A Külügyminisztériumba kérették Szlovákia magyarországi nagykövetét a Benes-dekrétumok megerősítése miatt - mondta Horváthné Fekszi Márta, a tárca államtitkára.
Az Európai Unió kezdeményezően lép fel a halálbüntetés ügyében az ENSZ közgyűlésében. A mai ülésen – olasz javaslatra – felhívást fognak beterjeszteni a halálbüntetés moratóriumáról. A felhívás várható fogadtatásáról kérdeztük az ELTE egyetemi tanárát, és kérdeztük volna az egykori politikust, jelenlegi ügyvédet.
A kisbéri önkormányzat több intézményében kikapcsolták a gázt, mivel több hónapos egyeztetés után sem egyenlítették ki a szolgáltatás ellenértékét - tudta meg az Égáz-Dégáz Zrt. kommunikációs igazgatójától hétfőn az MTI.
A Csongrád Megyei Bíróság hétfőn helybenhagyta a Szegedi Városi Bíróság Zuschlag János előzetes letartóztatásáról szóló döntését - tájékoztatta az MTI-t Cseh Attila sajtószóvivő hétfőn.
Azonnal megkezdi az aláírásgyűjtést a Fidesz a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazáshoz, ha megnyílik erre a lehetőség - mondta Orbán Viktor, a párt elnöke hétfőn Budapesten tartott sajtóértekezletén az MTI kérdésére.
Megkezdődött a titkos szavazás az új általános ombudsman-jelöltről a parlamentben hétfő este fél hat után nem sokkal. A biztosi posztra Szabó Mátét jelölte nyár elején Sólyom László köztársasági elnök.
Az újbudai önkormányzat több hibát is elkövetett az úgynevezett öböl-projekt ingatlanfejlesztés során, amivel a kerület 10-15 milliárd forintos haszontól esett el, ráadásul nem valósultak meg az ingatlanfejlesztés céljai sem - mondta az InfoRádiónak Mészáros József, a XI. kerületi önkormányzat KDNP frakciójának vezetője.
Lezárták a rendőrök fővárosi Kossuth tér egy részét hétfőn délután, mert tart a plenáris ülés a parlamentben -adta hírül a Klubrádió. A forgalomkorlátozásra a közelmúlt eseményei miatt van szükség, a téren tüntetők ugyanis többször megdobálták az Országházból távozó képviselők autóit. Nem lehet behajtani a Kossuth térre sem a déli, sem pedig az északi irányból, az autósokat a Nádor, illetve a…
Megválasztotta az Országgyűlés Szabó Mátét az állapolgári jogok országgyűlési biztosává. Az 51 éves jogász politológust, egyetemi tanárt, az ELTE Politikatudományi Intézetének igazgatóját 290 igen szavazattal, 37 ellenében választották ombudsmanná a képviselők. Szabó Máté a szavazás eredményének kihirdetése után letette az esküt a parlament előtt.
Szabó Máté az állampolgári jogok új országgyűlési biztosa. A parlament hétfői ülésén választották meg a képviselők titkos szavazáson. Szabó Máté kinevezését 290-en támogatták, 37-en pedig nem, 23 szavazat érvénytelen volt. Az új általános ombudsman megbízatása 6 évre szól.
Lezárták a rendőrök fővárosi Kossuth tér egy részét hétfőn délután, mert tart a plenáris ülés a parlamentben. A forgalomkorlátozásra a közelmúlt eseményei miatt van szükség, a téren tüntetők ugyanis többször megdobálták az Országházból távozó képviselők autóit.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa mellett még két ombudsman-jelöltről szavaznak a képviselők az őszi ülésszak alatt: a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról és az adatvédelmi biztosról, mivel Péterfalvi Attila mandátuma december közepén lejár.
Megválasztotta ombudsmannak Szabó Mátét az Országgyűlés; a köztársasági elnök jelöltjét még a titkos szavazás előtt valamennyi parlamenti párt támogatásáról biztosította. A képviselők közül 290-en támogatták, 37-en nemmel szavaztak.
A Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi képviseletek szövetségének, az ANTOR-nak nyolc tagországa szeptember 28-án együtt vonultatja fel újdonságait a székesfehérvári Novotel szállodában.
Azonnal megkezdi az aláírásgyűjtést a Fidesz a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazáshoz, ha megnyílik erre a lehetőség - mondta Orbán Viktor, a párt elnöke hétfőn Budapesten tartott sajtóértekezletén az MTI kérdésére.
Az innováció nem a tudósok és mérnökök ügye, hanem gazdasági kérdés - hangsúlyozta a Heti Válasz "Kinőni Magyarországot" című konferenciáján a Gazdasági és Közlekedési minisztérium szakállamtitkára, Egyed Géza. Pálinkás József akadémikus ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a kutatásfejlesztési pénzek elosztásában zűrzavar uralkodik, a pályázatokat pedig átitatja a korrupció.
Magyarországra akkreditált nagykövet asszonyokat és misszióvezetők feleségeit látta vendégül hétfőn Kecskeméten a Kodály Intézetben Sólyom László köztársasági elnök felesége.
A szocialista és szabad demokrata nyilatkozatok alapján elképzelhető, hogy lesz megegyezés az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról hétfőn, a kora esti órákban kezdődött egyeztetésen. Az MSZP tárgyalódelegációját Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, pártelnök, az SZDSZ-ét Kóka János pártelnök vezeti.
Magyarországon csaknem 40 ezren élnek prostitúcióból, és erre a tevékenységre a statisztikai adatok alapján a férfiak átlagosan több mint 30 ezer forintot költenek évente. Összesen a szexuális szolgáltatások forgalma egy évben 180 milliárd forint és mindez adózatlan.
Politikai egyezség született az egészségbiztosításról - jelentette be Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa hétfőn este. Elmondta: a pénztár alapegysége a megye lesz, a közép-magyarországi régióban (Budapest és Pest megye) pedig négy pénztár alakulhat meg.
A héten újabb hajléktalan családot költöztetnek a Heves megyei Erkre. A településen eddig két többgyermekes család kapott házat. Cserébe a fedél nélkülieknek vállalniuk kellett, hogy elmennek dolgozni, valamint, hogy rendben tartják a házat és annak környezetét.
Politikai egyezség született az egészségbiztosításról - jelentette be Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa hétfőn este. Elmondta: a pénztár alapegysége a megye lesz, a közép-magyarországi régióban (Budapest és Pest megye) pedig négy pénztár alakulhat meg.
Egy móri ingatlan értékesítésének körülményeiről szóló, a város polgármestere és jegyzője közötti beszélgetést rögzítő hangfelvételt tett közzé az ATV Friderikusz Most című műsora hétfőn este; az érintettek az adás előtt írásban közölték, hogy nem járulnak hozzá a felvétel nyilvánosságra hozatalához.
Politikai egyezség született az egészségbiztosításról - jelentette be Kökény Mihály, a szocialista párt szakpolitikusa hétfő este, miután véget ért a koalíciós pártok megbeszélése a Parlamentben.
Jánosi Katalin október 4-re közös látogatásra és beszélgetésre hívja az Országgyűlés elnökét, alelnökeit és a pártok frakcióvezetőit a Nagy Imre Emlékházba. Az egykori miniszterelnök unokája nyílt levelében úgy véli, a ház történelmi hangulata elősegítené az ünnepre való szellemi ráhangolódást, és azt kéri a címzettektől, hogy az ünnepet ne áldozzák fel a politikai csatatéren. Idén Jánosi Katalin…
Minden régióban lesz lakóotthona a fogyatékossággal élő embereknek, miután Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter kilenc nyertesről döntött a tárca Új lakóotthonok létesítése fogyatékossággal élő emberek részére címmel meghirdetett pályázatán. A döntés eredményeként 647 millió forint értékű támogatásból kilenc intézmény jöhet létre, amelyek mindegyikében 12-14 - országszerte több mint…
Több mint 56 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre az idei és a jövő évre, hogy Magyarországon javítsák az ivóvíz minőségét, ezen belül nagymértékben csökkentsék az arzéntartalmat - jelentette be az önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Bajnai Gordon elmondta, az önkormányzatokat segítve a kötelező önrészben a kormány hitelkonstrukciót dolgozott ki, így öt évre 75-80 százalékos…
Átszállították Kabai Károly nyírbogáti vállalkozót az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetből a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai objektumába. Az adócsalás és más bűncselekmények miatt jogerősen három év hat hónap börtönbüntetésre ítélt férfi őrizetbe vétele még szombaton, az egészségügyi intézményben történt meg, miután konzultáltak kezelőorvosával. A volt…
Szakmai egyeztető fórumot hívott össze a Magyarországi Református Egyház mára, amelyen az egészségbiztosítási rendszer tervezett és a közoktatási rendszer folyamatban lévő átalakítása lesz a téma. A fórumra meghívást kapott többek között a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Független Pedagógus Fórum, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és…
Azonnal megkezdi az aláírásgyűjtést a Fidesz a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazáshoz, amint erre megnyílik a lehetőség - közölte Orbán Viktor. A pártelnök bejelentette: Tarlós István lesz a népszavazási kampány politikai vezetője, feltéve, hogy a Fidesz fővárosi frakcióvezetője vállalja. Mivel a Tarlós szerdáig gondolkodási időt kért, ezért a népszavazási kampány…
Mátraszőlősön és Csörögön már minden gyereket beiskoláztak, és az Oktatási Hivatal elnöke, Bakonyi László úgy tudja, az egész országban minden iskolakötelezett megkezdte tanulmányait. Ám azzal, hogy az említett két településen az iskolai "herce-hurca" mit okozhatott a gyermekek lelkében, senki nem foglalkozott. Ezért arra kértük Herczog Mária szociológust, az ENSZ gyermekjogi bizottságának tagját,…
A korrupciós ügyekben illetékes vezető svéd ügyész nyomozati szempontja a két eladó és a négy vevő országot érintő Gripen harcigép-ügyben az, hogy feltárja: fizetett-e svéd cég azért, hogy a "házi használatra" tervezett, feleslegessé vált vadászrepülőket bármi módon eladják. Ezzel szemben a magyar kormánybizottság a beszerzés célszerűségét és törvényességét vette nagyító alá, vagyis az esetleges…
Ma nem dönt az Alkotmánybíróság (Ab) a vizitdíjról, a napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kérdésekről. De nemcsak ez okozhat csúszást a Fidesznek: az aláírásgyűjtés ezekben és a másik három kérdésben nem kezdődhet egyszerre. Így egyre reálisabb felvetés, hogy a Fidesz veszni hagyja a nyelvész ellenkérdéseivel is nehezített második hármat, hogy az alapkérdésekkel biztosra mehessen. A…
Megszületett a koalíciós megállapodás az egészségbiztosítás reformjáról. 2008 januárjától minden megyében egy pénztár jöhet létre, melynek az állam lesz a többségi tulajdonosa. A kisebbségi tulajdonrészre magánbiztosítók licitálhatnak. A rendszer várhatóan 2009-től működik majd.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerint a Fidelitas félrevezeti a közvéleményt, amikor azt állítja, hogy megszűnik több hallgatói kedvezmény. A felsőoktatásban tanulók továbbra is kaphatnak egyebek mellett lakhatási, tankönyv-és jegyzettámogatást, mint ahogy szociális ösztöndíj is megilleti a rossz körülmények között élő diákokat.
Már 2000-ben be kellett volna vezetni az egykulcsos adórendszert - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A volt jegybankelnök közölte: akkor ennek az adókedvezmények rendszere vetett gátat. Járai Zsigmond hozzátette: nem baj, hogy jelenleg erős a forint, mert ez lefelé nyomja az inflációt.
Akár már ebben az évben olcsóbb lehet a távfűtés Budapesten, ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja a Főtáv programját. A cég azt szeretné elérni, hogy olcsóbban kapják a gázt, mint a lakossági fogyasztók. Emellett segítenék a lakások tulajdonosait, hogy kicseréljék, szigeteljék a nyílászárókat.
Horváth Ágnes mind a két félnek sikeresnek értékelte a tegnap elfogadott egészségbiztosításról szóló megállapodást. Döntő volt, hogy úgy érkeztünk a tárgyalásokra, hogy minden féle képen meg kell állapodnunk. Az egészségügyi miniszter a Magyar televízió nap-kelte című műsorában kiemelte, ha az új rendszerben valaki nem elégedett a biztosítóval kötött megállapodással, akkor év végén új szerződést…
Már a héten meghallgathatják tanúként a miniszterelnököt az előzetes letartóztatásba helyezett Zuschlag János ügyében - írta keddi számában a Magyar Hírlap. Mivel az alapítványi pénzekkel való bűvészkedés jó része éppen Gyurcsány Ferenc sportminisztersége idejére esett, tanúkénti meghallgatása elkerülhetetlen, valamint Szilvásy Györgynek, akkori államtitkárnak, jelenlegi titkosszolgálatokat…
A Fidelitas helyi szervezete a jövő évtől bevezetésre kerülő tandíj ellen szervezett hétfőn demonstrációt Kecskeméten; a tüntetésen 50-60 fiatal vett részt.
Kevesen úsznák meg az ingatlanadót a Magyar Nemzet szerint. Egy húszmillió forint értékű lakás után évi ötvenezer forint ingatlanadót kellene fizetni, állapítja meg egy, a lap birtokába került tanulmány. A dokumentum szerint az adó szinte minden ingatlantulajdonosra vonatkozna.
Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény hatályba lépése óta jogértelmezési, és jogalkalmazási problémák merültek fel, ezért van szükség a módosítására - mondta Jauernik István szocialista országgyűlési képviselő a javaslat általános vitájában hétfőn a parlamentben.
A mentelmi bizottsági javaslat ellenére nem függesztette fel az Országgyűlés Juhászné Lévai Katalin szocialista országgyűlési képviselő, volt hajdú-bihari közgyűlés elnök mentelmi jogát.
Fodor Gábor szerint áttörést jelent az éghajlatváltozás kihívásai kapcsán New Yorkban tartott ENSZ-csúcstalálkozó. A környezetvédelmi miniszter szerint a találkozón résztvevők nyilatkozatai egyértelmű politikai szándékot tükröznek.
Továbbra is sok bejelentés érkezik a szülői egyesületekhez, mert az iskolák ráfizetést kértek az ingyenes tankönyvekre. Az Oktatási Hivatal által kiadott tájékoztatóban a szülők olyan információt kapnak az ingyenes tankönyvellátás szabályairól, amelynek ismeretében észrevételt tehetnek az Oktatási Hivatalnál, ha valamilyen okból sérelmezik gyermekük iskolai tankönyvellátását - mondta az…
Egyre valószínűbb, hogy a Fidesz veszni hagyja a népszavazásra feltett második három kérdését, hogy a vizit-, a napi- és a tandíj ügyében biztosra mehessen - írta keddi számában a Népszava.
A CJB állásfoglalást kért az adatvédelmi biztostól az Auchan áruházban tapasztalt jogellenes, az emberi méltóságot sértő táskaellenőrzésekkel kapcsolatban.