Seat

A SEAT volt az egyik leggyorsabban bővülő márka
2017 július 15.   Gondola
A SEAT eladásai 13,7 százalékkal emelkedtek az idén az első fél évben, az elmúlt 16 évben nem látott bővüléssel az egyik leggyorsabban növekvő márka volt az európai piacon
A fék legyen veled! - SEAT Leon ST teszt
2017 július 9.   Autónavigátor
Számos finomítást kapott a spanyolok kompaktja, amely most kapott elsőként hengerlekapcsolást is. Kombiként, DSG váltóval teszteltük.
Hozott anyagból – kipróbáltuk az új Seat Ibizát
2017 július 7.   Auto Pult
A magyarok már számtalanszor bizonyították leleményességüket, és így van ez a Lupa-tónál is. Ha már nincs tengerünk, megépítjük a saját homokos strandukat, amelyhez az ibizai hangulatot ezúttal a Seat vadonatúj kisautója hozta el. Az Ibiza az első a konszern új generációs kisautóinak sorában.

Az aszfalt ördöge - SEAT Ibiza menetpróba
2017 július 6.   Autónavigátor
Már hazánkban is elérhető a SEAT ötödik generációs kisautója. Az új Ibiza minden eddiginél vagányabb és sportosabb lett. Meghajtottuk, lássuk mit tud a valóságban!
Elektromos Cuprán dolgozik a SEAT
2017 július 2.   Autónavigátor
Az Audi és VW mellett a SEAT-nál is beköszönt nemsokára a villanykorszak. Nem is akármilyen modell érkezik, egy izmos Cupra változat kap majd elektromos hajtást.
Hat új modell jön három éven belül a SEAT palettájába
2017 június 30.   Autónavigátor
A spanyol gyártó hat új modellt ígér három szegmensben. A napokban bemutatott kicsi crossover, az Arona után egy sor új crossovert és elektromos autót terveznek piacra dobni.
Kis crossoverek hajnala – ezúttal a Seat Arona érkezett
2017 június 27.   Auto Pult
A Hyundai Kona és a Kia Stonic után még egy vadonatúj kis crossover premierje is befért a hónapba: ezúttal a Seat Aronáról hullott le a lepel, amelyet rövidesen a Volkswagen és a Škoda saját megfejtése is követ. A spanyol modell nem okoz komolyabb meglepetést.

Ami a németeknél T-Roc, az a spanyoloknál Arona
2017 június 27.   Autónavigátor
A Hyundai Kona és Kia Stonic után most itt a SEAT Arona is, hogy részesedjen a kisméretű crossoverek sikeréből.
Tudjuk az új Ibiza árát, vezettük a legerősebb változatát
2017 június 25.   Autónavigátor
A SEAT legfőbb idei újdonsága az Ibiza, amit rögtön FR-ként vezethettünk. Továbbá az új Leon Cupra FR-t és az Ateca FR-t is meghajthattuk.
Halál a 45-ösön - Így nézett ki a Seat az ütközés után
2017 június 17.   Kripto Akadémia
Halál a 45-ösön - Így nézett ki a Seat az ütközés után
2017 június 17.   Alternatív Energia
Nem csak egy Golf pótlék - megérkezett a vadonatúj Volkswagen Polo
2017 június 16.   Auto Pult
A Volkswagen a nem prémium márkák közül kétségtelenül az egyik, ha nem a legmagasabb szintet képviseli, amit szinte minden kategóriában bizonyít is. Ezúttal a kisautók szegmensének meghódításán van a sor: noha már az előző generációs Polo is erős ajánlat volt, a most bemutatott új generáció bizony minden ellenlábast szeretne maga mögé utasítani, és erre meg is van az esélye – ezt pedig már az…

A Seat a vásárlókra bízza hétszemélyes SUV-jának nevét
2017 június 2.   Auto Pult
A Volkswagen csoport kissé későn ébredt a nagy crossover és SUV őrülettel kapcsolatban, de úgy tűnik, gyorsan behozzák a lemaradást: a Volkswagen és a Škoda már most többféle hobbiterepessel rendelkezik, de hamarosan a Seat is csatlakozik a testvérmárkákhoz, hiszen az Ateca mellé jön a kisebb Arona és egy hétszemélyes óriás is – utóbbit ráadásul maguk a vásárlók nevezhetik el.

3,29 milliótól elérhető az új Seat Ibiza - sportverzió sajnos nem lesz belőle
2017 május 22.   Auto Pult
A Seat Ibiza kívül-belül teljesen megújult, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a spanyolok kisautója még soha nem volt ilyen szép és ilyen jó. Az Ibiza jelentősen megnőtt, a formaterv tekintetében a Leon nagytestvérhez igazodott, utas- és csomagtere igazán tágas lett, technikailag pedig szintén nagyot lépett előre az autó. És az Ibiza immár hazánkba is megérkezett: máris rendelhető nálunk a…

Komfortzónán belül – a Škoda Karoq megérkezett
2017 május 19.   Auto Pult
Még csak pár hónapja indult be igazán a Škoda Kodiaq gyártása, és máris új SUV modellel érkezik a cseh márka. A Karoq a Yeti nyomdokaiba lépve a Volkswagen Tiguan és a Seat Ateca testvéreként igazi kompakt modellként áll rajthoz, formailag is eltávolodva két társától – igaz, extravagáns részletek nélkül.