2009. március 27. péntek

márc. 27
14:21
Még mindig nem tudni, ki váltja Gyurcsány Ferencet (Infostart)
Hivatalos nyilatkozat nélkül ért véget az MSZP országos elnökségének ülése és az SZDSZ ügyvivői testületének (ÜT) ülése is pénteken Budapesten. Így még mindig nincs érdemi előrelépés azzal kapcsolatban, ki váltja Gyurcsány Ferencet a kormányfői székben.
márc. 27
14:21
Véget ért az MSZP elnökségének és az SZDSZ ÜT-nek az ülése (Alternatív Energia)
Hivatalos nyilatkozat nélkül ért véget az MSZP országos elnökségének ülése és az SZDSZ ügyvivői testületének (ÜT) ülése is pénteken Budapesten.
márc. 27
14:39
Magyarországon a kritikáért megrovás jár! (Alternatív Energia)
A vádpontok többségében felmentette, de egyetlen ténybeli tévedés miatt rágalmazásban kimondta bűnösnek a II.-III. Kerületi Bíróság pénteken a bíróságokat kritizáló HVG-s újságírót.
márc. 27
14:41
A Hit gyülekezete felügyeli a közszolgálati TV-ket (Alternatív Energia)
Kisorsolta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pénteken Budapesten, mely civil szervezetek delegálgatnak tagot a következő egy évre a három közszolgálati médium kuratóriumába.
márc. 27
14:43
SZDSZ-nem a legújabb jelöltre! (Alternatív Energia)
A Hírszerző internetes újság értesülése szerint az SZDSZ nem fogadja el a Gyurcsány Ferenc által legutóbb jelölt Takács János miniszterelnök-jelöltségét. A lap úgy tudja: az SZDSZ ügyvivői 8:3 arányban utasították el a kormányfő jelöltjét.
márc. 27
14:45
Újabb alkotmányelllenes kormányrendelet.... (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletnek azt az előírását, amely szerint közvetlen támogatás csak akkor jár, ha az igénylő az önkormányzati vagy szolgálati lakás bérleti jogáról írásban lemondott és a bérbeadó azt - szintén írásban - elfogadta. A határozat a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.
márc. 27
14:57
Szennyeződés a Dunán, Esztergomban más vízforrásra állt át a vízmű (Infostart)
Az Esztergom belvárosán átfolyó Kis-Dunán harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el, mert szénhidrogénes szennyeződés került a vízbe - közölte az MTI-vel a város sajtófelelőse. A vízmű tájékoztatása szerint az ivóvízellátást csütörtök délutántól karsztvízre állították át.
márc. 27
14:57
Most tárgyal az MSZP és az SZDSZ! (Alternatív Energia)
Megkezdődött az MSZP és az SZDSZ egyeztetése a lehetséges új miniszterelnök-jelöltről péntek délután Budapesten a Parlamentben.
márc. 27
15:15
Fodor: Az SZDSZ támogatja Bokrost (Infostart)
Elfogadhatónak tartja Bokros Lajos jelölését az SZDSZ - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke pénteken. A párt számára Békesi és Surányi is támogatható lett volna.
márc. 27
15:15
Bokros Lajos mégis miniszterelnök lesz? (Alternatív Energia)
Az SZDSZ számára három név megfelelő: Surányi, Békesi és Bokros
márc. 27
15:17
Fegyelmi eljárás a veszprémi főbíró ellen (Alternatív Energia)
Fegyelmi eljárás megindításáról döntött az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) Horváth György, a Veszprém Megyei Bíróság elnöke ellen pénteki rendkívüli ülésén - tudta meg az MTI az ülést követően.
márc. 27
15:19
Kiemelt fontosságú Budapest közbiztonsága (Alternatív Energia)
A rendőrségi struktúra nem hatékony, átalakítást igényel - közölte Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya pénteken a főváros közbiztonságáról szóló szakmai konferencián. Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője előadásában arról szólt: aggasztó és hátráltatja a rendőri munkát a rendőrség felső vezetésének "átpolitizáltsága".
márc. 27
15:21
Elképesztő! Bokros vagy előrahozott választások! (Alternatív Energia)
Az SZDSZ számára három miniszterelnök-jelölt volt elfogadható: Surányi György, Békesi László és Bokros Lajos - mondta az MSZP és a szabad demokraták pénteki egyeztetése után Fodor Gábor.
márc. 27
15:33
Kitiltották a Hatvannégy Vármegye vezetőjét Szerbiából (Alternatív Energia)
Két évre kitiltották Szerbiából Zagyva György Gyulát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökét - jelentette pénteken az APA osztrák hírügynökség.
márc. 27
15:51
Játék 2,6 millió forint közpénzből: állítsa össze a fővárosi költségvetést! (Infostart)
A Fővárosi Önkormányzat 2,6 millió forintot költött egy számítógépes játék elkészítésére. A program lényege, hogy bárki elkészítheti a főváros költségvetését. A főpolgármester-helyettes szerint a játék segítségével tudják szemléltetni, hogy milyen nehéz úgy elosztani a főváros pénzét, hogy az mindenkinek jó legyen.
márc. 27
16:09
Seres Mária nem adja fel! (Alternatív Energia)
Seres Mária továbbra is azt szorgalmazza, hogy az EP-választások napján tartsák a képviselői költségtérítésről szóló népszavazást.
márc. 27
16:11
"Meddig tolsz még?" (Alternatív Energia)
Negyedmillió forintos pénzbüntetésre ítélte hivatalos személy elleni erőszak miatt pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki március 15-én este megütötte a sorfalat álló rendőrök egyikének pajzsát a Bajcsy-Zsilinszky úton; az ítélet nem jogerős, az ügyész szigorításért fellebbezett.
márc. 27
16:13
Bús Balázs megszüntetné a dunai szennyezést (Alternatív Energia)
Azonnali intézkedésre szólította fel Bús Balázs, a III. kerület fideszes polgármestere pénteken a hatóságokat; azt várja, hogy minél előbb szűnjön meg a Duna vizének - többek között cianiddal, arzénnal, benzollal és naftalinnal való - szennyezése a volt óbudai gázgyár területéről.
márc. 27
16:15
Az MSZP-s vezetők újra összedugják a fejüket (Alternatív Energia)
Pénteken délután ismét összeült az MSZP elnöksége, miután az SZDSZ azt javasolta: a szocialisták fontolják meg Bokros Lajos miniszterelnök-jelöltségét - értesült az MTI.
márc. 27
16:17
Van hely Magyarországon ahol már ma választanak vezetőt (Alternatív Energia)
Polgármester-választást tartanak ma Tapolcán; a tisztségért négy jelölt indul - tájékoztatta Ughy Jenőné, a helyi választási iroda helyettes vezetője az MTI-t.
márc. 27
16:45
Szili Katalin: A neoliberális gazdaságpolitika csődöt mondott (Infostart)
Csődöt mondott a neoliberális gazdaságpolitika, új gondolkodásmódra van szükség - jelentette ki Szili Katalin házelnök pénteken Pécsett, a Dél-dunántúli Gazdasági Parlament ülésének megnyitóján.
márc. 27
16:45
Megvan az elnök nélküli Legfelsőbb Bíróság új vezetője (Alternatív Energia)
Kozma György, a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának vezetője látja el a Legfelsőbb Bíróság elnöki feladatait április 1-jétől - erről Fazekas Sándor, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnökhelyettese beszélt a testület pénteki rendkívüli ülése után újságíróknak.
márc. 27
16:47
Az MSZP nem érti az SZDSZ javaslatát (Alternatív Energia)
Az MSZP nem érti, de tudomásul veszi az SZDSZ döntését, miszerint a liberális párt Bokros Lajost javasolja miniszterelnök-jelöltnek - közölte Bárándy Gergely, az MSZP országos elnökségének tagja pénteken Budapesten újságírókkal.
márc. 27
16:49
"Nem értjük a döntést, de természetesen tudomásul vesszük az SZDSZ véleményét" (Alternatív Energia)
Az MSZP nem érti, de tudomásul veszi az SZDSZ döntését, miszerint a liberális párt Bokros Lajost javasolja miniszterelnök-jelöltnek - közölte Bárándy Gergely, az MSZP országos elnökségének tagja pénteken Budapesten újságírókkal.
márc. 27
16:51
Szili szerint csődött mondott a neoliberális gazdaságpolitika (Alternatív Energia)
Csődöt mondott a neoliberális gazdaságpolitika, új gondolkodásmódra van szükség - jelentette ki Szili Katalin házelnök pénteken Pécsett, a Dél-dunántúli Gazdasági Parlament ülésének megnyitóján.
márc. 27
17:03
Gyurcsány rendkívül csodálkozna, ha Bokrosból miniszterelnök lenne (Infostart)
Szombaton Bokros Lajos maga ajánlkozott miniszterelnöknek, azóta újra és újra felmerül a neve, a pártok álláspontja is folyamatosan változik - derül ki az Index összeállításából. Az MDF EP-listavezetője lehetséges pénzügyminiszterként is szóba került.
márc. 27
17:03
Repedezik az SZDSZ? (Alternatív Energia)
Sándor Klára nem ért egyet az SZDSZ ügyvivői testületének döntésével, amellyel elutasították Takács János miniszterelnökké jelölését.
márc. 27
17:05
Sándor Klára szembeszáll az SZDSZ döntésével, kiáll Takács mellett (Infostart)
Sándor Klára nem ért egyet az SZDSZ ügyvivői testületének döntésével, amellyel elutasították Takács János miniszterelnökké jelölését.
márc. 27
17:21
"Vesztésre ítélt az a gazdaság, amely nem elég innovatív" (Infostart)
Mi itt a gazdaságról beszélünk, ez nem kisdedóvó - így fogalmazott az InfoRádiónak a Magyar Innovációs Szövetség elnöke az Innovációs Nagydíj átadásán adott interjújában. Szabó Gábor akadémikus hangsúlyozta: nem az a fő baj, hogy a cégek keveset költenek kutatás-fejlesztésre, hanem az, hogy a legjobb ötlet is könnyen elakad a bürokrácia útvesztőiben.
márc. 27
17:21
Orbán: A válságkezelés zsákutca (Alternatív Energia)
Magyarországnak nem válságkezelésre, hanem teljes megújulásra van szüksége - jelentette ki Orbán Viktor Pécsett pénteken.
márc. 27
17:23
Vádat emeltek egy fideszes alpolgármester ellen (Alternatív Energia)
Hűtlen kezelés vétsége és magánokirat-hamisítás vétsége miatt vádat emelt Veszprém egyik alpolgármestere ellen a Székesfehérvári Városi Ügyészség - közölte az MTI-vel a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője.
márc. 27
17:39
Az OIT ismét elítélte Gyurcsány bírókat sértő megjegyzéseit (Infostart)
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megerősítette korábbi közleményét, amelyben elítélte a miniszterelnöknek az igazságszolgáltatási szervek függetlenségét megkérdőjelező kijelentéseit. Sólyom László köztársasági elnök kiállt a bírói kar mellett.
márc. 27
18:15
Gusztos: Sándor Klára korábban is elmondhatta volna véleményét (Alternatív Energia)
Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes az MTI-nek azt mondta, hogy az ügyvivő testület pénteki ülésére a frakciótagok is meghívást kaptak, és ott Sándor Klárának is lehetősége lett volna, hogy elmondja a véleményét, ahogy azt több képviselő meg is tette.
márc. 27
18:33
Kettészakadt az MSZP elnöksége: Bokrost vagy Takácsot jelöljék? (Infostart)
Az MSZP országos elnöksége szombat reggel ülésezik, hogy megvitassa a jelenlegi politikai helyzetet - tudta meg az MTI pénteken.
márc. 27
18:33
Az SZDSZ és az MDF kézenfogva járnak? (Alternatív Energia)
Az SZDSZ pénteki döntésével az MDF programját választotta - mondta Dávid Ibolya. A Magyar Demokrata Fórum elnöke közölte: ők továbbra is a parlament feloszlatását szorgalmazzák.
márc. 27
18:35
Kettészakadt az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP országos elnöksége szombat reggel ülésezik, hogy megvitassa a jelenlegi politikai helyzetet - tudta meg az MTI pénteken.
márc. 27
18:51
A romáknak dolgozni kellene (Alternatív Energia)
Mindenekelőtt munkára lenne szükségük a romáknak, de nem csak nekik - mondta Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője pénteken sajtótájékoztatón, Miskolcon.
márc. 27
19:27
Csak egy újabb kaotikus miniszterelnök-jelölő nap (Alternatív Energia)
Szűk egy hét alatt nem talált az MSZP és SZDSZ kölcsönösen elfogadható jelöltet Gyurcsány Ferenc utódjául, pénteken azzal maradt abba a két párt tárgyalása, hogy a szabad demokraták azt a Bokrost Lajost ajánlották a szocialisták figyelmébe, akit elsőként Dávid Ibolya, az MDF elnöke javasolt miniszterelnöknek.
márc. 27
19:29
Szeptemberi győzelemre készül a Fidesz (Alternatív Energia)
A mai gazdasági helyzetben Magyarországnak erős, kiszámítható kormányra volna szüksége, ami csak egy előre hozott választás után alakulhat - mondta Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke pénteken, Kiskunhalason tartott sajtótájékoztatóján.
márc. 27
19:45
Hihetetlen! Suchman megbuktatná Gyurcsányt! (Alternatív Energia)
Suchman Tamás szerint az MSZP-nek új elnököt kell választania, Gyurcsány Ferencnek pedig ki kell vonulnia a politikai folyamatokból. A kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos erről pénteken este nyilatkozott az MTI-nek.
márc. 27
20:03
Suchman: Gyurcsány távozzon az MSZP éléről! (Infostart)
Suchman Tamás szerint az MSZP-nek új elnököt kell választania, Gyurcsány Ferencnek pedig ki kell vonulnia a politikai folyamatokból. A kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos erről pénteken este nyilatkozott az MTI-nek.
márc. 27
20:03
Hivatalosan is kezdeményezik, hogy Gyurcsány helyett válasszanak új elnököt (Alternatív Energia)
Suchman Tamás szerint az MSZP-nek új elnököt kell választania, Gyurcsány Ferencnek pedig ki kell vonulnia a politikai folyamatokból.
márc. 27
21:33
Draskovics és Orbán egy véleményen? (Alternatív Energia)
Magyarországnak az lenne az érdeke, hogy az eddiginél szélesebb támogatottsággal rendelkező kormány folytathassa a munkát, nagyon gyorsan - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az MTI kérdésére egy, a válságkezelésről szóló péntek esti mosonmagyaróvári lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón.
márc. 27
21:51
Szili: méltatlan ami folyik (Alternatív Energia)
Szili Katalin szerint méltatlan az országhoz, ami a miniszterelnök-jelölés ügyében történik.
márc. 27
22:45
Orbán: A szocialisták színészt keresnek - A nap legfontosabb hírei (Infostart)
Elfogadhatónak tartaná Bokros Lajos miniszterelnöki jelölését az SZDSZ; az MSZP-n belül vita van az új kormányfő személyéről. A Fidesz elnöke szerint felelős ember ebben a helyzetben nem vállalja a válságkezelő kormányfő szerepét. A legmagasabb fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelték el az esztergomi Kis-Duna ágban.

Keresés