Skoda

László Martin elégedett az idei szezon végén
2022 november 19.   Racingline
László Martin az idei Rally Európa-bajnokságon Renault Clioval kezdett, majd év végén Rally2-es Skodára váltott és a legjobb magyar futameredményt érte el a Spanyol Rallyn negyedik helyen zárva. László Martin Berendi Dávid navigálásával idén négy versenyen Rally4-es Renault Clióval állt rajthoz, hogy az ERC4 Junior bajnokságban harcoljon. A Kanári-
Mutatjuk, mikor volt az első Skoda törésteszt!
2022 november 13.   Autónavigátor
Manapság a Skoda a világ egyik legmodernebb törésteszt-létesítményét üzemelteti az úhelnicei Polygon tesztközpontban, amelyet 2020-ban átfogóan kibővítettek, és amely még
Kínai fenyegetés, maratoni Suzuki teszt és Skodák egymás közt
2022 november 13.   Autónavigátor
Talán már senkit nem lep meg, hogy az kezdjük. Erre a hétre is két változás jutott, mindkettővel egyre csak közelebb
Pajari jövőre feljebb lép a Toksport WRT-vel
2022 november 10.   Racingline
A 2021-es junior világbajnok finn Sami Pajari 2023-ban a Toksport versenyzőjeként teljes szezont mehet a WRC2-ben. Sami Pajari tavaly megnyerte a Junior Világbajnokságot, majd idén a harmadik helyen zárt a JWRC-ben és a WRC3-ban is. A 20 éves finn versenyző a Rally3-as Ford mellett több versenyen is indult már Rally2-es Skodával, mellyel jövőre már
Hiába a benzinkrízis: hatalmasat hasított a Mol
2022 november 10.   Pénzcentrum
Egy helyet javítva a magyar Mol a harmadik helyre lépett előre a listavezető lengyel PKN Orlen és a második cseh Skoda mögé a régiós vállalati toplistán - derül ki a Coface hitelbiztosító csütörtökön ismertetett CEE Top 500 kiadványából.
Folyamatosan érkeznek az új trolik Budapestre
2022 november 10.   Autószektor
Az alacsonypadlós csuklós trolibuszok a BKK és a Solaris-Skoda gyártója közötti, 48 jármű vásárlására 2014-ben kötött opciós szerződés nyomán "szinte még 2014-es áron kerülnek a fővárosba" - tartalmazza a közlemény. A lengyel-cseh gyártó járművei akadálymentesek, légkondicionáltak és legalább négy kilométert önjáró üzemmódban is képesek megtenni -
Karácsony Gergely: forgalomba állt az első alacsonypadlós trolibusz a 72M vonalán
2022 november 9.   Alternatív Energia
Forgalomba állt az első új, korszerű, alacsonypadlós trolibusz a 72M vonalán, és hamarosan további Solaris-Skoda Trollino 18 típusú trolibuszok érkeznek Budapestre - jelentette be a főpolgármester kedden Facebook-oldalán.
Karácsony Gergely: forgalomba állt az első alacsonypadlós trolibusz a 72M vonalán
2022 november 8.   Tiszta Jövő
Forgalomba állt az első új, korszerű, alacsonypadlós trolibusz a 72M vonalán, és hamarosan további Solaris-Skoda Trollino 18 típusú trolibuszok érkeznek Budapestre - jelentette be a főpolgármester kedden Facebook-oldalán.
Hullámvasúton a horvát járműpiac
2022 november 8.   Autószektor
Októberben ugyanakkor 3045 új autót értékesítettek, 6,7 százalékkal többet, mint tavaly októberben. Az adatok szerint továbbra is a Volkswagen márka a piacvezető 11,8 százalékos részesedésével, ebből 4554-et adtak el az első tíz hónapban. Ezt követi a Skoda közel 10 és az Opel 8,3 százalékkal. Az előbbi márkából 3860-at, utóbbiból 3215-öt értékesít
Mikko Hirvonen sem mindig volt szerencsés Japánban
2022 november 8.   Racingline
Mikko Hirvonen két győzelmével ugyan a legsikeresebb versenyző a Japán Rally történetében, de neki sem mindig volt szerencséje. 2005-ben hatalmasat esett a murvás futamon. 2005-ben ugyan jól kezdett Mikko Hirvonen a Japán Rallyn, hiszen a Skoda versenyzőjeként a negyedik helyen állt két szakasz után. Később azonban a kilencedik helyre csúszott és m
Mikkelsen először vezeti az Skoda Fabia RS Rally2-öt, de utoljára is?
2022 november 5.   Racingline
Andreas Mikkelsen vezetésével mutatkozik be éles körülmények között a Lausitz Rallyn a Skoda Fabia RS Rally2, a norvég versenyző pedig úgy készült a futamra, hogy talán utoljára is vezeti az új cseh fegyvert. Esapekka Lappi esetleges Hyundaihoz érkezése azonban felülírhatja ezt az elgondolást.  Andreas Mikkelsen mutatja be először éles körülmények
Vincze Ferenc komoly mérföldkőhöz ért öt évvel ezelőtt
2022 november 5.   Racingline
Vincze Ferenc a 2017-es Eger Rallyn nagy csatát követően komoly mérföldkőhöz ért karrierje során, első ORB futamát nyerte.  Öt évvel ezelőtt az Eger Rally zárta az ORB szezont, az azonban már az utolsó előtti Mecsek Rallyn eldőlt, hogy a szezont Herczig Norbert nyerte, míg Hadik András lett a második.  Éppen emiatt a szezonzárón a skodás
Csökkent az új személyautók eladása Csehországban
2022 november 5.   Autószektor
Októberben 16 283 új személyautót adtak el, ami viszont éves összehasonlításban 28,5 százalékos növekedés.     Nem meglepő, hogy Csehországban a Skoda a legnépszerűbb. Fotó: Skoda A legkeresettebb márka, a hazai Skoda 51 720 új autót értékesített tíz hónap alatt, 13,5 százalékkal kevesebbet, mint egy éve. A második helyen a dél-koreai Hyundai áll
Robban a cseh dizájn bomba
2022 november 2.   Autószektor
Nem ez az első Vision tanulmány, amit bedobott a Škoda, ám a 7S koncepció radikálisan eltér minden eddigi formavilágtól. És nem csak a csehekétől. A cseh márka 2018-as tanulmánya      Forrás: Skoda  Szeptemberben mutatták be a hétüléses Vision 7S tanulmánymodellt, mely az első gyárilag matt fényezésű Škoda. Utasterének hangulatát újrahasznosíthat
Durván visszaesett a Skoda népszerűsége: vajon miért fordultak el tőle a vásárlók?
2022 november 1.   Pénzcentrum
Éves összehasonlításban növelte termelését a Skoda Auto. Az év első kilenc hónapja alatt Csehországban a Skoda 647 200 autót gyártott, 11,9 százalékkal többet, mint 2021 azonos időszakában - olvasható a Skoda Auto hétfői közleményében.
Növekvő termelés, csökkenő eladás a Skodánál
2022 november 1.   Piac és Profit
Éves összehasonlításban növelte termelését a Skoda Auto. Az év első kilenc hónapja alatt Csehországban a Skoda 647 200 autót gyártott, 11,9 százalékkal többet, mint 2021 azonos időszakában - olvasható a Skoda Auto közleményében.
Növelte termelését a cseh Skoda Auto
2022 október 31.   ProfitLine
Éves összehasonlításban növelte termelését a Skoda Auto. Az év első kilenc hónapja alatt Csehországban a Skoda 647 200 autót gyártott, 11,9 százalékkal többet, mint 2021 azonos időszakában - olvasható a Skoda Auto hétfői közleményében.
Növelte termelését Csehországban a Skoda
2022 október 31.   Autószektor
Az adatok a kínai, németországi és szlovákiai leányvállaltokban gyártott autókat nem tartalmazzák. A kereskedők 645 500 autót vettek a cégtől, ami éves szinten 8,3 százalékos növekedés. Másfelől háromnegyed év alatt csak 544 500 Skoda kocsit vettek a vásárlók, ami éves szinten 22,3 százalékos csökkenés - mutat rá a német Volkswagen konszern kötelék
Skodából BMW? Csak egy kis ragasztószalag kell hozzá!
2022 október 29.   Autónavigátor
Az autóipar egyik legrégebbi dizájnelemének számít a BMW-hűtőrács, ami mára teljesen összeforrt a márkával. A bajor modellek már a harmincas
Újabb részleteket mutatott meg a Skoda az Rally2-es Fabiáról
2022 október 21.   Racingline
A hónap végén éles versenyen is rajthoz áll az új Skoda Fabia RS Rally2. A futam előtt a versenyautó kommunikációs rendszerérél is megmutatott néhány jó minőségű fotót a gyár sportrészlege. Bár már nyáron megmutatták, és előfutóként is szerepelt már a Bohemia Rallyn, a SKoda Fabia RS Rally2 valódi bemutatkozása a globális ellátási lánc akadozása mi