-
Új igazgató érkezik a kecskeméti Mercedes-gyár élére
2026 január 13.
Magyar Nemzet
-
Márciustól jelentős változások jönnek.
-
Kilenc százalékkal csökkentek a Mercedes eladásai 2025-ben
2026 január 13.
Villanyautósok
-
Csak az elektromos furgonok dacoltak a trenddel.
-
Vajon megérdemelten lett az Év Autója? Teszten az új Mercedes-Benz CLA!
2026 január 13.
Autónavigátor
-
A Mercedes-Benz becsületére legyen mondva, hogy rendesen elvégezték a házi feladatot. Fejest ugrottak a villanyosításba, de a csobbanás egy kicsit
-
Nyilvánosságra hozta a Mercedes a döntést: ő lesz a kecskeméti gyár új vezetője – ezért kell távoznia az eddigi igazgatónak
2026 január 13.
vg.hu
-
Christian Dickert 2026 májusában veszi át a kecskeméti telephely vezetését.
-
F1-es szakíró: a Red Bull és a Mercedes akár félévnyi előnyt is összeszedhetett a többiekhez képest
2026 január 12.
Infostart
-
Teljesen nulláról, mindenféle korábbi Forma–1-es tapasztalat nélkül fejlesztett saját motort az Audi, melynek idei szereplését mindenképpen érdemes lesz figyelni – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. Beszélt arról is, miért várhatja a többi csapathoz képest nagyobb reményekkel a szezonkezdetet a Red Bull és a Mercedes, illetve hogy hová vezethet a
-
Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai
2026 január 12.
ProfitLine
-
A Mercedes-Benz Group 2025-ben 2,16 millió személyautót és kisteherjárművet értékesített világszerte, ami éves összevetésben 10 százalékos visszaesést jelent - derül ki a társaság honlapján közzétett éves értékesítési beszámolóból. A negyedik negyedév ugyanakkor az év legerősebb időszaka volt, 558 400 darabos kiszállítással.
-
A biztonság az úttal való kapcsolatnál kezdődik
2026 január 12.
Autószektor
-
Illusztráció. Forrás: Mercedes A közlekedésbiztonság kérdése a téli hónapokban minden évben kiemelt figyelmet kap. A változó időjárási körülmények, most a rengeteg lehullott hó, a tartós fagypont alatti hőmérséklet, a csúszós utak, és a gyakran kiszámíthatatlan forgalmi helyzetek fokozott felkészültséget igényelnek mind a járművezetőktől, mind a já
-
Pérez elárulta, a Mercedes is érdeklődött iránta
2026 január 12.
m4sport.hu
-
A Ferrari és a McLaren mellett egy harmadik élcsapat is érdeklődött iránta pályafutása elején.
-
Tavaly csökkentek a Mercedes-Benz Group járműeladásai
2026 január 12.
Autószektor
-
A Mercedes-Benz Cars üzletág eladásai 2025-ben 1,8 millió darabot értek el, ami éves bázison kilenc százalékkal maradt el a 2024-es szinttől. Fotó: Mercedes Európában 634 600 személyautót értékesítettek, ez az előző évhez viszonyítva egy százalékos csökkenést jelent. Németországban a 213 200 darabos kiszállítás éves összevetésben változatlan szin
-
Egyre jobban elhúz a BMW a Mercedestől az e-autók piacán, de az új stuttgarti modellek trendfordítók lehetnek
2026 január 12.
vg.hu
-
A BMW mellett egyre nagyobb kihívást jelentenek a kínai gyártók is.
-
Ki ne szeretne sportos Mercedest egy négyéves Dacia áráért? Aki megtudja, milyen állapotban volt ez az 5 milliós kupé
2026 január 12.
Telex
-
Ezúttal nem egy alapos kilométerszámláló-manipuláció rettentette el az érdeklődőt, hanem egy sor drágán javítható hiba, amelyek miatt milliókat kell költeni a C 220 kupéra, hogy ne csak fotókon legyen kívánatos.
-
Jogerősen felmentették a traktorost a 6 éve történt halálos baleset ügyében
2026 január 12.
rtl.hu
-
Hat évvel ezelőtt történt halálos közlekedési baleset miatt jogerősen felmentették azt a traktorost, akit első fokon két és fél év börtönre ítéltek. A Tolna megyei Szedresnél történt ütközésben egy Mercedes három utasa vesztette életét, az autó sofőrje azonban túlélte, és ellene hamarosan vádat emelhetnek.
-
Fordulat: jogerősen felmentették a traktorost a három emberéletet követelő szedresi baleset ügyében, a Mercedes sofőrjére vádemelés várhat
2026 január 11.
SzMo
-
Hat évvel a szedresi halálos közlekedési baleset után jogerősen felmentette a bíróság azt a traktorost, akit korábban két és fél év börtönbüntetésre ítéltek. A döntés hátterében az áll, hogy a bíróság szerint a nagy sebességgel érkező személyautót a mezőgazdasági jármű vezetője nem láthatta időben. A 2019-es balesetben három ember vesztette életét.
-
Fordulat: jogerősen felmentették a traktorost a három emberéletet követelő szedresi baleset ügyében, a Mercedes sofőrjére vádemelés várhat
2026 január 11.
WMN

Life

Mínuszos

Forma-1: az Fia reagált a trükközéssel kapcsolatos találgatásra
2026 január 10.
Autószektor
-
December végén merült fel, hogy a 2026-os szezon akár óvásokkal is indulhat, miután a Mercedes és a Red Bull egymástól függetlenül bukkant rá egy "trükkre" az erőforrások fejlesztése során, ez pedig akár 15 lóerős előnyhöz is juttathatja őket. A két gyártó állítólag a sűrítési aránnyal játszadozott a fejlesztési időszakban: ennek értéke a 2026-os
-
A Mercedes-Benz bemutatta minden idők legluxusabb Unimogját
2026 január 10.
GépMax
-
Luxus kivitelben mutatta meg az Unimog jövőjét a Mercedes-Benz egy különleges show car modell formájában.
-
A Mercedes-Benz Cla lett a 2026-os Év Autója
2026 január 10.
Autószektor
-
A Mercedes-Benz CLA lett a 2026-os Év Autója. A Brüsszeli Nemzetközi Autószalonon pénteken tartott gálán, az Eurovíziós stílusú szavazáson az Év Autója díj 59 zsűritagja hozta meg ítéletét, kiválasztva az európai autópiac új "királyát". Az idén 63 éves egy prémium márkát juttatott vissza a csúcsra. A Mercedes-Benz CLA a Citroën C5 Aircrosst, a Daci
-
Meghalt a legenda, az 1950-es évek utolsó F1-es dobogósa
2026 január 10.
Racing
-
Hans Hermmann 97 évesen távozott, személyében a Mercedes és a Porsche egykori legendás versenyzője hagyott itt minket.