Négy ember megsérült abban a balesetben, amely hétfőn a késő délelőtti órákban történt az 52-es főúton Solt és Kecskemét között - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Az Amiga Mia rózsabokor vonzó dísze lehet a kertünknek szép és illatos virágai miatt. Emellett vonzza a pillangókat, így kertünk életre kel. Nézzük, hogy hogyan díszíthetjük a kertünket ezzel a fajta rózsával!
Azok számára, akik otthon is szeretnének csokoládét készíteni, eláruljuk az öntőforma készítésének lépéseit. A formák lehetnek bármilyen alakzatúak és méretűek, tehát gyakorlatilag bármit használhatunk erre a célra. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy veszünk egy játékot, ráöntjük a csokoládét, és bedobjuk a mélyhűtőbe.
A talaj nedves lehet a tömörsége miatt vagy a víz növekedett szintjének köszönhetően, ilyenkor a víz közel van a talaj felszínéhez. Az agyagos talajok télen nedvesek, nyáron pedig szárazak. Hacsak nem telepítünk vízelvezető rendszert, olyan növényeket kell választanunk, amelyek alkalmazkodnak a nedves körülményekhez.
Igazi kihívás növényeket ültetni a fák árnyéka alá. Az árnyék és a nedvesség hiánya problémát jelentenek ilyen körülmények között, szerencsére sok olyan növény is van, ami jól érzi magát ilyen körülmények között is. Nézzük, hogy melyek ezek a növények!
A Rosa setigera futórózsát préri rózsaként is ismerik. Ez a rózsafajta Észak-Amerikából származik, és rózsaszín virágaival teszi látványossá a rózsabokrot. Ismerjük meg ezt a préri rózsát!
Többfajta trópusi gyümölcs létezik: vannak, amelyeket exportálnak és vannak, amelyeket csak helyi használatra termelnek. A banán, a mangó, a papaja, az ananász, a kókuszdió, a guava, a sárkánygyümölcs és az avokádó az ismert trópusi gyümölcsök között vannak. Nézzünk meg egy párat belőlük!
A nagyobb városokban a trópusi gyümölcsök és zöldségek széles körben a rendelkezésünkre állnak. Ezek a gyümölcsök általában meleg helyeken nőnek, az Egyenlítő környékén. A trópusi gyümölcsöknek trópusi vagy szubtrópusi körülményekre van szükségük ahhoz, hogy növekedjenek és nem fagytűrők, ezért a legismertebb trópusi gyümölcsöket trópusi országokból exportálják.
A lila egy ritka és híres színárnyalat a természetben és a történelemben. Ez a ritkaság drága színné vált, mivel csak a királyok és a királynők engedhették meg maguknak a lila szőnyegeket, ruhákat és kárpitokat. Nézzük, hogy ez a királyi szín hogyan díszítheti a mi kertünket is!
A torma egy évelő fűszernövény, ami azt jelenti, hogy csak egyszer kell elültetnünk, és aztán minden pár évben ritkítani kell, hogy ne bokrosodjon el. Ez a csípős gyökér gazdag C vitaminban, és nem tartalmaz zsírt.
Amikor egzotikus helyekre látogatunk érdemes kipróbálni a helyi konyha különlegességeit, és a hely egzotikus gyümölcseit. Összegyűjtöttünk 10 trópusi gyümölcsöt, amit mindenkinek ki kell próbálni, különösen ezeken a forró napokon, amikor valami frissítőre vágyunk.
A Dortmund futórózsa egy lombhullató cserje, ami igencsak látványos falakra vagy lugasokra felfuttatva. Tudjuk meg, hogy hogyan kell gondozni ezt a fajta futórózsát ahhoz, hogy a mi kertünket és udvarunkat is díszítse tavasztól késő őszig.
A MUFA (egyszeresen telítetlen zsírsav) diéta célja a lapos has elérése. A Lapos Has Diéta az egyszeresen telítetlen zsírsavas ételeket helyezi előtérbe. A MUFA diétával egészségesen lehet fogyni. De vajon tényleg hatásos ez a fajta diéta? Egyesek azt mondják, hogy a MUFA diéta a legutóbbi fogyókúrás recept az átverések listáján.
Az amerikaiak nem csupán tisztában vannak a gyermekek szexuális bántalmazásának veszélyeivel, és pontosan tudják, melyek azok a kockázati tényezők, amelyek ilyen bűncselekményekhez vezethetnek - derült ki egy közvélemény-kutatásból.
A Csendes-óceánt átszelő 128 napos utazás után hétfőn megérkezett Sydneybe a műanyag palackokból és más újrahasznosított hulladékokból összetákolt katamarán, a Plastiki.
Több ezer, néhány napos tengeri teknőst eresztenek szabadon szakemberek a Mexikói-öböl nyugati részében, abban bízva, hogy mire az állatok elérnék a szennyezett keleti vizeket, az olajfoltot már feltakarítják.
Huszonöt éve folyamatosan a japán nők vezetik a születéskor várható élettartam világranglistáját: a tavalyi adatok szerint átlagosan 86,44 évig élnek - derül ki egy tokiói kormányjelentésből. A férfiaknál is új hazai rekord az átlagosan várható 79,59 év, de az a világon csak az ötödik helyhez volt elég.
A levendula egy igen ismert fűszer- és gyógynövény, ami nem véletlenül ennyire népszerű. Lássuk, hogy hogyan tett szert ilyen népszerűségre, és hogyan változott a használata az évszázadok során. Ebben a cikkben a levendula ókori használatáról olvashatunk.
A Paloma Blanca a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik. Fehér virágaival eleganciát kölcsönöz a kertnek egész nyáron. Tanuljuk meg, hogy milyen gondozásra van szüksége ennek a fehér színű rózsafajtának ahhoz, hogy a mi kertünket is díszítse.
Ez a fajta rózsa jóllehet rózsabokorként van számon tartva inkább talajtakaróként használják, mert vízszintesen növekszik. Mint a legtöbb rózsafajta ez is vonzza a pillangókat, így kertünk tele lesz élettel, ha ilyen rózsát ültetünk.
A lila annyira sokoldalú, hogy a legtöbb színnel könnyen kombinálható. Néhány útmutató követése segíteni fog, hogy elérjük a kívánt hatást. Nézzük meg, hogy melyek ezek az útmutatók, és hogyan használhatjuk őket!
Az egzotikus helyek meglátogatása a fürdés vagy a napozás mellett azt is jelenti, hogy kipróbáljuk a helyi süteményeket és az egzotikus gyümölcsöket. Az egzotikus gyümölcsök az egyedi ízükről, a tápértékükről és a jótékony hatásukról ismertek.
Nem mindig szükséges otthon tartani a gyerekeket iskola helyett azért, mert fejtetűt kaptak. Ez csak a hisztériát növeli, és a gyerekek fölöslegesen mulasztanak - állítják amerikai gyermekgyógyászok, aki szerint meglepően könnyen meg lehet szabadulni a parazitától.
A varasodás, amelyet a Cladosporium cucumerinum okoz jelentős probléma a nyári és télitökökre, a sütőtökökre, a dinnyére és a görögdinnyére nézve. Amikor a betegség a termésen nyilvánul meg, elég nehéz harcolni ellene. Nézzünk meg egy pár hasznos kezelési módszert!
A paradicsom rothadásáért három gombafajta lehet felelős: a Phytophthora capsici, P. drechsleri és P.parasitica. Erre a betegségre főleg olyan helyeken kell odafigyelni, ahol magas a páratartalom és a hőmérsékletek és, ahol különösen nedves a talaj.
Az előző részből megtudtuk, hogy milyen szerepet játszott a levendula az ókorban és a középkorban, most pedig arról lesz szó, hogy hogyan használták ezt az értékes növényt a közelmúltban, és hogy hogyan használjuk mi.
A két alapvető tényező, ami a levendula sikeres termesztéséhez kell, az a teljes napfény és a jó vízelvezetésű talaj. A levendula szívós növény, amely nem igényel sok gondozást, de a megfelelő eredmény eléréséhez szüksége van erre a két tényezőre.
Az általános közvélemény szerint a levendula szárazságtűrő növény. Ez igaz is, abban az esetben, ha a levendula érett és kevés szél éri. Az olyan helyeken azonban, ahol sokat fúj a szél, a levendula gyorsan kiszáradhat, és könnyen elpusztulhat.
A metszés elengedhetetlen egy fiatal, egészséges és élettel teli levendulabokor fenntartásához. A metszés kulcsa az, hogy fiatal korukban kell elkezdeni, amikor még cserépben vannak. Tudjunk meg még többet a levendula metszéséről!
Leminősítették a Ferihegyi repülőteret, mert egy európai uniós ellenőrzés során olyan eszközök jutottak át a biztonsági ellenőrzésen, amelyeket ki kellett volna szűrni - közölte a légügyi miniszteri biztos. Márton Attila a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: a budapesti reptér az úgynevezett unclear, nem tiszta kategóriába került.
A saláták készítéséhez többféle hozzávalót összekeverhetünk, például zöldségeket, gyümölcsöket, húsokat, tengeri ételeket és tésztákat. A salátáknak a fő célja az, hogy nyers ételeket együnk. Most csak egészséges salátákról ejtünk szót, és azok jótékony hatásairól.
Erősen szennyezett a talaj és a talajvíz a volt Bakony Művek veszprémi telepén, de a város ivóvízbázisa nincs veszélyben. Erről a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára beszélt Veszprémben, miután helyszíni bejárást tartott az egykori gyár területén.
A francia levendulának jellegzetes ezüstös színe van, a levelein található bolyhok miatt. Erős színe miatt a tájtervezők egyre nagyobb előszeretettel használják. Tudjunk meg még többet erről a levendulafajtáról!
Fejér megyében elköltöztetik a Börgöndön tervezett repülőtér építési területén élő védett ürgekolóniát. Az állatokat oda telepítik át, ahol nem lesznek munkálatok. A több száz ürge költöztetését a Duna-Ipoly Nemzeti Park környezetvédelmi szakemberei is figyelemmel kísérik.
Bepanaszolta az Egészségbiztosítási Felügyeletnél és az egészségbiztosítónál a makói kórházat egy háziorvos. Domokos Mária megelégelte, hogy az intézmény korlátozta a laborvizsgálatra érkezők számát. A kórház szerint egy beteg sem maradt ellátatlanul.
Ezek a biscottik ugyanolyan szépek, mint amilyen finomak. Nagyszerűen lehet tálalni egy csésze kávéval. De különleges alkalmakkor vagy ebéd után is igazi különlegességnek számít, ha buborékos vagy édes borral tálaljuk. Tanuljuk meg, hogy hogyan kell elkészíteni!
Az egyik kórházi szakmai szervezet szerint részben a hálapénz tartja életben az egészségügyet. Vezetőjük úgy véli: az ellátórendszerben ott alakultak ki a hiányszakmák, ahol nem volt csúszópénz. Az egészségügyi államtitkár-helyettes reagálásban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a rezidensrendelettel már megtette az első lépést a paraszolvencia visszaszorításához.
Több száz raklap ég a Fejér megyei Szabadbattyánban; a tűz egy üzemi épületet és egy csarnokot is veszélyeztet. A székesfehérvári tűzoltóság szóvivője elmondta: az ötfokozatú skálán négyes, kiemelt riasztással vonultak a helyszínre.
Súlyosan megsérült az a budapesti férfi kedd délután, aki ejtőernyőzés közben zuhant három méteres magasságból a földre Máriahalom és Epöl között - mondta Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Belső vizsgálatot rendelt el a Pécsi Tudományegyetem egészségügyi centrumának vezetője, mert a napokban egy vakbélműtétet követően meghalt egy fiatalember az intézmény 400 ágyas klinikáján.
Mentőhelikopterrel a kaposvári kórházba szállították azt a holland fiatalembert, aki súlyosan megsérült kedden Siófokon - közölte Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A figyelemzavaros, túlmozgásos gyerekek kezelésére használt gyógyszer hatóanyaga a kokainfüggők önkontrolljának növelését is segíti - állapították meg a Yale egyetem kutatói.
Várhatóan az éjszakai órákig tart majd annak a tűznek az oltása, amely a Fejér megyei Szabadbattyán külterületén keletkezett, egy raklapot gyártó üzem udvarán - mondta Vén Norbert tűzoltó alezredes, helyszíni tűzoltásvezető. Az előzetes információkkal szemben nem több száz, hanem több tízezer raklap kapott lángra.
Sokkal korábban hal meg az, aki szabad idejében napi hat óránál többet tölt üldögéléssel, mint az, akik három óránál kevesebbet ül naponta. A remélhetőleg sokakat talpra állító tudományos eredményt az American Journal of Epidemiology közölte.
Csak hajnalra tudták megfékezni a szabadbattyáni raklap-gyártó üzem udvarán tegnap délután keletkezett tüzet. Az eddigi információk szerint a Fejér megyei településen több mint több tízezer raklap égett, de senki nem sérült meg.
Késésekre és járat-kimaradásra is számítani kell a budapesti elővárosi vonatok közlekedésében, miután meghibásodott egy biztosító berendezés a Nyugati pályaudvaron.
Súlyosan megsérült a sofőr, amikor furgonja egy dámszarvas miatt felborult szerdán hajnalban a Ladánybenét Kerekegyházával összekötő úton - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Feltehetően ágyban dohányzott az a 75 éves nő, akihez a tűzoltókat riasztották szerdára virradóra, de életét már nem tudták megmenteni - közölte a miskolci tűzoltóság szóvivője.