2011. január 5. szerda

jan. 5
5:24
Lebukott államtitkárok (Alternatív Energia)
Bár csak december 22-én döntött a kormány arról, hogy államtitkárai - az uniós elnökség miatt - használhatják az államminiszteri titulust, az elnevezést már korábban is alkalmazták. Mindez Martonyi János Molnár Csabának (MSZP) adott válaszából derült ki. A külügyminiszter saját államtitkárát is meghazudtolta.
jan. 5
5:24
A traktorok között újra boldog Szíj Melinda (ATV)
Nem neki való showbiznisz.
jan. 5
5:26
Elszálltak az illúziók egészségügyben (Alternatív Energia)
A teljes bizonytalanság félévét követően jelenleg tragikusak az egészségügy kilátásai - véli az MSZP. Az ellenzéki párt szerint a Fidesz-KDNP eddigi egészségpolitikája betegellenes volt, az ágazat megmentésére pedig a jelenlegi kilátások között esély sincs. Eközben a Fidesz befolyásos egészségpolitikusainak "áthelyezésével" két szék is megüresedik, melyekre sorban állnak a kormánypárti…
jan. 5
5:26
„Unokáink se mernek Kolontárra jönni” + videó (ATV)
Több mint 46 millió forintnyi vagyoni és nem vagyoni kártérítést követel a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-től (MAL) az a kolontári házaspár, akiknek mindenük odaveszett az októberi vörösiszap-katasztrófában. A házaspár férfi tagja édesanyját is elveszítette. Bár a halál oka egyelőre nem tisztázott, a család úgy gondolja: a 82 éves asszony szívinfarktust kaphatott az iszap…
jan. 5
5:28
Egyik kézzel támogatnak, a másikkal elvesznek (Alternatív Energia)
Január 1-től emelkedik a minimálbér és a szakmunkás bérminimum összege, a gyerekek után járó családi pótlék viszont nem változik, csakúgy, mint a nyugdíjminimum. Az év elejétől jelentős változással szembesülnek a tartósan munkanélküliek: rendelkezésre állási támogatás helyett bérpótló juttatást kapnak, ezért viszont legalább 30 nap munkaviszonyt kell igazolniuk.
jan. 5
5:30
Felfelé bukott Kerpen Gábor (Alternatív Energia)
Befolyásosabb pozícióba kerül Kerpen Gábor az Oktatási Hivatal (OH) vezetői székének elhagyásával. A volt szakszervezeti vezető ugyanis a Wekerle Sándor Alapkezelő oktatási igazgatójaként és stratégiai koordinátoraként a központi költségvetési forrásokból osztott pályázati pénzek felett őrködik majd.
jan. 5
5:32
Perbe léptetnék a biztosítókat is (Alternatív Energia)
Kivédhetetlen természeti katasztrófa volt a Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt ért vörösiszap-áradás - így érvelt a cég ügyvédje tegnap a Fővárosi Bíróságon, ahol egymás után négy károsult ügyét is tárgyalták. Mint kiderült, a bíróság által ideiglenes intézkedéssel megítélhető kárenyhítő összegekről mindannyian lemondtak, mivel a katasztrófa óta kaptak lakást. Ruttner György szerint amúgy is…
jan. 5
5:42
Feljelentést tesznek szocialista politikusok (Alternatív Energia)
Jó hírneve megsértése miatt pert indít, egyben rágalmazás miatt feljelentést tesz két pécsi szocialista politikus, Tóth Bertalan és Kőhegyi István.
jan. 5
5:44
Hivatali visszaélés a vád (Alternatív Energia)
Vádat emelt az ügyészség a Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségen két éve kirobbant bünügyben. A Főváros Bíróságnak megküldött iratok szerint a vádlottak, köztük a korábban előzetes letartóztatásba helyezett Papp István, az OMMF volt elnöke több munkaügyi szabálytalanság miatt elmarasztalt cégnek olyan hamis igazolást állítottak ki, amelyek felhasználásával a vállalkozók közbeszerzési…
jan. 5
6:18
Martonyi János: Nem lesz konfliktus Szlovákiával a kedvezményes honosítás miatt (Infostart)
A határon túl élők számára biztosított magyar állampolgárságnak óriási lelki és érzelmi jelentősége van - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Martonyi János külügyminiszter, aki arról is beszélt, hogy több pozitívuma is lehet Magyarország számára, ha kiállja a féléves uniós elnökség próbáját.
jan. 5
6:18
Amerikai jelentés Orbán kordonbontásáról (ATV)
A Der Spiegel nevű német lap „Magyarország Orbanizációja aggasztja Európát” címmel megjelentett cikkében két WikiLeaks táviratot is közölt, amelyeket a budapesti amerikai diplomaták küldtek Washingtonba.
jan. 5
6:54
Kórházban öltek meg egy beteget Budapesten (Infostart)
Egy többszörösen kezelt, kisebb bűncselekményeket is elkövető drogbeteg férfi támadta meg a budapesti Nyírő Gyula Kórház pszichiátriáján kedd este a 68 éves beteget, aki ezt követően meghalt - közölte a kórház vezetése szerda reggel. A 20 éves fiatalember ellen a rendőrség büntetőeljárást indított, a Fővárosi Főügyészség pedig kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését.
jan. 5
6:54
Kiszivárgott: Orbán össze akarta roppantani a szocialistákat (ATV)
A Spiegel Online német portál által publikált diplomáciai jelentésből kiderült: Orbán biztos volt sikerében, jó volt választási matekból és a Fideszben látta a Jobbik ellenszerét.
jan. 5
7:12
Kilencven napra elzárják a gázt az Emfesznél - lapszemle (Infostart)
Átmenetileg felfüggeszti az Emfesz engedélyét a Magyar Energia Hivatal - értesült a Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint egyelőre érdemben alig lehet valamit elintézni a kormányablakoknál.
jan. 5
7:12
Gyilkosság egy fővárosi kórházban (ATV)
Egyelőre annyit tudni, hogy bűncselekmény áldozata lett egy 68 éves beteg.
jan. 5
7:14
Közel 6 ezren biztos, hogy magánpénztárnál maradnak (ATV)
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) legfrissebb adatai szerint kedd délelőtt 11 óráig 5713-an nyilatkoztak arról, hogy maradnak a magánynyugdíjpénztáruknál - olvasható a Napi Gazdaság szerdai számában.
jan. 5
7:30
Még mindig fagyoskodnak a fehérvári lakótelepen + videó (ATV)
A közös képviselő feljelentést tett.
jan. 5
7:48
Számolja ki, mennyi szabadnapja lesz 2011-ben! (Infostart)
A szabadságok rendjét a Munka Törvénykönyve szabályozza, de egy-egy munkáltató ettől eltérően is rendelkezhet (ha ezt rögzíti a kollektív-, illetve a munkaszerződésben). Hazánkban életkor szerint növekszik a törvényileg meghatározott szabadnapok száma, a pályakezdők az alapszabadságot, azaz a 20 napot vehetik ki egy naptári évre számítva.
jan. 5
7:48
Négy törvény az Ab előtt (ATV)
Jövő héten tárgyalják a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt.
jan. 5
7:50
Egyelőre nem terhelik túl a kormányablakokat + videó (ATV)
29 ügyben várják az állampolgárokat.
jan. 5
8:06
Iskolakerülés miatt gyerekek százaitól vonták meg a támogatást (Infostart)
Csaknem 300 gyerek esetében függesztették fel az iskoláztatási támogatás utalását. A jegyzőknek hamarosan felül kell vizsgálniuk a döntést, lejár ugyanis a három hónapos határidő.
jan. 5
8:24
Finomra hangolt a félév (Metropol)
A soros magyar elnökség első hivatalos sajtóreggelijén a januári rendezvények és tanácskozások ismertetése mellett az új médiatörvény és a válságadók, valamint az ellenzéki és a külföldi sajtó reakciói is szóba kerültek.
jan. 5
8:24
A közel-keleti keresztényeket védené Franciaország (ATV)
Közös európai fellépést sürgetett a francia külügyminiszter a Közel-Keleten élő keresztények elleni támadások ügyében. Michele Alliot-Marie kedden közölte a Europe 1 rádióban, hogy néhány nappal az egyiptomi kopt keresztény közösséget ért merénylet után levelet írt Catherine Ashtonnak, amelyben arra kérte az Európai Unió külügyi főképviselőjét, hogy Európa közösen kezelje a problémát.
jan. 5
8:26
A tél újabb áldozatai (Metropol)
A lakásban előforduló kihűlés gyakrabban vezet halálhoz, mint amikor egy hegymászó testhőmérséklete csökken veszélyes mértékben.
jan. 5
8:26
Zentaiékat feldúlta az újabb fellebbezés (ATV)
Az ausztrál belügyminiszter a náci háborús bűnökkel vádolt férfi kiadatását tiltó bírósági döntés ellen fellebbezett.
jan. 5
8:42
Terrorista központokat támadott Izrael (ATV)
Izraeli harci repülőgépek intéztek légitámadást kedden két gázai célpont ellen - közölték a palesztin biztonsági erők, hozzátéve, hogy a csapások nem követeltek áldozatot a palesztin irányítás alatt álló Gáza-övezetben. A támadások egyik célpontja egy Egyiptomba vezető alagút volt Rafah közelében, míg a másik támadást a Hamász katonai szárnya, az Ezzedine al-Kasszám Brigádok egyik kiképzőközpontja…
jan. 5
8:44
Meghalt a hetvenes évek híres énekese (ATV)
Komoly alkoholproblémákkal küzdött.
jan. 5
9:00
Csütörtökig biztosan fagyoskodhatnak Székesfehérváron (Infostart)
Csütörtökig biztosan nem lesz fűtés a székesfehérvári Vásárhelyi úti lakótelepen, miután a szolgáltató hétfőn lekapcsolta a gázt a nem fizető fogyasztók miatt. Az önkormányzat eljárást indított az ott élők érdekében és három napot adott a szolgáltatónak a fűtés újraindítására.
jan. 5
9:18
Nagy dobásra készül a kormány az emberi jogok terén + videó (ATV)
EU-elnökként több terület újraszabályozásával is foglalkoznának.
jan. 5
9:36
Miniszter és államtitkárok is idő előtt távozhatnak a Fidesz-kormányból (ATV)
Orbán Viktor az EU-elnökség után változtathat a kabineten.
jan. 5
9:54
Drogbeteg ölt a Nyírő Gyula Kórházban (Metropol)
Egy többszörösen kezelt, kisebb bűncselekményeket is elkövető drogbeteg férfi támadta meg a budapesti Nyírő Gyula Kórház pszichiátriáján kedd este a 68 éves beteget, aki ezt követően meghalt.
jan. 5
9:54
A gyilkos lövés előtt még lefotózta támadóját a politikus + fotó (ATV)
A rendőrség azonosította a gyilkost és el is fogták.
jan. 5
10:12
Koltay: "Ezentúl is lehet szidni a miniszterelnököt egy publicisztikában" (Infostart)
Ezentúl is lehet szidni a miniszterelnököt egy publicisztikában, mert az új médiatörvény nem korlátozza a sajtószabadságot - állítja a Médiatanács egyik tagja. Koltay András szerint külföldön úgy bírálták a jogszabályt, hogy nem ismerték annak szövegét. A testület az arányosság, a fokozatosság és az ismételtség elve alapján dönt a szankciókról.
jan. 5
10:12
Elhunyt Lantos László, az MTV gyártásvezetője (Alternatív Energia)
Hetvenkét éves korában elhunyt Lantos László, a Híradó gyártásvezetője.Lantos László 1957, tehát az indulás óta dolgozott a Magyar Televíziónál. Több film készítésénél is közreműködött, a Híradónak több mint 20 évig volt munkatársa-olvasható a Magyar Televízió honlapján.
jan. 5
10:12
Balázs a nemzetközi össztűzről: a diplomáciai háttérmunka a kérdés (ATV)
A volt külügyminiszter szerint az egy dolog, hogy mit kommunikál kifelé a kormány, de sokkal fontosabb, hogy a háttérben milyen diplomáciai tájékozódás folyik. Mindenesetre a tükröket nem szabad összetörni. Interjú.
jan. 5
10:48
Korlátozások Budapesten, fokozott ellenőrzés Gödöllőn (Alternatív Energia)
Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség vezetője szerda éjféltől Gödöllőn. Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a településen az európai uniós elnökséggel kapcsolatos rendezvények miatt rendeltek el közbiztonsági és közlekedésrendészeti akciót.
jan. 5
10:48
Az emberek kétharmada szerint jobb év lesz az idei, mint 2010 (ATV)
A legnépszerűbb újévi fogadalmak mind pénzzel kapcsolatosak.
jan. 5
10:50
Több százezer otthonban drágul a gáz (ATV)
Átmenetileg felfüggeszti a több mint 350 ezer fogyasztót ellátó gázszolgáltató EMFESZ Kft. engedélyét a Magyar Energia Hivatal (MEH) - értesült a Magyar Nemzet. A fogyasztóik emiatt várhatóan drágábban kapják majd a gázt.
jan. 5
11:06
2010 legjobb kütyüi (ATV)
2009 decemberében még el sem tudtuk képzelni, hogy a következő évben teljes természetességgel naponta fogjuk használni az iPad szót, amely egy angol fül számára megmosolyogtatóan bolondosan hangzik, mégis, nem vitás, hogy az iPad márkanév sikeresen formálta át a táblaszámítógépről alkotott fogalmunkat. Az iPad azonban messze nem az egyetlen készülék, amely feltűnt 2010-ben. A következőkben a CNN-…
jan. 5
11:08
Döglött madarak ezrei potyogtak az égből (ATV)
Újévre virradó hajnalban az amerikai Arkansasban több ezer madár elpusztult.
jan. 5
11:24
Bayer Zsoltot feljelentették a Médiahatóságnál (ATV)
A Zöld Baloldal elnöke a médiatörvény célját csekkolná.
jan. 5
11:42
Rossz napokat hozhat a belvízzel borított területekre a hirtelen olvadás (Infostart)
Folyamatosan tájékoztatják a szakemberek a belvíz sújtotta területeken élőket arról, miként készüljenek föl a hétvégi olvadásra - mondta el az InfoRádiónak az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője. Láng István hozzátette: ha a hirtelen olvadás a meteorológiai előrejelzések ellenére mégis csapadékkal együtt érkezik, akkor a jelenlegi csatornarendszer ezt nem bírja majd el.
jan. 5
11:42
460 ezren vannak munka nélkül (ATV)
Az egy évvel korábbihoz képest nőtt a foglalkoztatottak száma.
jan. 5
11:44
Kivonták a forgalomból a Diagon H1N1 tesztjeit (ATV)
A teljesítőképesség-értékelés nem felel meg a követelményeknek.
jan. 5
12:00
Megnyílt a ferihegyi elnökségi váró (Alternatív Energia)
Brüsszeli újságírókat fogadnak először a Ferihegyi Repülőtér 2-es termináljánál lévő elnökségi váróban szerdán. A 60 fős küldöttség a tervek szerint 12 óra előtt nem sokkal érkezik.
jan. 5
12:00
Ötgólos meccsel zárkózott a Real Madrid (ATV)
A blancók a Getafét verték meg 3-2-re.
jan. 5
12:18
Meghalt az egyik, mérgezést szenvedett férfi (Metropol)
Egy életveszélyes állapotban kórházba szállított 42 éves férfi az éjszaka folyamán meghalt abból az öttagú társaságból, amelynek tagjai hétfőn Örményesen megittak két flakonnyi, alkoholnak hitt folyadékot.
jan. 5
12:18
"Senki nem úszhatja meg" Elfogták az UTE-Fradin randalírozókat (ATV)
Hét futballhuligánt fogott el a rendőrség szerdán reggel; a tavaly szeptemberi UTE-Fradi meccsen randalírozókat csoportos garázdasággal gyanúsítják - jelentette be a BRFK vezetése sajtótájékoztatón. Tóth Tamás főkapitány hangsúlyozta: mindent megtesznek azért, hogy a sporteseményeket félelem nélkül látogathassák az emberek.
jan. 5
12:20
Orbán négyszer annyit szerepel, mint az összes ellenzéki együtt (ATV)
A Republikon Intézet az MTV Híradóját vizsgálta.
jan. 5
12:22
Évtizedek óta nem látott árvíz pusztítja Ausztráliát (ATV)
A hivatalos tájékoztatás szerint az elöntött terület nagysága Franciaország és Németország területének felel meg és 200.000 ember érint.

Keresés