A Granny Smith almafák gyorsan nőnek, tehát szemvillanás alatt szedhetsz majd magadnak ízletes gyümölcsöket róla. November elején érnek, és megőrzik kesernyés ízüket egész télen, a tavasz beálltáig.
Szívproblémám van. Szeretném megkérdezni, hogy terhelés mellett mennyi az a pulzus szám, ami még normálisnak számít. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A kínai jázmin (Jasminum Mesnyi) az olajfafélék (Oleaceae) családjába tartozó cserje. Sárga virágaival díszítik a kertünket már kora tavasszal. Nézzük, hogy hogyan lehet nekünk is szép kínai jázmin cserjénk.
A világon 125 millióra becsülik az iker-testvérek számát – megfigyelések szerint minden 333 szülésből egy alkalommal jön világra egyszerre két baba. Az egypetéjű ikrek aránya a világ különböző pontjain azonos. Magyarországon átlagosan minden 74. szülésre számítható iker, szakértők szerint hazánkban mintegy 90 ezer ikerpár él.
Ha azt tervezzük, hogy organikus gyümölcsöket és növényeket termesztünk, először bizonyosodjunk meg arról, hogy a talaj, amelyben nőni fognak, teljesen természetes eredetű trágyával van ellátva.
A peremvirágok (Kohleria) a csuporkafélék (Gesneriaceae) családjába tartozó virágzó növények. Színes kis harang alakú virágai teszik kedvelt szobanövénnyé ezt a Japánból származó virágot. Lássuk, hogy hogyan kell gondoskodnunk róla!
A Jatropha a kutyatejfélék (Euphorbiaceae) családjába tartozó bokor vagy cserje. Élénkvörös színű virága van, és mivel Nyugat-Indiából származik, figyelnünk kell rá, hogy mindig melegben legyen. Azt viszont fontos tudni róla, hogy egyes részei mérgezők lehetnek.
Záporokra, valamint viharos erejű szélre kell számítanunk a hétvégén - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Vadász Vilmos közölte, hogy a jövő hét elején is marad a hűvös idő, majd felmelegedés várható, de a kánikula egyelőre nem tér vissza. Közben lakóházakat rongált meg a jégeső a Vas megyei Őriszentpéteren.
A csokrosindák (Clorophytum) a liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozó növények. Hazánkban a zöldikeként elterjedt virágfajták nagyszerű díszét képezik a belső tereknek. Csíkos leveleik és kis virágaik miatt igen kedvelt csüngős virágok.
A látásuk megőrzése érdekében szemnyomást csökkentő szemcseppet használó emberek jelentős részének nem sikerül az előírt adagot alkalmaznia - állapították meg amerikai kutatók.
Az ezüst pilea (Pilea cadierei) a csalánfélék (Urticaceae) családjába tartozik. Az ezüst pileát leginkább levelei ezüst színű mintázata miatt tartják, de virágokat is hoz. Ismerjük meg közelebbről ezt a Mexikóból származó dísznövényt!
A Layia Platyglossák apró növények, amelyek tavasszal és nyáron virágoznak. Kaliforniában őshonos virágok, ahol vadvirágként nőnek, és a kissé száraz körülményeket kedvelik. Nézzük meg, hogy nálunk hogyan fejlődnek jól ezek a szép és egyszerű virágok!
A McIntosh almák könnyű, jellegzetes ízük és különös piros héjuk miatt annyira népszerűek. Ezek az almák korán érnek, és sok gyümölccsel ajándékoznak meg minden évben! Van azonban egy pár dolog, amire figyelni kell a csemete megvásárlásakor, ha sok és egészséges gyümölcsöket szeretnénk termelni.
Napi egy-két csésze kávé terhesség alatt vélhetően nem emeli a vetélés és koraszülés kockázatát - közölte csütörtökön az amerikai szülész- és nőgyógyászkollégium (ACOG).
A látásuk megőrzése érdekében szemnyomást csökkentő szemcseppet használó emberek jelentős részének nem sikerül az előírt adagot alkalmaznia - állapították meg amerikai kutatók. Így pedig vagy nem hat a szer, vagy túl gyorsan elfogy a receptre írt mennyiség.
Az Egyesült Államokban tavaly 11 milliónál is több szépészeti operációt végeztek - a páciensek közül pedig sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ezek többsége órákig tartó, altatásban végzett műtéti beavatkozás. A kozmetikai sebészet érzéstelenítési technikájának speciális kérdéseiről az International Hospital Equipment and Solutions szakfolyóirat közölt tanulmányt.
Az ausztrálokat jobban érdekli egy televíziós szakácsverseny, mint a parlamenti választások - éppen ezért Julia Gillard miniszterelnök és Tony Abbott ellenzéki vezető vasárnapra tervezett televíziós vitáját egy órával későbbre halasztják. Így nem kezdődik egy időpontban a Mesterszakács című népszerű valóságshow döntőjével.
Prosztata kampányt szervezett a Magyar Urológusok Társasága, melynek célja felhívni a magyar lakosság figyelmét a prosztata megbetegedésének kockázatára. A kampány programja ismerteti a prosztata megnagyobbodás és a prosztatarák előjeleit, tüneteit és hangsúlyozza a rendszeres szűrővizsgálatok szerepét.
Azokat a zöldségeket tartjuk egzotikusnak, amelyeket nem lehet megtalálni a világ minden részén. Ezeket a zöldségeket lehűtve szállítják a világ minden tájára, azért, hogy megőrizzék eredeti ízüket és illatukat. Nézzük, melyek ezek a zöldségek!
A csodagumó (Sauromatum) a kontyvirágfélék (Araceae) családjába tartozik. Ennek az érdekes trópusi növénynek szüksége van egy kis különleges figyelemre, mert eredeti élőhelye Afrika és Ázsia területein van. Lássuk, hogyan kell megfelelően gondoskodni erről a növényről!
Szederszörp receptje: Válogassuk át és mossuk meg a szedret, majd passzírozzuk át, és üvegedénybe téve langyos helyen tartsuk mindaddig, míg erjedni nem kezd. Úgy 5-6 nap pihentetés után öntsük bele egy vászonzacskóba, és csurgassuk ki a levét. Minden liter léhez 1 kg cukrot tegyünk, és lassú tűzön melegítsük, a forrás kezdetétől számítva 10 percig. Majd végül töltsük üvegekbe, és légmentesen…
A gyepliliom (Liriope) a liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozó évelő növény. Nem igényel különösebb gondozást, de azért oda kell figyelni a szükségleteire azért, hogy szépen fejlődjön, és hogy sokáig díszítse a kertünket. Nézzük, hogy milyen igényei vannak!
Az okra (Abelmoschus Esculentus) egy zöldség, ami a mályvafélék (Malvaceae) családjába tartozik. Erre a virágzó növényre néha Hibiscus esculentus L-ként is utalnak. Nézzük meg, hogy hogyan nevelhetjük akár a kertünkben is ezt a zöldséget!
A csontbiológia területén zajló kutatások egyik „nagy” felfedezettje napjainkban a denosumab nevű hatóanyag, amelytől nemcsak a csontbetegségek érintettjeit gondozó szakorvosok várnak terápiás „hasznot”, hanem a reumatológusok mellett a különféle tumorok gyógyításával foglalkozó orvosok is.
A Kaempferia növények a gyömbérfélék (Zingiberaceae) családjába tartoznak. Ezek a lila virágot hozó növények Indiából és Burmából származnak. Szeretik a közvetlen napfényt, és egy kis különleges törődésre is szükségük van.
A Porphyrocoma virág különleges gondozást igényel, ha azt szeretnénk, hogy szépen virágozzon és beragyogja az otthonunkat. Nyáron különösen figyelni kell rá, mert megtámadhatják a takácsatkák.
Az örökzöld tatárvirág (Iberis Sempervirens) az év bármelyik évszakában képes virágba borulni, annak megfelelően, hogy mikor vetjük el. Szaporítása nagyon egyszerű, hisz magról történik, így bárki képes tatárvirágot nevelni.
Az afrikai ibolya vagy más nevén fokföldi ibolya (Saintpaulia) a csuporkafélék (Gesneriaceae) családjába tartozik. Nagyon kedvelt szobanövény, ami nem is csoda, hisz édes kis virágaival bármilyen helyet otthonosabbá és barátságosabbá varázsol.
A Pilea depressa a csalánfélék (Urticaceae) családjába tartozó növény. Nagyszerűen beillik bármilyen környezetbe természetes zöld leveleivel. Jól mutat függő cserépben, és nem igényel különösebb gondozást.
Már évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget a teljesítményfokozás lehetősége, amelyek célja a fizikai erő növelése, a fáradtság leküzdése és a koncentrálóképesség fokozása. A felépítő (más néven anabolikus) szteroidok napjainkban az egyik legelterjedtebb teljesítményfokozó anyagok, amelyek a kereskedelmi forgalomban is fellelhetőek.
A pletyka (Tradescantia) a kommelinafélék (Commelinaceae) családjába tartozó növénynemzetség. Több fajta pletyka létezik, de az igényeik általában megegyeznek. Ebből a cikkből azt tanulhatjuk meg, hogy hogyan kell gondoskodni a pletykákról.
A Ruellia az akantusz-félék (Acanthaceae) családjába tartozó változatos színű cserje. Ez a Brazíliából származó cserje kiválóan fejlődik a jó minőségű, általános virágföldben, és nem igényel különösebb gondozást, gyakorlatilag bárki nevelheti.
A Chirita a csuporkafélék (Gesneriaceae) családjába tartozik. Harang alakú virágai teszik igazán kedvessé ezt a kis növényt, amelyet többnyire szobanövényként tartunk, magas a hőigénye miatt. Ennek ellenére nem szereti a közvetlen napfényt. Tudjunk meg még többet erről a trópusi növényről!
A lampionliliom (Sandersonia aurantiaca) egy sárga virágú növény, amely Dél-Afrikából származik. Jóllehet az európai éghajlat eltér eredeti élőhelyének az éghajlatától, de itt is nevelhető egy kis gondozással és türelemmel.
A Rivina az alkörmösfélék (Phytolaccaceae) családjába tartozik. Ez a Nyugat-Indiából származó növény nemcsak virágokat hoz, hanem gyümölcse is van, ami szintén díszíti a növényt. Ismerjük meg közelebbről!
A hímvessző tumoros elváltozása viszonylag ritka, de kiemelkedő fontosságú az, hogy bármilyen aggasztó tünetet észlel, ne halogassa a problémát, azonnal forduljon orvoshoz.
Sok család idén is autóval indul üdülni, és a legjobb nyaralást is elronthatja, ha az autót ellopják, feltörik, onnan fontos iratokat, készpénzt, csomagokat visznek el. Az ORFK szakértőinek tanácsait követve talán elejét vehetjük a bajnak.
Egy amerikai kutatócsapatnak sikerült úgy megváltoztatni a szúnyogok genetikai állományát, hogy azok immunisak legyenek a malária kórokozójára. A szúnyogmutánsok szabadon eresztve kiszoríthatnák a vadon élő populációkat, így meg lehetne fékezni a betegség terjedését.
Európa legnagyobb autóklubja, a német ADAC több európai fürdőhelyet, így Magyarország tavait is megvizsgálta a vízminőség szempontjából. Összességében a kontinens szinte minden vizében nyugodtan lehet fürödni, de nem árt vigyázni, mert vannak kivételek.
Egy friss kutatás eredményei szerint hatásosak a dohányzás káros veszélyeire figyelmeztető kampányok az új-zélandi fiatalok körében. Az országban egy évtized alatt harmadára csökkent a dohányzó tinédzserek száma, körükben azonban a bennszülött lányok gyújtanak rá a legtöbben.
Bizonytalanság-érzetem van, nem szédülök, nem fáj a fejem. Azóta jelentkezett, amikor a feleségem elköltözött tőlem. Depressziós tüneteim is vannak: kedvetlenség, sírógörcsök, szorongás az egyedülléttől, alvászavar. Nagyon félek az agydaganattól, elképzelhető, hogy az is okozhatja? - A WEBBeteg Orvos válaszol rovatából.
A szójababból és porított rovarokból készülő "hamburger" sokak számára elképzelhetetlen csakúgy, mint az a tészta, amelyet rizsporból és darált selyemhernyógubóból gyúrtak. Ezek a futurisztikus ételek azonban már ma is léteznek - Japánban fejlesztették ki a hosszú ideig tartó űrutazásokra.