Lexus

Ez a Lexus 400 ezer kilométert futott karbantartás nélkül
2023 május 9.   Autószektor
A vevő elvitte egy átvizsgálásra az autót, s kiderült: ugyancsak elégedett lehet a fogással. A karosszéria fényezése az újrafestett motorházfedéltől eltekintve gyakorlatilag hibátlannak tűnt, beleértve az ablakvonal alatt végig futó diszkrét dekorcsíkot – benne a Lexus-emblémával –, a keréktárcsák is az eredetiek, megkíméltek voltak. Esztétikailag
Folytatódik a Lexus és az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapat együttműködése
2023 május 5.   Márkamonitor
A korábban mintegy hét éven át Toyota modelleket használó, megújuló csapat jövőbeni sikereit támogatandó a Toyota Central Europe Kft. és a Lexus Szeged márkakereskedés idén immár ötödik alkalommal környezetbarát Lexus modellek használatának lehetőségét biztosítja a hazai és nemzetközi szinten is hagyományosan egyik legsikeresebb magyar kézilabda kl
Foglaló? Előleg? Gábort beperelte egy autókereskedés, miután nem a cégnek adta el a használt Lexusát
2023 május 2.   Telex
Egy telefonhívás után 400 ezer forintot utaltak át, de olvasónk meggondolta magát, és visszaküldte a pénzt a feladónak, majd ezután további 400 ezret követeltek tőle. Ő nem fizetett, és egy évig tartó harc kezdődött. Lehet egyáltalán sms-ben vagy telefonon szerződést kötni?
A business class repülés kényelmét idézi a Lexus új luxus kisbusza – fotókkal
2023 április 30.   Autószektor
A vadonatúj LM egy teljesen új típusú jármű a Lexus európai palettáján, amely a limuzinok által kínált kiemelkedő luxust nyújtja egy tágas kisbusz formájában. Ez a „Luxury Mover” a Lexus Next Chapter korszak negyedik modellje a vadonatúj NX, RX és a tisztán elektromos RZ SUV modellek sikereinek nyomán. Az ülések tervezésénél az optimális alátámaszt
A levegő formálja a jövőt a Lexus világában
2023 április 28.   Autószektor
Valamikor a hetvenes évek végén ipari formatervezők, kereskedők és vállalkozók az ekkor már csaknem húszéves múltra visszatekintő milánói nemzetközi bútorvásárral (Salone Internazionale del Mobile di Milano) egy időben, de attól térben és szellemben elkülönülve, a vásár területén kívül kezdtek kiállításokat szervezni. Ez volt a Fuorisalone (szó sze
Pár ezer forintos köztartozás miatt kért vissza az Államkincstár egy 2,5 millió forintos támogatást
2023 április 26.   ATV
Az elmúlt években a kormány nagycsaládosokat támogató programja keretében több százan vásárolhattak két és fél millió forintos kedvezménnyel hétszemélyes családi autót, ami a három – vagy több gyermeket nevelő családok esetében volt lehetséges. A vásárolt márkák között szerepelt például az Audi, a Lexus és a Volvo is, azonban a többség a Dacia, Toy
Megváltoztatná az autózás jövőjét az új Toyota vezér
2023 április 26.   MMonline
A Toyota eddigi vezére, Akio Toyoda áprilistól a vállalat igazgatótanácsának elnökeként folytatja a munkáját, az operatív ügyvezető elnöki feladatokat pedig átadta Koji Satonak, aki eddig a vállalat prémium márkájáért, a Lexusért felelt. A korábban lefektetett, a teljes zéró emissziós működést végcélul kitűző, az odavezető úton pedig a multitechnol
Nem hagyja kihalni a buszlimuzinokat a Lexus
2023 április 24.   Autónavigátor
A kínai piacon nem újdonság a luxus kisbusz, 4 éve már piacra dobták az első generációt, azonban az LM második
Luxussal átitatott kisbuszt mutatott be a Lexus – nálunk is elérhető lesz az LM
2023 április 19.   Auto Pult
Immáron négy éve mutatta be a Toyota prémium márkája az LM jelzésű luxus minibuszt, most pedig a következő generáció premierjét élhettük meg. A Sanhaji Autószalonon mutatkozott be a 60 országban árusítani kívánt Lexus modell, amely Japánban és Európában most lesz először kapható, miközben az USA-ba nem szállít majd ilyen autót a gyártó.
A Lexus ES átlépte a hárommilliós globális eladási határt
2023 április 18.   Márkamonitor
Ez a mérföldkő a modell nyugat-európai bemutatása után öt évvel, míg összesen harminchárom évvel azután jött el, hogy az Es 250 és az Ls 400 szedán közösen útjára indították a Lexus márkát, kezdetben kizárólag az Egyesült Államokban.   Az Es jelenleg minden idők második legkelendőbb Lexusa az Rx crossover mögött, amely eddig 3,6 milliós eladással
Elődmodell nélküli újdonságot mutat be jövő héten a Lexus
2023 április 15.   Autószektor
A Lexus egy olyan kategóriában ígéri egy vadonatúj modell bemutatását az április 18. kedd és április 27. csütörtök között megrendezésre kerülő Sanghaji Nemzetközi Autóipari Kiállításon, amelyben a környezettudatos japán luxusautómárka eddig nem képviseltette magát. A világpremier előtt a Lexus kiadott egy ízelítő képet is az új MPV zászlóshajó mode
Elődmodell nélküli újdonságot mutat be Shanghajban a Lexus
2023 április 15.   Márkamonitor
A Lexus vadonatúj modellt leplez le jövőhéten, április 18-án a Shanghaji Nemzetközi Autóipari Kiállításon, azaz a Shanghaji Autószalonon.   A Lexus egy olyan kategóriában ígéri egy vadonatúj modell bemutatását a  2023. április 18. kedd és április 27. csütörtök között megrendezésre kerülő Sanghaji Nemzetközi Autóipari Kiállításon, amelyben a környez
A Toyotától igazolt vezetővel erősít a kínai gyártó
2023 április 14.   autopro
A kínai Zeekr a Toyota alá tartozó Lexus korábbi vezetőjével erősítene az európai piacon.
Még finomabbra csiszolták a Lexus Lc-t
2023 április 11.   Autószektor
Hiába volt innovatív, ésszerű és ergonomikus, hiába nyert számos technológiai díjat, a piac nem zárta teljesen a szívébe a Lexus 2010-től alkalmazott Remote Touch kezelőfelületét. Az érintőképernyős technológia, amelynek kiváltására eredetileg született, mostanra maga is rengeteget fejlődött, így a Lexus az elmúlt években elkezdett fokozatosan viss
A Lexus ügyfeleinek a legjobbak a szerviztapasztalatai
2023 április 9.   Autószektor
Világszerte hétmérföldes léptekkel halad az elektromobilitás fejlődése. A hálózatról tölthető járművek térnyerése azonban nem minden esetben zökkenőmentes: sok autógyártó felgyorsított ütemben hozza forgalomba helyi emissziótól mentesen vezethető típusait, az előzmények nélküli technológiai megoldások így a laboratóriumok helyett gyakran az ügyfele
Teljesítmény és fenntarthatóság a prémium szegmensben: Lexus RX
2023 március 31.   Igényesférfi.hu
Megérkezett a Lexus RX ötödik generációja, amely akár 371 lóerős, nagyteljesítményű, turbófeltöltéses hibrid elektromos meghajtással is rendelhető
Az autógyártók közül a Toyotának van a legtöbb női vásárlója
2023 március 22.   Autószektor
Az Egyesült Államok legnagyobb 25 autómárkája közül 2022-ben a Buick magánvásárlói között volt a legmagasabb a nők aránya 55 százalékkal, ezt követte a Mitsubishi, a Mini, a Lexus, az Infiniti, a Mazda és a Kia. A lista másik végén – nem meglepő módon – a hatalmas pickupokra specializálódott Ram végzett a legutolsó helyen, az újonnan regisztrált au
Nem mindennapi terepjárókat villantott a Lexus a Tokióban
2023 március 22.   Autószektor
A Toyota és a Lexus környezetvédelmi céljaival tökéletes összhangban áll az a kezdeményezés, amelynek nyomán a két márka úgy döntött, hogy autókat állít ki a Tokio Outdoor Show-n. A teljes karbonsemlegességre törekvő gyártó ugyanis a terepjárókat és összességében a szabadba tervezett járműveket kiváló lehetőségnek tartja, hogy az emberek közelebb k
Brutális terep SUV-ok és hidrogén hajtotta homokfutó a Lexustól!
2023 március 22.   Autónavigátor
A Toyota és a Lexus környezetvédelmi céljaival tökéletes összhangban áll az a kezdeményezés, amelynek nyomán a két márka úgy döntött,
Forradalmi megoldást alkalmaz új autójában a Lexus
2023 március 21.   autopro
Egy európai sajtóeseményen mutatta meg a Lexus az első globálisan forgalmazott elektromos modelljét, amiben már a kormány sem olyan, mint megszoktuk.