Mercedes

Lewis Hamilton végre elmondta, megbánta-e, hogy a Ferrarihoz igazolt
2025 december 5.   Igényesférfi.hu
Lewis Hamilton 2024-ben 11 év után elhagyta a Mercedest, és a Ferrarinál folytatta, ám formája alapján döntése megkérdőjelezhetőnek tűnik.
Második otthonod szeretne lenni – Mercedes-Benz GLC
2025 december 5.   Autónavigátor
A Mercedes-Benz egyik legkelendőbb modellje a GLC divatterepjáró, ezért nem meglepő, hogy nem engedik el a kezét a belső égésű
Reagált a Mercedes a Red Bull megnyilvánulására a „kiábrándító” események után
2025 december 4.   Racing
Simone Resta kiábrándítónak nevezte az Andrea Kimi Antonelli körül kialakult helyzetet, de értékelte a Red Bull erre adott reakcióját.
Elfogadta a Red Bull bocsánatkérését a Mercedes
2025 december 4.   Autószektor
Több mint 1000 fenyegető és bántó hangvételű üzenetet kapott Andrea Kimi Antonelli a múlt vasárnapi verseny után. Az ok: a futam utolsó előtti körében megcsúszott az egyik kanyarban, és ezzel Lando Norris meg tudta őt előzni, és ezt többen gyanúsnak találták. A brit az így megszerzett 4. hellyel 2 ponttal többet kapott, ami némiképp rontotta Max Ve
G-osztály Cabriolet: indulnak az első éles tesztfutások
2025 december 4.   GépMax
A Mercedes-Benz G-osztály Cabriolet a klasszikus terepjáró nyitott változataként készül a sorozatgyártásra.
Új vezető a Mercedes-Benz Hungáriánál
2025 december 4.   MMonline
A Mercedes-Benz Hungária személyautó-üzletágának értékesítési igazgatói pozícióját 2025. december 1-től Mester András tölti be. Személyében a Mercedes-Benz egy olyan új vezetőt köszönthet, aki több mint húsz év autóipari tapasztalattal rendelkezik. Mester András karrierjét a stratégiai megújulás, a prémium szegmens iránti elkötelezettség és az ügyf
Őrült terepjárót készül piacra dobni a Mercedes: a magyar elit kedvence lehet az új csúcs G-osztály?
2025 december 3.   Pénzcentrum
A Mercedes-Benz bemutatta az első képeket az új G-osztály Cabrioletről, amely közel tíz év után hozza vissza a legendás terepjáró nyitott változatát. A vászontetős modell már tesztelés alatt áll, és várhatóan jövőre érkezik, prémium felárért.
Forma-1: nagy bejelentések a Red Bull-nál – teljes a jövő évi mezőny
2025 december 3.   Autószektor
Fotó: Mercedes A Red Bull fiókistállója a Red Bull bejelentésével párhuzamosan, kedden hozta nyilvánosságra, hogy a 23 éves Lawson marad, mellé pedig a 18 esztendős Lindblad érkezik. A Red Bull azt közölte, hogy a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen mellett a most a Racing Bullsnál versenyző francia Isack Hadjar lesz a pilótája 2026-ba
Mester András a Mercedes-Benz Hungária új személyautó-értékesítési igazgatója
2025 december 2.   Autószektor
Mester András karrierjét a stratégiai megújulás, a prémium szegmens iránti elkötelezettség és az ügyfélélmény folyamatos fejlesztése határozza meg. Az új értékesítési igazgató több jelentős autóipari szereplőnél szerzett vezetői tapasztalatot, a Mercedes Benz Hungáriához a BMW-től igazolt. "Ma egy olyan világvezető prémium márka, mint amilyen a Me
Hamilton elárulta, hogy megbánta-e, hogy elhagyta a Mercedest a Ferrariért
2025 december 2.   Player
A hétszeres világbajnok egyértelműen fogalmazott.
Kávé lehúzva, akku feltöltve: elkészült a Mercedes és a Starbucks első közös töltőállomása
2025 december 2.   Villanyautósok
Oda telepítenek villámtöltőket, ahol az autósok amúgy is megállnak egy rövid pihenőre.
Brad Pitt mindenkit lehengerel az új Mercedes-AMG GT zseniális reklámfilmjében
2025 december 1.   Igényesférfi.hu
A Las Vegas-i Nagydíj után a Mercedes-AMG egy látványos videóval mutatta be új, teljesen elektromos négyajtós GT Coupéját, amelyet sofőrként már Brad Pitt is kipróbálhatott.
A Mercedes belépett a babakocsi piacra
2025 november 30.   Autószektor
A modell fénypontja a stílusos új Vintage Blue Performance modell, amelyen most először látható az ikonikus Mercedes csillag. Mind a négy modell – a Performance mellett az Avantgarde, az All-Terrain és a sportos Mercedes-AMG GT2 is – új dizájnrészletekkel és egyedi erősségekkel nyűgöz le. Három Mercedes-Benz modell: Elegancia, kényelem és funkciona
Mester András a Mercedes-Benz Hungária új személyautó-értékesítési igazgatója
2025 november 29.   ProfitLine
A Mercedes-Benz Hungária személyautó-üzletágának értékesítési igazgatói pozícióját 2025. december 1-től Mester András tölti be. Személyében a Mercedes-Benz egy olyan új vezetőt köszönthet, aki több mint húsz év autóipari tapasztalattal rendelkezik.
Két világsztár és az új villanyszörny is feltűnik a Mercedes-AMG reklámvideójában
2025 november 29.   Villanyautósok
A Mercedes-AMG megkezdte az első, kifejezetten elektromos alapokra fejlesztett sportautójának reklámozását.
Katari Nagydíj - Piastri nyerte a sprintfutamot Dohában
2025 november 29.   Autószektor
A 24 éves Piastri mögött George Russell, a Mercedes brit pilótája ért célba másodikként, Norris harmadikként, míg a világbajnoki címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője negyedik lett. Fotó: https://oscarpiastri.com/ A rajtot Piastri remekül kapta el és simán megtartotta az első helyet, mögé sorrendben Russel
Íme egy „igazi” Mercedes-Benz: vajon mit tud az S65 AMG a német autópályán?
2025 november 29.   Autónavigátor
A hivatalos adatsor szerint 4,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, illetve 250 km/h a végsebessége ennek a W220 generációs S-osztálynak,
Mester András a Mercedes-Benz Hungária új személyautó-értékesítési igazgatója
2025 november 29.   Digital Hungary
A Mercedes-Benz Hungária személyautó-üzletágának értékesítési igazgatói pozícióját 2025. december 1-től Mester András tölti be. Személyében a Mercedes-Benz egy olyan új vezetőt köszönthet, aki több mint húsz év autóipari tapasztalattal rendelkezik.
Lidl Austria: kérünk még!
2025 november 29.   Villanyautósok
További 42 db Mercedes-Benz eActros 600 villanykamionnal bővíti flottáját az osztrák diszkontlánc.
Katari Nagydíj - Piastri rajtol az élről a sprintfutamon
2025 november 28.   Autószektor
Fotó: Ferrari A vb-pontversenyben második pilóta mellől a brit George Russell startolhat majd a Mercedesszel, míg a világbajnoki versengésben éllovas Lando Norris csak harmadik lett a másik McLarennel. Nála is rosszabbul járt a harmadik, a világbajnoki címért még harcban lévő holland Max Verstappen: a címvédő hatodik pozícióból indulhat. A sprintkv