Rolls Royce

Kamionként is menő lenne egy Rolls-Royce
2018 december 16.   Autónavigátor
Megint elszaladt valakinek a fantáziája, ami különleges Rolls-Royce modelleket eredményezett. Köztük egy kamiont! Ezzel a Rolls-Royce maszkkal simán beillene az amerikai nagyvasak közé, hiszen a csőrös vontatóknak amúgy is hasonló az ábrázata.
Már javában tesztelik az Aston Martin első SUV modelljét
2018 november 14.   Auto Pult
DBX – a márka nómenklatúráját ismerve sokat nem kellett gondolkodniuk a fejeseknek az első SUV modell elnevezését illetően. Bizony, még az Aston Martin is beáll a sorba, és harmadik kékvérű brit márkaként fejleszt SUV modellt a Bentley és a Rolls Royce után. Persze muszáj is nekik a kereslet felé menni, hiszen a jelek szerint a Lamborghini és a Fer
Most bárki lecsaphat Frank Sinatra Rolls-Royce-jára!
2018 október 31.   Autónavigátor
Korábbi tulajdonosa a XX. század legendás művésze volt – novemberben viszont kalapács alá kerül az ereklye, és nem lesz olcsó!
A finn hatóság még mindig nem látja, hogyan lesz a Roszatom Paksra is ígért típusából biztonságos erőmű
2018 október 15.   444.hu
Ahogy tavaly ősszel, úgy idén is azt jelentették be Helsinkiben, hogy nem látják elég biztonságosnak a terveket. Az sem tesz jót az ügynek, hogy a Rolls-Royce visszalépett a finn erőmű irányító rendszerének elkészítésétől. Az ugyanilyen típusú paksi erőmű engedélyeztetése is csúszik, feltehetően szintén biztonsági aggályok miatt.
Kim Dzsongun megint jót gúnyolódott az amerikai külügyminiszteren, ezúttal egy Rolls Royce segítségével
2018 október 10.   444.hu
Milyen szankciók, haver?
Két legfontosabb gyárát is leállítja a BMW a Brexit után
2018 október 5.   HR Portál
A BMW Csoport szeretné elkerülni a Brexit környékén kialakuló esetleges káoszt, ezért egy rövid ideig sem Minit, sem pedig Rolls-Royce-t nem gyártanak majd.
Privát szféra – új opciót kapott a Rolls-Royce Phantom
2018 szeptember 3.   Auto Pult
Egy jó hivatásos sofőr és alkalmazója között mindig bizalmi viszony van, de mégis lehetnek olyan alkalmak – vagy olyan bizalmatlan emberek –, amikor az „elnöki székben” ülő utasnak teljesen privát szférára van szüksége. Tudja ezt a Rolls-Royce is, ezért fejlesztette ki a Privacy Suit névre keresztelt opciót a Phantomhoz, amely teljesen elszeparálja a hátsó sort a sofőrtől és az anyósüléstől.

Ezüst utazó – itt a Rolls-Royce Silver Ghost Collection (videó)
2018 augusztus 15.   Auto Pult
A Rolls-Royce már elég régen, február végén árulta el, hogy érkezik egy igazán különleges limitált széria a Ghost kínálatába, amely a legendás, több mint 110 éves Silver Ghost előtt állít majd emléket. Az őselőd már 1906-ban elnyerte a világ legjobb autójának járó díjat, majd 1907-ben 23.127 kilométert tett meg megállás nélkül, ezzel bizonyítva, hogy kiérdemelte a címet – ezt a kalandot egyébként…

Elképesztő csodajárgányt épített a volt Forma–1-es versenyző – videó
2018 augusztus 9.   BorsOnline
A brazil származású Tarso Marques ex-Formula–1 versenyzőnek volt egy eszelős ötlete és megépítette a világ legfuturisztikusabb motorkerékpárját, mely a TMC Dumont nevet kapta. A 300 lóerős Rolls-Royce Continental V6 motort valójában egy 1960-as repülőgépből szerelték ki, hatalmas kerekei, melyek leginkább a Tron című fimben látott motorra emlékezte
Futurisztikus apró házak válthatják le a luxusvillákat
2018 augusztus 9.   hirado.hu
Környezetbarát gömbotthonokat álmodott meg a Rolls Royce egykori tervezője.
Hibrid légitaxit mutatott be a Rolls-Royce
2018 július 19.   NRGreport
Bemutatta saját fejlesztésű EVTOL, azaz elektromos meghajtású, helyből fel- és leszállni képes (electric vertical take-off and landing) kis repülőgép koncepcióját a Rolls-Royce hétvégén, a 2018-as Farnborough Nemzetközi Légiparádén.
Hibrid légitaxit mutatott be a Rolls-Royce
2018 július 16.   NRGreport

Mi történt? 30 ezret hagyott a szélvédőn a luxusverdás
2018 július 12.   Blikk
Szélvédőre tűzte a bírságra szánt összeget annak a százmilliós Rolls-Royce-nak a tulajdonosa, aki szabálytalanul a bicikliútra parkolt a Balatonnál. Akcióját olvasó-riporterünk is megörökítette, akinek jár a 10 ezer forint.
A Rolls-Royce nem készül újabb SUV-val – teljes a kínálatuk
2018 június 28.   Auto Pult
A Rolls-Royce kétségtelenül kiemelkedik az autóipar sűrűjéből, de ez azért nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem kell figyelembe vennie semmit, ami hatással van a piacra. Erre volt tökéletes példa a Cullinan SUV bemutatása, amit az emelt hasmagasságú modellek iránti elképesztő kereslet hatására készítettek el az angolok – hiszen még a legexkluzívabb szegmens vásárlóit sem kerülték el ezek a…

Több ezer embert bocsát el a Rolls-Royce
2018 június 14.   Adózóna
Több ezer alkalmazottjától válik meg a brit Rolls-Royce repülőgép-hajtómű gyártó és hadiipari csoport, amely az elmúlt évek termelési és gazdálkodási válságai után átfogó átalakítási programba kezdett.
Több ezer embert tesz utcára a Rolls-Royce
2018 június 14.   vg.hu
A cég az elmúlt évek termelési és gazdálkodási válságai után kezdett átfogó átalakítási programba.