A magyar hatóságok meg fogják tenni az IMF/EU-megállapodáshoz szükséges engedményeket, és áprilisra létrejöhet az egyezmény egy 15-20 milliárd eurós készenléti csomagról - jósolták hétvégi...
Félrevezetően fogalmazott több ponton a csütörtöki sajtótájékoztatóján az ír fapados cég, a Ryanair vezérigazgatója. Michael O'Leary egyebek mellett azt mondta, hogy megállapodtak a ferihegyi reptér...
Az InfoRádió Aréna című műsorában Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya egyenként értékelte játékosai teljesítményét és szerepét a bronzéremmel zárt hollandai Európa-bajnokságról. Az alábbiakban a szakvezető szavait idézzük a csapat hivatalos honlapja, a vlv.hu segítségével.
Egyelőre nem várható a Fidesz belső ellenzékének megerősödése, illetve Orbán Viktor pozíciójának meggyengülése - véli Gyömöre Máté. A Magyar Progresszív Intézet elemzője szerint a kormánypárt a főbb konfliktusokon már átesett, így az elkövetkező két és fél év elég idő lehet ahhoz, hogy mindezeket a választók is elfelejtsék. Ráadásul a bizonytalan szavazók egyelőre nem választottak maguknak új…
Több száz ember vett részt Budapesten szombat délután a Malévért, a Malév emlékére rendezett békés felvonuláson, egyenruhába öltözött pilóták, utaskísérők, munkatársak és családtagjaik búcsúztak a 66 éves múltú légitársaságtól.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a kormány döntése alapján meghirdeti az MFB Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Programot, amellyel 100 milliárd forintnyi hitelforrás nyílik meg az önkormányzatok számára infrastruktúra-fejlesztő beruházásaik finanszírozásához - jelentette be az állami tulajdonú fejlesztési bank.
Az extrém hideg idő fokozatosan megszűnik, de még mindig hidegebb lesz az ilyenkor szokásosnál - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa vasárnap.
Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa és Orbán Viktor oktatáspolitikája Magyarországgal és magyarokkal megy szembe. Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja vasárnap Budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: nem Brüsszel kedvéért kell változtatni az oktatáspolitikán, hanem Magyarország érdekében.
Az extrém hideg idő fokozatosan megszűnik, de még mindig hidegebb lesz az ilyenkor szokásosnál – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa vasárnap az MTI-vel.
Budapest ‒ Nem úszta meg a Story-gálán történt esését Medvezcky Ilona (70). A művésznő hatalmasra dagadt bokájával másnap reggel kénytelen volt a Sportkórházban kezdeni, ahol megállapították, hogy kifordult a lábfeje és ínszalagsérülést szenvedett.
Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) a héten tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen újabb négy évre megválasztották Futó Pétert a szervezet elnökévé - közölte az MGYOSZ az MTI-vel.
Magyarország - A szerelmes ember szinte szárnyal, nem akadályozhatja meg semmi, és senki, hogy kedvese kedvében járjon. Valentin nap közeledtével pedig még nagyobb a késztetés, hogy, a szerelem ünnepén valami igazán különleges dologgal lepjék meg kedvesüket.
A Fidesz úgy látja, beigazolódtak korábbi bírálatai, mert az LMP magán viseli az elmúlt másfél év elhibázott pártszervezésének jegyeit - írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében Selmeczi Gabriella. A szóvivő az ellenzéki párt délelőtti közleményére reagált.
Az idén 66 éves Malév mentalitásában mindvégig megőrizte szocialista nagyvállalat jellegét: rugalmatlan volt, és mint ahogy egy nyolcvanas évekbeli mondás megállapította, két emberre nem figyelt oda: a dolgozóra és az utasra. A kapitalizmus azonban „bedöntötte” a Malévot, most azon zajlik a küzdelem, hogy más társaságok újraosszák a piacát. A politikai elit, talán tanulva a csődből, egy olyan…
A Győri Audi ETO együttese második mérkőzését játssza a Bajnokok Ligája középdöntőjében. Görbicz Anitáék ellenfele ezúttal a dán FC Midtjylland Handbold csapata lesz. Élő szöveges tudósítás.
Magyar irányítással indult az Európai Unió egyik új, a klímaváltozáshoz kötődő projektje, amelyet kedden mutattak be Brüsszelben, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) helyi hivatalában.
Folytatódik a szabadalmi harc a mobilgyártók között, most az Apple a Samsung és a Google közös okostelefonját, a Galaxy Nexust támadta be a kaliforniai bíróságon - írja a Marketwatch. A szabadalmi...
Barcelona - Szörnyű látványt nyújtott egy spanyol futsaljátékos szombaton egy helyi bajnoki mérkőzésen. A Penya Sang Culé–Cornellá találkozón a hazaiak csapatából José (26) szenvedett brutális sérülést, amikor egy letört parkettadarab átszúrta a combját.
Bocsánatot kért viselkedéséért Luis Suarez, a Liverpool uruguayi csatára, aki a Manchester United ellen 2-1-re elvesztett angol labdarúgó-bajoki rangadót nem fogott kezet a francia Patrice Evrával.
A Tisza és a Duna jeges árvíz elleni védelmét összesen 13 jégtörőhajó biztosítja a kiszolgáló hajókkal együtt - derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közleményéből.
Belek – Már megint nem bírt magával Paulo Sousa (41). A Videoton focicsapatának portugál mestere ismét botrányt okozott, azok után, hogy tavaly szeptemberben egy barátságos meccsen lefejelte Borbola Bencét (32), a Nemzeti Sport újságíróját.
Nem egy 100 méteres sprinthez, hanem maratoni futáshoz hasonlítható Szlovákia Budapesttel való kapcsolatainak rendezése Mikulás Dzurinda szerint - írta a TASR szlovák állami hírügynökség vasárnap a szlovák külügyminiszter nyilatkozatára hivatkozva.
A benyújtott szabadalmak száma és a kutatás-fejlesztésre költött források volumene egyfajta tükörképe az ország innovációs kapacitásainak, ez pedig lényegesen befolyásolja az adott ország...
Négy év garanciát és szervizszolgáltatást tartalmazó csomaggal örvendezteti meg ügyfeleit a Jaguar, akik immár viszonylag attraktív, forintos árlistáról adhatják le a megrendelésüket.