A foltos kínai rákvirág (Aglaonema costatum), amint azt a neve is jelzi, Kínából származik. Sötétzöld levelei, amelyen ezüst színű foltok vannak színesebbé teszi hétköznapjainkat attól függetlenül, hogy a munkahelyünkön vagy az otthonunkban tartjuk.
Frontálisan ütközött egy bolgár kamion és egy személyautó szerda hajnalban az M1-es autópályán, Bicske térségében. A személykocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, a kamionos súlyosan sérült.
A Békabogyó (Actaea dahurica) kora tavasszal és késő nyáron virágzik. Korábban ezt a virágot Cimicifuga dahuricaként ismerték. A Cimicifuga nemzetségbe tartozó fajokat nemrég sorolták be a békabogyó (Actaea) nemzetségbe. Lássuk, hogyan kell gondozni ezt a különlegesen szép virágot.
Az illatos fűszercserje (Calycanthus floridus) szépen fejlődik az általános, jó vízvezetésű talajban és félárnyékban. Nézzük meg, mit kell még tudni erről a fűszercserjefélék (Calycanthaceae) családjába tartozó növényről, ahhoz, hogy szépen virágozzon!
Százával vannak olyan írott és íratlan szabályok, amelyeket a magyar turistáknak is be kell tartaniuk külföldön. Honfitársaink legtöbbször a sebességhatárokkal, a fényképezéssel, az öltözködéssel, a szuvenírekkel és a viselkedéssel kapcsolatos előírásokat szegik meg - mondta az InfoRádiónak Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró.
A kék iringó (Eryngium planum) kis csoportokban növő, évelő, nyáron virágzó növény. Bogáncs formájú padlizsánkék virágai a sötétzöld színű tőrózsából emelkednek ki. Kiválóan lehet alkalmazni szegélynövénynek, így nyáron a kertet, télen pedig szárított formában az otthonunkat díszíti.
Sokan úgy tartják, hogy az orchideák kényes növények, ezért sok ember fél belekezdeni a tartásukba, termesztésükbe. Az orchideafélék családjába sok növény tartozik, és nem mindet nehéz tartani - sőt, egyeseket kimondottan könnyű. A cikk elolvasása után remélhetőleg mindenkinek lesz elég önbizalma ahhoz, hogy orchideákat tartson!
Az orchideák sokak szerint érzékeny és nehezen nevelhető dísznövények, amelyeket nehéz virágzásra bírni. A cikk első részében megtudtuk, hogy hogyan kell megfelelően öntözni az orchideákat ahhoz, hogy egészségesek maradjanak, második részünkben pedig a fény-, a talaj- és a tápigényükről ejtünk szót.
Nehéz minden nap változatos ételt teremteni az asztalra, de nem lehetetlen. Próbáljuk ki a csirkés picadillós pizzát, amely biztosan új ízt visz a hétköznapokba. Az édes, csípős és sós fűszerek nagyszerű ízt adnak a pizzamártásnak.
A kecskerágó-pajzstetű (Unaspis euonymi) egy olyan tetűfajta, amely lekopaszítja, vagy akár el is pusztíthatja az örökzöld kecskerágót. A kecskerágó-pajzstetű megtámadhatja még az angol borostyánt, a hibiszkuszt, a loncot, a kövérkét és az orgonát is. Az egyedülálló kecskerágó-pajzstetű nagyon kicsi, és általában csak akkor veszik figyelembe, amikor már súlyos károkat okozott. Általában az…
Muszaka receptje: 3 kg padlizsán, 1 kg krumpli, 30 dkg zsíros reszelt sajt, só, bors, olívaolaj A darált húshoz: 1 kg darált hús (marhahús), 1 üveg paradicsomszósz, 2 hagyma, 1/2 pohár fehér bor, 2 babérlevél, só, bors, olaj, 2 tojás, 2 leveseskanál reszelt sajt. Besamelt készítünk és hozzákeverjük a tojást és a sajtot. Olajban megpároljuk a húst. Ráöntjük az apróra vágott hagymát és megpirítjuk.…
Újabb kölykök születtek a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ezúttal az Afrikában őshonos szurikátáknál. A három apróság az elmúlt heteket nagyrészt a földalatti járatrendszerben töltötte, mostanra azonban már jól láthatja őket a közönség.
Július végére érezhetően csökkenhet a szúnyogok száma Budapesten; már folyamatos a "szúnyoggyérítés", de még két hétre van szükség, hogy valóban javuljon a helyzet a fővárosban - mondta Tajti László, a Közép-magyarországi ÁNTSZ biológusa.
A testesebb koszorúslányokat részesíti előnyben a menyasszonyok jó része Nagy-Britanniában, hogy maguk karcsúbbnak tűnjenek mellettük esküvőjükön - fedte fel egy szigetországi felmérés.
A fenyők hajtáspusztulását a Sphaeropsis sapinea nevezetű gomba okozza (más néven Diplodia Pinea). Ez az egyik legsúlyosabb betegséget okozó gomba. Előfordulása a fekete fenyő esetében a leggyakoribb, de megtámadja a skót fenyőt, a sárga- és a törpefenyőt is. Kezelés nélkül a megfertőzött fa elgyengül és néhány év alatt elpusztul.
A piték szerelmeseinek itt van egy új, gyümölcsös pite receptje, ami biztosan megdobogtatja majd a szívüket. Lássuk, hogyan készül a grillezett barackos pite!
A miniatűr üvegházak ugyanolyan elegánsak és stílusosak, mint a nagyobb méretű rokonuk, a bűbájosak és ellenállhatatlanok. Nézzük, hogyan kell elkészíteni, és hogyan kell gondozni úgy, hogy nagyon sokáig élvezhessük a különleges szépségét!
Az amerikaiak döntő többsége tisztábban van azzal, hogy a jelenlegi felelőtlen energiafogyasztási szokásain változtatni kell. A változtatásban komoly szerepet szánnak az okos energiagazdálkodást segítő eszközöknek, amelyekkel egyszerre spórolhatnak, gondoskodhatnak gyerekeik biztonságos jövőjéről és óvhatják környezetüket.
Uszályhajó ütközött egy városnézőket, köztük magyarokat szállító kétéltű vízibusznak szerdán az egyesült államokbeli Philadelphiában, 37 embert taszítva a fedélzetről a Delaware folyóba, s a vízbe esett városnézők közül két magyart nem találnak.
Gátolt orrlégzést, orrfolyást, de akár horkolást vagy fejfájást is eredményezhet az orrpolip, amely a gyakori tévedéssel szemben nem daganat. Érdemes azonban utánajárni a jelenségnek, hiszen jelenléte krónikus fertőzéshez, gyakori orrmelléküreg-gyulladáshoz vagy szaglászavarhoz is vezethet.
A Hortobágyon, július 10-én zárja a tavaszi-nyári futószezont a Budapest Sportiroda: a 7. E.ON Délibáb Sportnapon három sportágban és hét távon próbálhatják ki magukat a résztvevők.
Péntektől kis mértékben drágulnak a Fővárosi Állat- és Növénykert belépti díjai. A legfontosabb jegytípusok ára 7-10 százalékkal emelkedik, de például a fogyatékossággal élők számára váltható jelképes jegy ára változatlan marad.
Ahhoz, hogy szép kertünk legyen, nem feltétlenül sok pénzre van szükségünk, hanem jóval inkább nagy adag kreativitásra. Itt van egy pár ötlet, amely vonzóvá varázsolja a kertünket, anélkül, hogy kimerítené a bankszámlánkat.
A szép ház önmagában nem elég, a kertnek és az udvarnak is szépnek kell lennie. Az első részben már adtunk néhány érdekes tippet a kert berendezésére, most viszont azt tudhatjuk meg, hogy miként tehetjük kertjeinket még személyesebbé.
A Kertberendezés - olcsón! című cikk sorozatunkban eddig olyan érdekes és olcsó megoldásokat mutattunk be, amelyek szebbé varázsolhatják a kertünket és az udvarunkat. Ebből a részből azt tudhatjuk meg, hogy hogyan rendezhetjük be a kertet a kreativitásunk és egy pár kidobott holmi segítségével.
Az amerikai parti őrség csütörtökön folyatta a kutatást az után a két magyar fiatal után, akik egy városnéző vízibusz philadelphiai balesetében tűntek el még előző délután a Delaware folyóban.
Mivel a legtöbb terráriumban csak leveles növények vannak, ebben a részben arról olvashatunk, hogy milyen vízi, illetve virágzó növényt ültethetünk a terráriumunkba. Ezek színessé és változatossá tehetik szobáinkat.
Az Alpinia vittata a gyömbérfélék (Zingiberaceae) családjába tartozó gyömbér, amelynek piros virágai vannak. Amikor gyömbérről van szó, akkor a legtöbb ember a Zingiber officinale fűszer- és gyógynövényre gondolnak. De nézzük meg, hogyan tarthatunk otthon Alpinia vittata gyömbért.
A grillezett avokádó hamar elkészül, és mindemellett rendkívül ízletes. Ha valami különlegességet szeretnénk az asztalra tenni, de nincs ötletünk, kipróbálhatjuk a grillezett avokádót. Biztosan hamar elnyeri mindenkinek az ízlését.
A flamingóvirág (Anthurium) a kontyvirágfélék (Araceae) családjába tartozó évelő. Leginkább szív alakú és színes levelei miatt kedveljük. A leggyakrabban a piros és a fehér virágú változatával találkozunk. Lássuk, hogyan kell gondozni és szaporítani ahhoz, hogy egészségessé és széppé váljon.
Biztosan mindenki tudja, hogy hogyan kell elkészíteni a grillezett csirkét vagy legalább is evett már. Most azt tudhatjuk meg, hogy hogyan adhatunk neki pikáns ízt, egy görögdinnye segítségével. Igazán ízletes és gyors étel, próbáljuk ki!
A titánbuzogány virág (Amorphophallus paeonifolius) a kontyvirágfélék (Araceae) családjába tartozó növény, ebből fakadóan óriáskontyvirágként is ismert. Bármelyik kifejezést is használjuk a neve már önmagában sokatmondó, és nem megtévesztő! Tényleg ennek a növénynek van a világon a legnagyobb virága.
Elutasították annak a meleg férfinak a keresetét Kínában, aki a vöröskereszt egyik központját akarta beperelni, mert homoszexuálisként nem adhatott vért.
Patkánykísérletek alapján összefüggést mutatott ki a hentesáru - felvágottak, sonkák - fogyasztása és a bélrák kialakulása között egy francia kutatócsoport, amelynek tanulmányát a francia mezőgazdasági kutatóintézet (INRA) tette közzé.
Bogácson minden évben megrendezik az országos ifjúsági grillbajnokságot. Az alábbi recepteket az idei verseny jól sikerült alkotásaiból válogattuk. Kipróbálásukat Csetneki László, az MNGSZ észak-bükki régiójának elnöke is jó szívvel ajánlja olvasóinknak.
Bármilyen típusú virágtartót lehet szemet gyönyörködtető virágcserépként használni, amennyiben megáll benne a föld és jó vízelvezetésű. Egy régi vödör, vagy locsoló is érdekes lehet a maga módján. A modern virágtartókat is lehet nedves földdel “öregíteni”, annak érdekében, hogy érdekesebb külsőt kapjanak.
Évtizedekig tavasszal született a legtöbb gyerek Franciaországban, újabban azonban - bár a tervezett terhességek miatt egész évben kiegyensúlyozottá vált a születések száma - több gyerek jön a világra szeptember 24-25-én, mint más napokon. Ez arra utal, hogy szilveszter éjszaka kevesebb figyelmet fordítanak az emberek a fogamzásgátlásra.
Egy potpourri dekoratív cserépben, szép és illatos dísze lehet az asztalnak, főleg, ha szárított rózsából készül. A rózsáról levágott, elhervadt virágokat szárítsuk meg, ahelyett, hogy eldobnánk. A rózsa megtartja színének egy részét a száradása után is és továbbra is csodálatosan néz ki. Használjunk egy rózsaszirmokból és száraz rózsafejekből álló keveréket, így nagyon szép díszt készíthetünk.
A magyar tenger gazdag kínálatot nyújt ingyenes strandokból, az ezekben a napokban 25 fok feletti vízhőmérséklet pedig sokakat vonz, az északi és a déli parton egyaránt. A Pénzcentrum összeállításából kiderül, hol lehet ingyen fürdeni.
A környezeti tényezőknek tulajdonítható, hogy a hajtatásban, a szántóföldön és az ültetvényekben egyaránt megjelentek és károsítanak a tripszek.( Pl.: Tokaj Hegyalján nagy problémát okoznak a szőlő ültetvényekben , ami eddig elsősorban a mediterrán országokra volt jellemző.) A hajtatásban már a palánta korban védekezni kellett ellenük, s várhatóan a későbbi időszakban is erős fertőzésre…
A koriander egy többszörösen hasznosítható növény. A magvait korianderként ismerjük, a leveleit pedig bolhafű vagy büdös kaporként, ez utóbbit a latin konyha használja nagy előszeretettel, mert különleges íze van. Konyhakertben és konyhában egyaránt termeszthető.
A kártevők folyton jelen vannak a kertünkben, a kérdés csak az, hogy mennyire károsítják a termést. Többféle módszer van a kártevők távol tartására, ezek között a legnépszerűbb az IPM, az Integrált Kártevők Kezelése. Nézzük meg, hogy miért érdemes ezt a módszert használni?
Mindegyik évszaknak megvan a maga szépsége és íze! Most az őszibarack segítségével próbáljuk ízletessé és különlegessé varázsolni a megszokott csirkecombokat. Lássuk, mi az elkészítésének a titka!
A kártevők elleni harc néha fáradtságos, és az is megesik, hogy mégsem sikerül távol tartanunk a a kártevőket a növényeinktől. Az előző részből megtudhattuk, hogy mi is az az "IPM", most pedig megláthatjuk, hogy hogyan lehet azt hatékonyan használni a kertben!
A körömvirág és a borágó színt visznek a kertünkbe egész nyáron, tartós és sorozatos virágzásukkal. Ezt a két virágot nyugodtan nevelhetjük, mert nem igényelnek túl nagy gondozást. Mindkettő egynyári növény, de miután elkezdenek virágozni a kertünkben, maguktól fogják elszórni a magvaikat, így évről évre megmaradnak.
Fűthetjük az üvegházunkat természetes és könnyű módokon, például egy pár víztartály elhelyezésével, amelyek előbb beszívják a meleget, majd kibocsájtják azt. Aztán egy másik módszernek köze van a nyulakhoz, a földhöz és a melegház előnyös szerkezetéhez. Ezek az egyszerű dolgok segítenek az üvegház természetes melegítésében.
A papagájfű (Alternanthera) az amaránfélék vagy a disznóparélyfélék (Amaranthaceae) családjába tartozó évelő növény. A háziasított változatoknak a levélszíne különböző, a virágai pedig fehérek. Nagyszerűen megállják a helyüket szőnyegágyakként is!