-
Indul a jövő légierejének építése
2021 augusztus 14.
newtechnology.hu
-
A Future Combat Air System a brit Királyi Légierő reformja, aminek négy évig tartó előkészítésére idén kétmilliárd fontot különítettek el. A védelmi minisztérium a tervvel kapcsolatban egy 250 milliós (104 milliárd forintos) szerződést is kötött a BAE Systems, a Rolls-Royce, a Leonardo S.p.A. és az MBDA alkotta Team Tempest nevű konzorciummal, akik
-
Norvég üzemének eladásával lábalna ki a válságból a Rolls-Royce
2021 augusztus 6.
autopro
-
Eladja bergeni üzemét a brit vállalat, ettől remélve, hogy helyreáll a mérlege.
-
Ilyen egy luxusroadtrip Prága és Budapest között
2021 augusztus 4.
Hamu és Gyémánt
-
Kipróbáltuk, milyen egy Prága-Budapest körutazás Four Seasons módra, és hogy maga az autózás is luxuskivitelben történjen, Rolls-Royce-okkal tettük meg az összesen 527 kilométeres távot.
-
Mi az a korrekció? – Meddig esik a Bitcoin és az S&P500; tőzsdeindex?
2021 július 20.
Portfolio
-
A tőzsdézésben az egymillió dolláros kérdés mindig az, hogy mikor jön el a piaci fordulat, illetve az adott árfolyammozgás meddig tartható fenn? Ha a pontos válasz megadható lenne az előző kérdésekre, akkor minden bizonnyal a Rolls-Royce lenne a legnagyobb példányszámba eladott autó, a tőzsdei kereskedők pedig csak hírből ismernék az árfolyamveszte
-
Magyar siker a Rolls-Royce gyerekeknek szóló dizájnversenyén
2021 július 10.
Autónavigátor
-
A Rolls-Royce Motor Cars tavaly nyáron fiatal tervezőknek hirdetett versenyt „Young Designer Competition” címmel 16 év alattiaknak, hogy mindenféle szabályrendszer
-
A krízis előtti szintre emelkedtek vissza a BMW eladásai
2021 július 8.
Autószektor
-
Az év első felében a BMW csoport 1,339 millió autót értékesített, a koronavírus-válság következtében kialakult alacsony bázis miatt 39,1 százalékkal többet, mint 2020 első felében, de az idei értékesítési volumen már meghaladta a krízis előtti szintet, 7,1 százalékkal múlta felül a 2019 első fél évit. A konszern BMW, MINI és Rolls-Royce márkáiból e
-
A 12 éves Lénát ünnepli a Rolls-Royce
2021 július 6.
Hamu és Gyémánt
-
A budapesti tehetség életre szóló élménnyel gazdagodott. A Rolls-Royce Motor Cars a 2020 áprilisa és júniusa közötti időszakra hirdette meg a fiatal tervezőknek kiírt „Young Designer Competition" versenyt, amely arra buzdította a maximum 16 éves indulókat, hogy mindenféle szabályrendszer és kritérium nélkül álmodják meg a jövő Rolls-Royce-
-
A 12 éves Lénát ünnepli a Rolls-Royce
2021 július 6.
Hamu és Gyémánt
-
A budapesti tehetség életre szóló élménnyel gazdagodott. A Rolls-Royce Motor Cars a 2020 áprilisa és júniusa közötti időszakra hirdette meg a fiatal tervezőknek kiírt „Young Designer Competition" versenyt, amely arra buzdította a maximum 16 éves indulókat, hogy mindenféle szabályrendszer és kritérium nélkül álmodják meg a jövő Rolls-Royce-
-
Világháború előtti rekord előtt tiszteleg a Rolls-Royce
2021 június 25.
Auto Pult
-
Irigylésre méltó, ha egy márka múltja dicső részletekkel van tele. A Rolls-Royce speciel egy különösen gazdag hagyományokkal rendelkező gyártó, ezért Wraith és Dawn modellekhez elérhető Black Badge kiadás is régi szép momentumokat idéz meg. Repüljünk vissza az időben egészen 1937-ig és tekintsük meg, miből merítettek ihletet a crewe-i mérnökök.
-
Így válna karbonsemlegessé a Rolls-Royce
2021 június 23.
autopro
-
Ismertette terveit a vállalat.
-
28 millió dolláros, törésálló karórák a Rolls-Royce-tól
2021 június 19.
Autószektor
-
Mi kerülhet ennyibe egy karóra pároson? Nos, például az a tény, hogy az órák szerves részét képzeik egy nem akármilyen autónak is. Ugyanis a Rolls-Royce vadiúj, 28 millió dolláros karóra párosa egyben a Rolls-Royce Boat Tail belső óra együttese is. Az ár tehát minden idők egyik legdrágább új autójára vonatkozik, anélkül ugyanis lehetetlenség lenne
-
9 milliárdot érő kabriót védett le a Rolls-Royce Oroszországban
2021 június 18.
Autószektor
-
A Rolls-Royce Oroszországban szabadalmaztatta az új, mindössze három példányban gyártott Boat Tail kabrió külső dizájnját. Az autóknak egyenként körülbelül 30 millió dollár (kb. 9 milliárd forint) a forgalmi értékük. Az autó képei az orosz ipari szabadalmi hivatal adatbázisában jelentek meg avtonovostidnya.ru orosz autós szakportál. A weboldal ugya
-
Bár a szerelem Phantomjában...
2021 június 10.
Autószektor
-
Rolls-Royce Phantom Brogham de Ville, 1926 Forrás: Vintage & Prestige / P&A Wood Mobil budoár Nincs új a nap alatt, a Rolls-Royce már kilencven éve bemutatott száguldó budoárt: a Phantom modell érdekessége volt, hogy utasterének kárpitját a XVII. század francia festője, Jean-Antoine Watteau képeinek másolatával díszítették: a vezetőfülkét elválasz
-
David Beckham beszállt a cégbe, amely bemutatta a világ első elektromos Rolls-Royce Phantomját
2021 június 4.
Igényesférfi.hu
-
Most olyan ipari- és haszongépjárművek átalakításával törne globális babérokra a Lunaz, mint például a kukásautó.
-
David Beckham beszállt a cégbe, amely bemutatta a világ első elektromos Rolls-Royce Phantomját
2021 június 4.
Igényesférfi.hu
-
Most olyan ipari- és haszongépjárművek átalakításával törne globális babérokra a Lunaz, mint például a kukásautó.
-
Mesterséges intelligencia és autonóm járművek - ezek a legjelentősebb fejlesztések a BME-n
2021 június 1.
Portfolio
-
A mesterséges intelligencia és az 5G technológia a központi témái a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja (FIEK) által szervezett, június 9-ei Innovációs Napnak. A rendezvényen megszólalnak a műegyetemi ökoszisztéma legfontosabb ipari szereplői, - a Siemens Zrt., a Rolls-Royce Hungary Kft., a Nokia Solutions and Networks Kft., a Magy
-
Oroszország megkezdte a Rolls-Royce kihívójának szánt Aurus Senat sorozatgyártását
2021 június 1.
Igényesférfi.hu
-
Az orosz luxusautó 70 százaléka exportra készül.
-
Megérkezett az országutak jachtja!
2021 május 30.
Promotions
-
Ettől a Rolls-Royce-tól le fog esni az állad!
-
Luxusjacht ihlette a világ legdrágább új autóját
2021 május 28.
Auto Pult
-
Van szerencsénk bemutatni Önöknek a (minden bizonnyal) valaha épített legdrágább új autót. A goodwoodiak a régi hagyományok felelevenítéseként újraindították a karosszériaépítő üzemüket. A műhely első műve a Rolls-Royce Boat Tail. A típusnevet már használták az 1920-as évek végén és a harmincas évek elején – egy kifejezetten ritka modellt hívtak íg
-
Erre a Rolls-Royce-ra még a lottóötös sem elég!
2021 május 28.
Autónavigátor
-
Természetesen nem csak hobbiból készítette el a Rolls a Boat Tail modellt. Egy ügyfelük egyedi igényeire szabták az autót, így