2009. április 8. szerda

ápr. 8
20:27
A szomszéd eléri a hotel falát: belső vizsgálat az V. kerületben (Infostart)
Belső vizsgálatot elrendelését kérte a jegyzőtől a polgármester távollétében az V. kerületi alpolgármester a Molnár utca 35. szám alatt épülő hotellel kapcsolatban beérkezett panaszok miatt; az index.hu szerint egy vállalkozó hatemeletes hotelt épített egy belvárosi ház udvarára úgy, hogy néhány lakó a gangról meg is érintheti a tűzfalat.
ápr. 8
20:29
Kikapott a Debrecen, élen maradt az Újpest (Infostart)
A Debrecen egy góllal kikapott Zalaegerszegen a labdarúgó Soproni Liga 16. fordulójából elhalasztott mérkőzésen, így nem tudott a tabella élére ugrani. Az Újpest egy ponttal vezet vetélytársa előtt.
ápr. 8
20:48
Vissza a városi gyökerekhez (Metropol)
„Újra metróval járni olyan volt, mint piros sportkocsiba szállni, vagy beiratkozni egy salsatanfolyamra.”
ápr. 8
21:03
A magyarok érzik a legjobban a válságot a térségben - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Két tárca vezetőivel egyeztetett délután Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt. Ismét a munkát terhelő adók csökkentését sürgeti a Fidesz. Olaszországban 272-re emelkedett a hétfői földrengés ismert halálos áldozatainak száma. Egy felmérés szerint Közép-Európában a magyarok érzik leginkább a válságot. Aggódik a köztársasági elnök a Mol-t érintő orosz tulajdonszerzés miatt. Megalakult a Pálinka…
ápr. 8
21:03
Fodor: az SZDSZ-nek erős elvárásai vannak a formálódó kormányprogrammal szemben (Alternatív Energia)
Az SZDSZ-nek határozott feltételei voltak az új kormány támogatásáért cserébe, s miután ezek megvalósulni látszanak, a szabad demokratáknak "erős elvárásaik" vannak a Bajnai-kormány programjával szemben - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este.
ápr. 8
21:05
Belépőjegyeket árulnak a lagzijukra, a vőlegény nyakkendőjén hirdetni is lehet (Infostart)
Romániában egy házasulandó pár autó-előlegre gyűjt, ezért hirdetési felületet ad el a vőlegény nyakkendőjén.
ápr. 8
21:06
Nincs telitalálat a Skandináv lottón (Metropol)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az április 8-án megtartott 15. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták:
ápr. 8
21:21
Kövér László: Magyarország jövője a jobboldal sikerességén múlik (Infostart)
Magyarország jövője a jobboldal sikerességén múlik, az ország ugyanis jelenleg súlyos gazdasági és morális válságban van - jelentette ki Kövér László szerdán Újfehértón egy lakossági fórumon.
ápr. 8
21:21
Ha Fidesz akkor nyert volna, 2007-től már euróval fizethetnénk (Alternatív Energia)
Magyarország jövője a jobboldal sikerességén múlik, az ország ugyanis jelenleg súlyos gazdasági és morális válságban van - jelentette ki Kövér László szerdán Újfehértón egy lakossági fórumon.
ápr. 8
21:39
Hol kell nagyon óvatosan autózni húsvétkor? (Infostart)
Az elmúlt időszakban az ország bizonyos pontjain nagyon sok súlyos baleset történt. A rendőrség által készített térképen folyamatosan láthatóak a gócpontok. Eszerint Budapesten kívül különösen veszélyes a közlekedés Vasban, Zalában, Somogyban, és az ország keleti területein. Az Alföld nyugati részén, illetve Veszprém-, Fejér, Tolna- és Baranya megyében alig van komoly baleset.

2009. április 9. csütörtök

ápr. 9
4:51
Kísérletek a Bajnai-program felpuhítására (Alternatív Energia)
Megtartotta utolsó ülését tegnap a Gyurcsány-kormány, a leendő miniszterelnök pedig - folytatva az egyeztetést a tárcavezetőkkel és államtitkáraikkal - ezúttal Draskovics Tibor igazságügyi és Gyenesei István önkormányzati miniszterrel egyeztetett. Állítólag kizárólag szakmai kérdésekről.
ápr. 9
4:55
A Fidesz nem árul egy gyékényen az MSZP-vel (Alternatív Energia)
Nem születik politikai kompromisszum az új médiatörvény jelenlegi változatáról, a Fidesz kihátrált, az előzetes ütemtervvel ellentétben a szöveget nem nyújtják be a jövő héten a parlamentnek - értesült a Népszava. Hiába hagyta jóvá a legutóbbi ismert koncepciót az MSZP új elnöksége, az öt parlamenti párt szakértői jövő kedden vélhetően felfüggesztik a jogalkotást. A legnagyobb ellenzéki párt…
ápr. 9
5:09
Sólyom László megfeddte Szabó Mátét a "cigánybűnözés" miatt (Alternatív Energia)
Szabó Máté megütközést kiváltó megnyilvánulásai veszélyeztetik az országgyűlési biztos intézményébe vetett bizalmat, ugyanakkor remélhető, hogy a biztos jogvédő tevékenysége megerősíti a munkája iránti bizalmat. A többi között erről beszélt Sólyom László köztársasági elnök, amikor hivatalában fogadta az állampolgári jogok országgyűlési biztosát. A találkozón az államfő arra is felhívta Szabó Máté…
ápr. 9
5:45
A Fidesz választmányi elnökének testvére százmilliós köztartozást hagyott hátra (Alternatív Energia)
Felszámolás után megszűnt a Magyar Nyomdaügynökség Zrt., amely több mint 100 millió forint köztartozást hagyott hátra. A Magyarországon nem ritka hírt az teszi különösen érdekessé, hogy a Zrt. Kövér László fideszes választmányi elnök testvére, Kövér Szilárd családi érdekeltségének része. Eközben a jobboldali sajtó minden nap arról cikkezik, hogy a kormányfő-jelölt Bajnai Gordon vezette Wallis Rt.…
ápr. 9
5:47
MDF: lázadás (Alternatív Energia)
Bár a közvélemény-kutatók, illetve az MDF politikusai is úgy gondolják, a párt ismét küldhet képviselőt az Európai Parlamentbe, sokak szerint a fórum vezetésének még az idén távoznia kell.
ápr. 9
5:49
Módosítani kell a Bajnai-programon (Alternatív Energia)
Miután a Gyurcsány-kormány megtartotta utolsó ülését, a leendő miniszterelnök az SZDSZ elnökével, majd újabb két miniszterrel, Draskovics Tiborral, illetve Gyenesei Istvánnal tárgyalt - állítólag kizárólag szakmai kérdésekről. Hivatalosan Bajnai Gordon még senkinek sem árulta el, számít-e rá továbbra miniszterként. Többen azonban azt állítják, Szekeres Imre mellett Kiss Péter, Hiller István helye…
ápr. 9
6:21
Fábry mégsem vesz Gyurcsánynak panellakást az Avas dzsumbujában (Infostart)
Fábry Sándor ötlete nyomán a hírek szerint már egymillió forint összegyűlt arra a célra, hogy Gyurcsány Ferencnek egy lepusztult panellakást megvásároljanak a miskolci Avas lakótelepen. Az ötletet az adta, hogy a távozó miniszterelnök vagyonbevallásában egy pápai panellakás szerepel, amelyben édesanyja él. Fábry az inforadio.hu kérdésére elmondta: csak viccről van szó, nem foglalkozik az üggyel.
ápr. 9
6:21
Megint fenyegetnek a gój motorosok (Alternatív Energia)
Jogi eljárással és a szerkesztőségünk előtti ismételt felvonulással fenyegette meg a Népszavát tegnap este a gój motorosok elnöke egy cikkünk miatt, amelyben egy az egyesület honlapján olvasható izléstelen és embertelen megjegyzést is megidéztünk. Mészáros Imre levelében kategorikusan tagadta, hogy ilyen szöveg valaha is szerepelt náluk, holott az még fenyegető levele megérkezése után, ma…
ápr. 9
6:39
Nagykoalíciót javasol Szanyi Tibor (Alternatív Energia)
Nem az SZDSZ támogatásával kezelné a válságot Szanyi Tibor, hanem nagykoalícióban a Fidesszel; erről a szocialista képviselő a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszél.
ápr. 9
6:41
Mi okozta az irakban lelőtt magyar halálát? (Alternatív Energia)
Az Irakban lelőtt Bogdán Tibor családja valószínűleg boncolást kér a temetés előtt, mert szeretnék "magyar orvosoktól megtudni, hogy mi okozta Tibor halálát" - írja a Népszabadság.
ápr. 9
6:57
Kétmilliárdos támogatási keretet fagyasztott be a munkaügyi minisztérium (Infostart)
A kormány döntése nyomán a Szociális és Munkaügyi Minisztérium befagyasztotta azt a kétmilliárd forintot meghaladó összeget, amelyre a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató cégek pályázhattak volna - írja a Magyar Nemzet.
ápr. 9
6:57
Szűcs Erika keresztbehúzza Hiller terveit? (Alternatív Energia)
Veszélybe került az Arany János szakiskolai program és a Nemzeti tehetségprogram, leállnak a szakképzési fejlesztések, és még az idei érettségi vizsgák biztonságos lebonyolítása is kérdésessé vált - olvasható a Magyar Nemzetben.
ápr. 9
7:15
Szanyi Tibor: MSZP-Fidesz nagykoalíciót! (Infostart)
Nem az SZDSZ támogatásával kezelné a válságot Szanyi Tibor, hanem nagykoalícióban a Fidesszel; erről a szocialista képviselő a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszél.
ápr. 9
7:15
A Fidesz fölhagy a kivonulással! (Alternatív Energia)
Szinte biztos, hogy a Fidesz és a KDNP is felhagy a parlamenti kivonulással Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt - tudta meg a Népszabadság.
ápr. 9
7:33
Tömegkarambol az M0-s 28-as kilométerénél (Infostart)
Több személy- és teherautó ütközött össze az M0-s autóúton, áll a forgalom.
ápr. 9
7:33
Lesz fizetés a HospInvest kórházakban (Alternatív Energia)
Megkapta az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól a HospInvest szerdán azt az előleget, amelyet a kórházaiban dolgozók bérének kifizetésére igényelt - írja a Magyar Hírlap és a Népszabadság.
ápr. 9
8:27
Bihari: A kétharmados többség alig növeli egy kormány mozgásterét (Infostart)
Egy kormány mozgástere nem változik jelentősen attól, hogy kétharmados többsége van a parlamentben - mondta az Alkotmánybíróság volt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Bihari Mihály arról is beszélt: alkotmányosan nem kifogásolható, hogy egy parlamenti többség a konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtását választja, azt azonban csak a várható következmények alapján lehet megítélni,…
ápr. 9
9:03
Gyurcsány búcsúlevele: ő is kapott ajándékokat (Infostart)
Bár Gyurcsány Ferenc utóbbi hónapjai diadalmenetnek semmiképpen sem nevezhetők, ő mégis kiélvezi a búcsú minden percét. Erről szól legutóbbi blog-bejegyzése is, amelyben Gyurcsány Ferenc közvetlen munkatársaitól is elköszön. Szép szavakkal emlékezik meg testőreiről is, akiket a sok lovaglás, mozizás, és az időnkénti kitörési kísérletek bizonyára próbára tettek.
ápr. 9
9:03
Végezne közmunkát bruttó 73 ezerért? (Alternatív Energia)
A közmunkaprogram keretében tíz ember számára biztosítanak munkát április elejétől Zalaegerszegen, a megyei kórházban - írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap.
ápr. 9
9:06
Ajándék ez a nap (Metropol)
A szerdai, utolsó kormányülésen a leköszönő miniszterelnök elköszönt a kabinet tagjaitól. Gyurcsány Ferenc kisebb ajándékokkal köszönte meg eddigi munkájukat.
ápr. 9
9:42
A Széchenyi-hegytől a Hűvösvölgyig (Metropol)
Tavaly több mint 250 ezren váltottak jegyet a Széchenyi-hegyi kisvasútra. A 70-es évek fénykora után feltámadni látszik a keskeny nyomtávú vasút varázsa, idén nyáron ugyanis több mint kétszáz kisvasutast avatnak fel.
ápr. 9
10:51
"A fideszes alelnök szavai csöpögnek az ostobaságtól és a rosszindulattól" (Alternatív Energia)
A következőkben Navracsics Tibornak, a Fidesz frakcióvezetőjének blogjegyzetét olvashatják el.
ápr. 9
10:53
Nyert a Kis Áron Magyar Játék Társaság (Alternatív Energia)
Újrasorsolták csütörtökön a Duna Televíziót felügyelő közalapítvány egyik civil mandátumát, miután a médiahatóság megállapította: olyan szervezet nyert delegálási jogot, amely nem kerülhetett volna fel az indulók listájára.
ápr. 9
10:54
Önkép, körkép, korkép – milyenek az 50 év felettiek? (Metropol)
Ha száz reklámból tízben (!) esetleg előfordul 50 év feletti, akkor nagy valószínűséggel a Télapó szerepét alakítja, kevesebb (és rosszabb) esetben háttérstatiszta, „vicc tárgya” vagy „cekkerekkel szomorkodó nyugdíjas”. Riasztó, ugye? Mennyire „látszanak” társadalmunkban az 50 év felettiek? Mennyire számítanak, mit gondolnak róluk a fiatalabbak, és legfőképpen: mit gondolnak ők saját magukról, és…
ápr. 9
11:09
Érdemes-e postára adni az ajánlószelvényt? (Infostart)
Az SZDSZ budapesti szervezete az európai parlamenti listaállításhoz szükséges ajánlószelvényeit egy válaszborítékban, postai úton várja a választópolgároktól. Az Országos Választási Iroda vezetője szerint ezt semmilyen jogszabály nem tiltja.
ápr. 9
11:09
Megduplázódott a rablások száma a fővárosban (Alternatív Energia)
Duplájára nőtt a rablások száma a fővárosban és Pest megyében az első negyedévében a tavalyi első három hónaphoz képest; a közelmúltban két, Budapesten és az agglomerációban elkövetett sorozatrablást derítettek fel - hangzott el a rendőrség csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
ápr. 9
11:12
Kétszer annyi rablás Budapesten (Metropol)
Az év első két hónapjában 38 fegyveres rablás volt a fővárosban – a bűnözők nincsenekl tekintettel a közigazgatási határokra.
ápr. 9
11:27
Mi fojtogatja a budapestieket? Szennyezett a levegő (Infostart)
A levegő továbbra is igen szennyezett a fővárosban. A nitrogén-oxid mennyisége Budapest egyes helyein már reggel 6 órakor is jóval a határérték felett volt. Rossz a helyzet a szálló por terén is.
ápr. 9
11:27
Íme, a Fidesz legújabb javaslata (Alternatív Energia)
Megállapodtak a parlamenti frakciók a bizalmatlansági indítványt tartalmazó határozati javaslat tárgyalásáról, amely lényegében kitölti a keddi plenáris ülés napirendjét.
ápr. 9
11:29
Újabb tüntetés a fővárosban? "Politikai akció"! (Alternatív Energia)
Demonstrációt szervez keddre a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű szerveződés a Kossuth térre; a CÖF részt akar venni az Országgyűlés ülésén is - közölték csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
ápr. 9
11:45
2012 előtt nem lesz 4-es metró - hivatalosan is megerősítették (Infostart)
Előreláthatólag 2012-ben indulhat a 4-es metró próbaüzeme - mondta Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektvezetője a Fővám téri állomás bejárásán csütörtökön Budapesten.
ápr. 9
11:45
Itt a Fidesz legújabb jelöltje! (Alternatív Energia)
A Fidesz Kővári Jánost, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) alelnökét, a szervezet pécsi közgyűlési frakcióvezetőjét indítja az időközi országgyűlési választáson Baranya 3. számú választókerületében - jelentette be Csizi Péter, a Fidesz választókerületi elnöke csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
ápr. 9
11:47
Fidesz: "saját luxusukra ezúttal sem szégyelltek százmilliókat költeni" (Alternatív Energia)
Írásbeli kérdéssel fordult a fideszes Szijjártó Péter Veres János pénzügyminiszterhez, miután szerdán a Gyurcsány-kormány egyik utolsó döntésével több százmillió forintot juttatott a Külügyminisztériumnak, valamint a Miniszterelnöki Hivatalnak. Az ellenzéki politikus írásbeli kérdését a Fidesz csütörtökön juttatta el az MTI-nek.
ápr. 9
11:49
Vagyonvisszaszerzési Hivatal! Mi is ez? (Alternatív Energia)
Sem hazánkban, sem az Európai Unióban nem tudják a jövőben elrejteni a maffia-bűncselekményekből származó jövedelmet a tettesek. A napokban alakult Vagyonvisszaszerzési Hivatal ugyanis uniós együttműködésben deríti fel a szervezett bűnözői körök anyagi bázisát, vagyonát.
ápr. 9
12:03
Kővári Jánost indítja a Fidesz Pécsen, az időközi képviselő-választáson (Infostart)
A Fidesz Kővári Jánost, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) alelnökét, a szervezet pécsi közgyűlési frakcióvezetőjét indítja az időközi országgyűlési választáson Baranya 3. számú választókerületében - jelentette be Csizi Péter, a Fidesz választókerületi elnöke csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
ápr. 9
12:03
Az MDF szerint nem kell anyit pihengetni (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés nyári szünete ne legyen hosszabb három hétnél, a válságkezelés folyamatos szakmai és politikai kontrollja érdekében - közölte Herényi Károly elnökhelyettes csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 9
12:05
Szili Katalin levelet írt Bajnai Gordonnak! (Alternatív Energia)
Szili Katalin levelet írt Bajnai Gordonnak, amelyben hat intézkedést szorgalmaz - értesült szocialista forrásból az MTI.
ápr. 9
12:21
Egészségügyi fejlesztés indul a Nyugat-Dunántúlon (Alternatív Energia)
A Nyugat-dunántúli régióban a kistérségi járóbeteg-szakellátó központok fejlesztésére összesen több mint egymilliárd forintos fejlesztési támogatást nyert 12 önkormányzat - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter csütörtökön Zalaszentgróton, a támogatási szerződések ünnepélyes aláírásán.
ápr. 9
12:23
Biciklisek figyelem! (Alternatív Energia)
Mintegy 11,7 milliárd forint értékben írnak ki pályázatot 300 kilométernyi kerékpárút megépítésére az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) regionális prog­ramjainak keretében - mondta Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejlesztési ügyekért felelős államtitkára.
ápr. 9
12:25
"A Magyar Köztársaság ügyészsége tétlenül nézi, hogy szélsőségesek..." (Alternatív Energia)
Az SZDSZ elképesztőnek tartja, hogy az ügyészség a közösség elleni izgatás legnyilvánvalóbb eseteiben sem indít hivatalból eljárást - közölte Gusztos Péter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Keresés