2008. július 8. kedd

júl. 8
21:24
Mégsem olyan kockázatos az ikerterhesség? (Infostart)
Brit orvosok gyakran hívják fel a figyelmet az ikerterhesség veszélyeire a mesterséges megtermékenyítés során, amerikai kollégáik azonban ezzel nem feltétlenül értenek egyet. Szerintük a rizikót gyakran túlbecsülik az öreg kontinens orvosai.
júl. 8
21:26
Meghalt, mert túl sok vizet ivott (Infostart)
Közel tíz liter vizet ivott nyolc óra alatt az a brit férfi, aki így akarta enyhíteni fogfájását. A kórházban először részegnek nézték, de kiderült, hogy az óriási mennyiségű víz bénította le. Napokkal később belehalt a víztúladagolásba.
júl. 8
22:00
Egy finom tea nyugtatta le a késes rablót (Infostart)
Tragikus véget is érhetett volna egy rablási kísérlet Japánban, amelynek áldozata egy kisgyermekes anyuka volt. A nőt csak a lélekjelenléte és egy finom tea mentette meg a késsel fenyegetőző bűnözőtől.

2008. július 9. szerda

júl. 9
5:48
Fogyni akar? Írja le, mit eszik! (Infostart)
Étkezési napló írása - néhány szakember szerint ebben rejlik a fogyás titka, ugyanis egy amerikai vizsgálat kiderítette, hogy azok, akik naplót vezetnek arról, mit esznek, akár kétszer annyi felesleges kilót is ledobhatnak.
júl. 9
6:06
A modern látványkonyha egyre kevesebb összetevőből áll (Infostart)
A mai kor embere a sztárséfektől tanulja meg azoknak a fűszereknek a használatát, amelyekről az előző generáció még nem is tudott - de ez nem azt jelenti, hogy most van a kreativitás aranykora a konyhában.
júl. 9
6:06
Tippek kullancsok ellen (Blikk)
Figyeljünk a ruházatra, a csípések megelőzhetők
júl. 9
8:30
Észre sem vette, hogy egy denevért visel (Infostart)
Egy brit tinédzser megdöbbent, amikor egy bébidenevért talált a melltartójában. Az állatot 5 órán keresztül "viselte", és először azt hitte, hogy a mobilja rezeg.
júl. 9
8:48
Kecskét tartóztatott le az alabamai rendőrség (Infostart)
Magával vitte a sheriff azt a kecskét, amelyik fölugrott egy Mercedes tetejére egy alabamai autóúton. A kecskét nem akarta magára hagyni játszótársa, egy kutya sem, így mögé pattant a rendőrautó hátsó ülésére.
júl. 9
9:06
Szexhez ajánlja saját számait a sztár (Infostart)
A híres rapper, Usher szerelmes a saját számaiba, sőt azt állítja, számára már számos szituációban beváltak a dalai. A többi között szexhez is kiválóak - mondja Usher.
júl. 9
9:06
Mennyit igyunk? A kiszáradás legfontosabb tünetei (Édenkert)
A nyári hónapokban folyadékigényünk megnövekszik, ezért különösen ügyeljünk arra, hogy sokat igyunk. Gyerekeknél külön figyelni kell, hogy elfogyasszák a megfelelő napi mennyiséget.
júl. 9
9:42
Fuldokló elefántokat mentettek ki a vízből - videó (Infostart)
Kelet-Indiában egy egész falu drukkolt az alkalmi elefántmentőknek, akik a két fuldokló állaton próbáltak segíteni. A torokszorító film végén mindenki örül: a falu ujjongva menekül a halálos csapdából kiszabadult elefántok elől.
júl. 9
10:36
Lakóautóval nincs gond a szállással (Blikk)
Bérelhető a mozgó szoba, minden kényelmet biztosít
júl. 9
10:38
Pici, kezes, de nem játékszer (Blikk)
Chevrolet Spark: kedves, nőies, és automata váltója révén komoly is
júl. 9
10:40
Használhatóvá tették a beépített navigációt (Blikk)
Sok bosszúságot okoz, hogy bizonyos, nagy értékű autókban a navigációs rendszer térképe használhatatlan Magyarországon
júl. 9
13:51
Még az év vége előtt megkezdődhet az amstetteni rém pere? (Infostart)
Osztrák ügyészek remélik, hogy a lányát 24 évig fogva tartó Josef Fritzl ellen néhány hónapon belül hivatalosan is vádat emelhetnek. Heteken belül megkezdődhet Elisabeth kikérdezései is a hetedik, elhunyt gyerekéről.
júl. 9
15:03
Leszakadt két munkás alatt egy vasúti felüljáró járdája - képek (Infostart)
Két munkás megsérült, az egyikük súlyosan, amikor leszakadt alattuk a felújítás alatt álló X. kerületi, Bihari úti vasúti felüljáró egyik ideiglenes járdaszintje.
júl. 9
15:03
Önkielégítés gyerekkorban (Blikk)
Sok szülőt éri meglepetésként, amikor azon kapja 3-7 éves gyermekét, hogy az a nemi szervével játszik, esetleg azt látja, hogy a gyerekek a papás-mamás játék közben egymás testét – beleértve nemi szervét is – megtapogatják, megsimogatják.
júl. 9
15:03
Túratipp: kirándulás a szlovák paradicsomba (Édenkert)
Nemzeti Park Szlovákia keleti részén az Alacsony-Tátra mellett. Szurdokok, patakok, vízesések, kilátók, védett növények, állatok.
júl. 9
15:21
Öt isteni kávé (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Milliók ébredését segíti reggelente egy csésze kávé, ráadásul mértékletes fogyasztása serkentő hatással van a központi idegrendszerre, a szívre és a véredényekre is.
júl. 9
16:51
Csak tíz évre csukják le az amstetteni rémet? (Infostart)
Lehetséges, hogy csupán tíz évre csukják le Josef Fritzlt, a lányát 24 esztendőn keresztül háza pincéjében fogva tartó, és neki hét gyereket nemző osztrák férfit. Az osztrák büntetőjogban ugyanis nincs halmazati büntetés.
júl. 9
17:27
Gyorshajtási rekord az M3-as autópálya nyíregyházi szakaszán (Infostart)
Gyorshajtási rekordot mért a traffipax az M3-as autópálya új nyíregyházi szakaszán szerdán, ahol 214 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott egy autós.
júl. 9
17:45
Ketten még életveszélyben a gyilkos galóca megevői közül (Infostart)
Saját szedésű gyilkos galócát ettek azok a thaiföldi nők, akiket gombamérgezés tüneteivel, életveszélyes állapotban szállítottak a Péterfy Sándor Utcai kórházba - értesült az InfoRádió az intézmény főorvosától.
júl. 9
19:51
Gyalogost gázoltak a Podmaniczky utcában - képpel (Infostart)
Elütött délután egy gyalogost egy autó Budapesten, a Podmaniczky utcában.
júl. 9
20:09
Harry herceg rámpát és étkezdét épít - képekkel! (Infostart)
A brit trón harmadik számú várományosa ezúttal nem Londonban partizik, hanem kemény munkával az afrikai AIDS-árvákon segít.
júl. 9
20:27
Nagyobb pocak, kevesebb egészséges sperma (Infostart)
Az elhízott embereknek rosszabb minőségű spermájuk van. Valószínűleg azért, mert hájas lábuk körbevonja a heréket, így azok túl melegben vannak, ezt pedig a spermák már nem viselik el.
júl. 9
21:03
Mégsem olyan jótékony az akupunktúra (Infostart)
Nincs elegendő bizonyíték arra, hogy az akupunktúrás kezelések jótékonyan hatnának a nők termékenységére, annak ellenére, hogy a beavatkozások végzői régóta ezt állítják.
júl. 9
21:05
Belehalhat a nevetésbe (Infostart)
A legtöbb édesanya azt szeretné, hogy gyereke élete tele legyen nevetéssel - ám Lucy Hoggan ha meghallja kisfia nevetését, összeszorul a gyomra. Kisfiánál ugyanis a nevetés epilepsziás rohamot jelent, amibe akár bele is halhat.
júl. 9
21:39
Túl sokat beszélt a barátja - kihívta a rendőrséget (Infostart)
Egy kétségbeesett asszony azért hívta a rendőrséget Németországban, mert barátja megállás nélkül 30 órán keresztül beszélt hozzá.

2008. július 10. csütörtök

júl. 10
5:45
A fiatalabb nőket agresszívebb mellrák támadja meg (Infostart)
Bár a fiatalabbak körében ritkábban jelentkezik a mellrák, egy amerikai kutatás szerint a 45 év alattiakat sokkal ellenállóbb daganatfajták támadják meg, amelyekből a gyógyulás is ritkább.
júl. 10
6:03
A hollandok büszkék lehetnek az egészségügyi rendszerükre (Infostart)
Az amerikaiak a legkevésbé elégedettek az egészségügyi rendszerükkel, míg a hollandok vannak a legjobb véleménnyel a saját országuk által nyújtott ellátásról.
júl. 10
6:03
Hasznos útitárs lehet ez a gép (Blikk)
Nemcsak a fordításban, a nyelvtanulásban is segít
júl. 10
6:05
Fordítóprogramok az interneten (Blikk)
Az internet nyelve az angol. Böngészéseink közepette jól jöhet az a program, amelyik segít a weboldal írásainak magyarra fordításában.
júl. 10
6:57
Döglött szúnyog eladó! (Infostart)
Döglött szúnyogot árul egy férfi Kínában távvásárlásos honlapján - és van is vevője, méghozzá bőven.
júl. 10
8:09
Ha nem akarja, hogy elhízzon a gyerek, ne engedje a tévé előtt enni! (Infostart)
Tévénézés közben többet eszünk a szokásosnál, mert nem az evésen jár az eszünk. A gyerekek például 228 extra kalóriát vesznek magukhoz, ha evés közben a tévét nézik - derült ki egy kanadai kutatásból.
júl. 10
8:27
Hamisítvány a sztárt mutató fotó (Infostart)
Teljességgel lehetetlen, hogy a lesifotósok fényképet készítsenek Angelina Jolieről abban a kórházban, ahová szülni ment, így a sztárról nemrég megjelent fotók hamisítványok.
júl. 10
8:29
Kétmilliós kártérítés egy kettétört tűsarkúért (Infostart)
Kártérítés jár annak a brit lánynak, akinek azért tört el a bokája, mert a lábán kettéhasadt az újonnan vásárolt tűsarkú cipő. A főiskolásnak a baleset miatt 2 millió forintnak megfelelő összeg üti a markát.
júl. 10
8:31
A szerencseszám: 13. alkalommal sikerült megszerezni a jogosítványt (Infostart)
Egy brit asszony 27 évnyi próbálkozás és 450 gyakorlati óra után szerezte meg jogosítványát. A 62 éves nagymama először 1981-ben vett vezetési órát.
júl. 10
8:45
Idén még újabb természeti katasztrófákat okoz a klímaváltozás (Infostart)
Természeti csapásokban 150 ezernél több embert vesztette az életét az év első hat hónapjában világszerte - figyelmeztetett az egyik legnagyobb nemzetközi biztosító. A német Münich Re fokozott erőfeszítéseket sürgetett a klímaváltozás lassítása érdekében.
júl. 10
8:47
Az egeret akarta lelőni - majdnem a barátját herélte ki (Infostart)
Önmagát és egy másik embert is megsebesítette az az amerikai asszony, aki egy egeret akart revolvervégre kapni Kaliforniában.
júl. 10
9:03
Kinyitható kanapé, a gyilkos fegyver (Infostart)
A kinyitható kanapéval ölte meg részeges férjét a vita hevében egy feldühödött orosz asszony Szentpéterváron.
júl. 10
9:05
Hogy került egy hétméteres fehér cápa a tóba? (Infostart)
Fürdési tilalmat rendelt el az ausztrál rendőrség az egyik népszerű tavon, ahol egy hétméteres fehér cápát fogott ki egy halász. Mivel a ragadozó Ausztráliában védett, a cápát szabadon engedte, majd jelentette az esetet a rendőrségnek.
júl. 10
9:18
Növényi csokiimitátorok édesszájúaknak (Édenkert)
Egynyári csokoládé, évelő csokoládé, futó csokoládé, cserepes csokoládé: így nézne ki Gombóc Artúr kertje. De csokival nem viccelünk, inkább összegyűjtjük a növényi csoki-imitátorokat.
júl. 10
9:21
Belehalt a havi 80 túlórába (Infostart)
Belehalt a túl sok túlórázásba Japánban a Toyota egyik fejlesztőmérnöke. A jelentés már hivatalos, így a család igényt tarthat a kártérítésre.
júl. 10
9:23
Hat évet kaphat, mert a strandon szerelmeskedett (Infostart)
Akár hat évre is lecsukhatják azt a brit nőt, aki a gyanú szerint egy dubaji strandon szerelmeskedett egy másik nyaralóval, ráadásul ittasan.
júl. 10
9:39
Óvatosan a hennával, életre szóló sebeket okozhat (Infostart)
Egy brit kisfiú valószínűleg egész életében viselni fogja azokat a hegeket, amelyeket egy nyaralás során kért műtetoválás okozott a karján.
júl. 10
9:41
Bunkerbe hurcolták a gyerekeket, hogy megbüntessék őket (Infostart)
Nemcsak a gyermekotthonban, hanem egy, annak közelében álló bunkerben is kínozták a bentlakókat Jersey szigetén - állítja több egykori gondozott. A II. világháborús épületet most kezdik vizsgálni a rendőrök.
júl. 10
9:57
A bennünk rejlő szadomazochista (Infostart)
Minden hetedik férfi és tizedik nő kipróbálta már a szadomazo szexet Nagy-Britanniában, pedig a szigetországban tilos akár szeretkezés közben is sérüléseket okozni egy másik embernek.
júl. 10
9:59
A Babyshambles drogos sztárjától félti a lányát Sting (Infostart)
Van miért dühöngenie Stingnek: az énekes nemrég tudomást szerzett arról, hogy tizenéves lánya Pete Dohertyvel, a Babyshambles drogügyeiről híres frontemberével osztotta meg a sátrát Glastonburyben.
júl. 10
10:01
Cirmos neveli az elhagyott pandát - nézze meg! (Infostart)
Egy hollandiai házimacska fogadta örökbe azt a vöröspanda-bocsot, amelyet az anyja eltaszított magától.
júl. 10
10:15
Edzéssel és megfelelő étrenddel megőrizhetjük agyunk egészségét (Infostart)
Kiegyensúlyozott étrenddel és rendszeres edzéssel megőrizhető az agy egészsége, és megelőzhetők az időskori elbutulással járó betegségek.

Keresés