Egy HIV-ellenes gyógyszer hatóanyagát tartalmazó hüvelyi gél jelentősen csökkenti a nőknél a HIV-fertőzés kockázatát - állapította meg egy hétfőn ismertetett tanulmány.
Ebben a részben a zeller tápértékén kívül még szó lesz az egészségügyben való felhasználásáról, és arról is szót ejtünk, hogy milyen veszélyei lehetnek a zeller használatának, illetve, hogy milyen formában fogyasztható ez a fűszernövény.
A sásliliom a Hemerocallis nemzetséghez tartozik, a Hemerocallis két görög eredetű szóból áll, amelyek jelentése szépség és nap. Ez arra utal, hogy minden virág csak egy napig él. Ennek ellenére a sásliliomok több héten keresztül virágoznak. Hogyan lehetséges ez?
Egy kert gyakran megtelik olyan növényekkel, amelyek csomóba nőnek, és nem terjednek el úgy, ahogy szeretnénk. Ez azért van, mert sok növény nem terjeszkedik magától. A növények elválasztása és átültetése jó megoldás a kerti növények ritkítására, és egyben a terjesztésére is. Van pár alapvető lépése a sásliliomok elválasztásának és átültetésének is. Lássuk, melyek is ezek!
Az almafa termesztés öröme nem abban merül ki, hogy beleharapunk a frissen szedett gyümölcsbe. Nézzük meg, hogy milyen szempontokat kell még figyelembe vennünk, amikor almafák ültetését tervezzük.
A fa elültetésével még korántsem ért véget az almafa gondozása. Folyamatos metszésre van szüksége, ahhoz, hogy bőséges termést biztosítson, ugyanakkor meg kell védeni a betegségek és a rovarok kártékony hatásaival szemben. Nézzük, hogy hogyan tehetjük ezt meg!
A nők sokkal gyakrabban bonyolódnak szexuális kapcsolatokba, 30-as és 40-es éveik végén. Azért teszik ezt, hogy kihasználják hátralévő termékeny éveiket, állítják texasi pszichológusok.
Teljes genetikai vizsgálatnak vetik alá azt a fehér bőrű, kék szemű kislányt, akinek mindkét szülője fekete. A nigériai származású szülők maguk is segítenek a rejtély kiderítésében, és megpróbálják kideríteni, voltak-e fehér őseik.
A sárga klemátisz a legkedveltebb színű klemátisz fajta. E növény számos fajtája hajt sárga színű virágokat. Fontos tudni, hogy a klemátisz virágainak színe évszakról évszakra változhat. A sárga klemátisz néha lehet fehér vagy akár krémszínű is.
Zoltán Erika családtagjai közül többen küzdöttek daganatos betegséggel, barátnőjét is rák miatt veszítette el, s már saját magának is át kellett esnie vészjósló diagnózison — esetében azonban időben felfedezték a kezdődő bajt, s kétszeri műtétnek köszönhetően neki sikerült a kórral leszámolnia.
Régóta ismert, hogy a háborús veteránok közül sokan tapasztalnak szívbetegségre utaló panaszokat, de még mindig nem sikerült tisztázni, hogy ez ténylegesen szervi szívkárosodás következménye, vagy lelki sérülések okozzák. A szívgyógyászat és a lélektan szempontjából egyaránt érdekes panaszcsoportról az European Heart Journal közölt összefoglalót.
A romantikus vígjátékok általában másfél órás könnyed szórakozást nyújtanak, de mint azt egy ausztrál felmérés kimutatta: a nézők valós szerelmi életére is hatással vannak, mégpedig rossz irányban.
Ne nyugodjanak meg azok a párok, akik már hét év együttlétet átvészeltek, hiszen az igazi szakítópróba a kapcsolatokban öt évvel később jön el - legalábbis egy brit felmérés szerint.
A sás (Carex) a palkafélék (Cyperaceae) családjába tartozó növénynemzetség. Fűszerű megjelenése miatt kiválóan mutat díszkertekbe, de kerti tavak mellé is ültethetjük. Ez a díszfű Japánból származik, így a melegen kívül alig igényel bármit, szobanövényként is tartható.
Az almás pite egy észak-amerikai finomság, ami fahéjjal édesített almával töltött tésztából áll. Olyannyira elterjedt, hogy a legtöbb éttermi menün, cukrászdában és élelmiszer boltban megtalálhatjuk, és sokan fejlesztettek ki titkos receptet saját „legjobb” almás pitéjük elkészítéséhez.
Tilos a kutyákat és macskákat hangjuktól megfosztó sebészeti beavatkozás Massachusettsben. Az Egyesült Államokban elsőként azért döntöttek így, mert a műtét állatvédők szerint kegyetlen és fölösleges.
A jamszgyökér (Dioscorea) a jamszgyökérfélék (Dioscoreaceae) családjába tartozik. Sokoldalú növény, amit már az ókortól kezdve gyógyításra is használtak. Manapság a klímax tüneteinek késleltetése miatt közkedvelt a hölgyek körében. Nézzük meg, hogy hogyan termeszthetünk akár otthon is jamszgyökeret!
Ennek a kártevőnek két is elterjedt: a Phytomyza ilicicola a tölgyfélék egy közös kártevője, míg a P. ilicis csak az angol tölgyet támadja. A felnőtt egyedek egy kicsi fekete légyre hasonlítanak, és a hosszuk nem haladja meg a 3–4 millimétert.
Egy 42 éves nő Olaszországban a második ember, akinél kergemarhakórt diagnosztizáltak - jelentette szerdán az ANSA hírügynökség, mely szerint a nő reménytelen állapotban kórházban fekszik.
A Dianella virág a tűzliliomfélék (Hemerocallidaceae) családjába tartozik. Az íriszhez hasonló virágai csillag alakúak, és mivel eredeti élőhelyén igencsak meleg van, oda kell figyelnünk hőigényére, amennyiben élvezni szeretnénk a virágait.
Jelentősen megnő a betöréses lopások száma nyáron, ezért a rendőrség néhány jó tanácsot tett közzé. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője felhívta a figyelmet arra is, hogy a közösségi oldalakon senki ne tegye közzé, hogy nyaralni megy, mert ez tippet adhat a betörőknek.
Az álterhesség, vagyis Pseudocyesis olyan állapot, amelyben egy nem várandós nő úgy véli, hogy terhes, még akkor is, ha nincs fizikai bizonyítéka a terhességnek.
Környezetvédők, orvosok beszélnek a légkondicionáló berendezések ellen, vélt vagy valós veszélyekről, az egészségre gyakorolt káros hatásokról, az energiapazarlásról és a károsanyag-kibocsátásról.
"Mostanában szinte mindennap foglalkoztat az öngyilkosság. Nincs munkám, pályakezdőként nem alkalmaznak." - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Bármily meglepő, a tizenéves fiúknál is előfordulnak merevedési zavarok pszichés és testi okból is - állapították meg amerikai urológusok a kamaszok erekciós problémáit vizsgáló úttörő tanulmányukban.
A légionárius betegség tipikusan nyári kór, mivel a baktérium, amely okozza a melegben, 20 fok fölött szaporodik el. Bár a kór már 1976 óta ismert, még manapság sem gondolnak gyakran erre, a betegséggel ritkán találkozó háziorvosok.
Nemcsak bőrünket kell megfelelő módon védenünk a fokozott UV-sugárzás káros hatásaitól, hanem a szemünket is! A megfelelően kiválasztott napszemüveg nagyon sok kellemetlenségtől megóvhat bennünket.
Ma Magyarországon a lakosság 60-70 százalékának van valamilyen gombás eredetű panasza, ezen belül a körömágyon megjelenő fertőzés az egyik leggyakoribb: nagy esély van rá, hogy legalább egyszer életében mindenki átesik egy ilyen problémán.
A Magyar Urológusok Társaságának égisze alatt útjára indított Prosztata kampány a tájékoztatásban keletkezett űrt kívánja betölteni és felhívni a figyelmet arra, hogy minden férfi 50 év felett keresse fel urológusát, nézesse meg, hogy nincs-e rosszindulatú elváltozás a prosztatájában.
A szegfűk (Dianthus) a szegfűfélék (Caryophyllaceae) családjához tartoznak. Biztosan mindenki ismeri, vagy már hallott ezekről az illatos és színes virágokról. Nézzük, hogy hogyan kell őket megfelelően gondozni azért, hogy a kertünket is színessé tegyék virágaikkal.
Ezek az almák extra lédúsak, ropogósak és édesek! Cseppet sem savanykásak vagy kesernyések. Kiválóan alkalmas tésztasütésekre és desszertek készítésére. Neveljünk könnyen gondozható gyümölcsöket a hátsókertünkben… organikusan!
Számos, a természetben megtalálható növény vitathatatlan gyógyhatással rendelkezik. A falgyomot vizelethajtó, reumás panaszok, cukorbetegség, cellulitisz, vesebántalmak, magas vérnyomás és légzőszervi megbetegedések kezelésére alkalmazhatjuk eredményesen. Fogyasztása allergiások számára mégsem ajánlott, a legfrissebb vizsgálatok alapján ugyanis erős allergenitással rendelkezik.
Egy 42 éves nő Olaszországban a második ember, akinél kergemarhakórt diagnosztizáltak - jelentette szerdán az ANSA hírügynökség, mely szerint a nő reménytelen állapotban kórházban fekszik.
Akár harminc évvel a fejsérülés után is kialakulhat epilepszia a katonáknál, állapították meg amerikai orvosok vietnámi veteránok követéses vizsgálatával. A Neurology című szakfolyóiratban hétfőn közzétett tanulmány szerint igen hosszú idő elteltével is megjelenhet a poszttraumás epilepszia a harctéren szerzett fejsérüléseket követően.
"Európai Cselekvés Napja" - Felmérés 2010 címmel április 10-én indította útjára azt az online kérdőívet az Európai Parkinsonbeteg Szövetség (EPDA) amellyel szeretnék megvizsgálni, hogyan valósították meg Európában a 12 éve megfogalmazott célokat.
A zöldpaprika, más néven édes paprika ugyanabba a családba tartozik, mint a paradicsom, a krumpli és a padlizsán. Mérsékelt éghajlaton, a zöldpaprika palánták kora tavasztól kora nyárig virágoznak. A hűvösebb éghajlaton a zöldpaprika palánta a nyári hónapokban fog teremni.
A stockholmi Nemzetközi Elhízás Kongresszuson bemutatott új kutatások nem találtak bizonyítékot arra, hogy a súlycsökkentő étrend-kiegészítők valóban megkönnyítenék a fogyást.
A fűszernövények könnyen termeszthetők. A legtöbbjük szívós, és nincs szükségük különleges gondozásra, ha megfelelő helyre vannak ültetve. A fűszerkertet nemcsak könnyű fenntartani, de ugyanakkor meg is éri foglalkozni vele.
Létezik legalább 6 somfajta, amely sombokornak vagy somcserjének tekinthető. A legismertebb sombokor a kertépítészetben való gyakori használata miatt a piros somfűz. A piros somfűz bokornak piros vagy lilás színű az ága.
Visszatérhettek otthonukba a korábban kitelepített lakók csütörtök délután a főváros IX. kerületében, miután a tűzszerészek elszállították a Márton utca egyik bontás alatt lévő házában talált gránátot.
Előzési manőver után gázpisztolyt fogott a másik autó vezetőjére egy férfi Zalaszentbalázson; az esetnek szemtanúja volt a megfenyegetett sofőr két gyereke is - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A sásliliomtermesztők száma egyre növekszik, mivel egyre többen figyelnek fel ezekre a gyönyörű virágokra. Rohamosan nő azoknak a kerteknek a száma is, amelyekben sásliliomok vannak, mivel több és több feltűnő színű hibridje jelenik meg ennek a virágnak.
Érdemes Gala almafákat ültetni a kertünkbe. Miért is? A Gala almák édes ízük és ropogós, kemény szerkezetük miatt igencsak népszerűek. Ellenállnak az ütődésnek és a lágyulásnak. Sőt, akár 6 hónapig is tárolhatjuk őket. Nézzük meg, hogy milyen csemetét válasszunk a Gala alma termesztéséhez!
Fokozott ellenőrzést tartanak a hétvégén a rendőrök a Tisza teljes magyarországi szakaszán és a Tisza-tó területén. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság akciójának célja a bűnözés elleni hatékony fellépés, valamint a turisták biztonságának megteremtése és a szabálysértések megelőzése.