2009. március 19. csütörtök

márc. 19
14:15
Az MSZP szerint szűnjön meg a költségtérítés (Alternatív Energia)
Még nem tudni, hogy megegyezésre jutnak-e a parlamenti pártok a képviselői költségtérítésről az ügyben indított népszavazás parlamenti tárgyalása előtt.
márc. 19
14:33
Év végére megújul Újbuda központja (Metropol)
Várhatóan novemberben adják át Budapest XI. kerületének központjában, a Budai Skála helyén az "Allee" elnevezésű bevásárló- és irodaközpontot - mondta Maarten de Jong, a fejlesztő ING Real Estate pénzügyi igazgatója az épület bokrétaünnepségén csütörtökön.
márc. 19
14:33
Tarlós úr, ez nem igaz! Ön nem tud számolni (Alternatív Energia)
Ikvai Szabó Imre az Országos Sajtószolgálatban tette közzé Tarlós Istvánnak a Napkeltében adott nyilatkozatára vonatkozó cáfolatát.
márc. 19
14:36
FKF: naponta takarítják a fontosabb aluljárókat (Infostart)
Folyamatosan takarítja az aluljárókat és környéküket a Fővárosi Közterület-fenntartó. A társaság helyettes szóvivője szerint a kezelésükbe tartozó 51 aluljáró közül tizenötöt naponta felügyelnek. A többit hetente egyszer tisztítják meg.
márc. 19
14:51
Eltűnik a pesti zsidónegyed? (Alternatív Energia)
Tehetetlenül figyelik a VI. és VII. kerületi civilek a régi pesti zsidónegyed épületeinek bontását; a törvénysértő szabályozási terv, az önkormányzatok és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) az UNESCO teljes védelemre felszólító figyelmeztetése és a lakók tiltakozás ellenére tovább folytatja a régi házak helyére épülő hatalmas lakóházak és mélygarázsok építését - mondta Ladányi János, Az…
márc. 19
15:09
Alkotmányellenes a beteg nevét, lakcímét és TAJ-számát feltüntető vény (Metropol)
Az Alkotmánybíróság (Ab) hét elején hozott határozatában megsemmisítette két egészségügyi miniszteri rendelet egy-egy, a betegek adatainak kezelését szabályozó rendelkezését 2009. december 31-i hatállyal.
márc. 19
15:09
Lamperth Mónika ellenfelei: Juhász és Szekeres (Alternatív Energia)
Az MSZP hétvégi kongresszusán fontos jelzés lehet, hogy a küldöttek mekkora arányban szavaznak Gyurcsány Ferenc pártelnökre - olvasható a Political Capital Institute csütörtökön az MTI-hez eljutatott elemzésében.
márc. 19
15:11
"Minden ember rosszul jár tehát, minden olyan nappal, amit Gyurcsány Ferenc és kormánya hatalomba tölt" (Alternatív Energia)
A székesfehérvári szocialista politikus szállodatámogatási ügyéhez hasonló eseteket vizsgálna kormányra kerülése esetén a Fidesz - mondta az ellenzéki párt helyettes szóvivője az MTI kérdésére válaszolva sajtótájékoztatón. Egy csütörtöki lapinformáció szerint a Molnár Albert szocialista képviselő résztulajdonában lévő cég több mint 400 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott.
márc. 19
15:12
Dávid és Góliát harca az EP-helyekért (Infostart)
"Dávid- és Góliát harcának" nevezte a Lehet Más a Politika és a Humanista Párt Európai Parlamenti listavezetője a vállalkozásukat. Szabó Tímea az InfoRádiónak nyilatkozva úgy vélekedett: érezhetően egyre több emberhez jut el az üzenetük, amely azt bizonyítja számukra, hogy sokan kiábrándultak a politikai elitből.
márc. 19
15:13
Gyurcsány: Magyarország jó "széf" (Alternatív Energia)
A válságkezelés nem bankokról és kormányokról szól, hanem az embereket, a munkahelyeket kell támogatni minden egyes intézkedésével - hangoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.
márc. 19
15:27
Válságkezelésről tanácskoznak az uniós kormányfők (Metropol)
Mérsékelt várakozásokkal megkezdődött csütörtökön Brüsszelben az európai uniós állam- és kormányfők kétnapos tanácskozása. – Válságkezelési javaslatokról szól ez a csúcs, a korábbiaknál nyugodtabb légkörben – mondta Gyurcsány Ferenc délutáni sajtótájékoztatóján. Tudósítónk jelenti Brüsszelből
márc. 19
15:27
3 milliárdos tőkeemelés a Malévnál (Alternatív Energia)
Három milliárd forint tőkét kap a Malév a tulajdonos Airbridge Zrt.-től, amelynek eddigi tulajdonosai közül Kiss Kálmán részvényeit Költő Magdolna vette át, fenntartva ezzel a többségi 51 százalékos magyar tulajdont, a másik tulajdonos, Borisz Abramovics részvényei pedig a Vnyesekonombank birtokába kerültek - áll a légitársaság szerdai rendkívüli közgyűléséről kiadott közleményben.
márc. 19
15:29
Gyurcsány: visszakerült a Nabucco az uniós projektlistára (Alternatív Energia)
Visszakerült az Európai Unió által támogatandó beruházásokl listájára a Nabucco program - közölte Brüsszelben újságírókkal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a csütörtök délután kezdődő EU-csúcstalálkozó előtt, az előkészítő megbeszélések eddigi eredményei alapján.
márc. 19
15:48
Hunvald nem tud arról, hogy a lemondását akarják? (Infostart)
Bár a fővárosi MSZP frakció többször is a nyilvánosság előtt szólította fel az előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi polgármestert: mondjon le a mandátumáról, Hunvald György ezt egyelőre nem tette meg, pedig Budapest költségvetésének elfogadása miatt erre szükség lenne. A polgármester ügyvédje az InfoRádiónak azt mondta: ez idáig ilyen megkeresés nem érkezett a fővárosi frakciótól.
márc. 19
16:03
Ismét levegőben a MiG-ek? (Metropol)
A honvédelmi tárca reményei szerint hamarosan újra szolgálatba állhatnak a MiG-29 vadászgépek, amelyeket több oroszországi gép meghibásodása után vontak ki a légtérvédelemből.
márc. 19
16:03
Fejlesztést ígért a Globus-bezáró (Alternatív Energia)
Szándékosan a gazdasági válság idejére időzítette a gyárbezárás bejelentését a Globus Konzervipari Zrt., s ezzel a 216 munkavállalónak esélye sem lesz új munkahelyet találni - hangoztatja közös közleményében az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége és a Konzervipari Dolgozók Szakszervezete.
márc. 19
16:05
Veres János ringbe száll (Alternatív Energia)
Nem lép vissza, hanem indulni kíván az MSZP elnökségi tagságáért Veres János pénzügyminiszter a szocialisták hétvégi kongresszusán.
márc. 19
16:06
A bankrablók egyharmadát tudja csak elfogni a rendőrség (Infostart)
Egyre gyakoribbak a rablások Magyarországon, az InfoRádió csak az elmúlt egy hétről 18 esetet gyűjtött össze. A bűncselekmények során az áldozatokat egyre többször súlyosan bántalmazzák. A rablások elkövetőinek egyharmadát tudja elfogni a rendőrség - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa.
márc. 19
16:07
Az SZDSZ tiltakozik (Alternatív Energia)
A Szabad Demokraták Szövetsége elfogadhatatlannak tartja, hogy Szlovákiában elkezdődött a tőketerebesi (Trebisov) hőerőmű engedélyezési eljárása annak ellenére, hogy csaknem ötven magyar és szlovák település nyilvánította ki ellenérzését a beruházással kapcsolatban - írja a párt az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
márc. 19
16:21
"A miniszterelnököt az SZDSZ a Fidesz-KDNP-vel karöltve tartja jelenleg hatalomban" (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) arra kéri az SZDSZ-t, hogy legyen partnere a változásban, és támogasson egy konstruktív bizalmatlansági indítványt - írta Dávid Ibolya pártelnök az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
márc. 19
16:23
Az oktatási támogatás 15 éves kor felett csak tanulóknak (Alternatív Energia)
A családi pótlék jogosultságának 18-ról 15 éves korra való leszállítása a halmozottan hátrányos helyzetű családokat sodorhatja kilátástalan helyzetbe, a kormány az elesetteket bünteti - közölte Béki Gabriella csütörtökön az MTI-vel.
márc. 19
16:24
Alkotmánybírósághoz fordulnának a gyógyszeráremelkedés miatt (Infostart)
A Népszabadság információi szerint megszűnik egyes allergia-, és asztmagyógyszerek tb-támogatása, más készítményeké pedig csökken áprilistól. Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke szerint a változtatás miatti áremelkedés következménye az lehet, hogy a hárommillió allergiás vagy a 250 ezer asztmában szenvedő beteg nem tudja majd kiváltani a gyógyszerét. Pós Péter az…
márc. 19
16:39
"Februárban a válaszadók négytizede úgy vélte, államcsőd következhet be" (Alternatív Energia)
A tavalyi év decemberéhez képest 2009 februárjára lényegesen nőtt azok aránya, akik szerint várhatóan romlani fog az ország, településük és családjuk helyzete, valamint az emberek életszínvonala - derül ki a Szonda Ipsos Válságmonitor nevű kutatássorozatának legfrissebb adataiból.
márc. 19
16:42
Egyre borúlátóbbak vagyunk (Infostart)
A tavalyi év decemberéhez képest 2009 februárjára lényegesen nőtt azok aránya, akik szerint várhatóan romlani fog az ország, településük és családjuk helyzete, valamint az emberek életszínvonala - derül ki a Szonda Ipsos Válságmonitor nevű kutatássorozatának legfrissebb adataiból.
márc. 19
16:57
Szekeres: még nem tudni, ki lesz az MSZP kormányfőjelöltje (Metropol)
Az MSZP elnökhelyettese szerint a szocialisták hét végi kongresszusának világos döntést kell hoznia a gazdasági válság kezeléséről.
márc. 19
16:57
Demeter Ervin: a szocialisták fittyet hánytak a törvényekre (Alternatív Energia)
Demeter Ervin országgyűlési képviselő, a Fidesz egri választókerületi elnöke szerint a Heves megyei Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet ügyében beigazolódott, hogy a szocialisták fittyet hánytak a törvényekre, a betegekre, és csak a magánérdeket tartották fontosnak.
márc. 19
16:59
70 millió forint térfigyelő kamerákra (Alternatív Energia)
Az Új rend Újbudán elnevezésű, a közbiztonság javítását célzó program első szakaszában a XI. kerületi önkormányzat 70 millió forintot különített el a térfigyelő hálózat fejlesztésére, különös tekintettel a bankfiókok környékére - mondta Molnár Gyula (MSZP) polgármester csütörtökön Budapesten.
márc. 19
17:15
Rosszul alszunk, bár tehetnénk ellene (Metropol)
Nemzetközi becslések szerint a fejlett országokban a lakosság mintegy 30 százalékát érinthetik a különböző alvásbetegségek és hasonló az arány Magyarországon is.
márc. 19
17:15
Magunkra utalva... (Alternatív Energia)
Az Európai Unió már a válságkezelés utáni építésen dolgozik - szögezte le Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön Brüsszelben. Az Európai Néppárt csúcstalálkozója után, az EU állam- és kormányfőinek ülése előtt a magyar sajtónak nyilatkozva a volt miniszterelnök kifejtette: - Felépítenek egy teljesen új, az eddigitől különböző alapokon nyugvó gazdasági rendszert, amelynek a középpontjában az…
márc. 19
17:17
Hetvenmillió forint térfigyelő kamerákra a XI. kerületben (Metropol)
Az Új rend Újbudán elnevezésű, a közbiztonság javítását célzó program első szakaszában a XI. kerületi önkormányzat 70 millió forintot különített el a térfigyelő hálózat fejlesztésére, különös tekintettel a bankfiókok környékére - mondta Molnár Gyula (MSZP) polgármester csütörtökön Budapesten.
márc. 19
17:33
Gyurcsány "lekopogta"... (Alternatív Energia)
Nevesítve visszakerült az Európai Unió által támogatandó beruházások listájára a Nabucco program - közölte Brüsszelben magyar újságírókkal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a csütörtök délután kezdődött EU-csúcstalálkozó előtt, az előkészítő megbeszélések eddigi eredményei alapján.
márc. 19
17:36
Az orvosok negyede marad csak itthon? (Infostart)
Idén 1080 diákot vesznek fel az egyetemek általános orvosi szakjaira, így különösen magasnak tűnik az a 700-800-as szám, ahány szakorvos évente elhagyja Magyarországot.
márc. 19
18:12
Orbán Viktor: Nem úszhatják meg azok, akik tönkretették az országot (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint még egyszer nem fordulhat elő, hogy egyszerűen odébb állnak azok, akik tönkretették az országot. A legkésőbb jövő tavasszal távozó hatalomnak el kell számolnia azzal, amit tett, illetve nem tett a mostani helyzet kialakulásáért. Orbán Viktor az InfoRádiónak azt mondta: miután a kormány nem tesz semmit a válság kezeléséért, a magyar gazdaság idén akár 8 százalékkal is…
márc. 19
18:27
Privatizálják a Zsolnay Zrt.-t (Alternatív Energia)
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi tulajdonrészének eladása mellett döntött Pécs közgyűlése.
márc. 19
18:30
A minisztériumok még nem tudják, honnan vesznek el 56 milliárdot (Infostart)
A minisztériumok idei működési költségeiből mintegy 56 milliárd forintot zárol a kormány. A döntés elsősorban a honvédelmi, az agrár és az oktatási tárcát érinti. Az InfoRádió összeállításából kiderül az is, hogy a kormányhatározat az oktatási tárca révén a legnevesebb egyetemekre is hatással van.
márc. 19
18:45
A Sportkórház orvosai új főigazgatót akarnak (Metropol)
Berkes István helyett új vezetőt szeretnének a Sportkórház élére az intézmény orvosai, mivel szerintük lehetetlenné vált a további együttműködés a főigazgató főorvossal. Az intézmény tíz orvosa levélben fordult a felettes vezetőkhöz.
márc. 19
18:47
Orbán: az EU már a válságkezelés utáni építésen dolgozik (Metropol)
Az Európai Unió már a válságkezelés utáni építésen dolgozik - szögezte le Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön Brüsszelben.
márc. 19
19:03
Kilencven éve kiáltották ki a Tanácsköztársaságot (Alternatív Energia)
Kilencven éve 1919. március 21-én Budapesten kikiáltották a Tanácsköztársaságot. A politikai fordulat közvetlen kiváltója a Berinkey-kormány lemondását eredményező március 20-i Vix-jegyzék volt, amely az I. világháborúból vesztesként kikerülő Magyarország számára elfogadhatatlan feltételeket támasztott (A jegyzék Románia és Magyarország között semleges zóna létesítését írta elő, melynek értelmében…
márc. 19
19:21
Már megjelentek a parlament egén a politika "dögkeselyűi" (Alternatív Energia)
Nincs lényeges véleménykülönbség a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ között a pénteken megszűnő MDF-frakció országgyűlési tisztségeinek betöltéséről, ami azt jelenti, hogy az ellenzéki oldalon már a pénteki hivatalos egyeztetés kezdete előtt körvonalazódni látszik a megállapodás - tudta meg egy ellenzéki politikustól az MTI a csütörtöki háttérmegbeszélés után, amelyen a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ volt…
márc. 19
19:23
A vállalt műtétek "jelentős részét mások végzik a betegek tudta és beleegyezése nélkül" (Alternatív Energia)
Berkes István helyett új vezetőt szeretnének a Sportkórház élére az intézmény orvosai, mivel szerintük lehetetlenné vált a további együttműködés a főigazgató főorvossal. A tíz orvos - köztük Tállay András adjunktus, a pekingi olimpiai orvoscsoport vezetője, Dobos József és Légrádi József főorvos - levélben fordult a felettes vezetőkhöz, így az Egészségügyi Minisztériumhoz, a sportért felelős…
márc. 19
19:24
Közös európai választ sürget a gazdasági válságra a miniszterelnök - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
A miniszterelnök szerint nem bankokról és kormányokról szól a válságkezelés, hanem minden intézkedéssel a munkahelyeket kell támogatni. Gyurcsány Ferenc Brüsszelben, az európai unió tagállamok szocialista pártvezetőinek találkozója után hangsúlyozta: a válságra adott országonkénti válasz mellett szükség van egy közös európai válaszra is.
márc. 19
20:15
Magyarországon "elég komoly" probléma az antiszemitizmus (Alternatív Energia)
Az antiszemita cselekmények száma Magyarországon nem magasabb, mint máshol Európában, de a hatékony jogi védelemre szükség van. Az előítéletek, így a zsidókkal kapcsolatosak is időtállóak, a következő évszázadokban sem tűnnek el - hangzott el az Antiszemitizmus a jelenkori Európában című budapesti konferencián.
márc. 19
21:09
Szlovákia és Magyarország felfüggeszti a tárgyalásokat a Bős-nagymarosi vízlépcsőről (Metropol)
Magyarország és Szlovákia felfüggeszti a tárgyalásokat a Bős-Nagymaros vízerőmű ügyében 1997-ben hozott hágai nemzetközi bírósági ítélet végrehajtásáról szóló ideiglenes megállapodásról.
márc. 19
21:27
A kioktatás nem megoldás (Metropol)
A mostani bajok globálisak, ám igencsak egyenetlen eloszlásban. És nemcsak nálunk, hanem a legfejlettebbeknél is.
márc. 19
21:48
Családi napközi: ha már nincs hely az óvodában vagy a bölcsiben (Infostart)
Könnyítene a családi napközik létrehozásának feltételein a szociális és munkaügyi miniszter. Szűcs Erika szeretné, ha ez a gyermekmegőrzési forma a hátrányos helyzetű térségekben is elterjedne. Családi napközik jelenleg elsősorban Budapesten és környékén működnek, ahol a kevés bölcsődei és óvodai férőhely miatt van rájuk szükség.
márc. 19
22:06
Pecázással bekkelik ki a válságot az amerikaiak (Infostart)
A válság miatt az amerikaiak egyre jobban lemondanak a drága nyaralásról és keresik az alternatív kikapcsolódási lehetőségeket. Ezek egyike az egyre népszerűbb horgászás.
márc. 19
23:00
Elnyomásból is hiány van (Infostart)
Sok a hiányzó, ám keresett szócikk a Wikipédiában, ezért az internetes "szabad enciklopédia" magyar kiadása szócikkíró versenyt hirdetett március hónapra. A gyakrabban keresett lapok létrehozói bónuszpontot érdemelnek, ennek ellenére nincs nagy kapkodás, de a pályázatnak köszönhetően például magyarul is olvashatunk Obama kormányának legfiatalabb és egyben magyar származású tagjáról. Az "elnyomás"…

Keresés