Lamborghini

Új értékesítési rekorddal büszkélkedhet a Lamborghini
2024 január 17.   autopro
Az olasz sportautó-gyártó először értékesített 10 ezernél több járművet egy év alatt.
Ezekről az autókról szólt a 90-es évek – 2. rész
2024 január 8.   Autószektor
Lamborghini Diablo Need for Speed 1. No, nem az Underground 1, amit az első résznek hisznek sokan. Hanem a játéksorozat valódi első kiadása, ahol még csak néhány pixelből álltak az autók, a játékban lévő reklámfilmektől mégis mindenki ledobta a láncot, hogy mennyire menő. No, ennek a játéknak volt a címlap autója a Lamborghini Diablo és nem véletl
A Lamborghini arab varázslattal kényeztette európai Vip-vendégeit
2024 január 4.   Autószektor
Fotók: Lamborghini Az ománi Lamborghini Esperienza Avventurát az ország varázslatos kultúrája és tája ragyogta be. Az ötcsillagos luxussal és egyedi élményekkel párosuló rendezvény exkluzív vendégcsoportot fogadott Európa több országából. A négynapos túra úgy kezdődött, hogy vendégek megérkeztek Maszkatba, és a híres tengerparti üdülőhelyen, a Ched
4 év múlva jelenik meg, páran viszont már most kipróbálhatják ezt a Lamborghinit
2024 január 3.   Hamu és Gyémánt
Ugyan csak 2028-ban jelenik meg hivatalosan, néhány szerencsés már most kipróbálhatja a Lamborghini egyik legjobban várt modelljét, a Lanzadort. De ez mégis hogy lehet?
Nagy elismerést kapott a Lamborghini a Bbc-től
2023 december 30.   Autószektor
A Lambó, ami fogalommá vált. A TopGear laudációja kijelenti: "A Lamborghini mindenki másnál jobban érti a jelenlegi szuperautó-szcénát. A vállalat nemcsak azt rögzíti, hogy a vásárlók mit várnak el járműveiktől, hanem azt is, hogy mit várnak el magától a márkától. Egyszerűen fogalmazva, úgy tűnik, nagyon jól érzik magukat a Lambóban." Az Automobil
30 ezer LED-del öltöztették karácsonyi díszbe ezt a Lamborghinit
2023 december 29.   Autónavigátor
Az ünnepek közeledtével - akár Magyarországon is - egyre több olyan autót látni, amelyet a tulajdonosa egy kicsit megbolondít, és
666 lóerős Lamborghinit kapott az olasz rendőrség szerv- és plazmaszállításra
2023 december 23.   Autószektor
Kulcsátadás Rómában. Fotók: Lamborghini Az Automobili Lamborghini és az olasz rendőrség gyümölcsöző és immár csaknem 20 éves együttműködése új fejezetet lép. A Sant'Agata Bolognese autógyártója ezúttal egy Urus Performantét mutatott be a Polizia di Statonak, amely 2024-től áll majd forgalomba. Az ünnepélyes átadásra december 12-én került sor a róma
Mostantól Lamborghinivel is üldözhetik a bűnözőket az olasz rendőrök
2023 december 21.   Mandiner
A 666 lóerős járgány utasterében természetesen egy fegyvertartó állvány is helyet kapott.
Ez a traktor kívül-belül zöld
2023 december 21.   Agroinform
Ha igazán "zöld" akarsz lenni, akkor neked találták ki a Lamborghini SPARK R 135 RVShift traktort GRI Green XLR abronccsal.
Mutatjuk Nicki Minaj rózsaszín szuperautóit, amiket sokan már szentségtörésnek tartanak
2023 december 20.   Blikk
Nicki Minaj-nak egyébként látványos autógyűjteménye van – Maybachok, Rolls Royce-ok, Lamborghinik állnak a garázsában, de most mutatunk hármat, amit sokan szentségtörésnek tartanak.
Eljárást indított a rendőrség az ELTE előtt szabálytalanul parkoló lamborghinis ügyében
2023 december 16.   Telex
Októberben írtuk meg, hogy egy luxusautó a fél járdát beterítette az ELTE Múzeum körúti épülete előtt, cikkünk nyomán decemberben szabálysértési eljárás indult.
Szankciók ide vagy oda, 350 milliárd forintnyi pénzért importáltak nyugati luxusautókat oroszok a háború kezdete óta
2023 december 12.   Telex
Úgy érkeznek a Ferrarik, Lamborghinik, Maybachok, mintha mi sem történt volna.
Jön a négy napos munkahét a Lamborghininél
2023 december 12.   Autószektor
Fotó: Lamborghini A munkaidő-csökkentés a két műszakban (reggeli és délutáni) és a középső műszakban dolgozó munkavállalók számára váltakozó öt- és négynapos munkahétet tartalmaz. Ez derül ki az olaszországi Sant'Agata Bolognese-i székhelyű cég és a szakszervezetek közötti megállapodásból. 500 új alkalmazott, a teljesítménybónusz megemelkedett A me
Szankciók ide vagy oda, 350 milliárd forintnyi pénzért importáltak nyugati luxusautókat oroszok a háború kezdete óta
2023 december 12.   Telex
Úgy érkeznek a Ferrarik, Lamborghinik, Maybachok, mintha mi sem történt volna.
Erre a Lambó-tervre mindenki felkaphatja a fejét
2023 december 7.   Infostart
Az európai autógyárak között elsőként rövidített munkahetet vezet be a szakszervezetekkel létrejött megállapodás alapján a Lamborghini olasz sportkocsi-gyártó vállalat.
Elsőként vezet be négynapos munkahetet a Lamborghini
2023 december 7.   autopro
Az európai autógyárak között elsőként rövidített munkahetet vezet be az olasz vállalat.
Újabb cég vezet be négynapos munkahetet
2023 december 6.   Adózóna
Az európai autógyárak között elsőként rövidített munkahetet vezet be a szakszervezetekkel létrejött megállapodás alapján a Lamborghini olasz sportkocsi-gyártó vállalat.
Az európai autógyárak között elsőként itt is négynapos munkahetet vezetnek be
2023 december 6.   Piac és Profit
A Lamborghini olasz sportkocsi-gyártó vállalat megegyezett a szakszervezetekkel.
Négynapos munkahetet vezet be a Lamborghini
2023 december 6.   Telex
Az európai autógyártók között először született meg a döntés, egy évig egyeztettek róla.
Különös pletyka röppent fel a Lamborghini traktorokról
2023 november 22.   Agrofórum
Az olasz Lamborghini traktorok jövőjét a testvérmárka Deutz-Fahr egyfajta kiegészítőjeként képzeli el az anyacég Sdf Group – röppent fel a hír az Agritechnica kiállításon.