Lexus

A Yamaha nagyteljesítményű, hidrogénes V8-ast fejleszt a Toyota számára – egy Lexus motorból
2022 február 28.   Márkamonitor
A Yamahában 3,6%-os részedéssel bíró, a zéró emissziós, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás elektromos technológiát már nem csak személyautóban, buszban, teherautóban és targoncában kínáló, de például a vasúti közlekedésben, hajózásban vagy épp az épületenergetikában rugalmasan felhasználó modulokban is elérhetővé tevő
A Lexus NX lehet a Világ Év Autója
2022 február 27.   Márkamonitor
Még csak a napokban érkezik meg a márkakereskedésekbe, de máris magáénak tudhat egy rangos díjat és egy hasonlóan rangos jelölést a vadonatúj NX, a Lexus első modellje amely a világ jelenleg elérhető legfejlettebb, negyedik generációs öntöltő hibrid elektromos hajtása mellett a világ ugyancsak legfejlettebb, harmadik generációs plug-in hibrid elekt
Tisztán elektromos lehet a Lexus Is utódja
2022 február 25.   Autószektor
A jövőbeli újdonságokat rendszerint jó érzékkel, nagy pontossággal előre jelző, japán Best Car magazin úgy tudja, a Lexus hamarosan vadonatúj modellel váltja le az IS szedánt. Ez nem volna nagy meglepetés, hiszen a jelenleg forgalmazott típust 2013-ban vezették be. Noha a középkategóriás szedán 2020-ban teljes körűen megújult, az autóiparban a digi
A luxus csendje – újabb fotókon a még idén bemutatkozó BMW i7
2022 február 22.   Auto Pult
A BMW hatalmas erőbedobással készül a vadonatúj 7-es, és azon belül is annak elektromos verziójának bemutatójára, amely i7 néven érkezik. A bajorok elmondása szerint újdonságuk lesz az első elektromos lexusszedán, ami persze a Mercedes-Benz EQS ismeretében kissé furcsa kijelentés lehet, ugyanakkor ha ragaszkodunk ahhoz, hogy egy szedán négyajtós, a
Újradefiniálta magát a Lexus
2022 február 22.   MMonline
2021-ben a Lexus megerősítette célkitűzését, hogy ügyfelei és a társadalom igényeit szem előtt tartva folytassa fejlődését, újradefiniálva közép és hosszútávú stratégiai irányvonalát. Az átalakulás középpontjában az elektrifikáció még magasabb szintre emelése, az intuitív technológiák, a teljesítmény és a magával ragadó formavilág áll. Az RX400h 20
Már 4 évet kell várni az új generációs Lexus Lx Suv-ra Japánban
2022 február 20.   Autószektor
Japánban vásárlói roham indult az új Lexus LX SUV-kért. Tavaly mutatták be a modellt, idén január 12-én pedig megnyílt a rendelési lehetőség a modellre. A szigetországi piacon az autó három változatban érhető el, köztük van a legnagyobb közúti potenciállal rendelkező LX600 Offroad is. Az induló ár 12,5 millió jen, ami kb. 35 millió forintnak felel
A What Car? szerint nincs megbízhatóbb autómárka a Lexusnál
2022 február 19.   Autószektor
A 2021-es kutatásban résztvevő több mint 16.000 brit autóvezető véleménye alapján a Lexus autónak megbízhatósága 98,7 százalékos. A What Car? az eredményhez hozzátette, hogy azon ritka alkalmak során, amikor probléma merült a márka autóval, általában annak javítása ingyenes volt. Fotó: Lexus „Ha szerencsejátékról lenne szó, a tuti tipp az, ha a Le
Borban mondom el – rajongva szeretett kisfiáról nevezte el legszebb tételét az etyeki borász
2022 február 18.   Márkamonitor
Varga Zsombor, a fiatal kézműves etyeki borászat, a The Vine HRVSTD for You tulajdonos-borásza viszonylag későn tért vissza a gyermekkori gyökerekhez: a mintegy 20 éve multinacionális környezetben, különböző területeken vezetői pozíciókban dolgozó, jelenleg a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációs vezetői feladatait ellátó szakember a s
Európát is meghódítja a Lexus
2022 február 17.   MMonline
Az Európában 99 százalékban környezetbarát öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus tavaly 6 százalékos növekedést elérve 760.012 új autót adott el világszerte, ebből 72.000 darabot Európában, azaz kontinensünk mára a zöld luxusautómárka globális eladásainak 9,5%-át jegyzi. Ennél is meggyőzőbb ugyanakkor, hogy a Lexus világszintű hibrid e
Már új IMSA-autóját tervezi a Lexus, Le Mans-ban is indulnának vele
2022 február 17.   Racing
A Lexus jelenlegi autójának beceneve Frankenstein, ezt fogja leváltani hamarosan az új, célirányosan GT3-asnak épített gép. Az alapja a Toyota GR GT3 lehet. A Lexus az IMSA WeatherTech SportsCar Championship mezőnyében 2017 óta versenyez a RC F típusú autóval. Igen ám, csak ezzel soha nem terveztek GT-versenyeket futni. A testvérmárka Toyota a napo
Európa már a Lexus harmadik legfontosabb piaca
2022 február 17.   Márkamonitor
Az Európában 99%-ban környezetbarát öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Lexus tavaly 6%-os növekedést elérve 760.012 új autót adott el világszerte, ebből 72.000 darabot Európában, azaz kontinensünk mára a zöld luxusautómárka globális eladásainak 9,5%-át jegyzi. A márka világszintű hibrid eladásainak negyedét az európai hibrid értékesítések
Ebbe a Lexusba belezúghatsz Valentin-napon
2022 február 14.   Autónavigátor
Ezt a koncepciót két hónappal ezelőtt, tavaly december 14-én láthattuk először, mikor . Most új képeket kaptunk a következő generációs
Kipróbálnád? Már várnak a Lexus NX tesztautók a Lexus Pestnél
2022 február 10.   Autónavigátor
A Lexus NX második generációjáról nem először és nem is utoljára írunk, hiszen a márka legnépszerűbb modelljéről van szó. Korábban
Két újabb villanyautóját mutatta meg a Lexus – FRISSÍTVE
2022 február 9.   Villanyautósok
Egy nagy SUV-ról, és egy csodaszép sportszedánról is kaptunk képeket. A teljes anyag Két újabb villanyautóját mutatta meg a Lexus – FRISSÍTVE címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
A repülésből jött a Lexus LC új hátsó szárnya
2022 február 8.   Auto Pult
A Lexus LC-hez már Európában is elérhető a Lexus egyedi személyre szabási részlegét bevezető új hátsó légterelő, amelyet Yoshihide ’Yoshi’ Muroya Red Bull Air Race pilóta repülőgépe inspirált.
Az Év Plug-in Hibridje és Csúcskategóriás Kabriója
2022 február 4.   Autószektor
A Lexus NX 450h+ kapta meg az elismert What Car? magazin Év Plug-in Hibridje díját. Hízelgő, hogy éppen ezt az elismerést gyűjthette be elsőként a Lexus első, 2021 végén bemutatott plug-in hibrid modellje, amely a közepes méretű prémium SUV-k mezőnyében indul. A What Car? továbbá az LC 500 Convertible modellt is díjazta, amely a Legjobb Csúcskategó
A Lexus gyakorlatilag leleplezte első dedikált elektromos autóját – fotókon az RZ
2022 február 2.   Auto Pult
A Lexus első dedikált elektromos modellje a hamarosan bemutatkozó RZ 450e lesz majd, amelyet már többször is megmutattak nekünk a japánok, ám most megosztottak velünk három fotót, amelyek tulajdonképpen végérvényesen leleplezik az újdonságot.
A Toyota volt a világ legnagyobb autógyártója 2021-ben
2022 február 1.   Márkamonitor
A Lexus környezetbarát luxusautómárkát, valamint az Európában nem forgalmazott teherautó és buszmárka Hino-t és a budget autómárka Daihatsu-t is jegyző Toyota 2021-ben 10,1%-os növekedést elérve 10.495.000 új autót értékesített világszerte, és ezzel megőrizte 2020-ban visszaszerzett világelsőségét. A Toyota csoport előnye legközelebbi versenytársáv
Lexus Design Award: egy élhetőbb jövő megteremtését célozzák a döntősök pályaművei
2022 január 30.   Márkamonitor
A Lexus bejelentette a 2022-es Lexus Design Award hat döntősét, akiknek műveit 57 ország alkotóinak 1726 pályaműve közül választották ki. A döntősök abban a kiváltságban részesülnek, hogy a kreativitás világának négy nemzetközi sztárja mentorálja őket, és közvetlen segítségükkel, fejenként 3.000.000 jenes (mai árfolyamon körülbelül 8,3 millió forin
Hihetetlen, de 360 millióért ma már alkalmi vétel ez a használt Lexus
2022 január 29.   Autószektor
Alig több mint tíz éve, hogy gyártásba került az LFA, a Lexus első és mindmáig egyetlen szupersportkocsija. 24 hónap alatt mindössze ötszáz példány készült a 4,8 literes V10-es motorral (1LR-GUE) szerelt műalkotásból. Ennek egytizede, azaz csupán 50 darab kapta meg azt a Nürburgring csomagot, amely 572 lóerőre emelt motorteljesítményt, áthangolt se