Az elmúlt időben sok kilót magára szedett Britney Spears, aki azonban a legfrissebb képek tanulsága szerint kezdi visszanyerni vékony és sportos alakját - igaz nem kevés pénzt áldoz erre.
Béla gyümölcsöket gyűjt: 57 fáján már több mint 300 fajta alma, körte, barack, szilva, ringló fejlődik. Ilyet még az édenkert.hu sem látott, úgyhogy interjút kértünk a kertészzsenitől.
Egy kínai étteremtulajdonos először úgy döntött, hogy bezárja étkezdéjét, miután azt elárasztotta az eső, de kiderült: a vendégek szeretnek a bokáig érő vízben enni, így megváltoztatta szándékát.
Sok szülőnek okoz gondot, hogy csemetéje a zöldségek, gyümölcsök alig egy-két fajtáját hajlandó elfogyasztani, vagy éppen egyáltalán nem eszik zöldséget. Hiába az örök érvényű szabály, hogy naponta legalább háromszor fogyasszunk friss zöldséget, gyümölcsöt, a gyerekek fittyet hánynak rá és csak azt eszik meg, ami kedvükre való. De vajon miért nem fogukra való a zöldség és a gyümölcs?
Teszik fel a kérdést egyre gyakrabban a rovartan tudósai egymás közt. Nem a hazai hétpettyes, hanem ázsiai származású rokona aggasztja a biológusokat. 19:7-re verték a katicabogarunkat
Megkezdték annak a kénsavat szállító teherautónak a tartályából az átszivattyúzást, amely szerda reggel Albertirsa és Cegléd között a 4-es főúton egy személyautóval ütközött. A balesetben két ember meghalt, egy gyermek és egy felnőtt pedig súlyosan megsérült.
Négy napig bolyongott az ausztrál sivatagban egy aranyásó, aki szerencsére korábban rovarirtóként dolgozott, így tudta, hogy a termeszek és a rovarok ehetőek, így túlélte a nagy kalandot.
A rendőrség nagy erőkkel keres egy brit férfit, aki miután egy kocsmában több liter almabort ivott, fának vágta a több tízmillió forint értékű Lamborghinijét. Az értékes kocsi roncsát pedig az út közepén hagyta.
Az egyik vezető sportszergyártó cég megelégelte Joey Bartonnak, a Newcastle United futballistájának folyamatos botrányait, és kihátrált a játékos mögül.
A hirtelen szívhalál esetén a szívritmus helyreállítására alkalmas defibrillátorok nagy-britanniai kihelyezése nagyforgalmú nyilvános helyekre sikeresnek bizonyult, ezért javasolják a program kiterjesztését. A szigetországban nyolc éve indított, életmentő kezdeményezés eredményeit a Resuscitation folyóirat közölte.
A méhek virágporgyűjtési szokásai segíthetnek megoldani a sorozatgyilkosságokat - vélik brit kutatók. A szakértők szerint, ahogy a méhek nem közvetlenül a kaptáruk közelében keresgélik a táplálékot, úgy a bűnözők sem saját lakásuk környékén végeznek áldozatukkal.
Az utóbbi évtizedekben egyre nő a bőrrákos megbetegedések száma, és az emberek csak annyit tudnak a megelőzésről, hogy nem szabad túlzásba vinni a napozást. Pedig ahhoz, hogy valaki elkerülje a betegség legveszélyesebb fajtájának, a melanomának a kialakulását, nem elég, ha vastagon bekeni magát naptejjel.
Legalább öt gyerek maradványait találták meg abban a Jersey szigeti otthonban, ahol február óta tart a kutatás a bántalmazás áldozatai után. Az elhunyt gyerekek 4 és 11 év közöttiek voltak.
Elképesztő méretű, húszkilós macskát találtak kóborolni a New Jersey állambeli Blackwoolban. Az állatért szombatig jelentkezhet a gazdája, azután örökbe adják - lehetőleg olyan valakinek, aki szigorú diétára fogja.
A börtönben szeretne meghalni egy ausztrál férfi, mert úgy érzi, a rácsok mögött nagyobb biztonságban van, mint a kinti világban. A most 76 éves Peter John Howard azért ül, mert megölte és feldarabolta édesanyját, később pedig a szomszédjával is végzett.
Maszturbált, miközben 150 kilométeres óránkénti sebességgel vezette kábítószerrel megpakolt autóját - az ausztrál férfi ráadásul közben még le is filmezte magát.
A csapadékos, meleg idő miatt az idén a szokásosnál több a szúnyog, a darázs és a méh - és egyre többen fordulnak csípéssel orvoshoz. Ez pedig akár halálos is lehet, így nem árt tudni, milyen jelek mutathatnak arra, hogy az ember allergiás a csípésre.
Kiváló állapotban, bár viaszpecsétesen találtak meg egy Levi's farmert Kaliforniában, egy aranybányában. Az értékes leletet az eBay internetes oldalon árverezik el.
Fair play, illem, összetartozás - az olimpia nem izgalmas azok számára, akik nem szeretik a sportot. Sokkal izgalmasabb volt az olimpia a görögöknél. Nézzük, mi a különbség az ókori és a mai olimpiai játékok között - az angol humorista szemében.
A légi utaskísérők egy amerikai járaton landolás előtt egy ismeretlen nő holttestétre bukkantak a Los Angeles és Atlanta között közlekedő repülő vécéjében.
Az egyik New Orleans közelében lévő tóban támadott meg egy kisfiút egy aligátor. A 11 éves gyerek élve megúszta a támadást, de az egyik karját elveszítette.
A Skóciában 2006-ban bevezetett, nyilvános helyekre vonatkozó dohányzási tilalom egy év alatt átlagosan 17 százalékkal csökkentette a szívinfarktusok számát - állapították meg brit kutatók.
A tápióka, amelyet a maniókagyökér keményítőjéből készítenek, szupereledelként egyetlen étkezésben tartalmazhatja mindazt a tápanyagot, amire az embernek egy teljes napon át szüksége van. Amerikai kutatók az afrikai élelemhiány leküzdésében akarnak segítséget nyújtani a tápióka felhasználásával.
Több ember megsérült szerda este Dabason, amikor két család összeverekedett az utcán - mondta Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A verekedés során egy szamurájkard is előkerült. A konfliktus oka szerelemféltés volt.
Változik a méhen belüli magzatok szűrésének helyszíne Budapesten. A Schöpf-Merei Kórházban megszűnik az ellátás, helyette augusztus elsejétől a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban végeznek el egyes vizsgálatokat.
Ausztrál pszichológusok arra figyelmeztetik a szülőket, hogy gyerekeik könnyen a folyamatos verekedések áldozatává válhatnak - akár még az iskolás évek előtt.
Kifoszthatja volt felesége Thierry Henryt, a Barcelona francia válogatott játékosát a bíróságon, ugyanis tízmillió fontot követel a labdarúgó 25 milliós vagyonából.