A piac jelenleg 21 százalékos halmozott valószínűséggel árazza az 5 éven belüli magyar államcsődöt. A CDS-felárunk februárban 290 pont is volt, most 344 - elszakadtunk a régiótól.
Házaló Hatgyermekes anya a bajai rabló – derült ki tegnap a Kecskeméti Járásbíróságon, ahová bilincsbe verve, vezetőláncon kísérték a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói H. Annát. Ő volt az, aki – mint a Bors megírta – csaknem megölte a bajai Szeremlei utcában, egyedül élő, 87 éves H. nénit.
Phenjan korábbi fenyegetései ellenére továbbra is él a forródrót az észak-koreai és dél-koreai hadsereg között - közölte szerdán a szöuli elnöki hivatal szóvivője, miközben Észak-Korea ismét háborúval fenyegette meg déli szomszédját és az Egyesült Államokat.
A bírák melletti kiállásra kéri az MSZP az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét, mert álláspontjuk szerint a kormányfő "nyomást gyakorolt" és "burkoltan fenyegette" a bírákat az Országgyűlésben, amiért azok az energiaszolgáltatóknak adtak igazat egy peres eljárásban.
Az ázsiai piacok mozgásának megfelelően lefelé mozdulhatnak az európai részvénypiacok a szerdai kereskedés során, miután a befektetők a több éves csúcsokon lévő indexek láttán a profitrealizálás mellett döntöttek.
Elképzelhető, hogy újabb fejlesztési hitelt vesz fel a főváros, miután adósságainak 60 százalékát átveszi az állam - mondta az InfoRádiónak a főpolgármester. Hozzátette eddig 17 városfejlesztési...
Hosszú hétvége közeleg, így megváltozik a boltok nyitva tartása, legtöbbjük zárva tart pénteken. Érdemes már ma, vagy szerdán elintézni a hétvégi bevásárlást, hiszen könnyen lehet, hogy csütörtökön nagy lesz a zsúfoltság az üzletekben....
Az AC Milan kedd este idegenben 4-0-ra kikapott az FC Barcelona csapatától a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, ezzel a hazai 2-0-s győzelem ellenére kiesett.
Az E-Star közölte, hogy a társasághoz érkezett tulajdonosi igazolások alapján megállapításra került, hogy a 2013. március 14. 10.00 órára meghirdetett közgyűlés nem lesz határozatképes, ezért az nem...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Majd' 307-ig is leszaladta tegnap az euró forintárfolyama, a ma reggeli kereskedésben egyelőre viszonylagos "hírcsend" mellett 306 körül ingadozik a jegyzés.
A német RWE értékesíti a Tigázban meglévő kisebbségi részesedését, a többségi tulajdonos olasz ENI-nek - értesült a Népszabadság több független forrásból. A lap szerdai számában azt írta, hogy...
A Schalke 04 csapata az idegenbeli 1-1-es döntetlen után hazai pályán 3-2-re kikapott a Galatasaraytól a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így elbúcsúzott a sorozattól.
Árulkodó dokumentum került a Bors birtokába: H. Gábor, a hazai fogadási botrány egyik kulcsfigurája másfél éve az ügyészségnek lerajzolta a futballmeccseket manipuláló szervezet felépítését.
A Galatasaray csapata a hazai 1-1-es döntetlen után idegenben 3-2-re legyőzte a Schalkét a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így bejutott a legjobb nyolc közé.
Az eredeti berendezést is megtartotta az a brit férfi, aki nemrégiben egy viktoriánus kori férfivécé helyén nyitotta meg a kávézóját. A vendégek sorban állnak a feketéért.
Az európai - Sunderland-i - gyártás beindulását követően Magyarországon is elérhetővé válik a Nissan elektromos autója, a LEAF. A Portfolio.hu még a korábbi, japánban gyártott változatot próbálta ki,...
A kormány a költségvetési hiány csökkentése érdekében 2011-ben drasztikus kiadáscsökkentést rendelt el a gyógyszertámogatások körében. A Policy Agenda heti elemzésében megvizsgálta, hogy a kitűzött célok miképpen teljesültek, túlvagyunk-e a nehezén, vagy további megszorításokkal kell számolni.
Továbbra is jelentős mennyiségű tejet kell megsemmisíteniük Tolna megyei kistermelőknek a megengedettnél nagyobb aflatoxintartalom miatt. A Tolna Megyei Agrárkamara kármérséklést kér a termelőknek -...
Újabb fúrást hajt végre májusban a Marson a bolygót kutató űrjármű, a Curiosity, hogy megerősítse az első kőzetelemzések most közzétett eredményeit, amelyek szerint a bolygón lehetséges volt a mikrobiális élet.
A német RWE értékesíti a Tigázban meglévő kisebbségi részesedését, a többségi tulajdonos olasz ENI-nek - értesült a Népszabadság több független forrásból. A lap szerdai számában azt írta, hogy az...
A LIGA Szakszervezetek felszólítja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségét, hogy ne akadályozza az országos, háromoldalú bérajánlás létrejöttét azzal, hogy elzárkózik a megegyezéstől, miközben a többi szociális partner rugalmasságot tanúsít - közölte a szakszervezet
Az amerikai piacok eltérően teljesítettek tegnap, az európai vezető indexekhez hasonlóan nem alakult ki egységes irány a nap végére sem. Az ázsiai piacokon ezzel szemben már a második napja tart a...
Nyolc hónapja folyamatosan nő, és az ország történetében a legmagasabb szintre emelkedett a szociális segélyekben részesülők száma Japánban az egészségügyi, munkaügyi-, és népjóléti minisztérium által szerdán közzétett adatok szerint.
A szövetkezeti hitelintézetek óvatos térnyeréséről, a vállalkozói hitelezés fenntartásáról, a lakossági kihelyezések növeléséről tanúskodnak a Takarékszövetkezeti Integráció 2012-es üzleti számai....
Legalább huszonegy bányász meghalt egy bányában, négy társukat még keresik a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban. Egy északkelet-kínai hétfői bányabaleset helyszínén pedig 18 ember még nem jutott a föld felszínére - jelentette a kínai média szerdán.
A Rába-Volvo stratégiai buszpiaci megállapodása keretében a Volvo vállalást tett a magyarországi gyártásra és az importbeszerzések teljes értékében hazai termékek vásárlására, ezért a Rába egy...
Felére csökkentené a hallgatói szerződésekben a magyarországi munkavállalásra vonatkozó kötelezettség időtartamát Klinghammer István, az új felsőoktatási államtitkár - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Tönkreteheti a szelektív gyűjtést a kötelező betétdíj bevezetése a Recomplex Egyesülés, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) és az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) szerint.
Április 14-én charter légijáratokat indít két utazási iroda Moszkvából Sármellékre, ahonnan Hévízre és környékére szállítják utazókat - jelentették be a Moszkvai Magyar Kulturális Központban tartott tájékoztatón.