Citroen

Rossel Craig Breen korábbi mérnökének segítségével tudott nyerni
2023 április 25.   Racing
Yohan Rossel nyerni tudott a WRC2 mezőnyében a Horvát Rallyn, a versenyen pedig az a mérnök segítette, aki korábban Craig Breen mérnöke is volt a Citroennél.
Magyarországon is bemutatkozott az új Ds 7 és Ds 3 modell
2023 április 21.   Autószektor
Hűen a citroenes gyökerekhez, a DS az utastérbe épített új anyagokkal és alumíniumbetétekkel, különleges kialakítású fényszórókkal és számos más „finomsággal” igyekszik kitűnni a tömegből és élményt nyújtani az ügyfeleknek – hangzott el az új modellek budapesti bemutatóján.  Kanalas Gergely márkaigazgató történelmi ihletésű visszatekintésében emlék
Rossel biztos a versenyképességben a fejlesztés után
2023 április 20.   Racing
Yohan Rossel idén eddig csak a Montén indult a WRC2-ben, azonban Horvátországban visszatér a WRC mezőnybe, immáron egy tovább fejlesztett Citroen C3 Rally2-vel.
Yves Matton: Nincs olyan, amikor a rallyversenyzés ne lenne veszélyes
2023 április 19.   Racing
Yves Matton, aki korábban a Citroen Racing csapatvezetőjeként, később pedig az FIA rally szakágának vezetőjeként is dolgozott, szerint a rallysport mindig jelent valamilyen veszélyt.
Citroen: nagy akkumulátorral járni olyan, mint telepakolt hátizsákkal
2023 április 13.   Autószektor
Vincent Cobée az Auto Expressnek adott nem régiben egy meglehetősen nyílt interjút, amiben a modern autóipar kihívásairól beszélt, valamint arról, hogy mennyire könnyű irányt téveszteni ebben a katyvaszban. Gyakran hangoztatjuk, hogy nem kéttonnás városi terepjárókkal kell világot menteni, és úgy tűnik, hogy a Citroen vezére is hasonló véleményen v
Indiában és Dél-Amerikában forgalmazott Citroen kapott rangos díjat, mutatjuk, melyik modellről van szó
2023 április 13.   Autószektor
„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a »2023 World Urban Car« díjat a C3 kapta. A modell kereskedelmi sikere mellett ez is a márka Indiában, Ázsiában és Dél-Amerikában folytatott növekedési stratégiájának a helyességét igazolja. A Citroën C3 egy háromfős modellcsalád első tagjaként az erőteljes, modern stílust magas szintű kényelemmel és az érinte
Szoftverfejlesztő központtal bővül Lengyelországban a Stellantis
2023 április 10.   newtechnology.hu
A többek között az Alfa Romeo, Chrysler, Citroen, Dodge, Fiat, Jeep márkákat tömörítő autóipari konszern összesen nyolc központra bővíti globális szoftverfejlesztési és mérnöki kapacitásait – jelentette be közleményben a vállalat. Az új lengyel szoftverközpont Gliwicében, a Stellantis ottani gyárának közelében lesz, és akár 300 embert is foglalkozt
Ranga Péterék győzelmével zárult az idénynyitó murvás futam
2023 április 2.   Autószektor
Képünk illusztráció Fotó: humda.hu A szombaton kezdődött versenyen a legjobb időt a világbajnoki technikát jelentő Citroen C3 WRC autóval induló Bútor Róbert, Tagai Róbert kettős érte el, ők azonban versenyen kívül vettek részt a futamon, így az utolsó gyorsasági után leadták a menetlevelüket. A Skoda Fabia R5-össel versenyző Rangáék csaknem 20 más
Székesfehérvár Rally: Bútor a versenyt, Vincze a HUMDA ORB-t vezeti
2023 április 1.   Racing
Bútor Róbert szárnyalt a Székesfehérvár Rally első napján a Citroen C3 WRC-vel, míg a HUMDA ORB értékelésében Vincze Ferenc áll az élen László Martin és Velenczei Ádám előtt. Turán Frigyes az utolsó gyorsaságin került bajba.  Bútor Róbert és Tagai Róbert a papírformának megfelelően minden szakaszt nyert abszolútban a Citroen C3 WRC-vel, és az első
Csiphiány: a Citroen már sinen van
2023 március 13.   Mínuszos
Csaknem teljesen helyreállt az alkatrészellátás a Citroen gyártó helyszínein, a csiphiány már nem nehezíti az importőrök készletezését és a megrendelések teljesítését. Marton András, a C Automobil Import Kft. Citroën márkaigazgatója erra emlékeztetett, hogy a márka a koronavírus-járvány előtt is képes volt gyorsan kiszállítani a megrendelt járművek
Csaknem teljesen helyreállt az alkatrészellátás a Citroen gyártó helyszínein
2023 március 11.   ProfitLine
Csaknem teljesen helyreállt az alkatrészellátás a Citroen gyártó helyszínein, a csiphiány már nem nehezíti az importőrök készletezését és a megrendelések teljesítését - mondta el Marton András, a C Automobil Import Kft. Citroën márkaigazgatója az MTI-nek.
Jó hírekről számolt be a Citroën!
2023 március 11.   Autószektor
Emlékeztetett arra, hogy a márka a koronavírus-járvány előtt is képes volt gyorsan kiszállítani a megrendelt járműveket, most pedig - túljutva az iparágat tavaly sújtó alkatrészhiányon - ismét megfelelő szintre emelkedtek a készletek. A magyarországi újautó-piacon tavaly 2333 Citroen kelt el, ezzel a márka részesedése 1,81 százalék lett. A Magyaror
Vége a chiphiánynak az egyik autógyártónál
2023 március 11.   Piac és Profit
Csaknem teljesen helyreállt az alkatrészellátás a Citroen gyártó helyszínein, a chiphiány már nem nehezíti az importőrök készletezését és a megrendelések teljesítését - mondta el Marton András, a C Automobil Import Kft. Citroën márkaigazgatója
A Citroennél már nincs chiphiány
2023 március 11.   Portfolio
Csaknem teljesen helyreállt az alkatrészellátás a Citroen gyártó helyszínein, a chiphiány már nem nehezíti az importőrök készletezését és a megrendelések teljesítését - mondta el Marton András, a C Automobil Import Kft. Citroën márkaigazgatója az MTI-nek.
Citroen: már nem lassítja az értékesítést a csiphiány
2023 március 11.   hirado.hu
A csiphiány már nem nehezíti az importőrök készletezését és a megrendelések teljesítését.
Kirobbant az árháború az autók piacán
2023 március 9.   Portfolio
Valóságos árháborút indított olcsó járműveivel a Tesla és a BYD Kínában, a csatatér pedig most úgy tűnik, hogy tovább terjedhet a benzin-és dízelmeghajtású járművek piacára is, többek között a Citroen, a Mercedes-Benz és a General Motors Chevroletje is igyekszik mindent bevetni a piaci részesedés megtartása érdekében.
A Citroen fejleszti Rally2-es autóját
2023 március 8.   Racing
A Rally2-es autók között egyik legsikeresebb jármű jelenleg is a Citroen C3, melyet a francia gyártó idén tovább fejleszt.
Fekete Gyula idén is más szemlélettel versenyezne
2023 március 5.   Racing
Fekete Gyula tavaly nyerni tudott az Eger Rallyn, az évet pedig kategória bajnokként és abszolút harmadikként zárta az ORB2-ben. A citroenes versenyző idén nem megy teljes szezont, de valóra váltaná régi álmát.
DS 4 E-Tense teszt – Megnyerő franciaság
2023 február 27.   Auto Pult
Megvallom őszintén, a Citroen DS szériáját, s az abból nemrégiben komplett, prémium márkaként kivált DS-t mindeddig nehezen tudtam ténylegesen a felsőbb szegmensbe skatulyázni, azonban ahogy az idő sok esetben mindent megold, úgy a franciáknak is kellett pár év, hogy beérett, ténylegesen prémium portékát tudjanak letenni a pultra – nálam most jött
Citroen helyett Skodával folytatja Csomós Mixi
2023 január 24.   Racing
Csomós Miklós és Nagy Attila Skodával indul az ERC-ben.