleonórája – Nokia-doboz, a kincsesláda – Országúti rock: kommunista dalok Hunvald kocsijában
jan. 5
11:08
Sajtóháború (Gondola)
Ahelyett, hogy a kormány az eredményeket kommunikálná, valamit nagyon nem jól csinál. A médiapolitikát például nem jól csinálja.
jan. 5
11:08
Jogi zűr: mégis kapható euró alapú jelzáloghitel (Portfolio)
Január 1-jétől nem tiltja jelzálogjog bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény abban az esetben, ha a törlesztés nem forintban, hanem devizában történik - hívja fel a figyelmet a Napi...
jan. 5
11:08
Döglött madarak ezrei potyogtak az égből (ATV)
Újévre virradó hajnalban az amerikai Arkansasban több ezer madár elpusztult.
jan. 5
11:10
Elektronikus kezelés vár a bűnügyi statisztikákra (HírTV)
A Belügyminisztérium előkészítette az egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikáról (ENyÜBS) szóló belügyminiszteri rendelet tervezetét. Ezt a minisztérium honlapján bárki véleményezheti, január 7-ig.
jan. 5
11:10
Wikileaks: amerikai nagykövetségi jelentés Orbán Viktorról (Gondola)
Orbán Viktor "puszta kézzel küzdő politikai bunyós", aki a szocialistákat szétzúzni, a Jobbikot elszigetelni akarta - írják egy jelentésben.
jan. 5
11:10
Hongkongi részvények vásárlására buzdít Möbius (Portfolio)
A Franklin Templeton több mint 40 milliárd dollárt kezelő feltörekvő piaci guruja, Mark Möbius szerint a feltörekvő piaci rali tovább folytatódhat idén is. A múlt héten már megjegyezte ugyan, hogy a...
jan. 5
11:15
Az interneten a cukorbetegség ellen (Privátbankár)
Az interneten keresztül otthonról is ellenőriztetheti orvosával vércukoradatait az a felhasználó, aki regisztrál Dcont.hu oldalon
jan. 5
11:15
Megkezdődött a félmilliós kubai leépítés (HR Portál)
Az egyetlen kubai szakszervezet, a CTC hetilapjában, a Trabajadoresben (Dolgozók) megjelent egy közlemény, mely szerint kedden lép érvénybe az a kormányhatározat, amelynek értelmében idén fokozatosan elbocsátanak félmillió állami alkalmazottat - írja a Magyar Nemzet.
jan. 5
11:15
Nem sokáig tartott az újévi öröm az európai piacokon (ProfitLine)
A kereskedés első óráiban tovább növelték nyitáskori mérsékelt veszteségeiket a főbb európai tőzsdeindexek.
jan. 5
11:17
Később kezdődik a tanítás, és nem kapnak fizetést a közalkalmazottak Tiszabőn (HR Portál)
22 ezer forintot kaptak decemberi fizetésük helyett Tiszabőn a tanárok, tanítók, az óvónők és más önkormányzati alkalmazottak. Az iskola egyik ablakába kihelyezett felirat arról tájékoztat, hogy a félévkezdés január 10-én lesz. A polgármester abban bízik, valaki majd csak segít - írja a Magyar Nemzet.
jan. 5
11:19
Cégbedőlések: kénytelenek lesznek külföldön dolgozni a magyarok (HR Portál)
Tavaly rekordszámú cégbedőlést regisztráltak, 2009-hez képest több mint 16 százalékkal nőtt a felszámolás alá került cégek száma, ami majdnem 18 ezer vállalkozást jelent. Az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke szerint emiatt egyre több magyar kényszerül külföldön munkát vállalni.
jan. 5
11:24
EU-s termelöi árak: 0,3%- elörejelzés. 0,3% (HírTV)
Novemberi EU-s termelöi árak: 0,3%- elörejelzés. 0,3%- elözö havi érték: 0,4%. Részletek következnek
jan. 5
11:24
Megújult a horvátországi magyar HunCro Médiaközpont honlapja (Gondola)
Formájában és tartalmában is megújult az Új Magyar Képes Újság hetilapot is kiadó horvátországi magyar HunCro Médiaközpont internetes oldala
jan. 5
11:24
Ipsos: a megkérdezettek fele optimista 2011-et illetően (Kripto Akadémia)
Pozitívak a fogyasztói várakozások a 2011-es évre nézve az Ipsos nemzetközi felmérése szerint. A 18 ezer válaszadó több mint kétharmada szerint az idei év jobb lesz mint 2010. A legnépszerűbb újévi fogadalmak között szerepel a több pénz keresése, a több megtakarítás, illetve a személyes vagy családi költségvetés hatékonyabb irányítása.
jan. 5
11:24
Bayer Zsoltot feljelentették a Médiahatóságnál (ATV)
A Zöld Baloldal elnöke a médiatörvény célját csekkolná.
jan. 5
11:26
EU-s ipari megrendelések: 1,4%- elörejelzés. 1,3% (HírTV)
EU-s ipari megrendelések októberi mutatói: 1,4%- elörejelzés. 1,3%- elözö havi érték: -4,2%. Részletek következnek
jan. 5
11:28
GBP/USD Nyomás alatt a font (HírTV)
A brit építöipar beszerzési menedzserindexe decemberben 51,8 pontról 49,1 pontra esett. 2010 februárja óta nem volt példa ilyen gyenge értékre. Az 50 pont alatti érték az építöipar szükülését jelenti. A font az adatok miatt nyomás alá került, miután reggel még erösödött. Egy nagy amerikai befektetöház állt a vételi oldalon. Támogatás 1,5537-nél található. Nagy jelentöséggel bír az 1,5475-ös…
jan. 5
11:30
Ezt fogadtuk meg szilveszterkor (HírTV)
Pozitívak a fogyasztói várakozások a 2011-es évre nézve az Ipsos nemzetközi felmérése szerint. A 18 ezer válaszadó több mint kétharmada szerint az idei év jobb lesz, mint 2010. A legnépszerűbb újévi fogadalmak között szerepel a több pénz keresése, a több megtakarítás, illetve a személyes vagy családi költségvetés hatékonyabb irányítása.
jan. 5
11:32
Budai: Ez még viccnek is rossz (HírTV)
Nem lesz kaszinóváros Sukorón - erősítette meg az elszámoltatási kormánybiztos a Magyar Nemzetnek. Budai Gyula szerint még viccnek is rossz, hogy a King's City csoport továbbra is a Velencei tó mellett akar építkezni.
jan. 5
11:33
Nem változott az euróövezet BMI-je (Privátbankár)
Az euróövezet decemberi összetett beszerzési menedzser mutatója a novemberivel megegyező 55,5 pont lett - közölte a londoni Markit gazdasági kutató intézet szerdán. Elemzők 55,0 pontra számítottak. ...
jan. 5
11:35
Milliókat bukhatnak a külföldön dolgozó orvosok (Privátbankár)
Minden harmadik, a pécsi orvosi karon végzett diák külföldön lesz orvos, ez az állapot azonban nem tartható fenn - írta szerdai számában az Új Dunántúli Napló. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem ...
jan. 5
11:36
42 sört ivott meg pókerezés alatt (Blikk)
Igencsak megszomjazhatott az a pókeres, aki a Star City Casinóban zsugázott 17 órán keresztül
jan. 5
11:36
Korkedvezményes nyugdíj: meghosszabbították a határidőt (Adózóna)
A szabályozás értelmében, korkedvezményre – 2010. december 31-ig – a 2006. december 31-én hatályos rendelkezések szerinti munkakörök (munkahelyek) jogosítottak volna. Ezt a szabályt azonban módosították.
jan. 5
11:36
Amaurinak nem kell a Real, maradna a Juventusban (Sport365)
A brazil Amauri sérülés miatt keveset játszott a Juventusnál, és felröppent a hír, túladnának rajta. A csatár ügynöke cáfolta a híreket, miszerint Amauri otthagyná a Juventust és a Real Madridba igazolna.
jan. 5
11:42
Rossz napokat hozhat a belvízzel borított területekre a hirtelen olvadás (Infostart)
Folyamatosan tájékoztatják a szakemberek a belvíz sújtotta területeken élőket arról, miként készüljenek föl a hétvégi olvadásra - mondta el az InfoRádiónak az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője. Láng István hozzátette: ha a hirtelen olvadás a meteorológiai előrejelzések ellenére mégis csapadékkal együtt érkezik, akkor a jelenlegi csatornarendszer ezt nem bírja majd el.
jan. 5
11:42
Lángok csaptak fel a kamionon (HírTV)
Leégett egy raklapokat szállító kamion pótkocsija kedd este a Hajdú-Bihar megyei Aradványpusztán.
jan. 5
11:42
Javulnak a síelési lehetőségek Dobogókőn (Gondola)
Reggel 9 óra óta intenzíven havazik Dobogókőn, ahol a hóvastagság helyenként a 30 centimétert is eléri – közölte a helyi sícentrum vezetője szerdán az MTI-vel
jan. 5
11:42
Prosztatarák szűrés: Új módszert vetnek be (WebBeteg)
Tudósok új módszert fejlesztettek ki, a prosztatarák szűrését génszintű, egyénre szabott információkkal fogják pontosítani.
jan. 5
11:42
Frankhitelesek: végre itt egy jó hír! (Portfolio)
Biztatóan indult az új év a magyarországi frankhitelesek számára: nemcsak megállt a svájci frank euróval szembeni szárnyalása, de egyre távolabb került múlt héten beállított történelmi csúcsa és...
jan. 5
11:42
460 ezren vannak munka nélkül (ATV)
Az egy évvel korábbihoz képest nőtt a foglalkoztatottak száma.
jan. 5
11:44
40 ezerrel növekedett a foglalkoztatottak száma (HírTV)
460 ezerre nőtt tavaly szeptember-novemberben a 15-74 éves munkanélküliek száma – a többi között ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből. Ez a szám 15 ezer fővel több, mint egy évvel korábban és 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Az előző év azonos időszakához képest ez az arány 0,2 százalékkal magasabb, viszont 0,3 százalékkal kevesebb a 3 hóna...
jan. 5
11:44
Átadták az új reptéri várót (Gondola)
Átadták az EU-elnökségi repülőtéri várót Ferihegyen; a létesítményt a magas rangú delegációk és utasok vehetik majd igénybe
jan. 5
11:44
Kivonták a forgalomból a Diagon H1N1 tesztjeit (ATV)
A teljesítőképesség-értékelés nem felel meg a követelményeknek.
jan. 5
11:46
Megnyílt a ferihegyi elnökségi váró (HírTV)
Brüsszeli újságírókat fogadnak először a Ferihegyi repülőtér 2-es termináljánál lévő elnökségi váróban szerdán. A 60 fős küldöttség a tervek szerint 12 óra előtt nem sokkal érkezik.
jan. 5
11:48
A tanulmányi eredmény nem garantálja a jó állást (HR Portál)
A magyar diákok a csehekhez képest fontosabbnak tartják a kapcsolati tőke meglétét, valamint az egyetem melletti szakmai képzéseket, ugyanakkor azzal mindkét országban egyetértenek, hogy az egyetemi tanulmányi eredmények kevéssé számítanak az elhelyezkedéskor - számol be egy kutatásról a Napi Gazdaság.
jan. 5
11:48
Változatlan maradt az euróövezeti BMI decemberben (ProfitLine)
Az euróövezet decemberi összetett beszerzési menedzser mutatója a novemberivel megegyező 55,5 pont lett - közölte a londoni Markit gazdasági kutató intézet szerdán.
jan. 5
11:48
Tejtámogatás (Édenkert)
Csaknem kétszer annyi tejtámogatást kapnak a termelők az idén, mint 2009-ben - nyilatkozta a Vidékfejlesztési Minisztérium.
jan. 5
11:50
Erősebb piaci jelenlétet tervez a fővárosi turisztikai központ (ProfitLine)
A korábbinál jóval erőteljesebb piaci jelenlétet tervez a BTSZK (Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ) Nonprofit Kft., egyebek mellett azért, mert az idei évben felére, 200 millió forintra csökkent a fővárosi önkormányzattól kapott költség - ismertette Molnár József, a szervezet ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
jan. 5
11:52
BÉT - 2 milliárdos forgalomban csordogál lefelé a piac (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 142,86 pontos nyitás után kissé emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 21.820,49 ponton állt, ami a keddi záró értékéhez képest 125,41 pontos, 0,57 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 17,45 ponttal magasabb.

Keresés