A nem megfelelő jogszabályi környezet és a politikai befolyás miatt következetlen a rendőrség a gyülekezési törvény betartatásakor - mondta az InfoRádiónak Fleck Zoltán jogszociológus. A szakértő a Magyar Gárdával kapcsolatos jogi huzavonák kapcsán azt mondta, amíg a politika nem hagyja, hogy a rendvédelmi szervezetek pusztán szakmai alapon lépjenek fel, nem várhatunk következetességet.
Az Egészségügyi Minisztériumot (EüM) nem kereste meg a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége a pandémiás oltóanyag forgalmazásával kapcsolatban - közölte a tárca sajtóosztálya hétfőn arra reagálva, hogy a szövetség azt kéri a szaktárcától, azonnali hatállyal szüntesse meg a gyógyszer-nagykereskedők kizárását a H1N1 vakcinák patikai forgalmazásából.
Elfogadta az Országgyűlés a jövő évi költségvetéshez benyújtott, a kormány által támogatott, úgynevezett második körös módosító indítványokat. Ennek értelmében mintegy tízmilliárd forintot csoportosítanak át a minisztériumokon belül. A büdzsé főszámait már november elején elfogadták, így a módosítás csak fejezeteken belüli átcsoportosításra ad lehetőséget.
Bajnai Gordon szerint újra végig kell gondolni a szociális rendszert. A miniszterelnök erről a Magyar Demokratikus Charta hétfői rendezvényén beszélt Budapesten.
Az M60-as autópálya Pécs és Szentdénes közötti szakaszának előkészítési munkálatainak befejezésére csoportosított át 1 milliárd forintot az a gazdasági bizottsági módosító javaslat, amelyet a kormány ellenében fogadott el az Országgyűlés többsége.
A 2011-es népszámláláson nem gyűjtenek a vallásra vonatkozó adatokat, miután az Országgyűlés hétfőn ismét elfogadta a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt. Sólyom László kifogásolta, hogy a korábbi népszámláláson felmérték, most nem kérdeznének a vallásról és az egészségi állapotról az állampolgárokat.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a szabálysértésekről szóló törvény, a büntetőeljárásról szóló, valamint a büntető törvénykönyvről szóló törvény tulajdon elleni szabálysértések felderítésének javítása érdekében megfogalmazott módosítását.
A miniszterelnök szerint nem a kormányt, hanem azokat a független testületeket, szervezeteket, pártokat, önkormányzatokat bírálta kilenc állam budapesti nagykövetsége, amelyek szerintük külföldi befektetők ellen irányuló lépéseket tettek. Bajnai Gordon azután beszélt erről, hogy találkozott az érintett nagykövetekkel.
Nem a kormányt kritizálta az a kilenc nagykövet, aki levélben emelt szót többek között a korrupció ellen – mondta tegnap Bajnai Gordon, miután a diplomatákkal találkozott. A miniszterelnök kijelentette, hogy a megbeszélés résztvevői azokat a kormánytól független testületeket, szervezeteket, pártokat, önkormányzatokat bírálták, amelyek véleményük szerint külföldi befektetetők ellen irányuló…
Sajóbábony az MSZP kormányzásának szimbóluma, a gyenge állam következménye – közölte napirend előtt Lázár János. A fideszes politikus szerint a kormány képtelen megvédeni az állampolgárait. Szijjártó Péter, akire a múlt hétfőn „össztüzet” zúdítottak a szocialisták, ezúttal gazdasági ügyekről kérdezte a miniszterelnököt. Bajnai Gordon azonban úgy vélte, a Fidesz-vezető kérdéséből kiderül, hogy egy…
A Fidesz szerint a baloldal tavaszi vereségét vetítheti előre a hétvégi két időközi választás, de azok közül is inkább a csornai, ahol az MSZP mindössze 4,6 százalékot ért el. A szocialista párt elnöke, Lendvai Ildikó ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy vannak még a szavazóbázisukban tartalékok. A lapunk által megkérdezett politikai elemzők is óva intettek attól, hogy az időközi voksolások…
Már az estét otthon tölthette szinte valamennyi, a Horthy-vonuláson előállított a gárdista, csak egyiküket marasztalta a rendőrség, igaz, ellene bírósági körözés van érvényben. Sokaknak bántó volt, hogy ha a feloszlatott Magyar Gárda nem is, de a Nemzeti Őrsereg zavartalanul masírozhatott, noha - vélik többen - sok különbség nincs a két csoport között.
"Nem titok: valaha sokat vártam Orbán Viktortól. A leendő államférfit láttam benne; Antall József politikai örökösét, a liberális konzervativizmus megújítóját. Máig hiszem: megvolt erre az esély - ám úgy látom, elveszett." Így vall a volt (és leendő?) miniszterelnökről új könyvének előszavában a szerző, Debreczeni József. Az ismert közíró nem először jelentet meg könyvet Orbán Viktorról. Először…
Választhatnak a helyhatóságok: szociális kártya mellett önkormányzati kártyára is utalhatják a segélyeket. Az utóbbit még nem vezették be, a tervek szerint januártól Százhalombattán és Ercsiben alkalmazzák az új elektronikus utalványt. Készpénzt ebben az esetben sem vehetnek fel a segélyezettek, de míg a szociális kártyával korlátozzák a megvásárolható termékeket, az önkormányzati kártya…
A Fidesz elnöke új alapokra kívánja helyezni Magyarország kapcsolatát Oroszországgal. Orbán Viktor az InfoRádiónak azt mondta: jelenleg ezek a kapcsolatok zűrösek, Magyarország részéről zűrös alakok zavaros helyzeteket teremtenek és zavarosban halásznak.
A Népszabadságban arról olvashatnak, hogy a halálesetek igen nagy százalékában orvosi, illetve igazságügyi okok miatt elmaradhatatlan a boncolás, bár morális és kegyeleti okokból a társadalom idegenkedik tőle.
A jövő év közepére egészen más országot, gazdaságpolitikát és jegybankot kell magunk elé képzelni - mondta Matolcsy György az FN.hu-nak adott interjúban.
Ne engedjük, hogy bankkártyánkat elvigyék látóterünkből, illetve azt sem, hogy egymás után többször lehúzzák a terminálon - ezt tanácsolja a Bankszövetség bankbiztonsági szakértője. Jakab Péter azt is elmondta, léteznek olyan berendezések, amelyek néhány másodperc alatt lehívják a kártya adatait, illetve ATM-ek közelében akár még a PIN-kódot is rögzítik, így bármikor végrehajthatnak illetéktelenek…
Szakértők szerint a megfelelő biztonsági intézkedések hiánya vezetett ahhoz a kínai bánya-balesethez, amelyben legalább 104 ember halt meg az elmúlt hévégén.
Végre lehet hinni a közvélemény-kutatások eredményének - mutatott rá a Nézőpont Intézet vezető elemzője az időközi választások adatai alapján. Böszörményi-Nagy Gergely az InfoRádiónak azt mondta: a Jobbikot kommunikációs kihívás elé állítja az a tény, hogy a Józsefvárosban nem tudott vagy nem akart jelöltet állítani. Hozzátette: a radikális pártnak csak regionális szinten magas a támogatottsága.
Topolánszky Ákos tanúkihallgatása betegsége miatt elmarad, az egykori Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium (GYISM) volt helyettes államtitkárát december elején hallgatja meg a bíróság - közölte Fodor Endre tanácsvezető bíró, a Zuschlag-per keddi tárgyalási napján Kecskeméten.
A korrupciós kockázatok feltérképezésére projektet indít az Állami Számvevőszék (ÁSZ) uniós támogatással, 286,5 millió forintos összköltséggel - derül ki az eseményről kedden tartott tájékoztató írásos anyagából.