-
Belül is felfedte magát a hamarosan érkező új Jeep Wrangler
2017 november 8.
Auto Pult
-
A Jeep a napokban már megosztott velünk néhány fotót a hamarosan bemutatkozó vadonatúj Wranglerről, ám akkor még csak előről, oldalról és felülről láthattuk az újdonságot. Ezúttal két belső fotót is közzétettek az amerikaiak, melyeken jól látszik, hogy akárcsak a külső esetében, úgy az utastérben is hű lesz elődjéhez az autó, de azért elsőre láthatóak lesznek majd a megújulás nyomai.
-
Hivatalos fotókon a vadonatúj Jeep Wrangler
2017 november 7.
Auto Pult
-
A Jeep Wrangler igazi legenda a saját nemében, hiszen kiváló terepképességeivel és jellegzetes megjelenésével már évtizedek óta sokak kedvence. Az újdonság idén lép teljesen új generációba, és bár eddig is tudtuk, hogy a formatervezők meg akarták tartani az alapformákat, ezúttal már néhány hivatalos fotó is megerősít minket ebben. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, ugyanis a Wrangler teljesen…

Így nézhetne ki a következő generációs Fiat Freemont?
2017 október 18.
Autónavigátor
-
Közel sem biztos, hogy lesz következő Fiat Freemont, de egy grafika segít elképzelni milyen lehetne, ha Jeep Compass alapokat használna.
-
Sosem volt még ilyen jó – bemutatkozott hazánkban az új Jeep Compass
2017 szeptember 27.
Auto Pult
-
A Jeep Compass legfrissebb kiadásának európai változata idén márciusban, a Genfi Autószalonon ünnepelte premierjét, májusban pedig a modell máris rendelhetővé vált hazánkban, igaz, csak a kiválóan felszerelt, így nem éppen olcsó ‘Opening Edition’ bevezető felszereltséggel, 9,73 millió forinttól. Időközben megérkeztek az egyszerűbb felszereltségi szintek és az olcsóbb hajtásláncok is, így már 7…

Szakadó esőben is kuckós a Jeep Compass
2017 szeptember 25.
Autónavigátor
-
Engedett amerikai büszkeségéből a Jeep, és egy dögös, átgondolt SUV-t állít csatasorba a népes kompakt szegmensben, valódi tereptudással.
-
Kínai cég vásárolná fel a Jeepet
2017 augusztus 22.
444.hu
-
Jeep RenegadeA MarketWatch szerint kész a kínai Great Wall Motor Co., hogy ajánlatot tegyen a Fiat Chrysler Automobiles-nak a Jeep márka megvételére. Egyelőre az sem világos, hogy eladnák-e a márkát, aminek most igen jól megy, tavaly 1,4 millió Jeepet forgalmaztak világszerte. Ha megtörténik a tranzakció, akkor a Hummer és a Volvo után a harmadik j
-
Idén is a Jeep a legamerikaibb amerikai autó
2017 július 7.
Autónavigátor
-
Minden évben egyedi módon ünnepli a Cars.com szerkesztősége a Függetlenség Napját. Megvizsgálják melyik autó mondható leginkább amerikainak.
-
9,73 millió forinttól elérhető az új Jeep Compass
2017 május 23.
Auto Pult
-
A Genfi Autószalonra a Jeep is nagy újdonsággal készült és bemutatta a Compass új generációját. A Renegade és a Cherokee közé pozícionált modellre nem kellett sokat várni: a különlegesen gazdag alapfelszereltséget nyújtó Opening Edition kiadások már hazánkban is elérhetőek.

Őrült Jeepek a húsvéti bulira
2017 április 13.
Autónavigátor
-
Egyből hét különleges tanulmányautót mutatott a Jeep, méghozzá elég ígéretes és izgalmas darabokat. Az éves húsvéti Jeep rendezvény sztárjai lesznek.
-
Észérvekkel szemben - itt a 717 lovas Jeep Grand Cherokee Trackhawk
2017 április 10.
Auto Pult
-
A Jeep vezetősége már korábban megerősítette, hogy a Grand Cherokee motorterébe bekerül majd a testvérmárka autóinak Hellcat változataiból már ismert, elképesztő teljesítményt biztosító 6,2 literes V8-as erőforrás. Az elborult SUV pedig végre bemutatkozott, és éppen olyan, amilyennek vártuk: teljességgel irracionális, miközben egyszerűen lenyűgöző. Íme, a Jeep Grand Cherokee Trackhawk.

Népszerűségre törekszik - bemutatkozik az európai Jeep Compass
2017 március 14.
Auto Pult
-
A Genfi Autószalonra a Jeep is nagy újdonsággal készült: bemutatta a Compass új generációját. Ennek köszönhetően Jeep kínálata az idei évtől így immár Európában is öt tagot fog számlálni.
-
Népszerűségre törekszik - bemutatkozik az európai Jeep Compass
2017 március 13.
Auto Pult
-
A Genfi Autószalonra a Jeep is nagy újdonsággal készült: bemutatta a Compass új generációját. Ennek köszönhetően Jeep kínálata az idei évtől így immár Európában is öt tagot fog számlálni.
-
Az új Jeep Compass európai változata is Genfben debütál
2017 március 1.
Auto Pult
-
A Jeep bejelentette, hogy vadonatúj közepes méretű modelljének, a Compassnak az európai változatáról március 7-én kora délután fog lehullni a lepel - természetesen hol máshol, mint a Genfi Autószalonon. A Jeep kínálata az idei évtől így immár Európában is öt tagot fog számlálni.

Újabb autó bukhat a dízelbotrányon
2017 január 16.
Privátbankár
-
Miután a Fiat Chrysler Jeep modell elbukott az amerikai emissziós teszteken, az Egyesült Királyságban is ellenőrzik, hogy rendben vannak-e a dolgok.
-
Katonai retro – Jeep Renegade 2.0 MJT 75th Anniversary teszt
2016 november 10.
Auto Pult
-
A Jeep születésének 75. évfordulóját ünnepli. A jeles esemény alkalmából a hosszú utat szigorúan terepen bejárt márka különleges kiadásokkal dobja fel kínálatát. Ilyen legutóbbi tesztalanyunk, a Renegade is, amiről már messziről látszik, hogy múltidézésre született.