Mesterházy Attila, az MSZP elnöke nem számít arra, hogy az alkotmánymódosítás miatt az Európai Unió erősebb szankciókat vezetne be Magyarországgal szemben, de ha ez mégis megtörténne, azt a szocialisták határozottan visszautasítanák.
Látványos esést szenvedett el a forint az elmúlt hetekben, melynek következtében az euróval szembeni árfolyam lényegesen eltávolodott az idei költségvetésben szereplő feltételezéstől. A gyengébb...
Véglegesen eldőlt, hogy áprilistól a gyorsvonatokra is pótjegyet kell váltani - értesült az Iho.hu. A közösségi közlekedési szaklap azt írja: minden távolsági vonatra külön-külön meg fogják határozni, hogy kell-e érte extra díjat fizetni száz kilométernél hosszabb útra. A lap szerint a háttérben régóta folyik a harc a gyorsvonatok pótjegyesítése körül, a bevételek növelését (esetleg a kiadások…
Nincs ok arra, hogy a jegybank változtasson a kamatcsökkentések eddigi óvatos jellegén - mondta Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Dow Jones hírügynökségnek szerdán, hozzátéve, hogy az...
Egy anya küzdelme lányáért,aki ma már másokért is szeretne tenni! Ehhez kéri minden jóérzésű ember támogatását Melinda két és fél éve harcol a leukémia egyik legsúlyosabb fajtájával. A sokszor reménytelennek tűnő küzdelem sem őt, sem édesanyját nem törte meg. Most Melinda édesanyja azon munkálkodik számos támogatója segítségével, hogy a transzplantációra várók esélyei nőjenek, s talán sokaknak…
Egyre több diák választ külföldi egyetemet. Hová mehetnek ingyen? 1. Dánia Az egyik legnépszerűbb külföldi továbbtanulási célpont Dánia. Nem csak ingyenes a felsőoktatás, de ha kitartó az ember, még diákmunkát is szerezhet előbb vagy utóbb, amiből a magas havi kiadások (kb 240.000 Ft-nak megfelelő összeg) mellett is megél. 500 fölött van azoknak az angol nyelvű képzéseknek a száma, amiből…
Szerda délig 93 509 jelentkezés érkezett be a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire: 51 083 e-felvételit hitelesítő adatlap futott be, 24 072-en hitelesítettek az ügyfélkapun keresztül, 18 354 jelentkezési lapot pedig postai úton kaptak.
Bár az önkormányzatok 80 százaléka nem adja állami kézbe a járóbeteg-szakellátást, a kötelező nyugdíjazás július elsejétől az önkormányzati tulajdonban lévő intézmények dolgozóit is érinti – erről Balaton Péter, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének főtitkára beszélt az ATV Start című műsorában.
Ismét Wamp, és mi ismét megfotózunk a címlapra, ha szeretnéd A Húsvét előtti designvásár helyszínén ez alkalommal is a legjobb magyar tervezők termékei várják a designfanatikusokat. Ismét jelentkezik a vásári hangulattal csábító WAMP design vásár, és természetesen ott lesznek a gasztro tematikába illeszkedő kiállítók is. Ismét kint leszünk mi is, akinek van kedve, egyedi Éva címlapot készítünk…
Átmenetinek bizonyultak Martonyi János biztató szavai a forintról - osztrák bankok nem osztják a Danska Bank szakértőjének véleményét - a PSZÁF adatai szerint a magánnyugdíj pénztárak tavaly rekordszintű nyereséget értek el - Nézze meg itt >>
A Német Turisztikai Hivatal egy új internetes oldalt indított el Richard Wagner 200. születésnapja alkalmából. Érdemes megnézni. A Német Turisztikai Hivatal (DZT) egy új internetes oldalt indított el Richard Wagner 200. születésnapja alkalmából: a kultúra iránt érdeklődő közönség a www.germany.travel/wagner oldalon számos érdekes információt talál a zenész életével és műveivel, illetve a…
A részvénypiaci felfutásból profitáltak a magyar magánnyugdíjpénztárak is, de a 10 éves átlaghozamok is igen meggyőzőek, magasan az infláció feletti hozamokat értek el a kasszák. Van pénztár, ahol majd' 20%-os hozamot is összehoztak - kár, hogy megszűnik.
Nincs ok arra, hogy a jegybank változtasson a kamatcsökkentések eddigi óvatos jellegén - mondta Balog Ádám, a Nemzeti Bank alelnöke a Dow Jones hírügynökségnek, hozzátéve, hogy az óvatos és fokozatos kamatcsökkentések eddig sikeresek voltak.
A német Wolfgang Stark vezeti jövő pénteken a magyar labdarúgó-válogatott soron következő világbajnoki selejtezőjét, amelyet a románok ellen játszik a Puskás Ferenc Stadionban, zárt kapuk mögött.
Budapest – A Macskák harmincéves pályafutása alatt mindössze egyszer volt alkalma színpadra állni a musicalben Lippai Lászlónak (53), aki ennek ellenére nagy szeretettel gondol a Madách Színház legendás előadására, és természetesen a március 25-i jubileumon is ott lesz.
Jelenleg 17 atléta ellen folyik eljárás doppingvétség gyanúja miatt, akiknél a nemzetközi szövetség (IAAF) biológiai útlevelével-programja rendellenességet mutatott ki.
A nemzeti csapat sorsdöntő mérkőzésekre készül a világbajnoki selejtező-csoportban. Március 22-én hazai pályán Romániát fogadja a válogatott, 26-án pedig Törökországba utazik.
A jegybank új alelnöke szerint nincs ok arra, hogy a Nemzeti Bank változtasson a kamatcsökkentések eddigi óvatos jellegén, mert ez eddig sikeresnek bizonyult.
Párizs - Továbbra sem kegyelmez a tél Nyugat-Európának, Anglia, Franciaország, Hollandia, Belgium és Németország nagy részén is katasztrofális a hóhelyzet.
Valódi alkotmányt követelt és az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakozott az a mintegy három tucat tüntető, akik szerdán tartottak sajtótájékoztatót Budapesten, a Képviselői Irodaház előtt. A túlnyomórészt fiatalokból álló csoport azután tartott sajtótájékoztatót, hogy Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője bejelentette: feljelentést tesznek a párt Lendvay utcai székházának múlt heti…
Az elemzői várakozásokhoz képest 2,6 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 3,6 millió hordóval kevesebbet, fűtőolajból 0,1 millió hordóval többet...
Törvénybe foglalná a Fidesz, hogy július 1-jével tíz százalékkal kell csökkennie a lakossági víz-, csatorna- és a szemétszállítási díjaknak. A jogszabály a már január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és távhőár-csökkentési kötelezettséget is rögzítené....
Valódi alkotmányt követelt és az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakozott az a mintegy három tucat tüntető, akik szerdán tartottak sajtótájékoztatót Budapesten, a Képviselői Irodaház előtt. A túlnyomórészt fiatalokból álló csoport azután tartott sajtótájékoztatót, hogy Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője bejelentette: feljelentést tesznek a párt Lendvay utcai székházának múlt heti…
München - Egy internetes pókerezésből élő férfi, Sebastian Langrock (36) vitte el a német Legyen Ön is milliomos! főnyereményét, az egymillió eurót, azaz a közel 305 millió forintot a héten.
Nincs ok arra, hogy a jegybank változtasson a kamatcsökkentések eddigi óvatos jellegén - mondta Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank múlt héten kinevezett alelnöke a Dow Jones hírügynökségnek szerdán,...
A parlament költségvetési bizottsága szerdán kapcsolódó módosító javaslatot nyújtott be a Varga Mihály által pénteken beterjesztett költségvetési módosító javaslathoz. Ebből kiderül, hogy a központi...
Az év közepére valamennyi főzőkonyha csatlakozhat a mintamenza programhoz, amely amellett, hogy a közétkeztetésben részt vevőknek korhoz igazodó élelmiszert biztosít, felvevőpiacot teremt a hazai kistermelőknek - nyilatkozta Pesti Imre budapesti kormánymegbízott szerdán az MTI-nek.
Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozónő Olaszországban készül a 2013-as szezonra. Közösségi oldalán osztott meg néhány pillanatot rajongóival.
Egyedülálló, öt napos tőzsdetanfolyamunkon az alapoktól indulva ismerhetik meg a résztvevők a kereskedés fortélyait, és sajátíthatnak el több hatékony stratégiát. A közösen begyakorolt stratégiák...
Houston - Sokéves találgatás, tudományos álbizonyítékok és cinikus cáfolatok után most már biztos, hogy lehetett élet a Marson, ám az nem biztos, hogy valóban volt is.
Reggel 8-9 hónapos mélypontról indult a forint a vezetõ devizákkal szemben, majd délelõtt (átmenetileg) tovább gyengült. Elõbb a 307,5-ös technikai szint fordította az er&otilde...