Opel

Szalonképes interjú az Opel főnökkel
2025 július 4.   Autószektor
Több budaörsi meeting és egy budakalászi szalonavató között válaszolt néhány kiválasztott újságíró kérdésére az Opel vezérigazgatója, aki egyben a Stellantis Germany ügyvezetője is. Florian Huettl szerint a német márkának nemcsak a kínaiakkal, hanem cégcsoportján belül is versenyezni kell. A beszélgetés helyszíne egy új autószalon, mellyel tovább b
Nem érdemes kivárni, láthatáron az autódrágulás Magyarországon: erre kocsira most 1 év a várólista
2025 július 4.   Pénzcentrum
Kíváncsiak voltunk, mennyit kell várni most a legnépszerűbb új autókra. A Suzuki Vitara és az S-Cross esetében jelenleg 2-3 héten belül átvehetők az új modellváltozatok, augusztustól pedig márkakereskedői készletről is elérhetők lesznek. Mint az importőrtől megtudtuk, az új Opel Frontera szállítási ideje körülbelül 2 hónap. A Mazda6e modellre nagyj
Az Opella megszerezte a B Corp globális tanúsítványát, ezzel megerősítette vezető szerepét az egészségügyi öngondoskodásban.
2025 július 3.   ProfitLine
Az Opella lett az első globális fogyasztói egészségügyi vállalat, amely megszerezte a B Corp minősítést[1], miután teljesítette a B Lab, a tanúsítást kiadó nonprofit szervezet által meghatározott szigorú társadalmi és környezeti követelményeket. A minősítés mérföldkövet jelent az Opella törekvésében, hogy az emberek és a bolygó iránt is felelőssége
Menő alapszínnel támad a legnagyobb Opel: elektromosan is hozza a kötelezőt az új Grandland?
2025 július 2.   Pénzcentrum
Az Opel történelmi lépést tett az elektromos Grandland bevezetésével: a márka kínálata minden kategóriában lefedi a villanyautós igényeket. A látványos rézszínű fényezés alapáron jár, a dizájn letisztult, a technika modern. Bár maradt néhány idegesítő apróság, összességében egy jól használható, szerethető SUV lett belőle. A 17,8 millió forinttól in
A szélcsatorna hőse – Opel Calibra
2025 július 2.   Player
Csinos kupéból lett olcsó huligánautó, majd a kilencvenes évek klasszikusává érett az Opel Calibra, mely a Vectra alapjait igazította a szélcsatorna ízlése szerint.
Az Opel luxusáron kínálja legújabb modelljét, na de vajon kinek?
2025 július 2.   NRGreport
Az Opel új zászlóshajójaként mutatkozott be a Grandland Electric AWD, amely a márka valaha készült legerősebb sorozatgyártású modellje. A teljesen elektromos SUV nemcsak teljesítményével, hanem árával is meglepetést okozott: az 59 990 eurós (vagyis egészen elképesztő, 24 millió forintos kezdőárával a modell túllépi több prémium konkurens árát is.
Szentgotthárdi motorral debütált az új Opel Frontera
2025 július 1.   autopro
A szentgotthárdi motorgyári dolgozók is ott voltak az új Opel Frontera hazai bemutatóján.
Három márka vezeti a használt autók népszerűségi listáját
2025 június 29.   Haszon.hu
Tízből négy használt autó meghirdetett ára 2,5 millió forint alatt van, csak minden tizedik 10 millió forint felett. A dízelek átlag 221 ezer kilométert futottak. A leggyakoribb három eladásra kínált márka a Volkswagen, a BMW és az Opel. A KSH a használtautó.hu oldal hirdetéseit elemezte.
Teszten a lágy hibrid Opel Astra kombi!
2025 június 24.   Autónavigátor
Sajnos, vagy nem sajnos előítéletes világban élünk. A rövid videók korában nagyjából 5 másodperc alatt véleményt formálunk valamiről, annak ellenére,
Egyenesen a raliból jön az új Opel
2025 június 21.   Autószektor
Az akkus-elektromos hajtású Opel Mokka GSE Rally alig néhány hete lépett a közönség elé először, az ELE Rally-n Hollandiában, ahol még a prototípust láthatták a nézők. Az Opel most bejelentette, hogy a Mokka GSE sorozatgyártású modellként is színre lép. Így tehát hamarosan a vásárlók is vezethetik majd a sikeres kompakt SUV tisztán elektromos hajtá
Készül a sportváltozat az Opel kis családi autójához
2025 június 20.   Villanyautósok
Olyan vezetési élményben lehet részük a vásárlóknak, amilyenben a versenypilótáknak.
Gépészeti nap diákoknak – az Opel is megmutatta, mit tud
2025 június 20.   autopro
Látványos bemutatók, interaktív feladatok és modern technológia várta a Vas vármegyei gépészeti szakmai nap résztvevőit Szombathelyen.
Érkezik az eddigi legerősebb Opel Mokka!
2025 június 19.   Autónavigátor
A Mokka nemrég járt ráncfelvarráson, így már a lágy hibrid és a tisztán elektromos kivitel is az Opel friss arculatával
A nagy Opel már nem csak nevében, és nem csak méretben nagy – Grandland Electric-teszt
2025 június 19.   Player
A Grandland második generációja joggal nevezhető a márka csúcsmodelljének. A villanyos változatot próbáltuk ki.
Nem esik le trónjáról ez az autó: még mindig ezt veszik legtöbbet a magyarok használtan
2025 június 18.   Pénzcentrum
Az Opel Astra még mindig nagyon népszerű, a teljes használtautó-piacnak majdnem öt százalékát teszi ki itthon.
„Mintha a magyar vásárlókra szabták volna” – Itthon az Opel Frontera
2025 június 17.   Autónavigátor
Nagyszombaton gyártják az autót, a motor pedig Szentgotthárdról érkezhet bele, szóval egy kicsit a magunkénak is érezhetjük a Fronterát. Legalábbis
Összkerékhajtással is bemutatkozott az elektromos Opel Grandland!
2025 június 13.   Autónavigátor
A Grandland legújabb változata is 3D-s Vizorral és világító emblémával érkezik, ráadásul ezúttal még látványosabb a logó fényjátéka. A Grandland
Ilyen Opel eddig még nem készült: ezt tudja az új Grandland
2025 június 13.   Haszon.hu
Az Opel Grandland Electric AWD az első összkerékhajtású, kétmotoros elektromos modell a márkától. A rendszer összesen 325 lóerőt tud.
Magyarországon is tarolhat az Opel világújdonsága: ilyen autójuk még nem volt, rengetegen csaphatnak le rá
2025 június 11.   Pénzcentrum
Az Opel bemutatta a Grandland Electric AWD-t, a széria első tisztán elektromos, összkerék-hajtású változatát. Az újdonság 73 kWh-s akkumulátorral akár 501 kilométeres hatótávot is kínál, és két villanymotorral 6,1 másodperc alatt gyorsul százra.
Összkerekes változat érkezett a családi elektromos Opelből
2025 június 11.   Villanyautósok
Még nyár van, de a Grandland új változata már a télre készül.