-
Kevesebb Skoda fogyott 2021-ben
2022 január 12.
Autónavigátor
-
Jelentősen megérezte a koronavírus-világjárvány és az az okozta chiphiány hatásait a Skoda - legalábbis erről tanúskodnak a cseh gyártó által
-
Nagyon megtépázta a járvány a Skoda exportját
2022 január 11.
vg.hu
-
Az autógyárban 2021-ben a félvezetők hiánya miatt többször is leállt a termelés.
-
Halálos baleset és teljes zár a 62-es főúton - sokkoló fotók
2022 január 5.
Autószektor
-
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt január 5-én 13 óra körül a 62-es számú főút 25-ös kilométerénél Szabadegyháza térségében, ahol egy Skoda típusú személygépkocsival közlekedő 56 éves siófoki lakos - eddig tisztázatlan okok miatt - áttért a szemközti forgalmi sávba és frontálisan összeütközött egy Dunaújváros felé haladó tehergép
-
Szilveszter-rali - Vincze Ferenc negyedszer diadalmaskodott
2021 december 30.
Autószektor
-
A Korda Racing Skoda Fabia R5-ösét vezető Vinczének ez már a negyedik sikere, ezt megelőzően 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben győzött a hagyományos évzáró viadalon. A 2019-ben abszolút magyar bajnok Vincze - aki az idén egyetlen versenyen sem állt rajthoz az országos bajnokságban - az MTI-nek elmondta, nagy örömet jelent számára, hogy ismét nyert a S
-
Vissza a luxushoz – 20 éves az újkori Skoda Superb
2021 december 30.
Autónavigátor
-
Bizony, fontos az újkori szócskát beszúrni a jubiláló Superb neve elé, hiszen a 20. század első felében már használta ezt
-
Nyolc parkoló autót tarolt le, majd elmenekült a helyszínről
2021 december 27.
Autószektor
-
Ismeretlen személy közlekedett Honda típusú személygépkocsival 2021. december 27-én a hajnali órákban Szekszárdon, az Alisca utcában a Munkácsy utca irányából Csatár irányába. A sofőr haladása során elveszítette uralmát a járműve irányítása felett, a havas, csúszós úton a bal oldalra sodródott, ahol először az úttest szélén parkoló Skoda típusú sze
-
Karácsony a 20. században – első rész
2021 december 24.
Hamu és Gyémánt
-
Egy kis ünnepi nosztalgia. Három részes galéria a 20. század karácsonyairól. Fortepan / Vogl ElemérElső világháború, Skoda 30,5 Mörser mozsárágyú az olasz fronton 1916-ban Fortepan / Ráday MihályKarácsonyi házibuli 1928-ban Fortepan / Schermann ÁkosEgy amatőr rádiós lakása 1930-ban Fortepan / Glázer Attila Cs
-
A Skoda szankciókkal fenyegeti az árfelhajtó orosz kereskedőket
2021 december 23.
Autószektor
-
A levél másolatát az orosz Banksta Telegram orosz gazdasági portál szerezte meg. A leiratban a cseh márka szankciókkal fenyegette meg az eladókat az engedély nélküli áremelések miatt, mivel ez sérti a kereskedői megállapodást és az orosz törvényeket. A levél hivatkozik az Orosz Föderáció fogyasztóvédelmi törvényére. A dokumentum tartalmazza a szank
-
Az osztrákok végleg beleszerettek a Fiat 500-ba
2021 december 22.
Autószektor
-
1. 5578 autót adtak el tíz hónap alatt a Fiat 500-as családból. Ebben benne van az elektromos SUV 500 és a Van 500L. A növekedés az elmúlt év 10 hónapjához képest 36,3 százalékos. A márka piaci részesedése alacsony, 2,7 százalékos. 2. 2020-ban a Skoda Octaviából adták el a legtöbbet Ausztriában. Tíz hónap után második, összesen 4584 eladott autóva
-
Ritka Skodával bővül a Közlekedési Múzeum tárlata!
2021 december 19.
Autónavigátor
-
Májusban hagyta jóvá a kormány a Közlekedési Múzeum gyűjteményének gyarapítási és restaurálási programját, ennek a lépésnek is köszönhetően most egy
-
Több mint ötvenéves Skoda Octavia a Közlekedési Múzeumban
2021 december 17.
Autószektor
-
A kormány májusban hagyta jóvá a Közlekedési Múzeum gyűjteményének gyarapítási és restaurálási programját, amelynek részeként most ezzel a gyönyörű járművel bővült a Közlekedési Múzeum gyűjteménye - idézi a közlemény Vitézy Dávidot, a múzeum főigazgatóját. Fotók: iho.hu A múlt héten egy korszakos Csepel D450-es teherautó érkezett a Közlekedési Múze
-
Ikonikus járműcsoda érkezett a Közlekedési Múzeumba
2021 december 15.
Magyar Nemzet
-
A Skoda Octavia tipikus része volt a magyar utcaképnek az '60-as '70-es években, ilyen autót birtokolni nagy presztízsnek számított a korszakban.
-
Kupé Skoda a láthatáron! Hátsó- és összkerekes is lesz belőle!
2021 december 15.
Autónavigátor
-
Folytatódik a Skoda Enyaq palettájának bővülése. A már kipróbált () Sportline és az RS mellett, amelyek persze az alapvetően családi
-
Sportos és faros Skoda, ami benzint sem fogyaszt? Van ilyen!
2021 december 13.
Autónavigátor
-
Nem csak tágas, sportos is - maradt meg bennem az Enyaq iV 80 Sportline kapcsán. Viszont erős lett volna ezt
-
Orosz árukapcsolás: a Kodiaq mellé félmilliós bringát is kell venni
2021 december 10.
Autószektor
-
A neten megjelent egy fotó a cseh Skoda autógyártó egyik oroszországi márkakereskedésének árlistájáról, amely az autóba szerelt kiegészítő "extrákat" tartalmazza. A "speciális tartalmak" teljes összege a beszerelés költségével együtt meghaladja a 791 ezer rubelt, azaz csaknem 3 millió forintot. A Kiegészítő extrák listáján egészen váratlan tételek
-
Orosz árukapcsolás: a Kodiaq mellé félmilliós bringát is kell venni
2021 december 9.
Autószektor
-
A neten megjelent egy fotó a cseh Skoda autógyártó egyik oroszországi márkakereskedésének árlistájáról, amely az autóba szerelt kiegészítő "extrákat" tartalmazza. A "speciális tartalmak" teljes összege a beszerelés költségével együtt meghaladja a 791 ezer rubelt, azaz csaknem 3 millió forintot. A Kiegészítő extrák listáján egészen váratlan tételek
-
Ilyen sem volt még: egy Tesla lenyomta a Volkswagen Golfot Németországban
2021 december 8.
Portfolio
-
Hosszú sorozat tört meg idén októberben a német autópiacon, a Volkswagen Golfot a havi eladásokban letaszította a trónról a konszern egy másik modellje, a T-Roc, novemberben pedig folytatódott a rossz sorozat, a kompakt autók között a Skoda Octavia nyomta le a Golfot, ráadásul most először Tesla Model 3-ból is többet adtak el, mint Golfból.
-
Faceliftet kapott a Skoda Karoq
2021 december 4.
Autószektor
-
Elérkezett az idő, hogy a Skoda közepes méretű crossoverét is hozzáigazítsák a csehek frissített dizájnvonalához. Négy év és félmillió eladott példány után igyekeznek felzárkóztatni a Karoqot, aminek a nagyszerű külseje mit sem öregedett ennyi idő alatt. Mégis úgy gondolták, hogy ideje módosítani a fényszórókat, amik immáron több helyen megtörnek,
-
Skoda Octavia iV teszt: tud olcsón és tud drágán közlekedni
2021 december 2.
Autószektor
-
Hogy néz ki? Korábban már bemutattuk a tavaly megújult Octaviát, ezért most kevesebb szót ejtek a formáról és a technikáról. Feltűnő stíluselem a hatszögletesített új hűtőmaszk, látványosak az éles vonalakkal határolt, keskeny lámpatestek, amelyek - mint ahogy a tesztautónkban is - akár LED-mátrixosak. A fényár magáért beszél, ám ennek nem mindenki
-
Budget Skoda az indiai piacra
2021 november 30.
Autószektor
-
Amíg mi folyamatosan szigorítunk a károsanyag-kibocsátási normákon, addig megfeledkezünk az olcsó, bárki számára elérhető mobilitásról. Egy újabb példa erre a Skoda Slavia, amit épp most lepleztek le Indiában, és nagy valószínűséggel soha nem fog hozzánk elérni. Alapján a Volkswagen-csoport MQB-A0-IN plaformja adja, tehát a kisautóknak szánt, legeg