Magyarországon ezernél is több ember halálát lehetne elkerülni évente, ha kivonnák az élelmiszerekből a transzzsírokat - jelentette ki az InfoRádiónak a Magyar Nemzeti Szív Alapítvány elnöke. Nagy András hozzátette: a hidrogénezett növényi olajok tönkreteszik az ereket, szívinfarktust, érelzáródást okoznak. A New York-i éttermekből már kitiltották a transzzsírokat.
Egy francia cég épületeken belül használható helymeghatározó berendezést fejlesztett ki, amely csökkenti a sűrű füstben dolgozó tűzoltókra leselkedő veszélyeket.
Csak aranyfestéket viselt Paris Hilton, amikor a Bőséges Víz Alapítvány egyik forgatásán a szárazság által sújtott területek megsegítése érdekében kampányolt.
Rekordszámú nevezés érkezett az idén az internetes szakma egyik legrangosabb pályázatára, a hat éve adományozott "Év honlapja" díjra. Az elismeréseket december 12-én osztották ki Budapesten.
Sok csábító ajánlat között válogathatunk, ha jogosítványra vágyunk, legalábbis a hirdetések szerint. Jobb azonban, ha nem csak az árat tartjuk szem előtt, mert az sokszor csalóka
"Amerika legkeményebb seriffje" úgy rendelkezett, hogy a felügyelete alá tartozó megyében az ittas vezetés miatt elítélteknek rózsaszín pólót kell hordaniuk, és nekik kell eltemetniük az alkoholizmus miatt elhunytakat.
Kártérítés fizetésére kötelezte a bíróság Jordant, amiért a modell jogszerűtlenül rúgta ki a másfél évig nála szolgáló dadát, mindezt ráadásul a televízió kamerái előtt.
Nyolcvankét korában elhunyt John Hereford, aki Németországban született, de a második világháborúban részt vett az ország bombázásában, a háború után pedig kiemelkedően sikeres pályát futott be a szállodai szakmában.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a brit miniszterelnök felesége ismét kitüntetett tíz bátor kisgyermeket, akik saját korlátaikat átlépve olyan tetteket hajtottak végre, amelyek kiemelték őket társaik közül.
A brit fővárosban népszerűsítette Lauren Bush, az ENSZ Világélelmezési Programjának jószolgálati nagykövete azt a táskát, amelynek megvásárlásával segíteni lehet a világ éhezőin. Az amerikai elnök unokahúgát ugyanakkor legalább annyit kérdezték a családjáról, mint a jótékonysági akcióról.
Másfél évig tartott, de ma már megerőltetés nélkül képes mosolyogni Isabelle Dinoire, akin a világon először hajtottak végre részleges arcátültetést. Az orvosok elégedettek, mert a francia nő állapota sokat javult a transzplantáció óta.
Az Egyesült Királyságban közismert, hogy egy angol arisztokrata hölgy rajongott a náci eszmékért és szerelmes volt Adolf Hitlerbe, egy cikk és egy készülőben lévő dokumentfilm ugyanakkor azt a merész feltételezést járja körbe, hogy Unity Mitfordnak gyermeke születhetett a náci diktátortól.
Diana sugárzott a boldogságtól barátja, Dodi Fayed mellett - állítja a hercegnő mostohaanyja. Lady Raine Spencer szerint a néhai walesi hercegnő félt attól, hogy baleset éri, és meg volt győződve arról, hogy lehallgatják.
Megvédte kisdoktori disszertációját az a korábban nyomortelepen élő kenyai fiatalember, aki egy szemétkukában talált rá a Manchesteri Egyetem prospektusára. Sammy Gitaunak több nehézséget is le kellett küzdenie: például csak két évet járt iskolába, és nem akartak neki beutazóvízumot adni Nagy-Britanniába.
Elképesztő összegről, 14,7 millió forintról szóló telefonszámlát kapott egy kanadai férfi, aki 1.800 forintnak megfelelő összegű mobilinternet-előfizetésével több gigabájtnyi adatot töltött le gyanútlanul a számítógépére.
India déli részén a rendőrök hajtóvadászatot indítottak két férfi után, akiket azzal vádolnak, hogy megtámadtak egy hindu szent embert, levágták a jobb lábát, majd elmenekültek vele.
Tudják a McCann család által felbérelt magánnyomozó iroda munkatársai, hogy ki vitte el a négyéves kislányt, Madeleine-t még májusban egy portugáliai nyaralóból. A nyomozók szerint a gyerek akár már karácsonyra otthon lehet.
Az EU-ban a munkavállalók csaknem harmada szenved munkahelyi stressztől, az általa okozott betegségek pedig évente kb. 6 ezer milliárd forinttal terhelik meg a magyar költségvetést.tovább
Egy friss felmérés szerint az egyén törekvései a fogyásra, azaz a diétás étkezés vagy a testedzés, önmagukban kevesek a sikerhez. A fölös kilók leadásához ennél sokkal több kell.
Tíz nappal karácsony előtt a dolgozók sokasága fejezi be a munkát. Ez nem azt jelenti, hogy hétfőtől szabadságra mennek, csupán azt, hogy az ünnepek előtti utolsó héten már nem csinálnak semmit.
Két nőt felgyújtott, a segítségükre siető szemtanút pedig meglőtte az a férfi, aki az egyesült államokbeli Eagle Lake-ben kirabolta az egyik biztosítótársaság irodáját.
Ketten könnyebben megsérültek, amikor buszmegállóba sodródott egy autó a fővárosban, a Keleti pályaudvarnál - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az év végi ünnepek idején sokan kelnek útra, hogy meglátogassák a távolabb élő rokonokat és barátokat, Nagy-Britanniában azonban jobban teszik, ha idén otthon maradnak. A vasút december végére annyi felújítást ütemezett be, hogy a közlekedés szinte leáll, miközben a repülőtereket sztrájk béníthatja meg.
Egyre súlyosabb problémát okoz Nagy-Britanniában a túlzott alkoholfogyasztást. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy az elmúlt években egyszerre emelkedett az italok alkoholtartalma és a kiszerelések nagysága.
A Diana néhai walesi hercegnő halálát vizsgáló esküdtszék részleteket hozott nyilvánosságra a hercegnő és Fülöp herceg levelezéséből, amelyek cáfolják, hogy feszült lett volna a királyi család két tagjának viszonya.
Betiltaná a brit kormány a szamurájkardok árusítását, mert a kabinet úgy véli, hogy sok súlyos bűncselekmény elkövetésénél használják ezeket a fegyvereket.
Végső elkeseredésében a nyilvánosság elé tárta megpróbáltatásait egy angol család, amelynek szomszédságában egy illegális tábor létesült, a lakók pedig folyamatosan megkeserítik az életüket.
A bíróság jogerősen felmentette az emberölés vádja alól azt az öt angliai fiút, aki tavaly februárban megölt egy fiával játszó nyugdíjast. A bandatagok a gyilkosság idején mindössze 10-12 évesek voltak.