-
Brutális karambol: Trabant elé fordult egy lakókocsis Fiat Sárvárnál
2019 október 21.
Blikk
-
Sárvár – Hegyközségben egy osztrák Fiat kocsi és egy magyar Trabant ütközött egymásnak.
-
Cukiságbomba Olaszországból: ez az egyik legjobb női SUV
2019 október 20.
Pénzcentrum
-
A több mint 10 éve újjáélesztett Fiat 500-as modellválasztékából ma már mindenki találhat magának valami cukit: most a Pénzcentrum az 500 X névre keresztelt SUV-ot tesztelte. Kiderült, hogy mennyire jó a háromhengeres motor, és kaptunk...
-
Március idusa
2019 október 8.
Alternatív Energia
-
Caesar hetek óta nem aludt. Nem a szenátus közelgő ülése nyugtalanította, amelyen ismét felajánlják majd neki a császári koronát, amit persze nem fog elfogadni, és még csak nem is a személyéről szóló sokadik szavazás. Ez utóbbi is sima lesz – gondolhatta joggal –, hiszen mindenki megkapta a maga ezer solidusát. A gondot néhány elszemtelenedett fiat
-
Törpördög születésnapra – íme, az Abarth 695 70th Anniversario
2019 október 7.
Auto Pult
-
Az Abarth márka, mint a Fiat autóinak felpaprikázásával foglalkozó gyártó manapság nem kap túl nagy figyelmet, pedig már hasábjainkon is bizonyították (például a 124 Spiderrel vagy éppen az 595 Competizionéval), hogy megérdemlik a saját nevet és logót, hiszen autóikba rengeteget energiát és szakértelmet fektetnek – nem csupán arról beszélhetünk, ho
-
Újabb Fiat került be az amerikai RAM kínálatába
2019 szeptember 30.
Autónavigátor
-
A Fiat Dél-Amerikában hagyományosan erős márkának számít, az ottani piacra a helyi igényekhez passzoló, az európaiak számára ismeretlen modellekkel van jelen.
-
Elképesztő autós botrányra derült fény
2019 szeptember 30.
Infostart
-
Éveken át tartó adathamisítás és a befektetők félrevezetése miatt az amerikai értékpapírpiaci felügyelet (SEC) 40 millió dollár bírságot rótt ki az FCA US cégre és annak anyavállalatára, a Fiat Chryslerre.
-
Megbírságolták a Fiat Chryslert - kettős könyvelést vezettek
2019 szeptember 29.
Menedzsment Fórum
-
veken át tartó adathamisítás és a befektetők félrevezetése miatt az amerikai értékpapírpiaci felügyelet (SEC) 40 millió dollár bírságot rótt ki az FCA US cégre és annak anyavállalatára, a Fiat Chryslerre.
-
A Starbucks nyert, a Fiat veszített az Európai Bíróság ellen
2019 szeptember 25.
Tiszta Jövő
-
Starbucks nyert, a Fiat veszített kedden az Európai Bíróságon a tiltott állami támogatással kapcsolatos ügyében, az amerikai kávézóláncnak így nem kell megfizetnie több tízmillió eurónyi elmaradt adót, míg az olasz autógyártónak igen.
-
A kávé nyert, a kocsi vesztett a bírák előtt
2019 szeptember 24.
vg.hu
-
A Starbucks nyert, a Fiat veszített az Európai Bíróságon az adókedvezményeikkel kapcsolatos ügyben.
-
Maseratikat hív vissza a Fiat
2019 szeptember 24.
Menedzsment Fórum
-
A Fiat Chrysler Automobiles autóipari konszern luxus sportkocsi érdekeltsége, a Maserati több mint 700 autóját hívta vissza Kínában a fényszórók hibája miatt.
-
Luxusproblémák: Maseratikat hívott vissza a gyártó
2019 szeptember 24.
Piac és Profit
-
A Fiat Chrysler Automobiles autóipari konszern luxus sportkocsi érdekeltsége, a Maserati több mint 700 autóját hívta vissza Kínában a fényszórók hibája miatt.
-
Sportváltozatot kap a Fiat 500X
2019 szeptember 21.
Autónavigátor
-
A Cross és az Urban változatok mellé felsorakozik a Sport modell is a Fiat 500X palettáján.
-
Luxusautót faragtak a Fiat Pandából
2019 szeptember 20.
Autónavigátor
-
A Fiat Panda elég messze áll attól, amit luxusautónak nevezünk, most mégis megpróbáltak belőle valami igazán exkluzívat kreálni.
-
Erős Pista olasz módra: tovább izmosodik az Abarth 595
2019 szeptember 17.
Autónavigátor
-
Se szeri, se száma a különleges Fiat 500-asoknak, de a ritkább Abarth változatokból is akad választék, most pedig a két éve megjelent 595 Pistán dolgoztak a gyáriak.
-
Sportos kiadást kapott a Fiat 500X, még sportosabbat az Abarth 595
2019 szeptember 13.
Auto Pult
-
Avagy egy crossover próbálja magát mókásnak láttatni, miközben egy mókás kisautó még mókásabb lesz. Sport alnéven úgy felszereltségi verziót kapott a Fiat 500X, amely nevéhez hű kiegészítőkkel ruházza fel a modellt. Eközben pedig az Abarth 595 a korábbinál erősebb motort kapott.
-
Enyhe emelkedéssel indulhat a hét harmadik napja Európában
2019 augusztus 21.
Portfolio
-
Emelkednek az európai tőzsdék szerdán, míg az európai autógyártók részvényei különösen jól teljesítenek ma, miután olasz lapértesülések szerint a Fiat Chrysler és a Renault között nem szakadtak meg a tárgyalások a két autógyártó...
-
Renault-Nissan-Mitsubishi-Fiat-Chrysler konglomerátum a láthatáron?
2019 augusztus 21.
Márkamonitor
-
Májusban már egyszer felmerült, most újra előkerült a FiatChrysler és a Renault egyesüléséről szóló hír, olasz lapértesülések alapján ugyanis a tárgyalások nem szakadtak meg a két cég kötött, és nem került le az asztalról az egyesülés – írja a Portfolio.hu. Az autóipari vállalatok egyre több kihívással szembesülnek, egyre szigorúbb károsanyag-kiboc
-
Enyhe emelkedéssel indulhat a hét harmadik napja Európában
2019 augusztus 21.
Portfolio
-
Emelkednek az európai tőzsdék szerdán, míg az európai autógyártók részvényei különösen jól teljesítenek ma, miután olasz lapértesülések szerint a Fiat Chrysler és a Renault között nem szakadtak meg a tárgyalások a két autógyártó...
-
Enyhe emelkedéssel indulhat a hét harmadik napja Európában
2019 augusztus 21.
Portfolio
-
Emelkednek az európai tőzsdék szerdán, míg az európai autógyártók részvényei különösen jól teljesítenek ma, miután olasz lapértesülések szerint a Fiat Chrysler és a Renault között nem szakadtak meg a tárgyalások a két autógyártó...
-
5 pozitív testi és érzelmi változás, ami 40 felett történik veled
2019 augusztus 16.
Spabook
-
Betölteni a negyvenet nem sétagalopp, hiszen már nem vagy fiat... akarom mondani már nem vagy harminc, sem elsőáldozó. Ha fiatalos vagy és az emberek...