Ha gyermekeinknek farsangi mulatságot rendezünk, a jelmez mellett természetesen játékokkal és finom falatokkal is készülünk. Receptek, jelmezek, ötletek!
Budapest - „Velem kapcsolatban ne kombináljon senki!" – fakadt ki Aczél Zoltán (44) a Blikknek. A bundaügyben vesztegetéssel és kötelességszegéssel gyanúsított fociedző siófoki munkásságát már vizsgálják a nyomozók, ám most kiderült, amikor a REAC trénere volt, a fogadási maffia négy rákospalotai meccset is befolyásolt.
Pálháza — Nem ismeretlen a rendőrök előtt Sz. Károly (58), akinek kisfia, Karcsika (6) – mint korábban megírtuk – egy pisztollyal véletlenül hasba lőtte nővérét, Csengét (8).
Tudatosan félrevezeti a kormány az embereket a segélyezéssel illetve a közmunkáért járó bérezéssel kapcsolatban. Különböző nyilatkozatokban összemossák a két fogalmat. Szerintük a szocialista kormányok idején 28 ezer 500 forintot kaptak a közmunkában dolgozók, pedig valójában minimálbérért alkalmazták őket.
Budapest - A rendőrségen és a médiahatóságnál is feljelentették Bochkor Gáborékat, mert a Bumerángban a teknőcök agyonverésével viccelődtek, illetve döntöttek arról, milyen állatok pusztulhatnak még ki.
Budapest — Párkapcsolat nélkül is lehet boldog az ember! Falusi Mariann (52) szerint legalábbis nem szabad szenvedni akkor sem, ha az ember egyedül van, és még a szexuális élet sem kapcsolódik szorosan a szerelemhez.
Miközben Orbán Viktor dicsérte, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár politikai elfogultsággal vádolta az ELTE jogi karának előadótermét szerdán elfoglaló Hallgatói Hálózatot. A diákszervezet jövő keddig adott határidőt a felsőoktatási intézkedések visszavonására, ellenkező esetben folytatják az erőszakmentes ellenállást. Más lehetőségük nincs is, mivel Hoffmann jelezte: nem tárgyal velük és nem is…
"Ha összevetik a mostani felsőoktatási szisztémát az újjal, akkor kiderülhet, hogy sokkal több fiatal előtt nyílik ki a tanulással való felemelkedés lehetősége, mint korábban" – állítja a miniszterelnök. Orbán Viktor fontos dolognak nevezte a diákok tegnapi megmozdulását. Hozzátette: az egyetemi autonómia nagyon fontos, rendőr oda nem teheti be a lábát, hatóság ott nem intézkedhet, az a hallgatók…
Újra kommunikációs hadjáratba kezdtek a kormánypártok, miután tegnap elfogadta az Európai Parlament a négy baloldali frakció által jegyzett, az Orbán-kormányt a demokrácia és a jogállamiság alapelveinek betartására figyelmeztető határozatot. A Fidesz EP-delegációjának ezt követő nyilatkozatai a magyar közvéleményt megtévesztő állításokat tartalmaznak, az EP határozata ugyanis nem indítja meg az…
Február 11-én, szombaton Strasbourg-ból világ körüli útra indult két francia fiatalember, Antonin Guy és Xavier Degon, mégpedig egy Citroën C-Zeróval. Expedíciójuk az « Elektromos Odüsszeia » nevet viseli. 80 évvel az André Citroën által szervezett Sárga Expedíció után tehát a márka ismét komoly technológiai próbatételre vállalkozik : a fiatalok 8 hónap alatt 17 országon utaznak keresztül és…
Folytatódtak a védőbeszédek a négy napja a Győri Törvényszéken (korábban Ítélőtábla) másodfokon is megkezdődött diósdi maffiaperben: az első fokon kisebb bűncselekmények miatt elítélt vádlottak védői javarészt felmentést, illetve enyhítést kértek védenceikre.
Tavalyelőtt öltött alapítványi formát a gondolat: ha van, márpedig van cigányozás hazánkban, akkor vajon hol és hogyan lehetne a legeredményesebben küzdeni ellene. Végül az iskolák igénye, a különféle romaszervezeteknél szerzett ismeretek és a Haver Alapítvány inspirációja nyomán László Flóra szociológus életre hívta az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítványt. Fennállásuk óta harminc…
A leszakadó rétegek úgynevezett segélyszegénysége mellett megjelent a dolgozók szegénysége is, azaz "apuka és anyuka tisztességgel ledolgozza a maga nyolc óráját, és ez mégsem elég a megélhetéshez" - ilyen és ehhez hasonló megállapítások szerepelnek a Policy Agenda "A válság második hulláma" címen megjelent tanulmánykötetében.
A miniszterelnöknek és a főpolgármesternek visznek petíciót a BKV-s szakszervezetek, melyek megismételnék február elejei - a cég helyzete és a munkavállalók bérének csökkentése miatt szervezett - demonstrációjukat. Csakhogy jövő szerdán nem a BKV-székház, hanem a Városháza és a Parlament előtt tüntetnek.
Péntek délelőttől lehet korcsolyázni az agárdi Popstrandon; a Velencei-tó legnagyobb természetes jégpályáján zene, büfé, melegedő várja a sportolni vágyókat.
Viharos erejű szél, járhatatlan utak, több mint száz autó az árokban - ez jellemezte a közlekedést tegnap az ország jelentős részében. A hófúvás miatt másodfokú riasztást adtak ki három megyére. Rengeteg baleset történt, néhányan súlyosan megsérültek.
Három év után lehet elsőként kiszállni az új árfolyamrögzítésből. Mivel az idővel csökken az elengedett kamattörlesztő nagysága és nő a gyűjtőszámlán halmozódó pénz, amit kamatostól kell visszafizetni, érdemes elgondolkodnunk azon a lehetőségen, hogy nem 60 hónapig törlesztünk fix árfolyamon. Mikor érdemes kilépni a rendszerből, erre keresi a választ a Pénzcentrum.hu elemzése. A kalkulátorunk…
Nem kellene Schmitt Pál köztársasági elnököt meneszteni, annyi jót témát ad - fogalmazott a Dob Köztársaság legutóbbi összejövetelén Farkasházy Tivadar. A közíró, humorista kijelentette, elég csak kiejteni az államfő nevét, és máris nevet a közönség.
A járási sebesség alapján megjósolható, hogy mekkora eséllyel alakul ki valakinél a későbbiekben demencia, a kézszorítás ereje pedig a szélütés valószínűségét jelezheti előre - idézte amerikai kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
Hatalmas katonai parádéval emlékezett Észak-Korea decemberben elhunyt Kedves Vezetőjére, Kim Dzsong Ilre, 70 születésnapja alkalmából. A phenjani, Fénylő csillag napjának nevezett ünnepséget közvetítette az állami televízió.
Mindannyian jártunk már úgy, hogy le kellett ellenőriznünk, bezártuk-e a lakás ajtaját, kihúztuk-e a vasalót. Vannak azonban, akik ezt több százszor is kénytelenek megismételni, akár több utcasarokról visszafordulva is.
Komoly nézeteltérésekre került sor a pozsonyi gorillaellenes tiltakozó akciók szervezőinek körében. Ennek következtében lényegében felbomlott a csoport. A szlovák politikai élet megtisztulását célzó civil mozgalom jövője bizonytalanná vált.
Tízezrek vettek részt azon fáklyás meneten, amelyet a líbiai felkelés központjában, Bengáziban szerveztek tegnap. A líbiai diktátor, Muammar Kadhafi ellenes felkelés egy éve, 2011. február 15-én egy spontán tüntetéssel indult, amikor is Tripoli Abu Slim nevű rettegett börtönében 1996-ban lemészárolt 1200 áldozat hozzátartozói a rendőrfőkapitányság elé vonultak Fathi Tarbel fogvatartott ügyvéd…
Panaszoldalt hozott létre a holland szélsőjobboldali vezető. A honlapon bárki beírhat, aki számára valamiféle kellemetlenséget okoztak a Kelet- és Közép-Európából érkezett bevándorlók. Bár a politikust számos bírálat érte Hollandiában, az oldalt nem kell levennie az internetről.
A Sandra Celebry néven dolgozó egykori valóságversenyző a tapasztalt Aranypart Beki oldalán dobja be magát. A helyi rendőrök azonban nem díjazzák az élő pornót.
Az uniós romastratégia kidolgozásával nagy kockázatot vállalt a kormány, olyan témához nyúlt, amelyhez a többi 26 ország nem mert, a felzárkóztatás programjával azonban nem lehetett tovább várni - fejtette ki Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Berlinben.
Az elmúlt hónapok gyenge forintárfolyama, a válság és a végtörlesztés az autóhitelekre is hatást gyakorolt - mondta a Budapest Autó vezérigazgatója. Révész Tamás hozzátette: csakúgy, mint a lakáshiteleknél, az autóhiteleknél is adnak segítséget a bankok, a leggyakoribb és leghatásosabb megoldás a törlesztőrészlet csökkenése, ami futamidő hosszabbodással jár.
Szórakoznak a nézők a villalakókkal. Legalábbis gyakran ez az érzésünk támad a párbajok után: visszasegítik azokat, akik az amúgy is ingerült játékosok idegeire mennek.
Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön túlnyomó többséggel elfogadta azt a határozatot, amely az Arab Liga tervezetével összhangban lemondásra szólítja fel Bassár el-Aszad szíriai elnököt, és elítéli a damaszkuszi rezsimet az emberi jogok megsértéséért.
Ambrus Attila mobilozik, szörfözik a számítógépen, bulizik a haverokkal és a csajozással sincs gondja. Készülő filmjéről viszont a legjobb barátainak sem árul el részleteket, csak annyit ismer el, hogy lesz.
A Néprajzi Múzeum 2011-ben több száz fotóval és 523 tárggyal gazdagodott, ezekből nyílik kiállítás március elején. Köztük van Miss Hilda Fowlds matyó terítője. Miss Fowlds arról híres, hogy 1931-ben Matuska Szilveszter egyik áldozata volt.
Kétszázötven-háromszáz neonáci gyűlt össze a Normafánál, a „becsület napi” megemlékezésre. Körülbelül száz rendőr várakozott a buszmegálló közelében, ám tevékenységük néhány igazoltatásban és motozásában merült ki: nem akadályozták meg és nem oszlatták fel az eseményt.
Török Ferenc Isztambul című magánügyi mozija tele van meglepetésekkel. A legnagyobb meglepetés az, hogy míg Török szinte valamennyi eddigi munkája, beleértve az izgalmas televíziós filmjeit is, határozott társadalmi érdeklődésről vallott, s határozottan közösségi világkép részeként sorolt a filmográfiába, ez a legújabb opusz annyira magánügy, hogy nyugodtan nézhetnénk a legújabb francia termés…
Bár én bolond lehetnék! / Minden ambícióm egy tarka zubbony - idézi Shakespeare Ahogy tetszikjének Jaques-ját Szabolcsi Miklós a bohócokról szóló nagyszerű könyvében (A clown mint a művész önarcképe, Argumentum Kiadó).
Másodszor dob piacra olyan könyvet Friderikusz Sándor, ami gyakorlatilag üres lapokból áll. Huszonnégy évvel ezelőtt milliókat keresett ezzel, és lehet, hogy most is így lesz.
2012-től ugyanazon jogviszony után eltérő logikájú közteherfizetési szabályok vonatkoznak a kifizetőre/foglalkoztatóra és az egyénre/biztosítottra. Cikksorozatunk célja, hogy felhívjuk a jogalkalmazók figyelmét ezekre az eltérésekre annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek a téves jogértelmezések.
A legrégebben alapított svájci privátbank, a Wegelin vesszőfutása folytatódik, miután pénteken sem a bank képviselői, sem az ügyvédeik nem jelentek meg a New York-i bíróságon, ahol az adócsalással...
Kövér Erikát tíz éve ismerte meg az ország, amikor a Sugarloaffal a slágerlisták élére került. Kiválását követően eltűnt az érdeklődő szemek elől, de idén a Megasztárban újrakezdi.
Rengeteg segítséget ajánlottak fel a Bors tegnapi írása nyomán Bodó Máriának, akinek a feje fölül a bank vinné az otthonát, miközben neki és 14 éves fiának három esztendeje havi 13 ezer forintos gyermekpótlékból kell megélnie.
A kanadai kormány meg fogja reformálni az ország menekültügyi rendszerét annak érdekében, hogy visszaszorítsa a hamis menedékkérelmeket, amelyek jó része az Európai Unió polgáraitól érkezik - jelentette be csütörtökön Jason Kenney kanadai bevándorlásügyi miniszter az ottawai parlamentben.
A görög kormány kiadásainak "példátlan" ellenőrzése lenne a Görögország számára nyújtandó új, 130 milliárd eurós pénzügyi segélycsomag ára - írta bennfentes forrásait idézve a pénteki Financial Times.
1985. május 11-én egy eldobott cigarettacsik okozott végzetes tragédiát a Valley Parade stadionban Angliában, mely létesítmény a Bradford csapatának adott otthont.